Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten befejezi, amit elkezdett

2012. szeptember 13. 03:00 - Lilla:)

Bejegyzés alcíme...

"Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára." (Filippi 1:6.)

4n12stone.jpg

A Filippi 1:6. ezt mondja "Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára." Amit Isten elkezd, azt be is fejezi. Amerre Isten vezet, arról Ő gondoskodik. És ahová Isten vezet, ott Ő betölti szükségeinket. Először azonban próbára tesz, mivel próbatétel nélkül nincsen bizonyságtétel.

A kérdés tehát ez: teljes mértékben bízni akarsz Istenben?

Isten azt mondja, ne felejtsünk el emlékezni. Gyakran szerepel a Bibliában, hogy Isten emberei emléket állítanak, hogy sose felejtsék el, amit tanított nekik. Az ötlet, hogy egy sziklával állítsanak emléket, Józsué könyvéből származik. Rögtön azután, hogy a zsidók áthaladtak a Jordán folyón és bementek az ígéret földjére, Isten mondta nekik, hogy állítsanak emlékhelyet, hogy sose felejtsék el, mit tett értük. Minden ember felvett egy követ és arra használta, hogy emlékművet építsenek belőle. A jövőben, mikor gyermekeik megkérdezték, mit jelentenek a kövek, a zsidók el tudták magyarázni, hogy ezek a kövek emlékeztetik Isten jóságára Izráel gyermekeit.

Ha építenél egy emlékművet, mire akarnál emlékezni? Miért állítanád? Mit szeretnél bebiztosítani, hogy ne felejtsd el? Nem olyan dolgok számítanak, mint a munkád, a házad, a fizetésed vagy a képességeid. Te Isten öröksége vagy, és a te örökséged olyan pillanatokból áll, amikor tettél valamit Isten országáért, olyan kapcsolatokból, amelyek jelentősek az örökkévalóság szempontjából és olyan alkalmakból, amikor dícsőítetted Megmentődet.

Arra hívlak, hogy imádkozd el az emlékezés imáját, most azonnal. Mondd ezeket a szavakat teljes szívedből Istennek: "Atyám, emlékszem Jézus szeretetére. Köszönöm a csodákat, amiket az életemben véghezvittél. Istenem, segíts emlékezni a kegyelmedre és segíts, hogy én is kegyelmet gyakoroljak mások felé. Emlékszem nagylelkűségedre irántam. Erőt kérek ahhoz, hogy én is nagylelkű tudja lenni mások felé. Hiszem, hogy te velem leszel, és hiszem, hogy te befejezed, amit elkezdtél. Jézus nevében. Ámen."

Beszéljetek róla!

  • Milyen csodákat vitt véghez Isten a te életedben?
  • Milyen lehetőség van arra, hogy te és családod együtt emlékezettek, mit tett Isten értetek?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.09.06.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása