Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Légy nagylelkű, ahogyan Isten is nagylelkű hozzád

2018. augusztus 10. 03:00 - managercoach.hu

"Légy nagylelkű: fektess jó cselekedetekbe, a jó cselekedetek hozama magas. Ne halmozd fel a javaidat, oszd szét magad körül. Légy áldássá mások számára!” (Prédikátor könyve 11:1-2 – MSG fordítás)"

Isten azt akarja, hogy a pénzed egy részét a szükségben élők megsegítésére használd. Isten nem azért helyezett e világba, hogy csak önmagunknak éljünk. Azért kapunk áldásokat, hogy mi is áldássá lehessünk mások számára.

Mindez része annak, hogy Isten egyre inkább önmagához hasonlóvá formál minket. Isten nagylelkű. Mindenünk, amink van az életünkben, azért van, mert Isten nagylelkű. Semmink sem lenne – még csak nem is élnénk – Isten nagylelkűsége nélkül. És Isten azt akarja, hogy mi is legyünk olyan nagylelkűek, mint Ő.

Képzeld el, hogy édesapád egy milliárdos, és meg akarja osztani veled a vagyonát. Előbb azonban próbára akar tenni, képes vagy-e kezelni.

Ezért ad neked egy bizonyos pénzösszeget, és ezt mondja: „Azt akarom, hogy tanulj meg kevesebből megélni, hogy a maradékot mások megsegítésére használhasd. Figyelni foglak, hogy lássam, hogyan kezeled, hogyan osztod be az én erőforrásaimat. Ha jól csinálod, az egészet odaadom neked.”

Hogyan használnád ezt a pénzt?

Isten azt akarja, hogy légy különösen nagylelkű a szegényekkel. Végig az egész Biblián, Isten azt mondja, hogy figyeli, hogyan segítünk a szegényeken, és rengeteg ígéretet kapcsol ahhoz, ha így teszünk. Például:

"Adj a szegényeknek, és soha nem leszel szükségben. Ha becsukod a szemed a szegény előtt, sokan fognak átkozni" (Példabeszédek 28:27 – TEV fordítás).

"Amikor a szegénynek adsz, az ÚRnak adsz kölcsön, és az ÚR fogja visszafizetni." (Példabeszédek 19:17)

Minél többet segítünk másoknak, annál inkább megáld bennünket Isten. Ő ad nekünk, így mi is tudunk adni másoknak.

Miért? Mert Isten azt akarja, hogy légy olyan, mint Ő, és Isten nagyvonalú adakozó!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Szánj rá időt, és vedd számba Isten áldásait! Hogyan áldott meg Isten családodban, barátságaidban, munkádban és lelki életedben?
  • Ha meg kell állnod Isten előtt, hogy számot adj arról, hogyan használtad fel az Ő áldásait, vajon szégyenkeznél vagy büszke lehetnél? Miért?
  • Hogyan használhatnád a forrásaidat, hogy ezen a héten azok áldások legyenek valakinek, aki szükségben van?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.03.)

 

 

Szólj hozzá!

Adományozáskor hallgass Istenre

2018. január 12. 03:00 - FodorImi

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden jövedelmed első részét neki adod, és Ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és borsajtóid túlcsordulnak a legfinomabb borral.” (Példabeszédek, 3:9 – TLB fordítás)

Amikor hívővé válsz, megtanulsz Isten kérése szerint adni. Ne hagyd senkinek, hogy nyomást gyakoroljon rád és  manipuláljon! Az is helytelen, ha a bűntudat vezérel az adakozásban. Ugyanakkor, ne is korlátozd  a nagylelkűséged ezzel a kijelentéssel: „Azt hiszem, ennyit indokolt ma felajánlanom”. Az ilyen jellegű adakozás nem igényel hitet.

Ehelyett megkérdezhetnéd Istent: „Mit akarsz ajándékozni rajtam keresztül? Mit vársz tőlem, milyen mértékben bízzam Rád magam ebben a helyzetben?” Különbséget kell tennünk ugyanis „látásbéli” és „hitbéli” felajánlás között.

Feleségemmel együtt számtalanszor álltunk már próbatétel előtt az adományozás kapcsán. Az egyik legdrámaibb eset 1993 végén történt, amikor pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet első istentiszteleti központjának felépítéséhez. Akkoriban még egy sátorban tartottuk az összejöveteleket, s Isten kérésére kezdtünk el adományokat gyűjteni. Azzal fordultunk a hívőkhöz, hogy három éven át próbálják elkötelezni magukat az adományozás mellett. Kay és én is útmutatásért imátkoztunk, hogy tudjuk, mekkora összeggel járuljunk hozzá a gyarapodáshoz. Nagy meglepetésünkre irreális választ kaptunk. Számunkra ugyanis az Isten által sugallt penzösszeg jóval nagyobb volt, mint amelynek előteremtésére képesek lettünk volna. Mi azonban rendületlenül bíztunk Istenben.

Néhány nappal később olvastam az 1 Krónikák 29-ben, hogyan adakoztak az izraeliták a jeruzsálemi templom megépítése céljából, amely a mai viszonylatokban körülbelül 752 millió dollárnak felel meg. Isten arra kérte Dávid királyt, hogy az nyilvánosan hívja fel népének figyelmét az általa adott ajándékra. Így az emberek megtudták, hogy a király áldozata mindenkiénél nagyobb volt.

Éreztem, Isten azt sugallja nekem, „Rick, azt akarom, hogy tedd közzé, hogy pontosan mennyit adományozol. Ez példaértékű lesz, továbbá kihívást jelent majd mások számára.” Nem akartam szót fogadni, mert tartottam tőle, hogy az emberek félreértik az indítékomat. Isten azonban nem tágított, s mivel nekem fontos volt, hogy Ő áldását adja az építkezésre, kötélnek álltam. Vasárnap így szóltam a gyülekezetemhez: „Egyelőre nem tudom, honnan érkezik majd a szükséges pénzösszeg. Mindenesetre, Kay és én megfogadtuk, hogy az elkövetkező három évi fizetésem egy nagy százalékát felajánljuk adományként. Kérlek benneteket, imádkozzatok értünk.”

Egy hónappal később, a hétvégéhez közeledvén azon morfondíroztam, mégis honnan kerítem majd elő a jövő heti adomány összegét. Bár fogalmam sem volt róla, bíztam Istenben, hogy valami úton-módon kisegít. Aztán azt a bizonyos hétvégét megelőző pénteken felhívott a Zondervan Kiadó: „Rick, szeretnénk, ha könyvet írnál, „A Célorientát Gyülekezet” címmel. Bizonyosak vagyunk benne, hogy óriási sikere lesz, s éppen ezért megelőlegezzük az írói díjat.” Az előleg több volt annál, mint amit Kay és én ígértünk. Isten forrásai kimeríthetetlenek!

Amikor néhány nappal később beszámoltam erről a gyülekezetben, mindenki diadalittas kiáltásban tört ki. A hívők táncra perdültek és dalra fakadtak örömükben. Sőt, sírtak is. Mindannyian sírtunk. Ez volt életem egyik legcsodálatosabb élménye. És ha jól belegondolok, majdnem elszalasztottam a saját makacsságom miatt (nem beszélve a többiekről, akik szintén kimaradtak volna ebből miattam). Ha nem tettem volna eleget Isten kérésének, nem is lehettünk volna tanúi Isten minden  képzeletet felülmúló gondoskodásának.

Ez egy felejthetetlen lecke marad számomra.

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden jövedelmed első részét neki adod, és Ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és borsajtóid túlcsordulnak a legfinomabb borral.” (Példabeszédek, 3:9 – TLB fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolkozz el azon, vajon mi késztet téged adományozásra? Saját lehetőségeid szerint adakozol, vagy az Isten sugallta lehetőségek szerint?
  • Hogyan adja Isten a tudtodra, hogy mit vár el tőled?
  • Milyen félelmek tartanak távol az adakozástól, amikor neked sincsen elegendő?

 

* (Daily Hope by Rick Warren – 2018.01.05.)

Szólj hozzá!

Nemcsak akarva vagy, szükség van rád!

2017. szeptember 02. 03:00 - Szíj Melinda

„Isten remekművei vagyunk. Ő újjáteremtett minket Jézus Krisztusban, hogy elvégezhessük mindazon jó dolgokat, melyeket már régről eltervezett számunkra.” (Efézus 2:10, NLT fordítás).

low_self-esteem.jpg

Azért vagy értékes, amit Isten mond rólad, nem azért, amit a többi ember.

Sok ember van híján az önbecsülésnek. Nincsenek jóban önmagukkal, ezért folyton próbálják magukat jobb színben feltüntetni a ruházkodásukkal, a kocsijukkal és a beszédkultúrájukkal. Örökösen azért küszködnek, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben, mert valójában nem fogadják el önmagukat – ami egyet jelent az Istennel való szembeszegüléssel.

Ha Isten azt akarná, hogy valaki más légy, akkor nem léteznél. De Isten téged akart! Azért teremtett, hogy te te legyél. Mi hívőként tudjuk, hogy a valódi önbecsülés három tényből táplálkozik:

  1. Isten teremtett.
  2. Jézus meghalt érted.
  3. Isten Lelke él benned.

A Biblia így fogalmaz: „Isten remekművei vagyunk. Ő újjáteremtett minket Jézus Krisztusban, hogy elvégezhessük mindazon jó dolgokat, melyeket már régről eltervezett számunkra.” (Efézus 2:10, NLT fordítás). Az Újszövetséget eredetileg görögül írták. A „remekmű” kifejezés görög megfelelője a „poema” szó. Ebből a szóból származtatjuk a „költemény” (poéma) szavunkat. „Te az én költeményem vagy. Az én remekművem. Nem akarom, hogy valaki mást utánozz. Ajándékokat helyeztem el benned – szívet, adottságokat, egyéniséget és jártasságokat -, és azt akarom, hogy használd őket.” Értékes vagy annak okán, amit Isten mond rólad, és tett érted.

Nemcsak akarva vagy, hanem szükség is van rád! A Biblia így ír az 1Korinthus 12:4-6-ban: „Különböző lelki ajándékok léteznek, de ugyanaz a Lélek adományozza őket. Különféle módjai vannak a szolgálatnak, és mégis ugyanazt az Urat szolgálják. Különböző munkaterületek léteznek, ám ugyanaz az Isten munkál ki minden ajándékot minden emberben.” (GW fordítás).

Szükség van rád. Szükség van rád a gyülekezetedben. Szükség van rád a lakóközösségedben. Szükség van rád ezen a világon. Ha nem lenne rád szükség, Isten nem teremtett volna meg. Azért hozott ide, hogy „adakozzon” az életeddel. Minden emberre szükség van.

Isten családjában nem léteznek kisemberek. Minden tagnak fontos szerepe van. Tudod, hogy a házamban melyik a legfontosabb fényforrás? Nem a hatalmas csillár az étkezőben, hanem a picinyke kis zseblámpa, amit felkapcsolok, hogy amikor az éjszaka közepén felkelek, és kimegyek a fürdőbe, ne üssem be a lábujjamat.

Minden szerepkör fontos. Te is fontos vagy. Értékes vagy, mert Isten ezt kijelentette, és mert oly hatalmas árat fizetett az életedért, amikor elküldte Fiát, Jézust, hogy meghaljon érted a kereszten.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a te feladatköröd a gyülekezetedben és a környezetedben, illetve mi a világban betöltött szereped? Hogyan látod el feladataid?
  • Mikor vagy hajlamos arra összpontosítani, hogy mit mondanak rólad más emberek, ahelyett, hogy Isten kijelentését tartanád szem előtt?  
  • Hogyan növekedett önbecsülésed, ahogy közelebb húzódtál Jézushoz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.26)

Szólj hozzá!

Szeretet nélkül semmi sem számít

2017. augusztus 04. 03:00 - Szíj Melinda

„Ha Jézus Krisztus követője vagy, csak a hited számít, mely képessé tesz arra, hogy szeretettel légy mások iránt” (Galata 5-6 CEV-fordítás).

clanging_cymbal.jpg

Tűnődtél már valaha azon, hogy mi az, ami lényeges Isten számára? A Bibliában, a Galatákhoz írt 5:6-os igeversben azt olvassuk, hogy: „Ha Jézus Krisztus követője vagy, csak a hited számít, mely képessé tesz arra, hogy szeretettel légy mások iránt” (CEV-fordítás). Isten azt mondja, hogy nem a jó tulajdonságaid, teljesítményeid, a hírneved vagy a vagyonod az, ami számít az életben. Ami igazán számít, hogy legyen hited, mely szeretetet ébreszt benned embertársaid iránt. Ha ezt elmulasztod, akkor a legfontosabb dologról maradsz le az életben.

A következő néhány nap folyamán a Bibliának a szeretetről szóló leghíresebb fejezetét, az 1Korinthus 13-at fogjuk áttekinteni. Amikor a szónokok magukra akarják vonni figyelmed és emlékeztetni szeretnének valamire, akkor az ismétlés eszközéhez folyamodnak. Újra és újra elmondogatnak valamit. Az igeszakasz első néhány sorában Pál ugyanazt a dolgot öt különböző módon mondja el: nevezetesen, hogy a legfontosabb dolog az életben a szeretet. 

Íme az első négy ok, hogy miért: 

1. Ha nem élsz szeretetteljes életet, akkor mindegy mit mondasz, semmit nem fog számítani. 

„Ha minden földi és angyali nyelvet beszélnék is, de nem szeretnék más embereket, csak egy érchangú gongszó vagy egy bongó cintányér lennék” (1 Korinthus 13:1 NLT-fordítás).

A jeles szónokok igazán nagy hatást gyakorolnak ránk. Szeretjük az ékesszólást és a karizmát. Isten azonban így szól: „Nekem mindegy, milyen hangzatosan tudsz beszélni. Szeretetteljes életet élsz?” Ha nem, akkor teljesen lényegtelen, mit beszélsz. A szócséplés szeretet nélkül csak zajkeltés. 

2. Ha nem élsz szeretetteljes életet, a tudásod sem fog számítani.

„Enyém lehet a prófécia ajándéka. Isten minden rejtett titkát megfejthetem, és minden tudás az enyém lehet… Ám még mindezen dolgok birtokában is ha szeretet nincs bennem, akkor semmi vagyok” (1 Korinthus 13:2 NCV-fordítás). 

A kirobbanó tudás korszakát éljük. Találékonyabbak vagyunk, mint valaha. Mégis még mindig ugyanazokkal a problémákkal küszködünk: bűnözés, bántalmazás, előítéletesség, erőszak. Miért? Mert a világnak nem több tudásra, hanem több szeretetre van szüksége. Elképzelhető, hogy lángelme vagy. Isten viszont azt mondja, ha nincs szeretet az életedben, minden tudásod hasztalan.  

3. Ha nem élsz szeretetteljes életet, lényegtelenné válik, miben hiszel.

A Biblia szerint: „Még ha enyém lenne is a hit ajándéka, mellyel szóra bírnám és elmozdítanám a hegyeket, szeretet nélkül akkor sem érnék semmit sem” (1 Korinthus 13:2b TLB-fordítás). Él egy tévhit, miszerint Krisztus követőjének lenni csupán bizonyos igazságtételek hittel megvallásának a kérdése. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól! Krisztus követése arról szól, hogy szeretetteljes életet élünk. Ez jelentőségteljesebb annál, mintsem hit által „Isten kedvében járni”.

4. Ha nem élsz szeretetteljes életet, bármit is adományozol, nem lesz jelentősége. 

A következő igeszakasz így hangzik: „Ha mindenemet odaadnám a szegénynek, és még a testemet is feláldoznám, büszkélkedhetnék vele; de ha nem viseltetnék szeretettel mások iránt, semmi hasznom nem származna abból” (1 Korinthus 13:3 NLT-fordítás). 

Nem mindig a szeretet motivál adományozásra. Vannak, akik csak azért adnak, hogy visszakapják, vagy esetleg bűntudatból, presztízsből, illetve hogy irányíthassanak. Lehet, hogy helytelen indíttatásokból bőkezűen adsz, ám a Biblia óva int, ha nem szeretetből teszed, minden adományod súlytalan. 

A Bibliában igen egyértelmű utalásokat találunk arra, mi történik, ha nem élünk szeretetteljes életet. Holnap az utolsó okot járjuk körbe, miért szükséges a hitünkre támaszkodnunk, mely a mások iránti szeretetet munkálja bennünk. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Téged mi motivál az adományozásban?
  • Ha egy barát jellemezne téged, mit mondana, hogyan mutatod ki szeretetedet mások felé?
  • A Biblia megfogalmazása szerint: „Az egyedüli dolog, ami számít, az önmagát szeretet által kinyilatkoztató hit” (Galata 5:6 NIV-fordítás). Mit gondolsz, mit jelent ez?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.28)

 

Szólj hozzá!

Hozd ki a legtöbbet a képességeidből

2017. július 06. 03:00 - Benjoe70

„Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.” 1Pét 4.10 (SZIT)

Isten különleges képességeket, ajándékokat és tehetséget adott neked. Mi a közösségünkben azt szoktuk mondani, hogy ezek mutatják meg egy ember igazi személyiségét. A lelki ajándékok, szív, képességek, személyiség és a tapasztalat. A tehetség eme csokrát Isten adta neked, ettől vagy az, ami, és ez különböztet meg a többi embertől.

Ha azt hiszed, hogy az adottságaid egyszerűen csak arra valók, hogy pénzt keress vele, nyugdíjba menj, majd meghalj, akkor nem érted az életed lényegét. Isten azért adta a tehetséget, hogy azt mások javára fordítsd, ne pedig a sajátodéra. És Isten azért adott tehetséget más embereknek, hogy az a te javadat szolgálja.

Mindannyian Krisztus testének részei vagyunk és minden rész számít. Isten családjában nincs olyan ember, aki ne számítana. Isten azért formált meg, hogy Őt szolgáld és Ő folyamatosan tesztel téged, hogy miképpen használod fel a tőle kapott tehetségedet.

Akár zenész vagy, akár könyvelő, tanár vagy szakács, Isten azért adta neked ezeket a képességeket, hogy másokat szolgálj vele. A mai vers azt mondja, „Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.” 1Pét 4.10 (SZIT)

Te magad vagy az Istentől kapott ajándékok menedzsere. A szemedben ezek lehetnek nagyok vagy kicsik, de Isten számára mindig fontosak. „A gondnokoktól természetesen egyet követelnek meg: hogy hűségesnek bizonyuljanak.” (1Kor. 4.2 SZIT) Amikor Isten megalkotott téged, ez számára egy befektetés is volt egyben, és most várja a befektetése hozamát.

Az adományodat mások javára fordítod, hogy a világot egy jobb hellyé tedd? Vagy csak a saját boldogulásodra használod fel?

Amikor Isten tehetséget ad, elvárja, hogy használd is azt. Ez olyan, mint az izom. Ha használod, növekedni fog, ha nem, elveszíted. Ha van valamihez tehetséged, de félsz azt használni, vagy egyszerűen csak ellustulsz és nem használod fel mások boldogulására, el fogod veszíteni. Mint a Lukács 19-ben a tíz talentum, ha nem használod, amit Isten neked adott, vissza fogja venni és olyannak adja, aki majd használja.

De ha bölcsen használod a tehetségedet, Isten még többet ad belőle. Ha bölcsen használod az idődet, Isten még több időt fog neked adni. Ha bölcsen használod az energiádat, Isten még több energiát fog adni. Ha bölcsen használod a hatalmadat, Isten még többet fog adni belőle. Isten megáldja a hűségedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen a személyiséged? Szánj rá egy kis időt és írd le, Isten milyen módon adott neked különleges ajándékokat, szívet, képességeket, személyiséget és tapasztalatot.
  • Milyen módon hív meg Isten arra, hogy ezt a személyiséget mások szolgálatára használd fel? Hogyan lehetsz engedelmes?
  • Hogy látod, Isten hogyan használja az idődet, energiádat, vagy hatalmadat, hogy áldását adja rád?

 

* (Daily Hope by Rick Warren 2017. június 29.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása