Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Isten a hibáidat is jóra tudja fordítani

2017. december 13. 03:00 - magyarosijulia

„Azt tudjuk, hogy Isten mindenben a javukat munkálja azoknak, akik szeretik Őt, akiket akarata és célja szerint elhívott." (Róma 8:28 TEV fordítás)

Valljuk be: te is, én is időnként ostobaságokat követünk el. Mindannyian hibázunk.

De semmi, amit valaha is elkövetsz, nem esik kívül Isten hatáskörén, hogy ne tudná azt felhasználni! Mi hibázunk ugyan, Isten viszont soha!

A Biblia ezt mondja a Róma 8:28-ban: „Azt tudjuk, hogy Isten mindenben a javukat munkálja azoknak, akik szeretik Őt, akiket akarata és célja szerint elhívott." (TEV fordítás)

Amikor elkövetsz egy ostoba hibát, Isten így szól: Ezt is be tudom helyezni az eseményekbe, ebből is tudok kihozni valami jót!

De szeretném, ha tiszta lenne: ez az ígéret nem mindenkinek szól! Ez az igevers nem azt mondja, hogy Isten mindent a javukra formál azoknak, akik ellene való lázadásban élnek, vagy nem Isten céljai szerint élik az életük!

Az ígéret azoknak az embereknek szól, aki Istenhez jönnek és így szólnak: A Te célod szerint akarok élni! Nem sikerül mindig helyesen cselekedni, de a jót akarom tenni. Követni akarlak Téged és Benned akarok bízni! Ha ezt megteszed, Isten mindent a jóra fog használni!

Ez pedig örömre ad okot!

Amikor átadod az életed az Ő kezeibe, nem azt jelenti, hogy többé nem fogsz semmit elszúrni. De! Lesznek még rossz döntéseid, fogsz még elrontani dolgokat, Isten viszont képes lesz mindent belehelyezni és felhasználni az Ő terveibe!

Nincs B terv az életedben! Isten már születésed előtt tudott minden elkövetett hibádról. Azt is tudta, hogy hogyan fogja azokat a hibákat felhasználni a terveiben.

Ez azt jelenti, hogy megnyugodhatsz, megszűnhet az aggodalmaskodásod. Az aggodalom hatalmas örömgyilkos! Inkább dőlj hátra és nyugodj meg. Tedd meg a legjobbat azzal, amit Isten neked adott, Isten pedig mindent kimunkál majd az Ő terveibe!

Hát nem fantasztikus ez?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad Istent jót kihozni a hibáidból? Hogyan láttad ezt mások életében?
  • Ha tudod, hogy Isten jót tud kihozni a hibáidból, hogyan változik meg a jövőről alkotott képed?
  • Milyen hitbeli lépést fogsz megtenni azzal a magabiztossággal, hogy Isten a javadra munkálkodik az életedben?
(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.06.)
Szólj hozzá!

Várj és nézd meg hogyan erősíti meg Isten a hitedet

2017. november 29. 03:00 - mintyovanviki

"A Pártfogó, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít meg majd mindenre titeket és emlékeztet mindenre, amit én megmondtam nektek.” (János 14:26 GNT fordítás)

Gyermekkoromból emlékszem néhány öreg matematika könyvre, aminek a végén ott voltak a megoldások. Megoldhattam volna az egyenletet, kiszámíthattam volna az ismeretlent majd a könyv végén ellenőrizhettem volna a megoldást. Vagy nem! Amit valójában tettem az volt, hogy megnéztem a megoldást, és az eredményből próbáltam kitalálni, hogyan kell felírni az egyenletet.

Bizonyos értelemben nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan az imádság működik. Isten már adott nekünk ígéretet arra, hogy válaszolni fog. Mivel tudod hogyan fog végződni, semmi más dolgod nincs, mint hátralépni és várni, hogy minden részlet kidolgozásra kerüljön. Azt mondod: „ Köszönöm Uram! Nem kaptam meg még a választ, de tudom, hogy úton van, mert Te megígérted. A szívemhez szóltál és tudom, hogy meg fog történni. Mindössze időzítés kérdése.

Miután elkötelezted magad és megtetted a hit lépését, gyakran Isten küld apró megerősítéseket a várakozás ideje alatt.

Bizonyos értelemben nagyon hasonlít ahhoz, ahogyan az imádság működik. Isten már adott nekünk ígéretet arra, hogy válaszolni fog. Mivel tudod hogyan fog végződni, semmi más dolgod nincs, mint hátralépni és várni, hogy minden részlet kidolgozásra kerüljön. Azt mondod: „ Köszönöm Uram! Nem kaptam meg még a választ, de tudom, hogy úton van, mert Te megígérted. A szívemhez szóltál és tudom, hogy meg fog történni. Mindössze időzítés kérdése.

Írtam egy levelet a helyi egyházakat felügyelő és irányító embernek. Ebben a levélben jeleztem felé, hogy érkezni fogok. Ugyanebben az időben ez az ember írt nekem egy levelet, amelyben arra kért, hogy jöjjek. Nem tudtunk egymás leveléről.

Mikor ideértünk, senkit nem ismertünk. Három órával érkezésünk után már találkoztunk azzal az emberrel, aki az első tagja lett gyülekezetünknek.

1980. január 1-jén érkeztünk ide és egy teljesen idegen felhívott engem egy napon. Bemutatkozott és azt mondta: „ Mi még soha nem találkoztunk, de én úgy tudom, hogy egy új gyülekezetet fogsz itt indítani. Úgy érzem Isten azt kéri tőlem, hogy támogassam a szolgálatodat az első két hónapban havi 1000 dollárral."

Nem számítottunk arra, hogy ilyen dolog fog velünk történni. De bíztunk Isten ígéretében, hittel léptünk. Hittünk Isten szerető kegyelmében, hogy adni fog nekünk megerősítéseket az utunkon.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mit gondolsz mit akar Isten tanítani neked míg várakozol arra, hogy válaszoljon az imádságodra?
  • Hogyan erősít meg Téged Isten a várakozás időszakában?
  • Isten milyen ígéretei erősíthetnek meg a várakozás ideje alatt?

(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.22.)

 

Szólj hozzá!

Az élethosszig tartó tanulás útja ezzel a választással kezdődik

2017. november 03. 03:00 - gabormel

„A szíved legyen nyitva az intelemnek, az okos beszédnek meg a füled.” (Példabeszédek könyve 23:12 SZIT)

Az egész életen át tartó tanulásod útja egy választással kezdődik. Ezt a választást egyedül csak te hozhatod meg. Ez egy hihetetlenül fontos döntés, amely az egész életedre kihat.

A Szentírás szerint: „A szíved legyen nyitva az intelemnek, az okos beszédnek meg a füled.” (Példabeszédek könyve 23:12 SZIT).

Amikor 15 éves voltam, elköteleződtem a folyamatos tanulás mellett. Azt mondtam, hogy annyit szeretnék tanulni, amennyit csak tudok. Sok éven keresztül naponta legalább egy könyvet elolvastam. Tizenéves koromban kezdtem el gyűjteni a könyveket, és jelenleg a könyvtáramban több mint 35000 kötet található. A könyvek ajtót nyithatnak minden elképzelhető témára.

A tanítás nem szűnik meg a bizonyítványok megszerzésével. Valójában még hallottam is az emberektől, amikor azt mondják: Annyira örülök, hogy befejeztem a tanulmányaimat, és most már elkezdhetem a karrierem építését. Mondd ezt Istennek és nevetni fog. Isten még nagyon sok mindenre meg akar tanítani téged! Azt akarja, hogy a tanításod soha ne érjen véget.

A tanulás nem egy életszakasz, hanem maga az élet! Isten azt akarja, hogy minden nap tanulj valamit. Soha ne hagyd abba!

Kezdj munkálkodni azon, hogy ebben az évben elsajátíts egy új készséget el. Isten azt akarja, hogy növekedj. Más lehetsz és másnak – jobbnak – is kell lenned az évek múlásával, mint amilyen most vagy.

Ez a te érdeked, hogy ekként cselekedj. Az egész életen át tartó tanulással jobb vezetővé, jobb szülővé, jobb házastárssá, jobb baráttá válsz. Sokkal eredményesebb leszel a munkádban. Sikert és hasznot hoz.

A Biblia így fogalmaz: „Ha életlen a fejsze és nem köszörülik meg, akkor nagyobb erőt kell kifejteni. A bölcsesség előnye a siker.” (Prédikátorok könyve 10:10 SZIT).

Ha egy tompa élű fejszével aprítod a fát, sokkal több energiát fogsz belefektetni. Amennyiben éles a fejszéd – amely a készségre utal a Bibliai idézetben –, nincs szükség akkora erőkifejtésre.

A Szentírás azt mondja, hogy dolgozz okosabban, ne keményebben. Soha nem vesztegeted az időt akkor, amikor a fejszédet élesíted.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az új információk vagy új készségek tanulásának a legjobb módja – egy tanfolyam, könyvolvasás, mentorral való beszélgetés, vagy esetleg más módszer? Hogyan segíthet neked, hogy egy életen át tartó tanulóvá válj?
  • Mi az, amivel többet tudtál meg ebben az évben, ami igazán segített az életedben?
  • Gondold át: amikor olvasod ezeket az áhítatokat, egy könyvet vagy egy szemináriumon veszel részt, éppen a spirituális baltádat élezed Milyen más konkrét módja van, hogy megélezd a baltád?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.27.)

Szólj hozzá!

Isten használja az alázatot

2017. október 07. 03:00 - daniella_89

“Isten tiszteletre és szeretetre indította a főudvarmestert Dániel iránt” (Dániel 1:9 NLT fordítás)

humble.jpg

Isten használja az alázatos embereket. Amikor Dániel megmondta Nabukadneccárnak, hogy nem szeretne enni a babilóniai ételekből, a fiatal zsidó magatartása lehetett volna dacos és gúnyos.

Ehelyett Dániel a tiszteletteljes viselkedést választotta. Mikor nem tudta megtenni azt, amire a király megkérte, egyszerűen nemet mondott. Ez ellenkezik az értékrendemmel. Erkölcsileg helytelen megtennem. Tapintatos volt, miközben tekintélyt sugallt, és nagy alázatattal viseltetett.

Dániel felismerte, hogy Isten megengedte ennek a pogány vezetőnek, hogy hatalma legyen fölötte. Tisztában volt vele, hogy Nabukadneccár nem istenfélő ember, ám azt is tudta, hogy Isten felhatalmazta őt, hogy Dániel felettese legyen.

Néhányatoknak szintén rossz főnöke van. Jó, ha megértitek tehát, hogy Isten engedte meg, hogy ők jelen legyenek az életetekben. Életed folyamán előfordul majd, hogy egy rossz főnök etikátlan vagy erkölcstelen dolgot kér tőled. Ekkor tudnod kell majd, hogyan intézd hozzá tiszteletteljesen a kérésed.

Dániel nagyon jó példával szolgál.

A Biblia ezt mondja Dánielről: “Megkérte a főudvarmestert, hogy engedélyezze számára azt, hogy ne egyen ezekből az elfogadhatatlan ételekből” (Dániel 1:8b NLT fordítás)

Dániel nem követelőzött. Nem lázadt. Engedélyért folyamodott. “Kaphatok felmentést ez alól?”

A Biblia azt mondja: “Isten tiszteletre és szeretetre indította a főudvarmestert Dániel iránt” (Dániel 1:9 NLT fordítás)

A világ arra késztet, hogy dühöngjünk, ha megsértenek minket. Isten viszont arra indít, hogy mutassunk tiszteletet.

Abban pedig biztosak lehetünk, hogy Isten mindíg a lehető legjobb módon jár el az érdekünkben.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Mi az első reakciód, ha igazságtalanul bántak veled? Hogyan változott ez az évek során?
  • Miért nehéz tiszteletteljesen reagálni az igazságtalanságra?
  • Mi volt a legjobb példa amit valaha láttál arra, hogy valaki tisztelettel és alázattal reagált egy igazságtalan helyzetben?

 

*  (Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.30.)

Szólj hozzá!

Hat lépés a biblikus döntéshozatalért

2017. szeptember 21. 03:00 - kennedymárti

“Bolond, aki magában bízik! De azok, akik Isten bölcsességére támaszkodnak, biztonságban maradnak” (Példabeszédek 28:26 TLB).

Bár Isten álmot adott Mózesnek, miszerint az kivezeti Izrael gyermekeit a 400 éve tartó rabszolgaságból, de Mózesen állt a döntés, hogy szembeszegüljön a fáraóval. Nóénak azt az álmot adta az Isten, hogy mentse meg a Földet az árvíztől, azonban Nóénak kellett elhatároznia, hogy megépíti a bárkát. Isten álma  Ábrahám számára egy új nemzet létrehozása volt, ám Ábrahámnak kellett döntenie afelől, hogy maga mögött hagyva megszerzett javait, beleveti magát az ismeretlenbe.

Csakúgy, mint ők, te sem fogsz ráébredni Isten életedre vonatkozó tervére, amíg el nem jutsz odaig, hogy döntesz és hitbéli lépést teszel..

Legyen szó akár a karrieredről, a házasságodról, az anyagiakról, az egészségedről vagy a gyermekeidről, létezik egy egyszerű és jól bevált módszer arra, hogyan hozz biblikus döntéseket. E módszer segíti mederben tartani az életed, miközben igyekszel Isten neked szánt tervét beteljesíteni.

  1. Imádkozz útmutatásért.

Mielőtt bármit is teszel, vizsgáld meg Isten nézőpontjából a problémát. “Bolond, aki magában bízik! De azok, akik Isten bölcsességére támaszkodnak, biztonságban maradnak” (Példabeszédek 28:26 TLB).

  1. Szögezd le a tényeket.

Nincs ellentmondás a hit és a tények között. Járj utána mindennek, mielőtt döntést hoznál. A Példabeszédek 13:16a azt mondja, „Aki bölcs, az ésszel cselekszik” (NIV fordítás).

  1. Kérj tanácsot.

Beszélgess olyasvalakivel, aki döntött valaha hasonló kérdésekben. Továbbá kérdezz barátokat, akik ismerik a gyenge tulajdonségaid. „Minél több tanácsot kapsz, annál nagyobb az esélyed a győzelemre” (Példabeszédek 24:6b GNT fordítás).

  1. Számolj a költségekkel.

Minden döntésnek ára van, hiszen időt, pénzt, energiát, hírnevet, tehetséget és erőforrásokat vesz igénybe. A Példabeszédek 20:25 azt mondja, „Csapdába esik, aki meggondolatlanul köteleződik el és csak később gondolja át fogadalmát” (NIV fordítás). Amikor az emberek nyomást gyakorolnak rád egy döntéshozatal során, teljesen érthető, ha így szólsz: „Hamarosan választ adok”. Sokkal fontosabb bölcs, semmint gyors döntést hozni.

  1. Készülj fel a nehézségekre.

Hittel várd az események legjobb kimenetelét. Bízz benne, hogy Isten munkálkodik az életedben. Ugyanakkor, készülj fel a lehetséges problémákra, amik részei minden döntéshozatalnak. Salamon a Példabeszédek 22:3-ban azt mondja, „Az elővigyázatos ember látja a lehetséges nehézségeket és felkészül rájuk; a vakmerő vakon indul el és szenvedi a következményeket” (TLB fordítás).

  1. Szembesülj a félelmeiddel.

A tökéletességre való törekvés megbénítja a bennünk szunnyadó lehetőségek kibontakozását. Isten mindig tökéletlen embereket használt tökéletlen helyzetekben, hogy megvalósítsa tervét. A Prédikátor 11:4 azt mondja, „Ha a tökéletes feltételekre vársz, sosem fogsz semmit megvalósítani” (TLB fordítás). Bízz Istenben és cselekedj a nehézségek, félelmek és kételyek ellenére is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, vajon miért késlekedünk imátkozni és kérni a jo Isten útmutatását fontos döntések előtt?
  • Mi a különbség aközött, hogy hitben lépéseket teszünk és aközött, hogy biblikus lépéseket teszünk annak érdekében, hogy bölcs döntéseket hozzunk?
  • Melyik lépést tartod  a legnehezebbnek a fent említettek közül? Imádkozz és kérd Istent, hogy segítsen bíznod Benne minden egyes hitben megtett lépés során.

 

      *    (Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.14.)

Szólj hozzá!