Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az ötlet, amelyet alátámaszt a Biblia

2018. április 16. 03:00 - K. Juc

„A Menny és a föld elmúlnak, de az én szavaim sosem múlnak el.” (Lukács 21:33, NIV fordítás)

bulb1.jpg

Gyakran gondolkodóba esünk, hogy egy-egy ötletünk vajon Istentől jött iránymutatás, a Sátán akar becsapni rajta keresztül, vagy pedig olyasmi, amit mi szeretnénk nagyon megtenni. Nagyon fontos észrevennünk a különbséget, és tudnunk, hogyan ismerjük fel Isten hangját, mert az észlelésünknek örökkévaló következményei lehetnek.

Sok gonoszság kerül Isten számlájára, amikor az emberek azzal magyarázzák a tetteiket, hogy: „Isten kért rá, hogy megtegyem.” A Bibliában János első levelének 4:1 verse így ír erről: „Ne higgyetek minden üzenetnek csak azért mert valaki szerint Istentől jött; vizsgáljátok meg, hogy valóban Tőle ered-e!” (TLB fordítás)

Isten soha nem mond ellent a Szavának, ezért vizsgáld meg: az ötlet, amit most magadban forgatsz, összhangban van a Bibliával? Isten sosem mond ki úgy valamit, hogy utána meggondolja magát és teljesen mást állítson. Ha egyszer kimondta, akkor az igaz, és mindig igaz lesz.

Isten következetes és sosem hangulatfüggő. Nem gondolja meg magát, és sosem fog arra kérni, hogy megsértsd a Bibliában lefektetett irányelveit.

Ezért az első kérdés, amit fel kell tenned magadnak: Egyezik ez a gondolat azzal, amit Isten már korábban elmondott? Ha amin gondolkodsz ellentmond annak, amit Isten már kijelentett a Bibliában, akkor tudhatod, hogy téves az ötleted.

Jézus így szólt a Lukács 21:33-ban: „A Menny és a föld elmúlnak, de az én szavaim sosem múlnak el.” Isten Szava örökkévaló, mert az igazság sosem változik. Ha valami igaz volt ötezer éve, akkor ezer éve is igaz volt, sőt ma és még ötezer év múlva is igaz lesz.

Lehet, hogy sokan így fogalmaznak: „Isten mondta, elhiszem, és ezzel megvan a megoldás.” Nem! Isten mondta, és ezzel már megvan a megoldás – akár elhisszük, akár nem.

Ha Isten kér meg valamire, akkor sosem fog utána az ellenkezőjére kérni. Tehát először arra a kérdésre kell tudnod válaszolni, hogy egyezik-e az ötleted Isten Szavával.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mi az, amire az utóbbi időben úgy gondolod, hogy Isten kér? 
  • Ellent mond ez a Biblia bármely részének? Honnan tudod?
  • Hogyan tudsz mélyebb kapcsolatot kialakítani Istennel, hogy könnyebben meg tudd érteni és felismerni az utasításait?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.09.)

Szólj hozzá!

Isten a hibáidat is jóra tudja fordítani

2017. december 13. 03:00 - magyarosijulia

„Azt tudjuk, hogy Isten mindenben a javukat munkálja azoknak, akik szeretik Őt, akiket akarata és célja szerint elhívott." (Róma 8:28 TEV fordítás)

Valljuk be: te is, én is időnként ostobaságokat követünk el. Mindannyian hibázunk.

De semmi, amit valaha is elkövetsz, nem esik kívül Isten hatáskörén, hogy ne tudná azt felhasználni! Mi hibázunk ugyan, Isten viszont soha!

A Biblia ezt mondja a Róma 8:28-ban: „Azt tudjuk, hogy Isten mindenben a javukat munkálja azoknak, akik szeretik Őt, akiket akarata és célja szerint elhívott." (TEV fordítás)

Amikor elkövetsz egy ostoba hibát, Isten így szól: Ezt is be tudom helyezni az eseményekbe, ebből is tudok kihozni valami jót!

De szeretném, ha tiszta lenne: ez az ígéret nem mindenkinek szól! Ez az igevers nem azt mondja, hogy Isten mindent a javukra formál azoknak, akik ellene való lázadásban élnek, vagy nem Isten céljai szerint élik az életük!

Az ígéret azoknak az embereknek szól, aki Istenhez jönnek és így szólnak: A Te célod szerint akarok élni! Nem sikerül mindig helyesen cselekedni, de a jót akarom tenni. Követni akarlak Téged és Benned akarok bízni! Ha ezt megteszed, Isten mindent a jóra fog használni!

Ez pedig örömre ad okot!

Amikor átadod az életed az Ő kezeibe, nem azt jelenti, hogy többé nem fogsz semmit elszúrni. De! Lesznek még rossz döntéseid, fogsz még elrontani dolgokat, Isten viszont képes lesz mindent belehelyezni és felhasználni az Ő terveibe!

Nincs B terv az életedben! Isten már születésed előtt tudott minden elkövetett hibádról. Azt is tudta, hogy hogyan fogja azokat a hibákat felhasználni a terveiben.

Ez azt jelenti, hogy megnyugodhatsz, megszűnhet az aggodalmaskodásod. Az aggodalom hatalmas örömgyilkos! Inkább dőlj hátra és nyugodj meg. Tedd meg a legjobbat azzal, amit Isten neked adott, Isten pedig mindent kimunkál majd az Ő terveibe!

Hát nem fantasztikus ez?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad Istent jót kihozni a hibáidból? Hogyan láttad ezt mások életében?
  • Ha tudod, hogy Isten jót tud kihozni a hibáidból, hogyan változik meg a jövőről alkotott képed?
  • Milyen hitbeli lépést fogsz megtenni azzal a magabiztossággal, hogy Isten a javadra munkálkodik az életedben?
(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.06.)
Szólj hozzá!

Válaszd rövid távon a fájdalmat, cserébe a hosszú távú nyereségért

2016. szeptember 06. 03:00 - kennedymárti

„[Mózes] inkább az Isten népével való sanyargattatást választotta, mintsem élvezze a bűn kínálta múló élvezetet.” (Zsidókhoz írt levél 11:25, NIV fordítás)

when-your-sweating-does-it-always-mean-your-burning-calories-even-if-your-not-working-out_612eedfa966c3072.jpg

Azt tanultuk tegnap, hogy annak érdekében, hogy azok legyünk, akiknek Isten akar látni minket, meg kell hoznunk az első döntést: „Elhatározom, hogy nem fogom többé engedni másoknak, hogy egy általuk elképzelt keretbe szorítsanak be. Az leszek, aminek Isten akar látni engem. Azt fogom tenni, amit Isten akar, hogy tegyek és azt a tervet fogom betölteni, amit Ő elképzelt az életemre nézve és nem valaki másnak a tervét.”

A következő, a második döntés, amit meg kell hoznod: Válaszd rövid távon a fájdalmat és cserébe hosszú távon nyereséged lesz.

Mindenkinek, aki már űzött valamilyen sportot, ismerősen fognak csengeni ezek a szavak. Gyakorolni kell és keményen megdolgozni azért, hogy a bajnokságon részt vehess. Nem csak egyszerűen kisétálsz és megnyered a versenyt. Ha bármiben jó szeretnél lenni, el kell fogadnod rövid távon a szenvedést, ami hosszú távon profitot hoz számodra.

Ez nem csak a sportjátékokra érvényes. Pénzügyi dolgokra szintúgy vonatkoztatható, ahogyan igaz a kapcsolatokra is. Jó a házasságom, de Kay és én ezért keményen megdolgoztunk éveken keresztül. Nem magától értetődik. Meg kell dolgoznod azért, hogy a házasságod működjön, mint ahogyan minden másért is az életben.

Miért olyan fontos ez a döntés? Mert a legtöbb problémánk abból ered, hogy képtelenek vagyunk a megelégedésre. Mostani korunk azt tanítja, hogy azt valljuk: „Mindent akarok és most akarom és ingyen akarom és mindenféle nehézség nélkül.” Az élet nem így működik!

Mózes döntött: „Inkább az Isten népével való sanyargattatást választotta, mintsem élvezze a bűn kínálta múló élvezetet.” (Zsidókhoz írt levél 11:25, NIV fordítás)

Azt mondja az Ige, hogy a megvetést választotta – eltűrte a rövid távú szenvedést, hogy hosszú távon nyeresége legyen belőle, mivel helyesen cselekedett. 

Fog fájdalom érni az életben. De ha most a munka nehéz részét választod, az energiádat beleteszed és megfegyelmezed magad azért, hogy tanulj, növekedj, egyre erősebb és érettebbé válj, később mindezek meg fognak térülni.

Jelenleg profitálok azokból a döntésekből, amiket a húszas éveimben hoztam, vagyis nem költöttem többet, mint amennyit kerestem, spóroltam, tizedet fizettem és tiszteltem Istent. Most élvezem a hasznot, sok évvel később, mert megfegyelmeztem magam. A munka nehezét végeztem először.

Ha most a rövid távú fájdalmat választod, ahogy Mózes is tette, megtapasztalod, hogy Isten díjazni fogja azt és élvezheted a hosszú távú jutalmat.

Beszéljetek róla

  • Milyen rövid távú szenvedéssel kell most szembenézned, ami az örökkévalóságban fogja meghozni gyümölcsét?
  • Hogyan tekintesz a nehéz döntéshozatalokra vagy a hosszú órák munkájára? Hosszabb távon ezek fognak kamatozni?
  • Miért gondolod, hogy Isten azt akarja, válaszd a nehezebbik részt most, még ha ez szenvedést is jelent vagy nehézségeken kell keresztül menned?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.30.)

Szólj hozzá!

Félsz, hogy rossz döntést hozol?

2016. augusztus 24. 03:00 - kennedymárti

"Ő felüdíti lelkemet, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” (Zsoltárok 23:3b, NIV fordítás)

right-decision-wrong-decision.jpg

Gyakran félünk rossz döntést hozni, ami stresszt eredményez.

Talán egy kényes kérdéssel kell szembenézned: „Tartsak ki, vagy hagyjam elmenni?” „Szálljak be vagy inkább szálljak ki?” „Hozzámenjek? Elvegyem feleségül?” „Keresnem kellene egy új állást?” „El kellene költöznöm?”

Ha nem tudod megváltoztatni a gondolkodásod, úgy az életen csak végigbotorkálsz. Sőt, a Biblia azt mondja, ha kétfelé sántikálunk, mindenben, amit cselekszünk, bizonytalanokká válunk (Jakab első fejezete). A görög „bizonytalan” szó azt jelenti szó szerint, hogy „támolyog, mint egy részeg ember”.

Isten viszont azt mondja, hogy van ellenszer a bizonytalanságra. A Zsoltárok 23:3-ban azt olvassuk, "Ő felüdíti lelkemet, igaz ösvényen vezet az Ő nevéért.” (NIV fordítás) A döntéshozatallal járó stresszt úgy tudjuk kezelni, ha engedünk Isten vezetésének.

Azt gondolhatod, „De már próbáltam!” Kérted Isten vezetését, de azután csak még jobban összezavarodtál, mint előtte és még mindig nem jöttél rá a megoldásra. Most pedig azon tűnődsz, „Miért is olyan nehéz felfogni Isten akaratát?”

Isten valamiféle játékot űz velünk? Hát persze, hogy nem! Isten vezetni szeretne minket, azt akarja, hogy az akarata legyen világos előttünk, jobban, mint ahogyan el tudjuk képzelni. A problémánk sokszor az, hogy rossz dologra tekintünk, amikor az Ő akaratát keressük.

Például, sokan érzelmen keresztül fogható választ várunk. Azt akarjuk, hogy egy erős érzés egyszerűen döntsön le minket a lábunkról és így biztosan mondhassuk, „Igen, így már tudom, hogy ez Isten akarata!” Néhányan valamilyen módszeren keresztül szeretnék megközelíteni Isten akaratát. Azt akarjuk, hogy valaki adjon nekünk egy receptet vagy egy képletet, amit alkalmazhatunk. Mások pedig mágikus köntösbe öntöztetik Isten akaratát. Arra várunk, hogy Isten valamilyen fantasztikus jelt adjon – írja az üzenetét az égre, hívjon fel telefonon, küldjön egy e-mailt.

Mindezek frusztrációhoz vezetnek és ahhoz, hogy elveszítjük szem elől Isten akaratát. Isten akarata nem egy érzés vagy képlet, vagy valami olyasféle, amitől azt szeretné, hogy feszült lennél vagy félnél.

Isten nem akar téged összezavarni és nem akarja, hogy túlstresszeld magad, mikor döntéseket hozol. Ő ott van, vezeti minden lépésed az úton.

Beszéljetek róla

  • Mi volt az a nehéz döntés, amivel mostanában szembe kellett nézned? Hogyan kerested Isten akaratát?
  • Isten miért akarja, hogy használd a Bibliád a döntéseid meghozatalakor?
  • Mi tart távol attól, hogy bízz Istenben, aki vezet téged a döntéshozatalaid során?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.17.)

Szólj hozzá!

A jó döntések mindig egyeznek Isten Igéjével

2015. augusztus 26. 03:00 - FodorImi

„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsoltárok 119:105)

Amikor döntést kell hoznod, az első és legfontosabb kérdés ez:  „A döntésem összhangban van-e Isten Igéjével?”

El kell döntened, mi lesz a végső, abszolút tekintély az életedben. Valójában ez két választásban sűríthető össze: Isten Igéje, vagy a világ. Döntéseidet arra alapozod, amit Isten mond, vagy amit az emberek mondanak?

Ha életedet a népszerű véleményekre alapozod, akkor mindig le leszel maradva, mert ezek minden nap változnak. Ami tegnap „belefért”, az ma „nem fér bele”. Ami ma „jó” az holnap nem lesz „jó”, és ami holnap „megfelel” az holnapután nem lesz „megfelelő”. Ha életedet a népszerű kultúrára, politikai korrektségre, közvélemény kutatásokra alapozod, nem lesz olyan vezérelved, amely szerint élhetsz. Ezt nevezik az alapok elcsúszásának.

Más oldalról viszont, ha életedet Isten szavára alapozod, az igazság sosem változik. Az igazság mindig igaz. Ezért, ha Isten valamit rossznak mondott 10.000 évvel ezelőtt, az rossz volt 500 évvel ezelőtt is, rossz ma is és rossz lesz 1000 év múlva is. Nem törődöm azzal, mit mutatnak a közvélemény kutatások, mit kíván a politikai korrektség, vagy mit mond a média. Ha Isten azt mondja, hogy valami rossz, akkor az rossz. Mindig az volt, és mindig az lesz. Ha Isten valamit jónak mond, akkor az mindig jó. Ez a szilárd alap!

A világegyetemet Isten bizonyos törvényekkel – fizikai, erkölcsi és szellemi törvényekkel alkotta meg. Ezek köré építette az Univerzumot, nem azért mert szeszélyes, hanem hogy mindannyiunk javára legyen. Amikor együttműködsz az Univerzum elveivel, akkor sikerrel jársz. Ha elutasítod, fellázadsz ellenük, nem engedelmeskedsz, vagy figyelmen kívül hagyod Isten elveit, egyedül te fogsz megsérülni. Nem tudod megtörni Isten törvényeit, azok törnek össze téged. Ha felmegyek egy magas épület tetejére, és leugrom, nem fogom megtörni a gravitáció törvényét, hanem az tör össze engem. Ugyanez igaz az erkölcsi és a szellemi törvényekre is. Nem teheted meg, hogy fittyet hánysz Istenre, majd továbbmész. Az ítélet elkerülhetetlen. Bármikor, ha megszeged Isten elveit, veszélynek teszed ki magad.

Mindezt észben tartva, biztos lehetsz a döntéseidben. Ha Isten azt mondja, „rendben”, akkor tedd meg. Ha Isten azt mondja, „nem”, akkor ne tedd meg.

„Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (Zsoltárok 119:105).

Beszéljetek róla:

  • Hogyan próbál a társadalom meggyőzni arról, hogy az igazság szubjektív?
  • Mit szükséges tenned ahhoz, hogy elég jól megismerd a Bibliát, hogy biztos alapja lehessen döntéseidnek?
  • Hogyan tapasztaltad meg a szabadságot, amikor engedelmeskedtél Isten törvényeinek és útmutatásainak?

*(Daily Hope by Rick Warren – 2015.08.19.)

Szólj hozzá!