Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne csak beszélj róla - tegyél érte!

2017. szeptember 10. 03:00 - Molyhoslepke

“A kemény munka értékes, de az üres beszéd szegénnyé tesz” (Példabeszédek 14:23)

Kimondott szavaid közvetlen kapcsolatban vannak szíveddel.

Azt ejted ki a szádon, ami a szíveden van. Ha dühhel van tele a szíved, azt mondod ki, ha depresszió borítja a szíved, annak megfelelően beszélsz. Ha örömteli a szíved, örömedet fejezed ki a beszédedben.

A Márk 13:20 versben ezt olvassuk: “Szeresd Isten teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből!” Másképp ezt így fogalmazhatjuk meg: szeresd Istent szavaiddal, érzéseiddel, gondolataiddal és cselekedeteiddel. Isten beszélő, érző, gondolkodó, cselekvő lénynek teremtett.

A szívből élő emberek számára kihívást jelent csendben maradni. Igen beszédesek.Ha ilyen vagy,szükséged van arra, hogy kimondd, ami foglalkoztat. El kell mondanod mindezt az embereknek. Az ilyen személyiségek szeretnek történeteket mesélni, szeretnek leülni társalogni - különösen érzelmi témákról.

A világnak szüksége van kommunikáló emberekre. Szükség van rájuk, hogy beszélgetéseket kezdeményezzenek, irányítsanak és megfogalmazzák, mit éreznek a többiek. Fontos, hogy legyenek tanárok, tanácsadók, coach-ok - hogy tanítsanak és irányt mutassanak, de szükség van humoristákra, prédikátorokra is. Egyszerűen a boldogulásunk kulcsát jelentik azok az emberek, akik verbális tálentummal rendelkeznek.

Ám Isten a következő figyelmeztetést szánja az ilyen embereknek: “cselekedned is kell!” A Példabeszédek 14:23 így fogalmaz: “A kemény munka értékes, de az üres beszéd szegénnyé tesz”. Ez azt jelenti, hogy haladnod kell. Sokan nem haladják túl a megbeszélés szintjét. Mi a terved az életeddel? Mondhatod, hogy “erről beszélek”. ...de mióta beszélsz róla? “Három éve.” Mikor kezdesz hát neki a megvalósításnak?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az, amiről hetek, sőt hónapok óta csak beszélsz?
  • Haladnod kell előre. Milyen lépéseket tehetsz ennek érdekében? (Ne csak mondd, tedd is meg!)
  • Ki az, aki felelősségre vonhat Istennek a haladásodról tett ígéreteid megtartásában?

 

Daily hope by Rick Warren (2017.09.03.)

Szólj hozzá!

Szeretet nélkül semmi sem számít

2017. augusztus 04. 03:00 - Szíj Melinda

„Ha Jézus Krisztus követője vagy, csak a hited számít, mely képessé tesz arra, hogy szeretettel légy mások iránt” (Galata 5-6 CEV-fordítás).

clanging_cymbal.jpg

Tűnődtél már valaha azon, hogy mi az, ami lényeges Isten számára? A Bibliában, a Galatákhoz írt 5:6-os igeversben azt olvassuk, hogy: „Ha Jézus Krisztus követője vagy, csak a hited számít, mely képessé tesz arra, hogy szeretettel légy mások iránt” (CEV-fordítás). Isten azt mondja, hogy nem a jó tulajdonságaid, teljesítményeid, a hírneved vagy a vagyonod az, ami számít az életben. Ami igazán számít, hogy legyen hited, mely szeretetet ébreszt benned embertársaid iránt. Ha ezt elmulasztod, akkor a legfontosabb dologról maradsz le az életben.

A következő néhány nap folyamán a Bibliának a szeretetről szóló leghíresebb fejezetét, az 1Korinthus 13-at fogjuk áttekinteni. Amikor a szónokok magukra akarják vonni figyelmed és emlékeztetni szeretnének valamire, akkor az ismétlés eszközéhez folyamodnak. Újra és újra elmondogatnak valamit. Az igeszakasz első néhány sorában Pál ugyanazt a dolgot öt különböző módon mondja el: nevezetesen, hogy a legfontosabb dolog az életben a szeretet. 

Íme az első négy ok, hogy miért: 

1. Ha nem élsz szeretetteljes életet, akkor mindegy mit mondasz, semmit nem fog számítani. 

„Ha minden földi és angyali nyelvet beszélnék is, de nem szeretnék más embereket, csak egy érchangú gongszó vagy egy bongó cintányér lennék” (1 Korinthus 13:1 NLT-fordítás).

A jeles szónokok igazán nagy hatást gyakorolnak ránk. Szeretjük az ékesszólást és a karizmát. Isten azonban így szól: „Nekem mindegy, milyen hangzatosan tudsz beszélni. Szeretetteljes életet élsz?” Ha nem, akkor teljesen lényegtelen, mit beszélsz. A szócséplés szeretet nélkül csak zajkeltés. 

2. Ha nem élsz szeretetteljes életet, a tudásod sem fog számítani.

„Enyém lehet a prófécia ajándéka. Isten minden rejtett titkát megfejthetem, és minden tudás az enyém lehet… Ám még mindezen dolgok birtokában is ha szeretet nincs bennem, akkor semmi vagyok” (1 Korinthus 13:2 NCV-fordítás). 

A kirobbanó tudás korszakát éljük. Találékonyabbak vagyunk, mint valaha. Mégis még mindig ugyanazokkal a problémákkal küszködünk: bűnözés, bántalmazás, előítéletesség, erőszak. Miért? Mert a világnak nem több tudásra, hanem több szeretetre van szüksége. Elképzelhető, hogy lángelme vagy. Isten viszont azt mondja, ha nincs szeretet az életedben, minden tudásod hasztalan.  

3. Ha nem élsz szeretetteljes életet, lényegtelenné válik, miben hiszel.

A Biblia szerint: „Még ha enyém lenne is a hit ajándéka, mellyel szóra bírnám és elmozdítanám a hegyeket, szeretet nélkül akkor sem érnék semmit sem” (1 Korinthus 13:2b TLB-fordítás). Él egy tévhit, miszerint Krisztus követőjének lenni csupán bizonyos igazságtételek hittel megvallásának a kérdése. Semmi sem állhat távolabb az igazságtól! Krisztus követése arról szól, hogy szeretetteljes életet élünk. Ez jelentőségteljesebb annál, mintsem hit által „Isten kedvében járni”.

4. Ha nem élsz szeretetteljes életet, bármit is adományozol, nem lesz jelentősége. 

A következő igeszakasz így hangzik: „Ha mindenemet odaadnám a szegénynek, és még a testemet is feláldoznám, büszkélkedhetnék vele; de ha nem viseltetnék szeretettel mások iránt, semmi hasznom nem származna abból” (1 Korinthus 13:3 NLT-fordítás). 

Nem mindig a szeretet motivál adományozásra. Vannak, akik csak azért adnak, hogy visszakapják, vagy esetleg bűntudatból, presztízsből, illetve hogy irányíthassanak. Lehet, hogy helytelen indíttatásokból bőkezűen adsz, ám a Biblia óva int, ha nem szeretetből teszed, minden adományod súlytalan. 

A Bibliában igen egyértelmű utalásokat találunk arra, mi történik, ha nem élünk szeretetteljes életet. Holnap az utolsó okot járjuk körbe, miért szükséges a hitünkre támaszkodnunk, mely a mások iránti szeretetet munkálja bennünk. 

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez: 

  • Téged mi motivál az adományozásban?
  • Ha egy barát jellemezne téged, mit mondana, hogyan mutatod ki szeretetedet mások felé?
  • A Biblia megfogalmazása szerint: „Az egyedüli dolog, ami számít, az önmagát szeretet által kinyilatkoztató hit” (Galata 5:6 NIV-fordítás). Mit gondolsz, mit jelent ez?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.28)

 

Szólj hozzá!

Isten vezetése kidomborítja a formádat

2015. március 15. 03:00 - Robin85

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézus 2:10)

Van két másik módja is annak, hogy meggyőződj arról, hogy egy adott gondolat vagy benyomás Istentől származik-e?

Először is, összhangban van-e azzal, ahogy Isten megformált téged?

Mielőtt megszülettél, Isten eltervezte, hogy miket fog általad a világhoz hozzátenni, ezért olyan formát adott neked amivel ezt meg tudod tenni – szellemi ajándékok, szív, képességek, szenvedély és tapasztalat – melyekkel kiegészítheted a világot. Egy különleges és határozott célra teremtett meg.

Az Efézus 2:10 azt mondja: "Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." (Efézus 2:10).

Isten olyan gondolatokat ad, melyek beleillenek a formádba. Olyan gondolatokat ad, melyek a teremtésedbe illenek. Ha jó vagy zenében, Isten olyan gondolatokat ébreszt, melyek el fognak vezetni arra, hogy a zenei területen használd a képességeidet. Én, ezzel ellentétben nem vagyok jó zenében. Tehát ha az az ötletem támadna, hogy elmegyek a Megasztárba énekelni, az bizonyosan nem Istentől való lenne.

Ha olyan gondolatod támad, ami teljesen ellentétben áll azzal, akinek Isten megteremtett, hagyd figyelmen kívül. Folyamatosan lesznek ilyenek, mert összehasonlítjuk magunkat másokkal és azt gondoljuk: "Olyan akarok lenni mint ők." De Isten olyanná formált téged, amin keresztül nagy hatással tud lenni a körülötted lévő világra. Az ő vezetése soha nem kerül ellentmondásba azzal, hogy milyennek teremtett téged; valójában inkább vissza fogja igazolni a formádat és a célodat.

Másodszor, meg kell kérdezned magadtól, hogy az ötleted a te felelősségedbe tartozik-e?

Ha nem a te felelősséged, miért beszélne neked erről Isten? A Róma 14:4 azt mondja: "Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezel? Tulajdon urának áll, vagy esik. De meg fog állni, mert van hatalma az Úrnak arra, hogy megtartsa." Amikor Isten mond valamit, az a te életeddel lesz összefüggésben, nem pedig valaki máséval. Ne arra figyelj, amit Isten a férjednek vagy a barátnődnek, vagy bárki másnak akar mondani. Sátán sokszor Isten szavának hitelességét akarja rombolni "hozzáértő" keresztyének által, akik azt hiszik ismerik Isten akaratát valakinek az életére vonatkozóan.

Beszélt valaha Isten rajtad keresztül másokhoz? Igen. De általában ezt úgy teszi, hogy te nem is tudsz róla. És gyakran megerősítése lesz annak, amit ő már korábban elmondott a másiknak. Isten használni fog embereket az életedben, hogy rajtuk keresztül megerősítse, amit neked mondott, és használni fog téged arra, hogy a másoknak elmondottakat igazolja vissza rajtad keresztül.

Beszéljetek róla:

  • Mi az az ötlet vagy gondolat, amiről úgy gondolod, Isten adta neked? Miként használja és teljesíti be a formádat?
  • Miként használt Isten másokat, hogy beszéljen hozzád?
  • Szerinted honnan származik az a gondolat, hogy összehasonlítsuk magunkat másokkal?

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.03.08)

Szólj hozzá!

Ne embereknek akarj tetszeni

2014. augusztus 19. 03:00 - mintyovanviki

„Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyelleni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.” (Lukács 9:26, NIV fordítás)

Egy nap számot fogsz adni az életedről Isten előtt. Amikor szem előtt tartod ezt, és ha hosszú távon gondolkodsz, akkor az meg fogja változtatni azt, amit a jelenben mondasz vagy teszel, és hogy kinek akarsz a kedvében járni. Ez az embereknek való tetszés ellenszere.

Amikor hosszú távon gondolkodsz, és ha tisztában vagy azzal, hogy minden szóért, amit a mai napon kimondtál, számot fogsz adni, meg fogod kérdezni magadtól a következőt: „ Azt akarom, hogy Isten nehezteljen rám azzal kapcsolatban, amit most mondok vagy teszek, vagy inkább ennek az embernek ne nyerjem el a tetszését azzal, amit mondok vagy teszek?"

Én tudom, milyen ez, mert nagyon sok TV-műsorban készítenek velem interjút. Ezekben a lehető legnehezebb kérdéseket teszik fel, és néhány műsorvezető szándékosan megpróbál eltántorítani attól, amit a Biblia mond.

Amikor ezekben a műsorokban részt veszek, az emberi természetem más embereknek akar tetszeni - és tudom, hogy te is ilyen vagy. Az emberi természetem kompromisszumot akart kötni, ki akar térni dolgok elől, el akar ferdíteni bizonyos dolgokat, és figyelmen kívül akarja hagyni az igazságot. Hallottam embereket, akikkel interjút készítettek a TV-ben, hogy ehhez hasonló válaszokat adtak: „Ezt rábízom Istenre”, vagy „Ezt mindenki saját maga kell, hogy eldöntse”. Ez nem más, mint megfutamodás és kibúvó keresés! Ezek a politikailag korrekt, embernek tetsző, kibúvó válaszok. Ezek az emberek nem állnak ki az igazságért.

Abban a pillanatban, amikor politikailag korrekt és senkit nem sértő dolgot mondhatnék, de hazugság lenne, azonnal eszembe jutnak a fontos igazságok, és a nehéz pillanatokban a következő három dolgot teszem:

Először is arra gondolok, amit Jézus Krisztus tett értem a kereszten. Nem tagadott meg, és nem fordított hátat nekem. Meghalt a bűneimért, és Neki köszönhetem az életem. Ő teremtett, Ő mentett meg, és Ő bocsátott meg nekem. És Ő visz a Mennybe is. Ezért nem fogom megtagadni Őt.

Másodszor, arra gondolok, hogy egy nap számot fogok adni Istennek. És akkor Isten azt fogja mondani: "Mit mondtál abban az interjúban? Mit mondtál beszélgetés közben a munkahelyeden? Mit mondtál a barátodnak az iskolában?" Eszembe jut, hogy a becsület és tisztesség fontosabb, mint a népszerűség, vagy hogy mások tetszését elnyerjük. És nem fogom feladni a becsületemet.

És végül elmondom az igazságot, függetlenül attól, hogy milyen következményei lesznek. A Biblia a Lukács 9:26-ban azt mondja: „Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyelleni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.” (Lukács 9:26, NIV ford.)

Beszéljetek róla

• Hogyan fog a következő kérdés segíteni neked abban, hogy az igazságot mondd szeretettel: „ Azt akarom, hogy Isten nehezteljen rám azzal kapcsolatban, amit most mondok, illetve teszek, vagy inkább ennek az embernek ne nyerjem el a tetszését azzal, amit mondok vagy teszek?"

• Hogyan tudsz változtatni egy helyzeten, hogy inkább Isten számára legyen kedves az, amit mondasz?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 08. 12.)

Szólj hozzá!

A harag a szívedben kezdődik

2014. március 02. 03:00 - rorsy

"Ami a szívedben van, meghatározza azt, amit mondasz." Máté 12,34b (NLT)

A haraggal az a baj, hogy nem tűnik el egyszerűen, ha elmész vele az orvoshoz, vagy megnézel egy "Dr. House" epizódot, esetleg átbogarászol egy csináld-magad könyvet. A titok nyitja, amivel a haragod kezelhetővé válik, Isten erejében van, ami belülről átváltoztat. A Róm 15,5 azt mondja: "Az a türelem és bátorítás, ami Istentől jön, tegye lehetővé, hogy harmóniában éljetek egymással, ahogy azt Jézus Krisztus is akarja." (NCV ford.)

Hogyan tudja Isten a haragos magatartásodat megváltoztatni? A probléma gyökerénél kezdi az átalakítást - a  szívednél. A harag nem a viselkedésedben gyökerezik, de még csak nem is a hátteredben vagy az érzelmeidben. A szívedből indul ki.

A Biblia szerint: "Ami a szívedben van, meghatározza azt, amit mondasz." (Mt 12,34b NLT) A szád csak azt árulja el, amit a szíved rejt. Néha az emberek valami bántó megjegyzést mondanak, és aztán így mentegetőznek: "Jaj, nem tudom, mi ütött belém... ez nem is én vagyok."

Dehogyis nem! A szád csak azt tárja fel, ami a szívedben van. Van, akinél a durva beszéd egy haraggal teli szívről árulkodik. Ha egy olyan emberrel találkozol, aki negatívan viszonyul mindenhez, tudhatod, hogy félelmekkel van tele a szíve. Ha valaki állandóan dicsekszik, annak a szíve tele van bizonytalansággal. Ha valki mindig ítélkezik másokkal kapcsolatban, annak bűntudat lakik a szívében. A csúnya és durva beszéd, amely nem tűr nyomdafestéket, tisztátalan szívre utal.

Másrészről viszont, ha olyan valakivel találkozol, aki mindig csak bátorít másokat, annak öröm van a szívében. Aki mindig kedvesen beszél, tudhatod, hogy szeretettel van tele a szíve. Ha valaki képes uralkodni a szavain, akkor arról tudhatod, hogy békesség lakik a szívében.

Elégedett vagy azzal a beszéddel, ami elhagyja a szádat? Ha nem, akkor szívátültetésre van szükséged, mert csak egy vadonatúj szív segíthet rajtad. Dávid a Zsoltárok 51:10-ben ezt kéri Istentől: "Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és újítsd meg az állhatatos szellemet bennem." (NIV ford.)

Ha a szíved kiált benned, az azért van, mert még nem fogadtad el egészen a Jézussal való személyes kapcsolat melegségét és biztonságát. Jézus meg tudja változtatni az Ő szeretetével a megsebzett és fájó szívet. Ő törődik a fájdalmaddal, és segíteni fog neked meggyógyulni, hogy a szavaidból, amik elhagyják a szádat, élet áradjon, és a Jézus Krisztusban való reménységről tegyenek bizonyságot.

Beszéljünk róla:

- Milyen szavak jönnek legkönnyebben a szádra?
- Hogyan szeretnéd, ha hatnának a szavaid az emberekre? Min kell változtass, hogy ez megtörténjen?
- Gondolkodj el ismerőseid közül azokról, akik általában bátorítást adnak másoknak. Mit tanulhatsz tőlük?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 02. 23.)

Szólj hozzá!