Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Soha semmi érdemleges nem könnyű

2021. július 17. 03:00 - rigoi

„Ne fáradjunk bele azt tenni, ami helyes. Éppen a megfelelő időben aratunk majd áldást, ha nem adjuk fel.” (Gal 6,9 NLT fordítás)

Sokféle dolog tud megakadályozni abban, hogy beteljesítsd az életfeladatodat. Az évek alatt arról vitatkoztam, hogy a legrosszabb ellenség vajon a halogatás vagy a csüggedés. Ha a Sátán nem tudja elérni, hogy elhalaszd az életfeladatodat, akkor megpróbálja elérni, hogy teljesen abbahagyd.

Pál apostol azt tanítja, hogy ellen kell állnod a csüggedésnek: „Ne fáradjunk bele azt tenni, ami helyes. Éppen a megfelelő időben aratunk majd áldást, ha nem adjuk fel” (Gal 6,9 NLT fordítás).

Kifáradtál már valaha is abban, hogy azt tedd, ami helyes? Szerintem mindannyian. Néha könnyebbnek tűnik a rossz dolgot tenni, mint azt, ami helyes.

Amikor csüggedt vagy, akkor eredménytelenné válsz. Amikor csüggedt vagy, akkor saját hited ellen dolgozol.

Amikor csüggedt vagy, akkor az olyan, mintha azt mondanád, „Ezt nem lehet megcsinálni.” Ez éppen az ellentéte annak, hogy „Tudom, hogy Isten meg tudja csinálni, amit mondott.”

Mialatt átgondolod, mennyire tudsz jól ellenállni a csüggedésnek, tedd fel magadnak ezeket a kérdéseket:

  • Hogyan kezelem a kudarcot?
  • Amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan én szeretném, mogorva leszek?
  • Amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan én szeretném, frusztrálttá válok?
  • Amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogyan én szeretném, panaszkodni kezdek?
  • Be szoktam fejezni, amit elkezdek?
  • Mennyire vagyok kitartó?

Ha csüggedt vagy, itt az ideje ellenállni. Ne add fel harc nélkül. Soha semmi érdemleges nem történik kitartás és erőfeszítés nélkül.

Amikor egy művész szobrot készít, folyamatosan kell faragnia. Nem csak egyszer üti meg a vésőt a kalapáccsal, és hirtelen az összes felesleges kő lehull, felfedve egy gyönyörű remekművet. Folyamatosan üt és üt, szilánkokat farag le a kőről.

Ez igaz az életre is. Soha semmi igazán érdemleges nem jön könnyen. Folyamatosan ütöd, és tovább csinálod, és az életed apránként Isten kegyelmének remekművévé válik.

A helyzet az, hogy a nagy emberek tényleg csak hétköznapi emberek, rendkívüli elszántsággal. A nagy emberek nem ismerik a módját annak, hogy hogyan hagyják abba. Amikor legközelebb csüggedtnek érzed magad, ne feledd, hogy Isten veled van, és érted van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit árul el a nehéz helyzetekhez való hozzáállásod a hitedről?
  • Mi az, amit már kész voltál feladni?
  • Hogyan tud Isten Igéje segíteni a kitartásban? Ki az ma az életedben, aki az ösztönzésével el tudja érni, hogy tovább csináld?

Ha eddig nem bíztál Jézusban, és nem kötelezted el magadat az ő követésére, miért várnál tovább?

Néha keményen kell dolgoznod ahhoz, hogy továbbra is helyesen cselekedj, nap mint nap, anélkül, hogy elcsüggednél. Azonban az üdvösségedért nem kell keményen megdolgoznod. Valójában nem tudod kiérdemelni Isten szeretetét, és nem tudsz a mennybe jutni. Az üdvösség ajándék! A Biblia azt mondja, Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2:8-9 NIV fordítás).

Ha készen állsz arra, hogy az életedet neki add, akkor mondd el ezt az imát:

„Drága Jézus, megígérted, hogy ha hiszek benned, mindent megbocsátasz, amit valaha rosszul tettem, meg fogom ismerni életem célját, és egy nap befogadsz majd engem örök mennyei otthonodba.”

„Megvallom bűneimet, és hiszem, hogy te vagy az én Megváltóm. Megígérted, hogy ha megvallom bűneimet és bízom benned, akkor megmentesz. Bízom benned, amikor azt mondod, hogy az üdvösség a kegyelmedből van, hit által, nem pedig a tetteim alapján. Uramként befogadlak az életembe. A mai napon életem minden részét átadom neked, hogy te irányítsd az életemet.”

„Életem hátralévő részét arra szeretném használni, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Neked szentelem az életemet, és arra kérlek, ments meg és fogadj be a családod tagjai közé. A te nevedben imádkozom. Ámen!”

Ha épp most imádkoztál azért, hogy befogadd Jézust, kérlek, írj nekem angolul egy e-mailt a Rick@PastorRick.com e-mail címre, és tudasd ezt velem! Szeretnék neked küldeni néhány ingyenes anyagot, amelyek segítenek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021. 07. 10.)

 (A fordítások utáni 3 betűs rövidítések magyarázata a napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a "Rövidítések angol nyelvű bibliafordítások jelölései" pont alatt található.)

Szólj hozzá!

Semmi érdemleges nem jön könnyen

2018. augusztus 31. 03:00 - daniella_89

"Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben áldást aratunk, ha nem adjuk fel" (Galata 6:9, NLT fordítás)

gardine_a-deux-dents.jpg
Sok minden dolgozik az ellen,hogy beteljesítsük az elhívásunkat. Az évek folyamán azon tanakodtam, melyik a legrosszabb ellenség - a halogatás vagy a csüggedés? Ha Sátán nem tud rávenni minket úgy, hogy kizökkentsen az életre kapott elhívásunkból, akkor megpróbál rávenni, hogy lépjünk ki az egészből.

Pál apostol azt tanítja, hogy ellen kell álljunk a csüggedésnek: "Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben áldást aratunk, ha nem adjuk fel" (Galata 6:9, NLT fordítás).

Belefáradtál már valaha abba, hogy a helyes dolgot tedd? Szerintem mindannyiunkkal megtörtént már. Néha úgy tűnik, könnyebb megtenni azt, ami helytelen, mint ami helyes.

Ha csüggedünk, eredménytelenek leszünk, és a saját hitünk ellen dolgozunk.

Ha csüggedünk, ezt mondjuk: "Ezt nem lehet megtenni." Ez pontosan az ellentéte annak, mintha azt mondanánk: "Tudom, hogy Isten megteheti, mert azt mondta".

Kérdezd meg magadtól:

  • Hogyan kezelem a kudarcot?
  • Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném, morcos leszek?
  • Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném, frusztrált leszek?
  • Ha a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném, panaszkodni kezdek?
  • Befejezem, amit elkezdtem?
  • Hogyan értékelném a kitartást?

Ha elcsüggedtél, ne add fel harc nélkül! Semmi érdemleges nem történik állhatatosság és energia nélkül.

Mikor egy művész megformál egy szobrot, folyamatosan letördel belőle darabokat. Nem csak egyszer üti meg a kalapácsával a vágó szerszámot, hogy aztán hirtelen minden felesleges kődarab lehullásával feltáruljon a mestermunka. Folyamatosan üti és üti, tördelve a kődarabokat.

Ez igaz az életre is. Semmi érdemleges nem jön könnyen az életedbe. Te is folyamatosan "ütöd a vasat", utánamész, és apránként az életed Isten kegyelmének mestermunkájává válik.

Az az igazság, hogy a nagyszerű emberek csupán átlagos emberek, átlagon felüli elszántsággal. A nagyszerű emberek nem tudják, milyen feladni.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit árul el a hitedről a kemény helyzetekhez való hozzáállásod?
  • Mi az, amit készen állsz feladni?
  • Isten igéje hogyan segít neked a tűrésben? Ki az a személy az életedben, aki biztat, hogy menj tovább?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.08.24.)

Szólj hozzá!

Isten ereje által egészségesebb életet élhetsz

2017. június 23. 03:00 - Szíj Melinda

„Ahogy a mi Urunkat feltámasztotta a halálból, Isten az Ő ereje által majd minket is új életre kelt az enyészetből” (1 Korinthus 6:14, NLT fordítás).

akaratero.jpg

Istennél soha semmi nem mehet veszendőbe. Isten nem pazarolja el a környezetünkben fellelhető természetes víz- és energiakészleteket, hanem sokféle módon újrahasznosítja azokat. Istennél a fájdalom sem hiábavaló. Ha fájdalmadat neki adod, azt az Úr majd arra használja, hogy segítsen vele másokon.

Isten volt a legelső és legjobb újrahasznosító.

Nem kivétel ez alól a tested sem. Istennél a tested sem fog kárba veszni, ha majd egyszer meghalsz. Az ő terve, hogy új életre kelti azt az örökkévalóság számára. Jelenleg tested 1.0 állapotában élsz, de a mennyben a 2.0 szintre fogsz lépni.

A Biblia így fogalmaz: „Ahogy a mi Urunkat feltámasztotta a halálból, Isten az Ő ereje által majd minket is új életre kelt az enyészetből” (1 Korinthus 6:14, NLT fordítás). A tested annyira fontos Istennek, hogy ő azt új életre fogja kelteni.

A Biblia azt a kifejezést használja, hogy Isten a testedet „az Ő ereje által” fogja feltámasztani. Isten ugyanazt az erőt fogja használni, amivel Jézust is visszahozta a halálból, amikor egy nap a te testedet kelti majd új életre a halálból. 

Ha Isten ezt meg tudja tenni, akkor képzeld el, mi mindenre képes még a te egészséges életre igyekvő kalandtúrád alatt. Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor már kipróbáltad az egyéb módszereket. Tudatában vagy, hogy az akaraterő sohasem működik. Isten ereje azonban mindig. Pusztán akaraterődre támaszkodva idővel belefáradsz, és abbahagyod a fogyókúrát, feladod az edzéstervet. Mindvégig, míg saját akaraterődből próbálsz fogyókúrázni, megpróbálod magad erre rákényszeríteni.

A nagy elhatározások azonban nem működnek, ahogyan az sem, ha elszántságod fokát hatványozod. Hogy egészséges légy, többre van szükséged puszta akaraterőnél.

Az egészség eléréséhez akaraterőt használni olyan, mint ha megpróbálnánk egy hajót a robotpilótára beállított iránytól eltérően kormányozni. Rövid ideig talán működhet. Lehetséges, hogy erőből el tudod fordítani a kormányt egyik vagy másik irányba, hogy akaratodnak megfelelően módosítsd a haladási irányt. Ám az erőd nem fog örökké tartani, így ez csak rövid távú helyzetváltoztatás lehet.

Megbízni abban, hogy Isten halálból feltámasztani képes ereje életet átformáló  változásokat visz véghez – mint amilyen az egészséges életmódra való áttérés is – olyan, mint „eltéríteni” a robotpilótát. A robotpilótádat Isten Igéjéhez igazítva kell „beprogramoznod”. Amikor ez megtörténik, Isten beavatkozik az életedbe és formálni kezdi azt, és segít, hogy egészséges szokásokat tudj kialakítani.

Szükséged van Isten segítségére. Szükséged van az erőre, amely feltámasztotta Jézus testét a halálból, hogy segítségedre legyen a testi egészségedet érintő életmódbeli változtatások megvalósításában.

Megbízol Istenben, hogy egészséges életvitelhez segít? Kérd a segítségét! Ő az Egyetlen, akinek hatalmában áll ezt megtenni.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mesélj egy esetet, amikor saját erődből próbáltál egészséges életet élni.
  • Mit szeretnél változtatni az életeden, hogy egészségesebb életet élhess az idei esztendőben?
  • Milyen lenne az, ha megbíznál Istenben és az Ő hatalmának rendelnéd alá magad, miközben egy egészséges életmód kialakításán munkálkodsz?

*Daily Hope by Rick Warren (2017.06.16.)

Szólj hozzá!

Semmi sem jön könnyen, ami ér valamit

2016. augusztus 25. 03:00 - Á. Bözse

"Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel." (Galata 6,9 NLT fordítás, második kiadás)

Nagyon sok dolog van, ami akadályozza azt, hogy beteljesítsük az életünk küldetését. Az évek során sokat vitáztam arról, hogy a legrosszabb ellenség a halogatás-e, vagy az elcsüggedés. Ha a Sátán nem tudja halogatni életünk küldetésének megvalósulását, akkor azzal próbálkozik, hogy végleg feladjuk.

Pál apostol arra tanít minket, hogy ellen kell állnunk az elcsüggedésnek. „Ne fáradjunk bele a jó cselekvésébe. A megfelelő időben learatjuk az áldást, ha nem adjuk fel." (Galata 6,9 NLT fordítás, második kiadás).

Belefáradtál valaha abba, hogy mindig csak a jót teszed? Szerintem mindannyian voltunk már így. Néha könnyebbnek tűnik a rosszat tenni, mint a jót.

Amikor elcsüggedünk, akkor nem vagyunkhatékonyak. Amikor elcsüggedünk, akkor a hitünk ellen cselekszünk.

Amikor elcsüggedünk, akkor ezt mondjuk: „Ezt nem lehet megcsinálni." Ez pont az ellentéte annak, hogy „Tudom, hogy Isten meg tudja tenni, mert azt mondta ..."

Tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket:

  • Hogyan kezelem a bukást?
  • Mérges leszek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Frusztrált leszek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Panaszkodni kezdek, amikor a dolgok nem úgy mennek, ahogy én akarom?
  • Befejezem, amit elkezdek?
  • Mekkora a kitartásom?

Ha elcsüggedsz, ne add fel harc nélkül. Ami valamit is ér, soha nem történik meg kitartás és energiabefektetés nélkül.

Amikor egy szobrász megalkot egy szobrot, sokáig kell vésnie. Nem csak megüti egyszer a kalapáccsal a vésőt, és hirtelen a felesleges kő leomlik, megjelenítve a csodálatos mesterművet. Folyamatosan üti és üti, rétegenként eltávolítva a felesleget.

És ez így van a való élettel is. Ami igazán ér valamit, az sosem jön könnyen az életben. Folyamatosan „ütöd", mész utána, és lassacskán az életed Isten kegyelmének mesterművévé válik.

Az az igazság, hogy a kiemelkedő emberek igazából átlagos emberek, rendkívüli mértékű elszántsággal. A kiemelkedő emberek nem tudják, hogyan kell feladni.

Beszéljetek róla

  • Mit mutat meg a hitedről az, hogy hogyan viselkedsz egy nehéz szituációban?
  • Mi volt az, amit éppen készültél feladni?
  • Hogyan tud Isten igéje segíteni neked kitartani? Ki az az életedben, aki bátorítani tud, hogy menj tovább?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.18.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása