Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A szeretet Istene, az igazság Istene

2020. december 16. 03:00 - Lencsés Tamás

„Soha ne állj bosszút magadért, hanem hagyd ezt Isten haragjára, mert meg van írva: »Enyém a bosszú, én törlesztek, mondja az ÚR«” (Róm 12,19 ESV).

Az élet nem igazságos. Isten soha nem mondta, hogy az lesz.

Az élet igazságtalan, hiszen bűnnel van tele a világ. Jézus azért jött le közénk, hogy helyrehozza a dolgokat, és egy napon ezek a helyükre is kerülnek. Azonban előfordul, hogy a rossz emberek boldogulnak, a jó emberek pedig szenvednek. Olykor pedig az ártatlan emberek sérülnek.

Ha már diszkrimináltak faji, kulturális, anyanyelvi hovatartozásod vagy nemi identitásod miatt, vagy bántalmaztak, zaklattak, rosszul bántak veled, tudnod kell, hogy megszakad a szívem érted, és együttérzek veled.

Mindent meg kell tennünk az igazságtalanság helyrehozása érdekében. De van valami, ami még annál is fontosabb, mint hogy mi hogyan érzünk ezzel kapcsolatosan. Mégpedig az, hogy Isten miként érez eziránt. Isten életed minden sérelmét látta, és az igazságtalanság miatt ő is kesereg.

Amikor valaki azt kérdezi tőlem: „Hol volt Isten, amikor meghalt a fiad?”, azt mondom: „Ugyanott, ahol akkor volt, amikor az ő Fia halt meg – bánkódott az embereknek az emberiség felé mutatott embertelensége fölött.”

Akkor miért nem tett ellene?! Hisz Isten éppúgy megállíthatná a világ összes gonoszságát! De ez azt jelentené, hogy elvenné tőlünk a választás szabadságát.

Lehet, hogy Isten nem akadályozza meg a sérelem bekövetkezését, de számontartja őket. Nem csak számontartja, hanem „könnyeinket gyűjti egy palackban” (Zsolt 56,9). A Biblia azt is mondja: „Soha ne állj bosszút magadért, hanem hagyd ezt Isten haragjára, mert meg van írva: »Enyém a bosszú, én törlesztek, mondja az ÚR«” (Róm 12,19 ESV).

Mivel Isten szeret, ő az igazság Istene is. Engedni, hogy a gonosz bántsa a gyermekeit, és ne keressen igazságot, az szeretet nélküli lenne.

Mivel Isten az igazságot keresi, nem kell az életedet azzal töltened, hogy hordozod a fájdalmaidat. Valójában Isten nem akarja, hogy az életedből akár egy másodpercet is sértettségre, megtorlásra vagy bosszúra pazarolj. Ez csak a keserűség mérgével tölt meg. Ne pazarold keserűségre az életed!

Néhányan megengeditek azoknak az embereknek, akik 10 évvel ezelőtt bántottak titeket, hogy ma is bántsanak, mert ragaszkodtok a sérelem emlékéhez. Ez ostobaság! Csak akkor árthatnak neked, ha úgy döntesz, hogy ragaszkodsz a sérelemhez. El kell engedned.

A késleltetett igazságszolgáltatást nem azonos az igazságszolgáltatás megtagadásával. Isten nagyon is tisztában van azzal, hogy az emberek mit tettek veled, és eljön majd az elszámolás napja.

Bízol Istenben? Ha bízol benne, akkor elengeded a sérelmeket. Add át a sérelmeid Jézusnak, és hagyd, hogy ő számoljon le velük!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ki az, aki jobb az igazságszolgáltatásban: te vagy Isten? Miért?
  • Mit gondolsz, miért adja meg nekünk Isten azt a szabadságot, hogy őt válasszuk?
  • Milyen sérelemhez ragaszkodsz még most is, amit át kell adnod Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.12.09.)

Szólj hozzá!

A neheztelés jobban megsebez, mint bárki más

2018. július 10. 03:00 - daniella_89

"Értelem nélküli, bolond dolog lenne halálig nyugtalankodni nehezteléssel" (Jób 5:2, GNT fordítás)

ll-050517-are-you-harboring-resentment-against-your-ex-e1494006768845.jpg


Ha ragaszkodsz a nehezteléshez, az mindig többet fog ártani, mint bárki más. A neheztelés önpusztító hatású és nem kívánatos eredményeket hoz.

Egyszerűen semmi értelme.

Ha valakinek volt oka a neheztelésre, az Jób volt. Istenfélő ember volt, akinek mindene megvolt, amit akart - gazdagság, dicsőség és egy nagy család. Egy nap mindezt elveszítette. Ellenséges népek megölték az állatait. Minden gyermeke meghalt. Súlyos betegség ütközött ki rajta. Szó szerint mindent elveszített. Csak a zsémbes felesége maradt meg neki. Aztán átmentek hozzá a barátai és azt mondták: "Jób, ez mind a te hibád!"

Bár Jóbnak minden oka megvolt arra, hogy sértődött és bosszús legyen, a Bibliában róla elnevezett könyvben elmondja, hogy a neheztelés rossz ötlet: "Értelem nélküli, bolond dolog lenne halálig nyugtalankodni nehezteléssel" (Jób 5:2, GNT fordítás).

Jób bölcs ember volt. Tudta, hogy nincs ideje neheztelésre. Tudta, hogy bolond, értelmetlen és logikátlan dolog. Ha visszanézel az életedben eddig megtapasztaltakra, valószínűleg egyetértesz. Esztelen dolgokra vesz rá minket a neheztelés. Olyan dolgokat mondunk, hogy "El fogom kapni!" - és hogy ez megtörténjen, gyakran nevetségessé tesszük magunkat. Ha megengedjük magunknak a neheztelést, önpusztítóan viselkedünk, sokkal jobban ártva magunknak mint azoknak, akikkel szemben ellenszenvet érzünk.

Emlékszem egy példára, amit egy régi vígjátékban, A dilis trióban láttam. Mo folyamatosan ütötte Curly mellkasát. Curly ezt mondta: "Elintézem ezt a pasit. Megállítom!" Aztán fogott egy dinamit rudat, a saját mellkasára szíjazta, majd ezt mondta: "A következő alkalommal, mikor megüt, ez majd leviszi a karját!".

Ez történik, mikor neheztelünk - nagyon buta dolgokat teszünk azért, hogy elégtételt vehessünk. Ami még rosszabb, hogy a neheztelés nem segít. Nyomorulttá tesz a folyamat alatt. Sosem azzal végződik, hogy megadja, amit akarunk.

Tehát, miért neheztelj? Ne tartogasd a bosszúságodat. Engedd el. Bocsáss meg.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért olyan fontos számunkra, hogy miénk legyen az utolsó szó?
  • Milyen módokon tapasztaltad már meg, hogy a hosszúra nyúló neheztelés árt neked vagy embereknek, akik fontosak számodra?
  • Mi az a múltbeli sebesülés, amit meg kell bocsátanod, hogy elengedhesd a hosszúra nyúló neheztelést?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.03.)

Szólj hozzá!

A házasság felszínre hozza azt, ami feldolgozatlan

2016. május 28. 03:00 - Szíj Melinda

„A végén az emberek az őszinte kritikát sokkal többre becsülik, mint a hízelgést.” (Példabeszédek 28:23, NLT fordítás, második kiadás)

ready_to_date.jpg

Ha párkapcsolatban élsz és életben tartasz egy olyan viszonyt, melyről tudod, hogy az sehová sem tart, akkor ne folytasd. „De akkor nem lesz senki, aki szórakozni vigyen péntek éjszaka.” – mondod. Egy rossz házasság milliószor rosszabb, mint otthon maradni péntek éjszaka! Minél tovább benne ragadsz egy egészségtelen párkapcsolatban, annál nehezebb lesz kikeveredned belőle. 

A Példabeszédek 28:23-ban azt olvassuk, hogy „A végén az emberek az őszinte kritikát sokkal többre becsülik, mint a hízelgést.” (NLT fordítás, második kiadás) 

Ha a kapcsolatotok egészséges, akkor képesnek kell lennetek feltenni egymásnak kényes kérdéseket az életeteket felbolygató bosszúságaitokról, sérelmeitekről, keserűségeitekről. Bátorítanálak benneteket, hogy vitassátok meg felmerülő sérelmeiteket, az aggályos viselkedésmódokat ill. a lappangó problémákat. Ha nem tudtok ilyenekről beszélgetni egymással, az komoly figyelmeztető jel a kapcsolat állapotát illetően. 

Partnered érzelmi állapotától függetlenül a te érzelmi egészséged a Jézussal való személyes kapcsolattartásnál kezdődik. Ha ez nincs meg, akkor innen kell elindulnod. Lelkileg rá kell hangolódnod Istenre. 

A következőkben arra intenélek, rendeld alá magad Isten útmutatásának, és ne engedd, hogy érzelmeid megingatva meggondolatlan döntésre sarkalljanak. Megeshet, hogy azt hiszed, szerelmes lettél, holott mindössze annyi történt, hogy a szerelem téveszméjébe lettél szerelmes. Ez pedig olyan döntéshez vezérelhet, amit később bánni fogsz! 

Isten tudatában van, hogy magányossá, frusztrálttá válhatsz, kísértésbe eshetsz vagy reményvesztett lehetsz. A Jeremiás 29:11-ben azonban Isten megerősít, hogy folyamatosan azon munkálkodik az életedben, hogy reményteljes jövőt adjon neked. 

Ne keress új kapcsolatot, míg saját érzelmi sebeid be nem gyógyultak, vagy legalább amíg a gyógyulás útjára nem lépsz. Életünket meg kell szabadítanunk minden keserűségtől, minden méregtől. Más szavakkal: cipelnünk kell, aztán le kell tennünk a terhünket. Hogyan tehetem ezt? Isten segítségével, Jézus példáján okulva. 

Emlékszem egy párra, akik sok évvel ezelőtt keltek egybe Saddleback-ben. Mintegy öt esztendő múltán vendégül láttuk őket vacsorára. Az asszony így fogalmazott: „Amikor abban a hófehér ruhában lépegettem a templomi padsorok között, fogalmam sem volt róla, hogy egy telepakolt érzelmi szemeteszsákot cipelek a hátamon. …és ezt a szemetet mind beleborítottam a házasságomba.” 

A házasság nem keletkeztet problémákat, hanem felszínre hozza őket. Minél többet tudtok velük foglalkozni még a házasságkötés előtt, annál boldogabb, annál inkább Isten-áldotta és beteljesedett lesz a házasságotok. Te és hitvesed egy mély és meghitt lelki kapcsolatot fogtok kialakítani, ami személyre szóló, testi és lelki egyszerre. Ez az az egység, ami abból gyökerezik, ami az Istenhez fűződő kapcsolat talaján egybeolvadt. 

Beszéljetek róla:

  • Melyek azok a sérelmek, aggályos viselkedésmódok illetve lappangó problémák, melyeknek még a házasságkötés előtt hangot kell adnod?
  • Valamennyiünknek vannak fájdalmaink, rossz szokásaink és elfojtott sérelmeink; kérdezd Istent, hol van szükséged gyógyulásra és hogyan tud neked Ő segíteni ebben.
  • Mennyiben változnának kapcsolataid, ha ráhagyatkoznál Isten útmutatásaira?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása