Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A türelem kifizetődik

2020. szeptember 07. 03:00 - magyarosijulia

patience_in_relationships_740x400_2_1501136899_article_show_carosel.jpg

„Boldognak mondjuk azokat, akik kitartottak” (Jak 5,11 NIV fordítás).

Isten megjutalmazza a türelmet. Jakab levele 5. fejezetének 11. versében ezt olvassuk: „Boldognak mondjuk azokat, akik kitartottak" (NIV fordítás). Más szavakkal, a türelem kifizetődik.

Amikor türelmes vagy, a jellemed épül, elkerülöd a hibákat, és el fogod érni a céljaidat. Ha türelmes vagy, mások megbecsülnek, és boldogabbak lesznek a kapcsolataid. Sokféle áldás és előny származik a türelemből.

Feltűnt már – főleg most, a koronavírus idején –, hogy mennyire nehéz türelmesnek lenned, főleg amikor fáradt vagy? Mindannyian kimerültek és nyúzottak vagyunk a járvány okozta bizonytalanság és bolondulás miatt.

A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert egy idő után áldásokat aratunk majd, ha nem bátortalanodunk el, és nem adjuk fel” (Gal 6,9 TLB fordítás). 

Most ebben a várakozásokkal teli járványos időszakban is sok áldást nyerhetsz, ami a jellemedet, a körülményeidet, a családodat és Isten egyházát illeti. Ezek nem olyan jutalmak, melyeket csak most élvezhetsz, mert a Biblia azt mondja, a mennyben is lesz jutalom.

Jézus ezt mondja Máté evangéliuma 5. fejezetének 11. és 12. versében: „Áldottak vagytok, amikor az emberek bántanak és üldöznek titeket, és mindenféle gonoszat hazudnak rólatok énmiattam. Örüljetek és legyetek boldogok, mert nagy a jutalmatok a mennyekben...” (NIV fordítás). Amikor valaki bánt, talán a legerősebb vágyad az, hogy megbosszuld. Az elmúlt időben nagyon sok fájdalmat tapasztaltak az emberek amiatt, ahogy a járványra reagáltunk. Ezzel együtt pedig sokszor kísértést éreztünk arra, hogy visszavágjunk és kirobbanjunk.

Amikor kritizálnak téged, és nagy a kísértés, hogy visszavágj, előbb gondolkozz: megéri ez a vita, hogy lemondj arról a mennyei jutalomról, amit megígérted neked? Nem éri meg! Vezetőként sokszor ér kritika. Az emberek sokszor tévesen ítélnek meg, megkérdőjeleznek, kételkednek bennem, és felülbírálnak. Én megtanultam, hogy ne védjem meg magam. Csendben maradok, mert rájöttem, hogy akkor hasonlítok leginkább Jézusra, amikor nem vágok vissza. Akkor hasonlítasz leginkább Jézusra, amikor nem akarsz bosszút állni.

Akkor is, amikor vádolták és bántalmazták, Jézus azt választotta, ami helyes, és nem állt bosszút a krízisben. Amikor rábízod Istenre, hogy ő oldja meg azt, ha valaki megbánt téged, ő látja ezt a bizalmat, és megáld a döntésedért.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mely kapcsolatokban a legnehezebb, hogy türelmet gyakorolj a világjárvány alatt?
  • Jobban értékeled-e az örökkévaló jutalmakat a földi jutalmaknál? Hogyan nyilvánul meg a válaszod a döntéseidben, amikor megbántanak vagy kritizálnak?
  • Hogyan segít a türelem az egészséges kapcsolatok létrehozásában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.08.31.)

Szólj hozzá!

A bántalmazás járványa, „Többé nem leszek csendben!”

2016. november 15. 03:00 - magyarosijulia

„Azt mondtam, »...nem fogok semmit sem szólni, amíg gonosz emberek vannak a közelemben.« Csendben maradtam, egy szót sem szóltam... De a szenvedésem csak még rosszabb lett, és eluralkodott rajtam a szorongás és aggodalom. Minél többet gondolkodtam, annál nagyobb bajban voltam, folyton kérdeztem: »Uram, meddig fogok élni? Mikor fogok már meghalni? Mondd meg, hogy milyen hosszú idő még, mire az életem véget érhet.«” (Zsolt 39:1-4, GNT-fordítás)

09_silent_signs_partner_emotionally_abusive_googled_emotional_abuse_marjan_apostolovic.jpg


Az első lépés kitörni a bántalmazásból, legyen az szexuális, fizikai, verbális vagy érzelmi, ha megosztod valakivel, aki tud segíteni kitörni.

Jézus ezt mondja János evangéliuma 8. fejezetének 32. versében. „Az igazság szabaddá fog tenni.” (NLT-fordítás, második kiadás) A szabadság akkor jön, amikor megnyílsz, és valakinek bevallod a fájdalmadat.

Egy felmérésben, amelyben tíz nemzet vett rész, kiderült, hogy a nők, akiket a partnerük bántalmazott, 55-95 százalékban nem beszéltek senkivel erről, a férfiaknál pedig bebizonyosodott, hogy még kevésbé osztják meg az ilyesmit valakivel.

A bántalmazást gyakran a csendes járványnak nevezik, mert nagyon sok házasságban egy nagy rózsaszín elefántként van jelen, amit senki sem akar észrevenni vagy beszélni arról. Az emberek csendben szenvednek.

Ha bárki is igazán megértette a bántalmazást a Bibliában, az Dávid király volt. Ő volt az az uralkodó, aki A zsoltárok könyvének nagy részét írta, és akinek az élete során nagyon sokszor szembe kellett néznie bántalmazással, mert nagyon sok ember akarta sértegetni, megölni, bántalmazni, rágalmazni vagy kicsúfolni; ebben minden fajta bántalmazás ott van.

A zsoltárok könyvének több mint száz versében fejezi ki Dávid az ellenségeivel szemben érzett fájdalmát, szorongását vagy haragját. Az új fordításban közel százszor használja az „ellenség” szót. Beszél az olyan bántalmazásról, ami feltornyosult az életében.

Az egyik dolog, amit Dávid példamutatóan tett, az a következő. Ne tartsd magadban! A 39. zsoltár 1-4. versében Dávid elmagyarázza, hogy mi történt, amikor titokban akarta tartani a kínlódását. „Azt mondtam, »...nem fogok semmit sem szólni, amíg gonosz emberek vannak a közelemben.« Csendben maradtam, egy szót sem szóltam... De a szenvedésem csak még rosszabb lett, és eluralkodott rajtam a szorongás és aggodalom. Minél többet gondolkodtam, annál nagyobb bajban voltam, folyton kérdeztem: »Uram, meddig fogok élni? Mikor fogok már meghalni? Mondd meg, hogy milyen hosszú idő még, mire az életem véget érhet.«” (GNT-fordítás)

Ez jellemző reakció a bántalmazásra. Dávid félt erről beszélni a bántalmazói jelenlétében, de a hallgatása csak rosszabbá tette a helyzetét. Csendben maradtam, egy szót sem szóltam... De a szenvedésem csak még rosszabb lett, és eluralkodott rajtam a szorongás és aggodalom.”

Ha éppen ilyen helyzetet tapasztalsz, szeretném, ha tudnád, Istent érdekli, hogy mi történik veled. Engem is érdekel, mi történik veled. Van remény! Nem kell a fájdalom, szorongás és félelem bűvkörében maradnod!

Először viszont abba kell hagynod a hallgatást! Fel kell szólalnod, és el kell mondanod valakinek, akiben megbízol. Fel kell tárnod a problémát, hogy Isten elkezdhesse a gyógyítás folyamatát!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen jelei vannak a lelki terrornak? Hogyan tudsz segíteni egy szenvedő barátnak?
  • Szerinted miért olyan nehéz a bántalmazást szenvedett embereknek, hogy elfogadják Isten szeretetét?
  • Miért szenvedünk jobban, amikor elrejtjük a fájdalmunkat?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 11. 08.)

Szólj hozzá!

Isten ki fogja egyenlíteni a számlát

2014. augusztus 15. 03:00 - Robin85

“Ne fizessetek a gonoszért gonosszal. Ne toroljátok meg a sértést sértéssel. Hanem áldással fizessetek érte. Isten erre hívott el titeket és meg fog áldani ezért." (1 Péter 3:9 NLT fordítás)

Semmi nem töri össze jobban a lelket mint az erőszak - amikor értéktelennek, jelentéktelennek és kihasználtnak érzi magát valaki. Jézus ismeri ezt. Azt mondja: "Gondoskodni fogok rólad."

A gyógyulásod kezdete ha megismered a Gyógyítódat. Mondd ezt: "Jézus Krisztus, nem tudom hogyan tetted mindezt, de magadra vállaltad a világ összes bűnének büntetését - amelyeket felém elkövettek vagy amelyeket én elkövettem. Magadra vállaltad ezt a bántalmazást. Meg akarlak tanulni szeretni. És azt akarom, hogy gyere be és gyógyítsd meg a szívemet, az elmémet és a testemet."

Be fog jönni. Igen Ő Bejön a szívedbe!

Amikor Jézust bántalmazták, megbosszulta-e azt? Abszolút nem! A Biblia azt mondja: "Krisztus soha nem bántotta a szavaival azokat, akik szóban bántalmazták őt. Amikor szenvedett, nem fenyegetett, hanem mindent ráhagyott arra, aki igazságosan ítél." (1 Péter 2:23 GW fordítás)

Egy nap Isten lezárja a könyvelést. Egy nap Isten ki fogja egyenlíteni a számlát. Egy nap Isten kijavítja az összes hibát. Azt gondolod, hogy Hitler megúszhatja? Gondolod, hogy a bántalmazóknak nem kell majd válaszolniuk a bántalmazásuk miatt? Gondolod, hogy az összes gonoszság ami a világon történt, büntetlenül marad?

Nem. Egy nap Isten ki fogja egyenlíteni a számlát. Csak őt illeti meg a kiegyenlítés.

Isten valóban igaz Isten. Sokkal jobb munkát tud végezni számlák kiegyenlítésében, mint te. Azt szeretné, ha neki hagynád meg ezt, hiszen Ő Isten, te pedig nem az vagy.

Az egyik ok, amiért a bántalmazásokkal le kell számolnunk: ragályos. Generációkon átívelően öröklődik.

Ha ahogy felnőttél ilyet láttál a családban vagy akár meg is tapasztaltad már a családon belüli erőszakot, akkor megtanulhattál pár mintát. Ez által nagyobb valószínűséggel adható tovább is.

Idén 10 millió amerikai gyerek fogja a szüleit otthoni erőszakos helyzetben látni. Újabb és újabb kutatások mutaták ki, hogy ezek a gyerekek kétszer nagyobb valószínűséggel fogják bántalmazni a saját családtagjaikat, miután megházasodtak. Valakinek meg kell szakítania ezt a körforgást.

Te leszel ez a valaki. Ma kezdheted el. Most. Elkezdheted a Szent Szellem erejével.

Isten, én a bátorság áldásáért imádkozom azok részére akik ezt most olvassák, hogy sokan közülük azt tudják mondani: "Nem fogom tovább titokban tartani. El fogom mondani a bántalmazást. Nem fogom jelentéktelennek feltüntetni vagy megmagyarázni. Ha egy időre biztonságba kell kerülnöm, hát legyen. Segíts, hogy elég bátorságom legyen olyan embereknek elmondani, akik segíteni tudnak abban, hogy egészséges legyek és meggyógyulhassak. Mentsd meg az életem, mentsd meg a kapcsolataimat. Hadd kezdődjön el a gyógyulás folyamata. És Isten, engedni fogom, hogy te egyenlítsd ki a számlát. A te nevedben imádkozom. Ámen."

Beszéljetek róla

  • Mit fogsz ma tenni, hogy az erőszak körforgását megtörd az életedben? Segítő források és gyülekezetek vannak a városban, ahol élsz.
  • Miként tudsz segíteni egy barátodnak vagy családtagodnak, akik most is szenvednek az erőszaktól? Hogyan tudod bátorítani azt, aki még mindig némán szenved?

 

(Daily Hope by Rick Warren 2014.08.08.)

Szólj hozzá!

A bántalmazás járvány - ne hallgass többé!

2014. augusztus 13. 03:00 - hofgartekesnoemi

 „Ezt mondtam: nem szólok egy szót sem, amíg ellenségeim közel vannak. Hallgattam, nem mondtam egy szót sem, de a szenvedéseim egyre csak növekedtek, és megtelt a lelkem szorongással. Minél többet gondolkodtam, annál inkább elkeseredtem, és azt kérdeztem: Uram, meddig fogok még élni?, Mikor halok meg? Add tudtomra, mikor ér véget az életem.” (Zsoltárok 39:1-4, GNT fordítás)

Ha bármilyen bántalmazás vagy sérelem ért, legyen az szexuális, fizikai, szóbeli vagy érzelmi jellegű, az első lépés afelé, hogy megszabadulj a hatásától, hogy elmondod valakinek.

Jézus a János 8:32-ben azt mondja, hogy „Az igazság szabaddá tesz titeket.” Akkor tudsz szabad lenni, amikor megnyílsz és megosztod a fájdalmadat valakivel.

Egy 10 országra kiterjedő tanulmányból kiderült, hogy azoknak a nőknek, akiket a partnerük valamilyen módon bántalmazott, 55-95 százaléka soha nem beszélt erről senkinek. A férfiak pedig még ennél is kisebb arányban nyíltak meg vagy kértek segítséget.

A bántalmazást gyakran "néma járványnak" is szokták nevezni, hiszen sok házasság tabu témája ez, amiről senki nem akar beszélni. Az emberek többsége csendesen szenved.

Ha van valaki a Bibliában, aki tudja, mi a bántalmazás és a sérelem, akkor az Dávid király. Ő a Zsoltárok könyvében lévő legtöbb zsoltár szerzője, és ő az, aki élete nagy részét az őt ért különféle bántalmazások és sérelmek elleni küzdelemmel töltötte, hiszen sok rosszakarója volt, akik vagy meg akarták ölni, vagy megszégyeníteni, vagy nevetségessé akarták tenni.

A Zsoltárok könyvének több mint száz versében beszél Dávid az ellenségeivel szemben érzett fájdalmáról, sérelmeiről és dühéről. Az „ellenség” szót közel száz alkalommal használja, amikor arról szól, hogy milyen sérelmeket követtek el ellene.

Dávid azonban egy nagyon fontos dolgot mutat meg nekünk: azt, hogy nem szabad ezeket magunkban tartani. A 39. Zsoltár 1-4. verseiben arról beszél, hogy mi történt, amikor a sérelmeit magában akarta tartani: „Ezt mondtam: nem szólok egy szót sem, amíg ellenségeim közel vannak. Hallgattam, nem mondtam egy szót sem, de a szenvedéseim egyre csak növekedtek, és megtelt a lelkem szorongással. Minél többet gondolkodtam, annál inkább elkeseredtem, és azt kérdeztem: Uram, meddig fogok még élni? Mikor halok meg? Add tudtomra, mikor ér véget az életem.”

Dávid tehát először a megszokott módon reagált az őt ért sérelmekre és bántalmazásokra. Félt ezekről beszélni azok előtt, akik ezeket okozták neki, de az, hogy hallgatott, csak rontott a helyzeten: „Hallgattam, nem mondtam egy szót sem, de a szenvedéseim csak növekedtek, és megtelt a lelkem szorongással.”

Ha ezt tapasztalod most, szeretném, ha tudnád, hogy Isten törődik veled, és emberek is törődnek veled, és van remény. Nem kell a fájdalommal, a szorongással és a félelemmel együtt élned.

Mindenekelőtt azonban ki kell törnöd a hallgatásból. El kell mondanod valakinek! Beszélned kell valakivel, akiben megbízol. Napvilágra kell kerülnie annak, ami veled történt, illetve történik, hogy Isten is el tudjon vezetni a gyógyuláshoz!

Beszéljetek róla:

  • Milyen jelei vannak az érzelmi bántalmazásnak? Hogyan tudsz segíteni egy olyan barátodnak, aki talán ettől szenved?
  • Mit gondolsz, miért tudják nehezebben elfogadni Isten szeretetét azok az emberek, akiket már ért bántalmazás?

  (Daily Hope by Rick Warren, 2014.08.06.)

1 komment
süti beállítások módosítása