Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Két fontos lépés, hogy igét kapj Istentől

2017. november 27. 03:00 - FodorImi

Bízz az Úrban teljes szívedből és a magad értelmére ne támaszkodj,
minden utadon engedelmeskedj neki, és ő egyenessé teszi az ösvényeidet.”
(Példabeszédek 3:5-6 – NIV fordítás)

Csendességedben – amikor egyedül vagy Istennel és Bibliát olvasol – bizonyára megtörtént veled is, hogy hirtelen felfigyeltél egy bibliaversre, amit egyébként számtalanszor olvastál azelőtt, s ezt gondoltad: „Ezt sosem láttam még!” Vagy hirtelen más megvilágításban kezdted látni a dolgokat és ráébredtél, hogy éppen erre a szemléletváltásra volt szükséged. Ez a rhema. Isten Lelke ugyanazt az általános igeverset adja mindenki számára, mégis személyes és gyakorlati módon alkalmazza azt rád.

Akarod tudni Isten akaratát, illetve azt, hogy adott helyzetben mi lenne a helyes? Íme két fontos lépés, amit érdemes megtenned, amikor igét vársz az Úrtól:

1.  Valld meg vétkeid, amelyekről tudomásod van.

Mondd, „Istenem, nem szeretném, ha bármi is gátolná a veled való kapcsolatomat. Bocsásd meg a bűneim (légy konkrét a felsorolásnál). Változtatnom kellene bármely viselkedésemen vagy hozzáállásomon? Van valami, amit bár kérted, hogy kezdjek el, én mégsem tettem?” Légy őszinte, és győződj meg vallomásod zavartalan áramlásáról. A Biblia szerint: „Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, és megbocsátja bűneinket.” (1János 1:9a – NIV fordítás)

2.  Kötelezd el magad Krisztus mellett.

A Példabeszédek 3:5-6 azt mondja: „Bízz az Úrban teljes szívedből és a magad értelmére ne támaszkodj; minden utadon engedelmeskedj neki, és ő egyenessé teszi az ösvényeidet.” Azaz, ne próbálj magadtól rájönni a dolgok menetére. Csak hagyatkozz Istenre, így időben megérted majd mi mért történik, továbbá az Úr veled szembeni elvárásaira is fény derül.

Nyugodj meg, és eképp bízd rá magad a helyzetre (ez egy kis időbe telhet): „Istenem, legyen meg a Te akaratod jelen nehézségeimben.” Jézus is ezt a hozzáállást tanusította a keresztre menet, amikor a Gecsemáné kertben azt mondta, „Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied, Atyám”. Valld meg hát bűneid, döntsd el, hogy Jézust választod, majd mindaddíg imátkozz, amíg képessé nem válsz Jézus hozzáállását követni jelenleg fenálló  nehézségeid közepette.

Bízhatsz benne, hogy Isten egyengetni fogja az utad.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért fontos, hogy Isten igéjét személyes módon alkalmazd, ne csak általánosságban?
  • Miért lényeges, hogy konkrét légy a bűnbánat gyakorlásakor?
  • Mely döntésed előtt szükséges így szólnod: „Ne az én akaratom teljesüljön, hanem a Tiéd, Atyám”? Imádkozz Isten sgítségéért, hogy a Krisztushoz hasonló hozzáállással kötelezd el magad a számára.

  * (Daily Hope by Rick Warren – 2017.11.20.)

 

Szólj hozzá!

Hatodik lépés krízisben: Alázatosan valld meg Istennek a bűneidet

2017. november 19. 03:00 - Anika Enikő

„Vétkeztünk ellened és bűnöket követtünk el. Megszegtük törvényedet és lázadtunk ellened és eltértünk parancsaidtól és rendeléseidtől. Nem hallgattunk a prófétákra, szolgáidra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, őseinkhez, egész népünkhöz." (Dániel 9:5-6, GNT fordítás)

Az elmúlt néhány napban azt néztük meg, hogyan imádkozhatunk krízis idején. A Dániel könyvének 9. fejezetében találunk hat kulcsfontosságú elvet, amit Dániel imádságában alkalmaz.

Az első öt elv a következő:

  • Hagyjuk, hogy Isten beszéljen hozzánk, mielőtt még mi szónánk hozzá.
  • Figyelmünkkel Istenre figyeljünk és keressük őt.
  • Vágyainkat szenvedéllyel fejezzük ki.
  • Mutassunk komolyságot.
  • Köszönjük meg Istennek a szeretetét és az ígéreteit.

Végül pedig szükséges, hogy alázatosan megvalljunk a bűneinket.

Isten nem hallja meg a büszkeséggel teli panaszokat, hanem az alázatos bűnbánatot hallgatja meg. Isten az alázatosságra felel.

Isten már minden kis ostoba és buta dologról tud, amit valaha elkövettél, ám azt várja, hogy megvalld a bűneidet.

Mit felel Isten arra, amikor alázatosan bevalljunk, hogy elszúrtuk? Megbocsátással, irgalommal és kegyelemmel válaszol.

A bűneink megvallása egyszerűen azt jelenti, hogy egyetértesz Istennel a bűneidről. Elmondod Istennek, hogy igaza van. Nem keresel kifogásokat. Nem nevezed csupán hibának a dolgot; hanem bevallod, hogy elszúrtad és rosszul jártál el.

Légy pontos a bűnvallásodban, ahogyan Dániel is az volt. A Dániel 9:5-6-ban ezt írja: „Vétkeztünk ellened és bűnöket követtünk el. Megszegtük törvényedet és lázadtunk ellened és eltértünk parancsaidtól és rendeléseidtől. Nem hallgattunk a prófétákra, szolgáidra, akik a te nevedben szóltak királyainkhoz, fejedelmeinkhez, őseinkhez, egész népünkhöz." (GNT fordítás).

Dániel nem hagyta itt abba: a bűnvallása még 10 versen át folytatódik, amint lelkiismeretesen leírja bűnét.

Egyetértett Istennel abban, hogy az izraeliták:

  • Becstelenséget és szégyent hoztak magukra.
  • Hűtlenek voltak Istenhez.
  • Figyelmen kívül hagyták amit Isten mondott nekik.
  • Megfeledkeztek Isten figyelmeztetéséről.

Ez konkrét bűnvallás.

Dániel imádsága segít megértenünk, hogyan távolodunk el Istentől, ha nem valljuk meg bűneinket – és erőteljes emlékeztető arra, hogyan válaszolja megy Isten az imáinkat, ha bűneinkkel kapcsolatban egyetértünk vele. Mindig legyen szemünk előtt az, hogy Isten nem ellenünk, hanem értünk van!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért jelent nehézséget számunkra az, hogy őszinték legyünk Istennel a bűneink tekintetében?
  • Miként láttad megvalósulni mások életében azt, ahogy aláaknázzák hitüket, az által, hogy nem tartanak bűnvallást?
  • Ha még ma nem kerítettél sort erre, akkor hogyan tehetsz félre időt arra, hogy beszélgess Istennel és megvalld a bűneidet?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017. 11.12)

Szólj hozzá!

Az alázatosság egy alternatíva

2017. november 01. 03:00 - Anika Enikő

„Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." (1 Péter 5:6)

Amikor sikeresek vagyunk sokkal könnyebb nagyot esni mintsem fenntartani magát a sikert. Hajlamosak vagyunk büszkének lenni és elfeledkezni Istenről, és a siker szétmorzsolódik, amikor ezt tesszük.

Ha benne találtad magad ebben a helyzetben, akkor nagyon fontos megtenni az első lépést.

A Biblia ezt mondja: „Emlékezzél meg mekkorát estél, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök érted." (Jelenések 2:5a, GNT fordítás).

Ha büszkévé válsz, akkor muszáj bűnbánást gyakorolnod, ami azt jelenti, hogy meggondolod magad és megváltoztatod a gondolkodásod az életed felől és másik irányba fordulsz.

Miért kell bűnbánatot tartani? Az alázatosság egy alternatíva. Az Igében nem olvasunk olyant, hogy imádkozzunk Istenhez, hogy alázatossá tegyen bennünket, hisz az alázatosság egy olyan dolog, amit mi magunk választunk.

A Biblia ezt mondja: „Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején." (1 Péter 5:6).

Az alázatosság egy alternatíva.

Íme a különbség a büszkeség és az alázatosság között. A büszkeség az, amikor magamnak tulajdonítom a hitelt olyan dolgokért, amiket Isten, vagy mások, rajtam keresztül, vagy értem tettek. Az alázatosság nem jelenti azt, hogy kevesebbet gondolsz magadról; hanem azt, hogy másokra és Istenre többet gondolsz.

Ha azt tapasztalod, hogy sikereid vannak és hogy kezdesz büszkévé válni, akkor tarts bűnvallást és bűnbánást ma! Válts perspektívát azzal kapcsolatosan, hogy ki vagy, és hogy honnan származnak a sikereid.

A Biblia ezt mondja: „Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik." (Máté 23:12).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad megnyilvánulni a büszkeséget mint problémát, egy olyan ember életében, aki fontos számodra?
  • Nem tartod túlságosan fogékonynak magad a büszkeségre az életed bizonyos részeiben? Ha igen, miért?
  • Imádságos szívvel vedd fontolóra a következőt: Szükséges-e bűnbánatot tartanom és megtérnem a büszkeségemből?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.25)

Szólj hozzá!

A bűnvallásban gyógyító erő van

2017. június 17. 03:00 - Erika1832

“Mielőtt bevallottam bűneimet, csontjaim erőtlenek voltak, és egész nap csak nyögtem.” (Zsolt. 32:3 CEV)

kacsa1.JPG

Nem csak az árthat az egészségünknek, ha túl sok ételt nyelünk le. Ennél még rombolóbb hatása lehet az egészségünkre annak, ha a bűneinket "nyeljük le” és hallgatjuk el.

Az egészségünk szempontjából az egyik legjobb döntés az, hogy elfogadjuk Isten bűnbocsánatát. Sok ember egész zsáknyi bűnt cipel a hátán az élete során. Ha valaki állandóan a "bűnök zsákját" hordozza, nem tudja hatékonyan szolgálni Jézust, ráadásul még az egészségét is tönkreteszi.

A 32. Zsoltár 3-5. verseiben ezt olvassuk: „Mielőtt megvallottam bűneimet, csontjaim erőtlenek voltak, és egész nap csak nyögtem. Éjjel és nappal kezed rám nehezedett, és az erőm elpárolgott, mint a nyári hőségben. Ezért megvallottam bűneimet, mind elmondtam Neked. Így szóltam: „Elmondom minden bűnömet az Úrnak.” És akkor Te megbocsájtottál nekem, és minden bűnömet elvetted.”(CEV ford.)

2013 októberében a Princeton Egyetem és a Waterloo Egyetem kutatói  tudományosan is igazolták, amit Dávid király századokkal korábban állított, vagyis hogy fizikailag is érezhetjük a bűntudat ránk nehezedő, nyomasztó hatását.

Istennek azonban van egy bárki által jól alkalmazható módszere arra, hogy hogyan szabadulhatunk meg a testet-lelket gyötrő bántudat érzésétől. Ez nem más, mint a bűnbánat.

Hogyan bánhatod meg a bűneidet?


1. készíts egy erkölcsi leltárt. A 138. Zsoltár 23-24. verse ezt mondja: "Vizsgálj meg engem Uram, és ismerd meg szívemet; próbáld meg a gondolataimat. Mutass rá bármire, amit találsz bennem, amivel szomorúságot okoztam neked, és vezess engem az örök élet útján" (TLB ford.). Azaz, kezdd azzal, hogy fogsz egy ceruzát és papírt, és kérd meg Istent, hogy juttassa eszedbe minden bűnödet. Szánj rá időt bőségesen, ne siesd el, és légy tényszerű, fogalmazz pontosan. Írd le ezeket a bűnöket nyugodtan, hiszen ezt a listát csak te látod egyedül. Később, amikor végeztél, az egészet összetépheted majd.


2. Ismerd el, hogy hibás vagy és bűnt követtél el. A gyógyulást leginkább visszatartó erő sokszor mi magunk vagyunk. Ne próbálj magyarázkodni a bűneiddel kapcsolatban, és ne is kicsinyítsd le azokat. Az is lehet, hogy nem 100%-ig te vagy a hibás, de vállald fel azt, ami a te részed.


3. Kérj bocsánatot Istentől a bűneidért. Hidd el, hogy Ő meg fog bocsátani neked. Kérd meg Őt, hogy annak alapján bocsásson meg neked, amit megígért az 1Jn. 1:9-ben: “Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” Ne kolduld a megbocsátást, és ne is alkudozz Istennel érte, csak higgy abban, hogy Isten meg fog bocsájtani.

Ne szolgáltasd ki magadat egy szellemi szívinfarktus veszélyének. Isten használni akar téged! Ezért valld meg Istennek a bűneidet. Legyen ez egy új kezdet a számodra.

És látni fogod, hogy Isten mi mindent fog véghez vinni rajtad keresztül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Készíts egy listát azokról a bűneidről, melyeket még soha nem vallottál meg Istennek. Ismerd el, hogy hibás vagy azért, amit elkövettél, és kérj bocsánatot mindenért, ami a listádon van.
  • Mi tart vissza, hogy megvalld bűneidet Istennek?
  • Esetleg vannak olyan bűnök az életedben, amelyek megvallása nagyobb nehézséget jelentenek, mint a többi bűn? Miért?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.10.)

Szólj hozzá!

A bűneid megvallása jó egészségben tart

2017. június 16. 03:00 - daniella_89

“Amikor nem vallottam meg a bűnöm, a testem elernyedt és egész nap csak sóhajtoztam, nyögtem.“ (Zsoltárok 32:3, NLT fordítás)

in-person-help-health-care-ftr.jpg


A bűnöd megvallása jót tesz az egészségednek - ezt bármelyik pszichológus megerősíti. Jó megtisztítani a lelkiismeretedet és megszabadulni azoktól a dolgoktól, amik nyomják a szíved. A tested nem úgy van megalkotva, hogy állandóan hordozza magában a bűn miatt érzett bűntudatot. Ha mégis hordozza, akkor az olyan, mint amikor felrázunk egy üveg szódát úgy, hogy a kupak rajta van. A végén robbanni fog.

Dávid ezt így mondja el a Zsoltárok 32:3-5-ben: “Amikor nem vallottam meg a bűnöm, gyenge és nyomorult voltam, és sóhajtoztam, nyögtem egész nap… Az erőm elpárolgott, mint a víz a nyári hőségben. Végül megvallottam minden bűnömet neked és nem próbáltam többé a bűntudatomat se rejtegetni… És te megbocsátottál nekem! Minden bűnöm eltűnt.” (NLT fordítás)

Dávid belül, a lelkében hordozta a bűntudatot, és ez fizikailag kihatott a testére is. Ha nem beszéled ki a problémáidat, a bűneid miatt érzett bűntudatot és a benned lévő keserűséget Istennek, akkor a testi egészséged látja majd annak kárát.

Több orvos elmondta nekem, hogy sok ember azonnal elhagyhatná a kórházat, ha tudná, hogyan szabaduljon meg a bűntudattól azzal kapcsolatban, amit mások ellen tett, illetve a nehezteléstől, amit azok felé érez, akik őellene követtek el valamit.

Isten azt akarja, hogy egészségesek legyünk, és ennek egyik módja az, hogy megvalljuk neki a bűneinket és  megbocsátunk másoknak. Fogadd el Isten kegyelmét és törj ki, légy szabad a bűntudattól!

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Okozott már kárt a fizikai egészségedben a bűntudat vagy a keserűség? Ha igen, milyen kárt?
  • Egy pár perces imában kérd Istent, hogy bocsásson meg azokért a rossz dolgokért, amiket mások ellen elkövettél.
  • Ezután imában mondd el Istennek a benned lévő neheztelést és keserűséget, amit azok felé érzel, akik megbántottak vagy elkövettek valamit ellened. Kérd Istent, hogy segítsen neked megbocsátani ezeknek az embereknek, hogy egészségesebb legyél.

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.09.)

Szólj hozzá!