Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A közös bizonyságtételben erő van

2018. március 24. 03:00 - FodorImi

„Új parancsolatot adok nektek: Szeressétek egymást! Ahogyan én szerettelek titeket, úgy kell szeretnetek nektek is egymást. Erről mindenki tudni fogja, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (János 13:34-35 – NIV fordítás)

Mindannyiunknak van egy életüzenete, és Isten azt akarja, hogy ezt osszuk meg a körülöttünk lévő világgal. Az üzenet megosztása része az életünk küldetésének. Amikor megosztjuk ezt az üzenetet más emberekkel, azt úgy nevezik, hogy bizonyságtétel.

A csoportos bizonyságtételben hatalmas erő van. Éppen úgy, ahogy a katonákat sosem egyedül küldik ki, Istennek sem az a szándéka, hogy küldetésünket egyedül végezzük. Azt mondja, együtt kell bizonyságot tennünk.

Valójában, Isten azt mondja, az a legjobb bizonyságtételünk az Istent nem ismerő emberek felé, amikor szeretjük azokat, akik már Isten családjában vannak. János 13-ban Jézus azt mondja, hogy az egymás iránti szeretetünk bizonyítja a világnak, hogy az ő tanítványai vagyunk. Az emberekre erőteljes hatással van, amikor tapasztalják, hogy a keresztények őszintén szeretik egymást. Ez bizonyítja a világnak, hogy Isten családjában vannak.

2 Timóteus 1:7 elmondja, hogyan kellene bizonyságot tennünk: „Az Istentől kapott lélek nem elbátortalanít, hanem erőt, szeretetet és önuralmat ad.” (NIV fordítás).

Bátortalan és félénk vagy mikor bizonyságot teszel? A félelemre az Isten válasza a közösség – más keresztények, akik melletted állnak a bizonyságtételben.

Nagyon komolyan vedd fontolóra a következő kérdést: Van bárki, aki miattad jut a mennybe? Ha más keresztényekkel együtt munkálkodva teszel bizonyságot, akkor mondhatod, hogy „Igen! Valaki miattam jutott a mennybe.”

Filippi 1:27 azt mondja: „Azt akarom tudni, hogy erősen álltok az egy Lélekben, együtt, egy emberként küzdve az evangélium hitéért.” (NIV fordítás).

Van olyan, hogy más keresztényekkel együtt, egy lélekben teszel bizonyságot – mikor annyira egyek vagytok, szinte mint egyetlen személy? Isten azt akarja, hogy ilyen kapcsolatban legyünk egymással mi, keresztények. Mindannyiunknak szükségünk van egymásra. Isten azt akarja, hogy tegyünk bizonyságot róla, de azt akarja, hogy ezt együtt tegyük meg!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mik a félelmeid, fenntartásaid a mások felé való bizonyságtétellel kapcsolatosan?
  • A hívők közössége hogyan segíthet legyőzni ezeket a félelmeket?
  • Hogyan csatlakozhatsz más keresztényekhez és nyerhetsz bátorítást az evangélium megosztásában?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2018.03.17.)

Szólj hozzá!

Hogyan nő a bátorságod és fejlődik a jellemed

2017. november 10. 03:00 - FodorImi

Soha ne szégyellj beszélni másoknak a mi Urunkról… az Úrtól kapott erővel légy kész szenvedni velem az evangéliumért!” (2 Timótheus 1:8 – NLT fordítás)

Félelmedben is kiállni az Úr mellett nem csupán egy helyes cselekedet, hanem segíti hited és jellemed épülését is.

A jó hírnév és elismerés az, amikor az emberek azt gondolják rólad, amit szeretnéd, hogy gondoljanak. A jellem az, aki valójában vagy. A jellem az, aki akkor is vagy, ha senki más nincs jelen.

A jellem és a hit olyanok, mint az izmok. Egyetlen módon építheted az izmaidat, ha terheled őket. Ezt tesszük a súlyok emelésével. Amikor megemeled a súlyokat, ezzel megfeszíted, kinyújtod és terheled az izmaid. Csak így érünk el izomnövekedést.

Ugyanez igaz a „bátorság izmainkra” is.

Nem fejleszted egyetlen szellemi, érzelmi vagy kapcsolati izmodat sem, amennyiben megadod magad a félelemnek, ahelyett, hogy szembeszegülnél vele. Ha kizárólag biztonságra törekszel, és engeded, hogy a félelem legyőzzön, elveszíted a bátorságod ahhoz, hogy kövesd Isten életedre vonatkozó tervét.

Ha viszont erősen kiállsz azért, amit Isten neked szánt, és nem hátrálsz meg a félelem elől, akkor a bátorságod lassan megsokszorozódik.

A bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, hogy bármi áron követed Isten akaratát.

A Biblia azt mondja: „Soha ne szégyellj beszélni másoknak a mi Urunkról… az Úrtól kapott erővel légy kész szenvedni velem az evangéliumért!” (2 Timótheus 1:8)

Mire vagy kész azért, hogy a hited igaznak bizonyuljon? Hajlandó vagy elviselni a kötekedést? Vagy hogy valaki fura alaknak tartson? Kész vagy arra, hog az emberek pletykálkodjanak rólad?

A történelem során a keresztényeket oroszlánok elé vetették, illetve keresztre feszítették a Krisztusba vetett hitük miatt. Sőt, ma is vannak olyanok, akik mártírságot vállalnak a hitükért. Ez sokkal gyakoribb, mint gondolnánk.

Állj ki Istenért! Amikor legyőzöd a félelmeidet, a jellemed és a hited egyaránt növekszik.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor bátorított téged mások rendíthetetlen hite Krisztusban?
  • Miben látod jellemed növekedését az által, hogy követted Isten útját?
  • Ahogyan Rick pásztor is kérdezte az áhítatban, te mit vagy kész megtenni azért, hogy igaznak bizonyulj  hitedben?

 

* (Daily Hope by Rick Warren – 2017.11.03.)

Szólj hozzá!

Ne maradj csendben az elutasítástól való félelem miatt

2017. május 25. 03:00 - K. Juc

stars_3.jpg

„A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés. Ennek a hitnek az alapján nyertek Istentől jó tanúbizonyságot a régiek.” (Zsidók 11:1-2)

A visszautasítástól való félelem a legfőbb oka annak, hogy sok keresztény nem osztja meg a hitét. Egyszerűen tartunk attól, mit gondolnak majd rólunk mások. Isten nekünk adta a Jó Hírt, mi mégsem merjük továbbadni, mert azon aggódunk, hogy a barátaink nehogy visszautasítsanak vagy fanatikusnak gondoljanak bennünket.

De hogyan lehet legyőzni az elutasítástól való félelmet? Azáltal, hogy Istent helyezzük első helyre – ez segít megértenünk a helyünket Isten családjában, és lehetővé teszi, hogy örökkévaló perspektívából tekintsünk mások véleményére.

Egész eddigi életedben másoktól vártad, hogy betöltsék azokat a szükségeidet, amelyeket egyedül Isten képes? Eddig nem a megfelelő személy elismeréséért éltél? Figyelj oda, mert rossz irányba tartasz – Isten az, aki a világosságod és a megváltásod szeretne lenni. Felajánlja a szeretetét, elfogadását, megerősítését és Ő az, aki mindent tud rólad, és mégis szeret. Jézus Krisztus kifizette a bűneid árát, hogy bocsánatot nyerj és Isten el tudjon fogadni.  

Arra bátorítalak, hogy egyszerűsítsd le az életed azzal, hogy ezt mondod: „Egyedül Isten jóváhagyására fogok koncentrálni, mert csak ez számít. Azt szeretném, hogy az életem kedves legyen Őelőtte. Az életem végén, amikor Isten előtt állok majd, szeretném hogy ezt mondja: „Jól van, jó és hű szolgám.”

A Biblia szerint egyetlen módon szerezhetjük meg Isten elfogadását: ha elfogadjuk a szeretetét, és azt, amit értünk tett. Teljesen rábízzuk az életünket. Ha ezt eddig nem tetted meg, most itt az alkalom. Imádkozz így: „Istenem, szeretném az életem fókuszába egyedül a te jóváhagyásodat tenni, ahelyett hogy mások elfogadásáért éljek. Beléd vetem a hitem és bízom abban, amit Jézus Krisztus értem tett. Rád bízom az életemet." (Ha elmondtad ezt az imát, kérlek, értesíts angol nyelven ezen a címen: rick@pastorrick.com)

Ha már keresztény vagy: kit ismersz, akinek hallania kellene Jézus Krisztus szeretetéről? Kit tudnál elhívni a hétvégén a gyülekezetbe? Ne hagyd, hogy az elutasítástól való félelmed miatt ne halljanak a világ legjobb híréről!

Döntsd el a mai napon: „Egyszemélyes közönség számára fogok élni, és egyedül Isten tetszését keresem.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen következményei lehetnek a barátainkra nézve annak, ha hagyjuk, hogy a visszautasítástól való félelem megakadályozza, hogy megosszuk velük az örömhírt (vagy, hogy elhívjuk őket a gyülekezetbe)?
  • Ha nem érzed magad méltónak Isten szeretetére, milyen segítségre van szükséged Istentől ahhoz, hogy megváltozzon a gondolkodásod a kegyelemről?
  • Mi az, amiről úgy érzed, Isten szeretné, hogy megtedd, de az elutasítástól való félelem eddig visszatartott? Beszélj róla Istennek!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.18.) 

Szólj hozzá!

Mondd el másoknak, mit tett veled Isten

2015. május 24. 03:00 - Robin85

“Tanúim lesztek, és embereknek fogtok beszélni rólam mindenhol.” (ApCsel 1:8b NLT fordtás)

A leghatékonabb módja annak, hogy az emberek megtudják milyen hatalmas dolgokat tehet Isten az életükben, ha elmondod nekik az történeted Istennel amit az életedben végzett. Ez hozza el az igazi változást.

Jézus azt mondta az ApCsel 1:8-ban:

Jesus said in Acts 1:8, “Tanúim lesztek, és embereknek fogtok beszélni rólam mindenhol.” (ApCsel 1:8b NLT fordtás)
Amikor a "tanú" szót meghallom, mindig a bírósági tárgyalóterem jut eszembe. Ez a tökéletes kép arra, hogy Isten mire kér minket, ahhoz, hogy változást idézzen elő a világban. Nem kér minket arra, hogy ügyvédek legyünk, vitatkozva az ügy felett.Nem kér minket arra, hogy bírók legyünk, másokat megítélve. Azt kéri, hogy legyünk az ő tanúi.

Mit tesz a tanú? A tanú csak azt mondja: "Ezt és ezt láttam. Ezt és ezt hallottam." A tanú egyszerűen elmondja a dolgokat, amiket Istn tett az életében.

A barátok nem tartják magukban a barátaikról szóló jó híreket. Elmondod nekik a jó híreket, hogy miket tett Isten az életedben, hogy ez által az ő életükben is örökkévaló változás történjen.

Nem vagy biztos benne, hogy miként fogj hozzá? Itt van egy egyszerű terv: Írd le a történetedet és oszd meg a szűkebb baráti köröddel. Kezd megosztani a történetedet olyan emberekkel, akik közel állnak hozzád, ezáltal gyakorlatra tehetsz szert.Ezután Isten adni fog olyan lehetőségeket, hogy azokkal tudd megosztani a Jó Hírt, akinek igazán szüksége van rá, hogy hallja.

"Gyere és figyelj...és elmondom neked mit tett értem Isten.(Zsotárok 66:16 TEV)

A te életedben kinek kell, hogy hallja, mit tett veled Isten?

Beszéljetek Róla

  • Milyen félelmeid vannak a mások előtti tanúságtétellel kapcsolatban?
  • Miként változnak vagy tűnnek el a félelmeid, amikor azt olvasod, hogy elég a történetedet elmondani valakinek ahhoz, hogy beszélgetést kezdj az evangéliumról?
  • Mit gondolsz, miért fontos leírni a történetedet?

 

*(Daily Hope by Rick Warren 2015.05.17.)

 

Szólj hozzá!

A tanú elmondja másnak, hogy Isten mit tett

2014. szeptember 23. 03:00 - Robin85

"Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." (1 Péter 3:15 NIV fordítás) 

Mindenkinek, akit a héten láttál, van valamilyen rejtett fájdalma. Mindenkinek, akivel a héten találkoztál, szüksége van egy nagy adag reménységre. Valahányszor a reményt osztod meg másokkal, mindig lesz befogadó hallgatóságod.

A remény, ami az embereknek leginkább segítséget ad, egy olyan valakinek a reménysége, aki azt mondja: "Ott voltam, és láttam, hogy ez történt." Isten is így akar használni téged. Isten azt szeretné, ha megosztanád a reménységet, és beszélnél a tapasztalataidról és arról, amit Ő tett veled.

A Biblia azt mondja az 1 Péter 3:15-ben: "Legyetek készen mindenkor számot adni mindenkinek, aki számon kéri tőletek a bennetek élő reménységet." Isten azt szeretné, hogy a tanúja legyél.

A legtöbben halálra rémülnek, ha tanúskodniuk kell. Azt gondolják, hogy tanúként el kell magyarázniuk, miért halt meg Jézus a kereszten, fejből kell idézniük igeverseket a Bibliából, és egy csomó, teológiával és különböző doktrinákkal kapcsolatos dolgot kell ismerniük.

Egyetlen igeverset sem kell tudnod ahhoz, hogy tanú lehess. Tudod, mi a különbség egy tanú és egy ügyvéd között? Az ügyvéd feladata az ügy feltárása, a bizonyítékok bemutatása és a döntéshozás kérése. Jézus egyszer sem azt mondja az Írásokban, hogy "Ti az ügyvédeim lesztek." Nem a te dolgod meggyőzni az embereket arról, hogy elfogadják Krisztust. Ez a Szentlélek munkája. Nem ügyvédnek hívott el Isten. Ő arra hívott el és azt parancsolta, hogy tanú legyél.

Mit tesz egy tanú? Azt mondja: "A következőt láttam: láttam, ahogy a kék autó belerohant a pirosba." Ehhez autószakértőnek kell lenned? Nem. Tudnod kell bármi másról? Nem. Csak azt mondod el, amit láttál. Ezt jelenti tanúnak lenni.

Miként akarja Isten, hogy az Ő tanúja legyél ezen a héten azok a még nem hívő emberek számára, akiknek fájdalmaik vannak és reménységre van szükségük? Szeretné, ha ezt mondanád: "A fájdalom felhívta valamire a figyelmemet. Engedd meg, hogy elmondjam, mit tanultam belőle. Azt tanultam meg, hogy szükségem van más emberekre, amikor fájdalmakon megyek keresztül. Megtanultam, hogy igazán Istenre van szükségem. Nem tudod meg, hogy egyedül Istenre van szükséged addig, amíg már csak Isten marad számodra. Megtanultam, hogy Isten végig velem marad, történjen bármi."

Azt tudod megosztani másokkal, amit a fájdalmaidon keresztül tanultál meg. Azt mondhatod: "Hadd meséljek neked egy nehéz időszakomról, amikor rossz dolgok történtek velem, de Isten jót hozott ki belőle." Ez az, amit Isten parancsol neked: add át a reménységedet.

Beszéljetek róla

  • Mik azok a jó és rossz tapasztalatok az életedben, amelyekről úgy gondolod, hogy ha megosztod másokkal, Isten használni tudja arra, hogy reménységet adjon más embereknek?
  • Gondolj egy személyre az életedben, akivel megoszthatod egy élettapasztalatodat ezen a héten. Mi az, ami bátorítani fogja és reménységet ad neki?
  • Miként tudnál jobban felkészülni arra, hogy tanú legyél?

 

(Daily Hope by Rick Warren 2014. 09.16.)

Szólj hozzá!