Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Összpontosíts a láthatatlanra!

2018. április 11. 03:00 - FodorImi

A látható dolgok nem maradnak meg örökké, a láthatatlanok azonban örökkévalók. Ezért tartjuk tekintetünket a nem látható dolgokon.” (2 Korinthus 4:18 – CEV fordítás)

Minday, amit magad körül látsz, ideiglenes. Az épület, amelyben élsz, a számítógép vagy a mobiltelefon, amit használsu, sőt még a tested is egy napon eltűnik a létezésből. Mégis, amit nem láthatsz, az örökre megmarad.

És ezek a dolgok számítanak igazán.

A Biblia azt mondja a 2 Korinthus 4:18-ban: „A látható dolgok nem maradnak meg örökké, a láthatatlanok azonban örökkévalók. Ezért tartjuk tekintetünket a nem látható dolgokon.”

A szellemi valóság sokkal valóságosabb, mint a fizikai. Ezért szükséges a szellemi dolgokra összpontosítani – arra, ami igazán valóságos. Van öt szellemi igazság, melyet mindannyiunknak a szívünkre kell vennünk.

  • Isten azért alkotott téged, hogy szeressen. (ld. Jeremiás 31:3) Isten arra teremtett, hogy szeressen, és azt akarja, hogy tanuld meg viszont szeretni Őt. Ez a legfontosabb valóság az életedben.
  • Az örökkévalóság számára lettél teremtve. (ld. Prédikátor 3:11) Billy Graham evangélista, aki februárban hunyt el, a halálról így beszélt: „Egy napon hallod vagy olvasod, hogy Billy Graham meghalt. Ne hidd el ezeket a szavakat. Sokkal inkább élni fogok, mint most. Éppen csak megváltozik a címem. Isten jelenlétébe fogok menni.
  • Isten két örökkévaló helyet készített. Mind a Menny, mind a Pokol valóságos, szószerinti hely. Nem csak „létezési állapot”.
  • Neked kell választanod, hol akarod tölteni az örökkévalóságot. Egy napon nem csak úgy véletlenül találod magad a Pokolban. Azért leszel ott, mert elutasítottad Jézust és azt, hogy vele töltsd az örökkévalóságot a mennyben. Ha Jézust teszed az életed urává, akkor vele fogod tölteni az örökkévalóságot a Mennyben. Ha úgy döntesz, hogy elutasítod Jézust, akkor a Pokolban töltöd az örökkévalóságot. Nincs középút, nincs más választásod.
  • Nincs második esélyed a választásra. A választásodnak időkorlátja van. Az egész életed rendelkezésre áll, hogy dönts, azonban nem tudhatod, meddig tart az életed a Földön. A halál után nem változtathatod meg a véleményed.

Az örök valóságnál semmi sem jelent többet. Az, hogy mit kezdesz ezzel az öt igazsággal, nem csak az örök sorsodat határozza meg, hanem átformálja az életed az örökkévalóság innenső oldalán is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miért fontos a nem látható dolgokon tartani a tekintetedet?
  • Melyek azok a szellemi valóságok, amelyekre fókuszálhatsz?
  • Mit gondolsz, miért ad Isten lehetőséget egész életünkben dönteni Jézus felől, de a halál után nem ad második esélyt a döntésre?

 

   * (Daily Hope by Rick Warren – 2018.04.04.)

Szólj hozzá!

Isten terve a számodra a Menny

2018. április 09. 03:00 - Erika1832

"Isten azt mondja, Ő el fog fogadni és fel fog menteni miket –"nem bűnös"-nek nyilvánít minket -, ha bízunk Jézus Krisztusban, hogy elveszi a bűneinket. És mindannyian így menekülhetünk meg, ha Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk.” (Róma 3:22, TLB-fordítás)

daniel-pascoa-267957-unsplash.jpg

A Biblia azt mondja, "A jó hír mutatja meg, hogyan teszi Isten a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez pedig kezdettől mindvégig az Istenben való hit által történik. Ahogyan az Írás mondja: „Hit által van a megigazult embernek élete." (Róm 1:17, NLT-fordítás). Isten Igéje azt is mondja, "Kegyelemből vagytok megmentve, hit által, és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka; nem cselekedetek által, hogy senki ne tudjon dicsekedni." (Efézus 2:8-9, NIV ford.).

A jó hír az, hogy Jézus halála és feltámadása megnyitotta az utat számunkra Istenhez. Más szóval, csak a Jézus Krisztusba, Isten Fiába vettet hitünk által juthatunk a Mennybe.

Hogyan tudjuk kifejezni a Krisztusba vetett hitünket? Erre van egy egyszerű útmutató a Bibliában:

Ismerd el, hogy szükséged van a Megváltóra

Egyedül nem tudsz eljutni Istenhez, mert bűnös vagy és elrontottad a dolgot. A Mennyország tökéletes, te viszont nem vagy tökéletes.

De a Biblia azt mondja, "Ha bevalljuk bűneinket, ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket és megtisztít minket minden gonoszságtól"  (1Jn 1:9, NIV-fordítás). És Pál apostol ezt mondja: "Isten azt mondja, Ő el fog fogadni és fel fog menteni miket –"nem bűnös"-nek nyilvánít minket -, ha bízunk Jézus Krisztusban, hogy elveszi a bűneinket. És mindannyian így menekülhetünk meg, ha Krisztushoz jövünk, függetlenül attól, hogy kik vagyunk vagy milyenek voltunk.” (Róma 3:22, TLB- fordítás).

Higgy Jézusban

A Biblia azt mondja, "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz." (Ap.Csel. 16:31, NLT-fordítás). Ez azt jelenti, hogy higgyük el, hogy Jézus valóban az, akinek a Biblia mondja Őt, és bízzunk Őbenne a jövőben teljes mértékben. Jézus azt mondta: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam." (János 14:6, NIV-fordítás).

És a Krisztusba vetett hitünknek meg is kell nyilvánulnia az életünk folyamán: "Ha száddal megvallod, hogy Jézus az Úr, és hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, meg fogsz menekülni. Mert a mi hitünk által állt helyre a kapcsolatunk Istennel, és a megvallásunk által menekülünk meg...  Mindenki, aki az Úr nevét segítségül hívja, meg fog menekülni.”  (Róma 10:9–10, 13, GNT ford.).

Valld meg, hogy elkötelezed magad Jézusnak

Mondd el Jézusnak, hogy rá bízod az egész életed. Mondd el neki, hogy hiszel benne és az ígéreteiben. Jézus azt mondta: "Ha bízol bennem, akkor nem csak bennem bízol, hanem Istenben is, aki elküldött engem, és, amikor engem látsz, azt is látod, aki küldött engem. Fényként jöttem, hogy világítsak ebben a sötét világban, hogy mindenki, aki belém helyezi a bizalmát, többé ne maradjon sötétségben." (János 12:44-46, NLT-fordítás).

Támaszkodj Isten ígéreteire

A János 3:16-ban található ígéretre bátran támaszkodhatsz: "Mert Isten úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta oda érte, hogy mindenki, aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (NLT fordítás). Nem számít, mit tettél, vagy hogy milyen régóta csinálod azt, Isten azt ígéri, hogy mindenki, aki hisz Jézusban, örökké élni fog vele a Mennyben.

Imában kötelezd el magad Krisztusnak

Ha még nem hiszel Jézusban, és nem kötelezted el magad, hogy követed Őt, ne várj tovább. Mondd el ezt az imát:

"Drága Jézus, Te azt ígérted, hogy ha hiszek benned, akkor te megbocsájtod mindazt, amit eddig rosszul tettem, hogy tudni fogom az életem célját, és egy nap majd befogadsz a Mennybe, a te örökké létező országodba.

Bevallom Neked a bűnömet, és hiszem, hogy te Isten vagy, az én Megváltóm. Befogadlak az életembe mint az én Uramat. Ma átadom neked életem minden területének az irányítását. Átadom a vezetés jogát neked.

Jézus, a te szeretetedben szeretnék nyugalmat találni. Köszönöm, hogy ezt nem kell kiérdemelnem és nem kell megdolgoznom érte. Az életem mostantól úgy szeretném élni, hogy Téged, és nem magamat szolgálom. Alárendelem és átadom az életem Neked, és kérlek, hogy ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében. Ámen."

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.02.)

Szólj hozzá!

Három tény a Mennyországról

2018. április 04. 03:00 - FodorImi

„Mivel feltámadtatok új életre Krisztussal, fordítsátok tekinteteteket a Menny valósága felé, ahol Krisztus az Isten jobbján ül, a megtiszteltetés helyén.” (Kolossé 3:1 – NLT fordítás)

Sokféle téves elképzelésünk van a Mennyről. Nem leszel angyal. Nem lesznek szárnyaid. Nem fogsz kicsi, pufók angyalkává válni, aki fehér köntösben lebeg a felhőkön.

Szükséges, hogy helyesen lássuk a Mennyországot. Kolossé 3:1-benj azt mondja a Biblia: „Mivel feltámadtatok új életre Krisztussal, fordítsátok tekinteteteket a Menny valósága felé, ahol Krisztus az Isten jobbján ül, a megtiszteltetés helyén.” (NLT fordítás)

Tehát mit mond a Biblia a „Menny valóságáról”?

1. A Menny az a hely, ahol Isten él és uralkodik.
A Biblia úgy nevezi a Mennyet, mint „Isten lakóhelye”, „Isten háza” és „Isten városa”. Ez az, ahol Isten él. A Szentírásban 31 alkalommal Jézus szintén úgy hívja a Mennyet, hogy „az Isten Királysága” vagy a „Menny Királysága”.

2. A Menny valóságos hely.
A Menny nem egy tudat állapot. Nem egy létezési forma. És nem egy hely, ahol az ember lényege, eszenciája szellemként lebeg körbe. A Biblia úgy beszél a Mennyről, mint ahol lesznek utcák, fák, otthonok, lakóhelyek, ahol lesz folyó. Sok Szentírási hely utal arra, hogy lesznek állatok. A feltámadás által megújult saját fizikai testünk lesz. Máté 6:20 azt mondja, hogy összegyűjtött kincsünk lesz a Mennyben. Nem tarthatsz kincseket egy nem valóságos helyen.

3. A Menny számodra és számomra lett tervezve.
Isten nem magának tervezte a Mennyet. Számunkra tervezte. Mikor Isten elkezdett gondolkozni a Földről, akkor kezdett el gondolkozni a Mennyről is. A Biblia azt mondja, Isten azért teremtette az Univerzumot, mert egy családdal akarta tölteni az örökkévalóságot. A Menny az a hely, amelyet a családjának tervezett. Nem arra szánt minket, hogy a Földön éljünk. Téged és engem a Menny számára teremtett!

Mikor a Mennyhez érkezünk, az olyan lesz, amit „Szem nem látott, fül nem hallott, emberi elme el sem gondolt, azt készítette Isten azoknak, akik Őt szeretik.” (1 Korinthus 2:9 – NIV fordítás) A Menny valósága messze túlhaladja a mi téves elképzeléseinket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • A mennyről való ismereted, megértésed hogyan változott az áhítat elolvasása után?
  • Milyen hatással van az Istenről alkotott képedre ez az állítás: „Isten nem magának tervezte a Mennyet. Számunkra tervezte. Mikor Isten elkezdett gondolkozni a Földről, akkor kezdett el gondolkozni a Mennyről is.”
  • Az áhítatból a Mennyről szóló három valóság közül melyik lepett meg leginkább?

(Daily Hope by Rick Warren – 2018.03.28.)

Szólj hozzá!
Címkék: Menny

Isten már megírta az életed utolsó fejezetét

2017. december 19. 03:00 - K. Juc

„Nagy elvárással éljük az életünket, és felbecsülhetetlen értékű örökségünk van – olyan valódi örökség, amelyet a Mennyben őriznek számunkra, ahol nem éri el sem a változás, sem a romlás.” (1Péter 1:3-4, NLT fordítás)

8776_old-pocket-watch-in-a-tree-macro-hd-wallpaper.jpg

Ha kicsit szétnézel a világban, könnyen úgy érezheted, hogy semmi okod reménykedni. Isten szava viszont egyértelmű: több valódi okunk is van a reménységre. 1Péter első levele öt ilyen okot sorol fel. Kettőt közülük már részleteztem a korábbi áhítatokban:

  1. Isten már azelőtt kiválasztott bennünket, hogy mi őt választottuk.
  2. Isten mindig kegyelmes és irgalmas hozzánk.

A harmadik ok pedig, hogy Isten már bebiztosította a jövőnket. Nem számít, mi fog történni életed hátralevő részében, ha Krisztussal kapcsolatban vagy, akkor Isten garantálja a jövődet. Soha nem fogod elveszíteni az üdvösségedet.

A Biblia szerint: „Nagy elvárással éljük az életünket, és felbecsülhetetlen értékű örökségünk van – olyan valódi örökség, amelyet a Mennyben őriznek számunkra, ahol nem éri el sem a változás, sem a romlás.” (1Péter 1:3-4, NLT fordítás).

Az örökségedet azért kapod, mert egy családhoz tartozol, és általában egy haláleset után jutsz hozzá. Ez olyan jog, amely születésedtől fogva megillet.

Péter öt szót, illetve kifejezést használ a mennyei örökségünk leírására:

  • Lefoglalt: ahhoz, hogy bejuss a Mennybe, helyfoglalásra van szükséged, ezt pedig csak Jézuson keresztül tudod megtenni. Ha viszont már megvan a foglalás, akkor soha nem lehet lemondani.
  • Igazi: nem hamisítvány, hanem valódi.
  • Érintetlen: nem lehet kárt tenni benne, és soha nem tudod elveszíteni. 
  • Nem éri utol a változás és a romlás: nem hervad el, nem megy tönkre és az értékét sem veszíti el.
  • Felbecsülhetetlen: nem tudod számszerűsíteni az értékét.

Isten már megírta az életed utolsó fejezetét. Olyan helyfoglalásod van, amit nem tudsz elveszíteni. Ebben biztos lehetsz, hihetsz benne, rábízhatod magad és reménykedhetsz benne!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan fontos elhinnünk, hogy biztosak lehetünk Isten ajándékában, a megváltásban?
  • Előfordult-e már, hogy nehezedre esett hinni abban, hogy biztos a megváltásod? Mi segített túljutni ezeken az aggodalmakon?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.12.)

Szólj hozzá!

Ki lesz a Mennyben általad?

2017. szeptember 16. 03:00 - csmsdvd

„Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!" (Lk 9:60)

Amikor Krisztus követőjévé vállsz, Isten eláraszt az Ő Szentlelkével. A Szentlélek megléte benned nem csak egy egyszerű érzelmi tapasztalat. A bizonyítéka, hogy Isten Szentlelke lakozik benned, ha mész. Mész-e és hirdeted-e az embereknek az Örömhírt?

Jézus azt mondja a Lukács 6:90-ben: „Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!"

Elsőre nehezen érthető, mit is akart ezzel a kijelentéssel mondani. Nem egy szeretetteljes mondat. Amit itt mond az az, hogy pótolhatatlannak, nélkülözhetetlennek kell lenned. Az életben vannak olyan munkák, amit bárki el tud látni, de vannak olyanok is, amit csak egy hívő ember tud elvégezni. Csak egy keresztyén tud Krisztusról beszélni másoknak. Csak egy keresztyén tud szólni arról, hogy miként lehet a Mennyországba jutni. Egyedül egy keresztyén tudja megmutatni Krisztus könyörületességét úgy, ahogy azt Krisztus akarja, hogy megtudja a világ.

Isten azt szeretné, hogy nélkülözhetetlen légy. Hagyd azokat a munkákat, amiket bárki meg tud tenni, hagyd ezeket a lelkileg halott emberekre! Tölts több időt azzal, amit csak te tudsz megtenni!

Nagyon sok olyan dolgot tudsz tenni, amelyek semmit sem számítanak majd az Örökkévalóságban.

De van valami, amit te tudsz tenni és örökre számítani fog. Vajon lesz-e bárki, aki általad jut a Mennybe? Milyen örökséget fogsz hátrahagyni? A legnagyobb örökség, amit hagyhatsz, ha valaki azt mondja a Mennyországban: „Én miattad vagyok itt." Így tudod értelmesen felhasználni az életedet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mint Krisztus követő, mit jelent nélkülözhetetlennek lenni?
  • Milyen cselekedeteket tudsz akár mától tenni, amelyek számítanak az örökkévalóságban, és mit tudsz elhagyni, ami nem számít?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.09.)

Szólj hozzá!