Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Karácsonykor szánj időt arra, hogy meglásd Krisztust!

2022. december 29. 03:00 - BlaZsu

karacsonykorlasdmeg.jpg

„Az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, hanem lássátok meg, jó hírt hozok nektek, örömhírt, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,9-11 ESV fordítás)

Nem ugyanaz ránézni valamire, vagy meglátni valamit. Amikor meglátsz valamit, azt teszed, amire az angyal utasította a pásztorokat. Karácsonykor a legtöbben rápillantanak Istenre. Ha a karácsonyi bevásárlásuk közben az üzlet hangszóróiból a „Mennyből az angyal” szól, talán ők is elkezdik dúdolni. Ha látnak egy betlehemes jelenetet, ami középen a megszületett Jézust ábrázolja, arra is odapillantanak.

A karácsonyi rohanás közepette nem csoda, hogy nem figyelünk oda a legjobb hírre a világon. Milyen jó hírt akar Isten, hogy meglássunk most karácsonykor? Azt, hogy nem véletlenül születtél! A szüleid talán nem tervezték a születésedet, de Isten igen. Isten azért teremtett, hogy szeressen téged. Ha nem akart volna szeretni, nem születtél volna meg. Akkor nem élnél és nem lélegeznél.

Az embernek a Földön eltöltött körülbelül 80 éve az örökkévalósághoz képest nagyon rövid idő. A földi élet tulajdonképpen felkészülés az örök életre. Isten azt akarja, hogy örökké élj Ővele a Mennyországban, azonban ehhez az kell, hogy már itt a Földön is élő kapcsolatban legyél vele.

Hogyan lehetsz Istennel kapcsolatban? Úgy, hogy először meglátod Őt!

Ezt az üzenetet hozta az angyal a pásztoroknak azon az első Karácsonyon: „Az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: "Ne féljetek, hanem lássátok meg, jó hírt hozok nektek, örömhírt, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lukács 2,9-11 ESV fordítás)

Lássuk meg, hogy Isten lejött a Földre! Ez egy nagyszerű hír! Karácsonykor Isten emberré lett, hogy láthassuk Őt igaz valójában.

Sok mindent megtudhatsz Istenről, ha megnézed azokat a dolgokat, amiket teremtett. Vannak azonban dolgok, amiket soha nem tudnánk Istenről, ha Jézus nem született volna meg. Ha Jézus nem jött volna a Földre, nem tudhatnád, hogy Isten szeret, megbocsát és célja van az életeddel.

Ha tudni akarod, milyen Isten, nézd meg jól Jézust! Ő Isten kegyelmének megtestesítője. Lásd meg a Megváltódat! Majd tedd életed Urává.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit jelent a gyakorlatban az, hogy valaki meglátja Jézust?
  • Mi minden vonhatja el a figyelmedet karácsonykor Jézusról?
  • Hogyan teheted a karácsonyi rohanásban a legfontosabb dologgá az Istennel való kapcsolatodat?

Mától legyen Jézus az életed Ura!

Megnyitottad már a szíved Jézusnak, és elfogadtad tőle a megváltást? Ha a válaszod nem, akkor ez a karácsony a legjobb alkalom erre. Ha készen állsz arra, hogy Jézust az életed Urává tedd, mondd el ezt az imát: 

"Drága Istenem, meghallottam, hogy kopogtatsz szívem ajtaján, és ajtót szeretnék nyitni neked. Megvallom, hogy bűnös vagyok, és szükségem van a megbocsátásodra és a kegyelmedre. Köszönöm, hogy annyira szeretsz, hogy elküldted Jézust, hogy meghaljon bűneimért, és én ezáltal bocsánatot nyerhetek.
Jézus, Te megígérted, hogy aki hisz benned, nem hal meg, hanem örök élete lesz veled a mennyben. Hiszek benned, és elfogadlak Uramnak és Megváltómnak. Szívem minden zugába beengedlek, és hátralévő életemet neked szolgálva akarom tölteni! Ámen.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.12.22.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ne csak reméld, hogy a Mennybe jutsz!

2022. október 10. 03:00 - BlaZsu

 

“Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.  Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.” (1Ján 5,11-12)

menny.jpg

 Ha elmennél ma egy bevásárlóközpontba és megkérdeznéd az embereket, hogy a mennyországba vagy a pokolba fognak-e jutni, valószínűleg sokan azt mondanák, “Remélem, a mennyországba kerülök!”.

De remélni nem elég! Azért imádkozom, hogy neked ne ez legyen a válaszod. Örökkévaló sorsod túl fontos ahhoz, hogy ne legyél biztos benne!

Semmi sem garantálja, hogy egy perc vagy egy óra múlva még élni fogsz itt a Földön. A legutóbbi statisztikák szerint a halálozási arány a világban még mindig 100 százalék!

A halál tehát elkerülhetetlen, és ezért butaság lenne nem felkészülni rá. Ne próbálj terelni és halogatni, amikor életed legfontosabb döntéséről van szó.

A Biblia ezt mondja az 1 János 5,11-12-ben: “Ez a bizonyságtétel pedig az, hogy Isten örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van.  Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg Isten Fia, az élet sincs meg abban.”

Ennél világosabban nem is lehetne fogalmazni. Ha Jézus benned van, élsz, ha nem, akkor nincs benned élet. Választhatsz.

Nem kerülhetsz a mennybe valaki más hitén keresztül. És ha a pokolba kerülsz, az nem azért lesz, mert valaki más így döntött. Ez a te döntésed! Te döntöd el, hogy hol töltöd az örökkévalóságot!

Ezért ünnepelünk karácsonykor és húsvétkor. Ha Jézus nem jött volna el karácsonykor – és nem halt volna meg és nem támadt volna fel húsvétkor – akkor a helyzetünk reménytelen lenne. Hiába is tennél bármit, semmit sem számítana. Nem lenne meg a lehetőséged, hogy válassz!

A Biblia azt mondja, “Halottak voltatok bűneitek miatt, és mert a bűnös természetetek nem volt lemetszve. Azután Isten életre keltett benneteket Krisztussal, mert Ő megbocsátotta az összes bűnünket. Eltörölte a ránk vonatkozó vádak listáját és megsemmisítette azt azáltal, hogy odaszegezte a keresztfára.” (Kol. 2,13-14 NLT fordítás)

A kereszt a válasz a legnagyobb problémádra: Istentől való elszakítottságodra! Döntsd el még ma, hogy helyreállítod a kapcsolatod Istennel Jézuson keresztül. Így biztosan a mennyországban leszel egy örökkévalóságon át!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Az a tény, hogy nem biztos, hogy egy perc múlva még bármelyikünk élni fog itt a Földön, hogyan teszi sürgetővé számodra, hogy te is, illetve a barátaid és a családtagjaid is meghozzák a döntést, hogy követik Jézust?
  • Ki az az ember a környezetedben, akinek olvasnia kellene ezt az üzenetet? Hogyan tudnád jobbá tenni a kapcsolatotokat annyira, hogy meg tudd osztani vele ezt az üzenetet?
  • Ha a döntés, hogy követed Jézust, és így életed lesz (vagy elutasítod őt, és nem lesz életed) ennyire világos és kézenfekvő, akkor vajon miért nehéz mégis az emberek számára a választás?

Te készen állsz meghozni ezt a döntést?

Ha készen állsz arra, hogy elkötelezd magad Jézus Krisztus mellett, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, Te megígérted, hogy ha hiszek benned, minden, amit valaha elrontottam, meg lesz bocsátva, megtudom, hogy mi az életem célja, és egy napon Te befogadsz majd engem örökkévaló otthonodba, a mennyországba.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy Te Isten vagy, és Te vagy az én Megváltóm. Behívlak és befogadlak az életembe mint Uramat. Még ma átengedem neked életem minden területét, hogy te irányítsd azt.

Jézus, szeretnék megpihenni a Te szeretetedben. Köszönöm, hogy a Te szeretetedért nem kell megdolgoznom, és nem kell kiérdemelnem azt. Életem hátralevő részében téged akarlak szolgálni ahelyett, hogy önmagamat szolgálnám. Alázatosan felajánlom neked az életemet, kérlek ments meg engem, és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.03.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

A mi hatalmas, mégis szelíd Megváltónk

2021. január 01. 03:00 - Deltajulietttango

nativity-3674785_1280.jpg"Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi.” (Ézsaiás 40,28-29)

Tudtad, hogy már születésed előtt több ezer évvel is pontosan tudta Isten, mire van szükséged? Isten tudta, hogy további erőre lesz szükséged, hogy ne add fel.

Isten tudta, hogy neked olyan nagy Megváltóra van szükséged, aki az egész világegyetemben sem fér el.

Isten tudta, hogy egy annyira gyengéd és gondoskodó Megváltóra van szükséged, hogy fordulhass majd Őhozzá fájdalom és szenvedés idején.

Évszázadokkal Jézus születése előtt Ézsaiás próféta megjövendölte, hogy Isten elküldi majd Fiát a Földre. Ez 700 évvel volt a legelső karácsony előtt!

Azt mondta nekünk, hogy a Megváltó egyszerre lesz hatalmas és emberközeli - és elég erős lesz ahhoz is, hogy megmentsen minket, ugyanakkor gyengéd és szeretetteljes is lesz.

És a legmegdöbbentőbb, hogy Isten azt mondja nekünk, hogy Jézusnak személyes kapcsolata lesz majd velünk.

Elképesztő jóslat.

Isten ezt mondja nekünk az Ézsaiás 40. fejezetében:

"Ereszd ki hát hangodat! Ne félj, hirdesd bátran Júda városainak: „Nézzétek, Istenetek jön!”. Az Örökkévaló Isten jön hatalmas erővel; erős kézzel uralkodik. .... Mint pásztor, úgy vezeti nyáját. Gondjukat viseli, karjára gyűjti a bárányokat, s ölébe veszi, s gyengéden vezeti az anyajuhokat a fiatalokkal." (Ézsaiás 40,9-11 TLB fordítás).

Ésaiás ismét nem csak Jézus szelídségét, hanem hatalmas erejét is megjósolta.

"Nézzétek: a nemzetek, olyanok, mint a vízcseppek egy vödörben. Csak annyit számítanak előtte, mint porszem a mérlegen! Finom porként emeli fel a szigeteket." (Ézsaiás 40,15 HCSB fordítás).

Ezután Ézsaiás emberközelire vált, és Jézus eljövetelét vonatkoztatta mai életünkre:

"Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Kivezeti seregüket szám szerint, mindnyájukat név szerint szólítja; olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mer hiányozni. ... Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi." (Ézsaiás 40,26, 28-29)

Nem tudom, Te milyen problémákkal küzdesz karácsonykor. Nem tudom, milyen terheket viselsz. Nem tudom, milyen bánatot, félelmet, szorongást vagy zavartságot érzel most, de ezt tudom:

A Te Teremtőd ott van a számodra - egy hurrikán erejével és egy 2000 évvel ezelőtt jászolban született csecsemő szelídségével.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy olyan megpróbáltatásra, amellyel életedben szembesültél, és amely Isten erejét igényelte. Hogyan vitt ez a tapasztalat közelebb Hozzá?
  • Hogyan volt nehézség idején fontos számodra az Isten szelídségének megértése?
  • Milyen gondolataid vannak most, amikor megérted, hogy Isten már régen születésed előtt ismerte az igényeidet, és azt tervezte, hogy Jézust küldi majd el ezek beteljesítéséért?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.25.)

Szólj hozzá!

A karácsony jó híre

2020. december 24. 03:00 - daniella_89

silhouette-nativity-scene-illustration_23-2148751020.jpg

„Csak egy Isten van, és Jézus Krisztus az egyetlen, aki el tud vinni minket Istenhez. Jézus igazán ember volt, és önmagát adta, hogy megmentsen minket” (1Tim 2,5 CEV).

A karácsony a jó hírről szól. De nem a különleges ajándékok jó híréről. Nem a nagy lakoma jó híréről. Nem az ünnepi zene és a gyönyörű fények jó híréről.

A karácsony Isten szeretetének a jó híréről szól.

A Biblia azt mondja, hogy mindannyiunknak óriási szüksége van Isten szeretetére. Valójában enélkül elveszett vagy. Nem tudod a helyes irányt az életedben, nem vagy védelem alatt, nem tudod megélni a valódi örömöt. A földre gyakorolható örökkévaló hatásod felfedezetlen marad, és nincs biztosítva számodra hely a mennyben.

A karácsony jó híre az, hogy Isten elküldte Jézust hozzánk a földre, hogy megkeresse és megmentse az elveszetteket. A Biblia azt mondja: „Csak egy Isten van, és Jézus Krisztus az egyetlen, aki el tud vinni minket Istenhez. Jézus igazán ember volt, és önmagát adta, hogy megmentsen minket” (1Tim 2,5 CEV).

Ha voltál már istentiszteleten, akkor valószínűleg többször hallottad a megváltás szót, de talán nem tudod, hogy valójában mit is jelent. Ez a szó olyan, mint egy gyémánt – számos különböző szögből tudod nézni, és mindig találsz rajta új oldalt. A megváltás azt jelenti:

  • Jézus azért jött, hogy megmentsen minket. Nem tudod megoldani az összes problémádat egyedül. Jézus nélkül különböző csapdákba kerülsz: mások elvárásainak akarsz megfelelni, vagy ki akarod érdemelni társaid, barátaid elismerését, vagy esetleg egy szenvedélybetegség rabja vagy. Megpróbálhatsz változtatni a helyzeten, de nincs elegendő erőd ahhoz, hogy megmenekülj. Jézus azért jött, hogy megadja neked ezt az erőt.
  • Jézus azért jött, hogy meggyógyítson minket. Mindannyian vágyunk arra, hogy gyógyulást tapasztaljunk meg az életünk azon területein, ahol veszteség ért. Vágyódunk arra, hogy Krisztus nélkül visszanyerjük az erőnket, a bizalmunkat, a jó hírünket, az ártatlanságunkat, illetve hogy helyreállítsuk az Istennel való kapcsolatunkat, pedig csak Jézus képes ezt megtenni.
  • Jézus azért jött, hogy helyreállítson minket. Sok ember azt gondolja, hogy Isten megszidja majd, ha visszatér hozzá. De Isten nem dühös rád, hanem épp ellenkezőleg: nagyon szeret téged. Más szavakkal: mérhetetlen a szeretete feléd. Jézus az első karácsonyon azért jött el a földre, hogy megbékítsen minket Istennel, hogy újra harmóniában legyünk ővele.

Idén karácsonykor ahogy körülnézel, rengeteg jót fogsz látni a karácsonyi időszakban. De ne feledd, hogy Isten szeretetének a jó híre a legjobb mind közül! Jézuson keresztül megtapasztalhatod a megmenekülést, a gyógyulást és az Istennel való kapcsolat helyreállását.

Hogyan tapasztalhatod meg a megmenekülést, a gyógyulást és az Istennel való kapcsolat helyreállását?
Nem kell elnyerned Isten szeretetét vagy bedolgoznod magad a mennyországba.

A Biblia azt mondja: „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által – ez nem önmagatoktól van, ez Isten ajándéka – nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedhessen” (Ef 2,8-9 NIV).

Ha még nem bíztad rá magad Jézusra, és nem kötelezted el magad arra, hogy kövesd őt, miért várnál tovább? Ha készen állsz, hogy megtedd ezt a lépést és döntést hozz arról, hogy hiszel Jézus Krisztusban és követed őt, imádkozd ezt az imát:

„Drága Jézus, te megígérted, hogyha hiszek benned, megbocsátasz nekem mindent, amit elrontottam, felismerem az életem célját, és egy nap majd befogadsz a te örökkévaló mennyei otthonodba.

Megvallom a bűneimet, és hiszem, hogy te vagy a Megváltóm. Bízom a te szavadban, hogy kegyelemből, hit által van üdvösség – nem bármi olyasmi miatt, amit én teszek. Befogadlak az életembe mint Uramat. Ma az életem minden területét a te kezedre bízom. Te vagy az Úr a döntéseim felett.

Szeretném az életem elkövetkező részét mások szolgálatával tölteni ahelyett, hogy önmagamat szolgálnám. Átadom az életemet – kérlek, ments meg, és fogadj be a családodba! A te nevedben imádkozom. Ámen.”

Ha most elmondtad ezt az imát, hogy befogadd Jézust, kérlek küldj egy e-mailt angol nyelven Rick Warrennek a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd vele. Szeretne küldeni néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek a Jézussal való járásod kezdetén.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A fentiek közül – megmenekülés, gyógyulás, helyreállítás – a megváltás melyik oldala a legfontosabb az Istennel való kapcsolatodban? Miért?
  • Miért Jézus a jó hír számodra ezen a karácsonyon? Hogyan tudsz beszélni erről a jó hírről másoknak?
  • Hogyan tudnád megfelelőbben ünnepelni Jézus születésének napját?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.17.) Fordító: Habakuk, Daniella_89

Szólj hozzá!

Nem lehetsz egy magad csinálta Megváltó

2018. május 26. 03:00 - Anika Enikő

Jézus önmagát áldozta fel a bűneinkért, és hogy kiszabadítson bennünket ebből a jelenlegi, gonosz világrendszerből - Atyánknak, az Istennek terve és akarata szerint.” (Galata 1:4)

 

 

Dávid, Izrael legnagyszerűbb királya volt – erős, okos és gazdag. Bármije meglehetett volna, amit csak akart, ám tudta, hogy igazából nem tudja megmenteni magát. Csak egy személy képes megmenteni őt: “Csak Istenben nyugszik meg lelkem; tőle van az én szabadulásom. A megváltás egyedül tőle jön.” (Zsoltárok 62:1, GNT fordítás)

Lehetetlenség megdolgoznunk, megvásárolnunk vagy kiérdemelnünk utunkat a Menybe. Amikor a megváltásra kerül a sor, képtelenek vagyunk megmenteni magunkat. A kormány nem tud megmenteni bennünket. A népszerűségünk sem tud megmenteni minket, sőt a sikereink sem. “Hiszen egyikük sem válthatja meg életét, nem tud váltságdíjat fizetni Istennek! Senki sem elég gazdag, hogy kifizesse élete árát!” (Zsoltárok 49:7-8)

Ha nem lenne szükséged Megváltóra, Isten nem küldte volna el. De Isten tudta, hogy a lelki körülményeid és feltételeid sokkal rosszabbak annál, mint amilyenné a fizikai állapotod valaha is válhat. Ez az amiért Isten elküldte Jézust, hogy megmentsen minket.

A magad erejéből teljességgel lehetetlen a tökéletes Menybe jutnod. Nincs semmilyen mód arra, hogy kifizesd a megváltásodat. A költség meghaladja az eszközeidet. Jézus kifizette ezt úgy, hogy eljött, és meghalt érted a kereszten. A végső árat az életével fizette ki. Isten egyszerűen csak hív téged, hogy fogadd el a megváltás ingyenes ajándékát, melyet Jézus tesz lehetővé.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen módokon teszünk kísérleteket arra, hogy megmentsük magunkat?
  • Az emberek vajon miért fogadják el oly nehezen azt, hogy nem vagyunk képesek megdolgoznunk, megvásárolnunk vagy kiérdemelnünk utunkat a Menybe?
  • Hogyan írnád le Jézusnak a saját életedben megnyilvánuló "szabadítási kísérleteit"?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.19.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása