Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A szeretetre való készség szellemi fittséget követel meg

2017. január 27. 03:00 - kennedymárti

„Mindent eltűr, mindig bizakodik, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem fogy el.” (Korinthusiakhoz írt első levél 13:7-8a, NIV fordítás).

Isten ereje nélkül nem tudsz úgy szeretni, ahogy Ő teszi, mert az emberi szeretet véges.  

Ha úgy érzed, semmi nem éri meg annyira, hogy energiát ölj bele, az élet hiábavalónak és céltalannak tűnik, vagy azt veszed észre, hogy Istent okolod a problémáidért, akkor ezek utaló jelek arra, hogy spirituálisan fásult vagy. Nem vagy kész szeretni, ha ki vagy égve szellemileg.

A Biblia azt mondja az 1Timótheus 4:7-ben, „Szánj időt arra, hogy fitten tartsd magad szellemileg (Phillips fordítás). Hogyan tudod magad lelkileg egészségesen tartani annak érdekében, hogy szeresd az embereket? Úgy, hogy olyan szokásokat veszel fel, amik folyamatosan megújítják a lelkedet.

Íme három tényező, ami segít elkezdened új szokásokat beépítened az életedbe:

Napi csendesség. “Ezért pedig nem csüggedünk. Ha a külső emberünk szenvedést tűr is el és könnyeket, a belső emberünk naponta megújul erejében” (2. Korinthusiakhoz írt levél 4:16 Phillips). A testünk fizikálisan szenvedhet és gyötrődhet, de bensőnkben újra és újra megújíthatjuk lelkünket az Istennel eltöltött idő során.

Nem is tudom, mi vihetné pozitívabb irányba az életedet annál, mint hogy szokássá teszed a mindennapjaidban a rendszeres csendességet az Úrral. Kezdésnek szánj erre tíz percet a napodból. Találj egy olyan helyet magadnak, ahol egyedül lehetsz: az autóban, a hálószobádban vagy a nappalidban, a kertben vagy talán az irodádban. Azután válassz egy könyvet a Bibliából és olvass el egy fejezetet minden nap. Olvasd el, tűnődj el azon, amit olvastál, talán írj le néhány dolgot, ami megfogalmazódik benned. Ez egy olyan jó szokás, ami frissen fogja tartani a lelked.

Házi csoport. A hívő ember házi csoport nélkül árva, ezért mindenképpen szükséged van egyre! A Biblia azt mondja, “Bátorítsátok egymást minden egyes napon” (Zsidókhoz írt levél 3:13a, NIV fordítás). Szükséges, hogy összegyűljetek egy csoporttal hetenként, ahol megoszthatod egyéni szükségeidet és problémáidat, imádkozhattok egymásért és barátokra lelhetsz.

Dicsőítés. A dicsőítés megújít és megelevenít. Helyrerak. A Zsoltárok 59:16-ban olvashatjuk, „Én pedig hatalmadról énekelek, magasztalom szeretetedet minden reggel; mert te vagy az én mentsváram, menedékem a szükség idején” (NIV fordítás). Szükséged van arra az érzelmi felszabadulásra és feltöltődésre, ami az éneklés folyamán történik. Hallgass keresztény dalokat és kezdj el énekelni, azután pedig figyeld, Isten hogy rak rendet a szívedben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért nehéz szeretni másokat akkor, amikor szellemi sivárság uralkodik benned?
  • Készíts tervet napi csendességre: Hol fogsz találkozni Istennel? Melyik napszakban? Mennyi időre? Mit fogsz tanulmányozni? Mire lesz szükséged a Bibliád mellett?
  • Hogyan kérhet Isten arra, hogy dicsőíts, amikor úgy tartod magadról, hogy egyáltalán nem vagy jó énekes?


* (Daily Hope by Rick Warren – 2017.01.20.)

Szólj hozzá!

Miért mondja néha Isten: “Még nem”?

2014. március 15. 03:00 - Robin85

“Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még „egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik.”” (Zsidók 10:36-37)

 

Ha csalódott vagy, mert Isten válaszai késnek az imádságaidra, akkor meg kell értened, hogy az késleltetés nem elutasítás. Csak azért mert a válasz vagy a csoda még nem érkezett meg, nem jelenti azt, hogy Isten nem fog válaszolni vagy, hogy elfelejtett téged, vagy nem törődik veled. Egyszerűen azt jelenti: “még nem”!

A szellemi éretté válás része megtanulni, hogy mi a különbség a “nem” és a “még nem” között, az elutasítás és a késleltetés között. A Biblia azt mondja “és aki eljövendő, eljön, és nem késik” (Zsidók 10:37).

Isten késleltethet, hogy a türelmedet próbája. Egyszer mindenki tud türelmes lenni. És, a legtöbb ember másodszor is. És, nagyon sokan közülünk háromszor egymás után is tudunk türelmesek maradni. Ezért Isten megpróbálja a türelmünket újra meg újra, meg újra.

Miért? Hogy kiderüljön számára mennyire vagy valójában türelmes? Nem!

Azért teszi, hogy te magad lásd meg, mennyire türelmes vagy - így tudni fogod mi van benned és képes leszel megismerni az elkötelezettséged szintjét. Isten megpróbál téged, hogy te megtudd ő hűséges, még ha a válaszok amiket keresel késnek is.

Lehet, hogy most nehéz időszakon mész keresztül. Lehet, hogy el vagy csüggedve, mert a helyzet amiben vagy kezelhetetlennek, értelmetlennek vagy igazságtalannak tűnik.

Elviselhetetlennek tűnik, és belül gyakorlatilag azt mondod: “Isten, nem bírom tovább. Egyszerűen nem bírom ezt tovább!”

De bírod.

El tudod viselni még tovább, mert Isten veled van. Képessé fog tenni arra, hogy kitarts. Emlékezz, nem vagy vesztes, amíg fel nem adod. Állj ellen a csüggedésnek, és fejezd be a versenyt amit Isten kitalált számodra.

 

Beszéljétek át

  • Ha csalódott vagy, fordítsd meg a helyzetet emlékezve arra, hogy Isten türelmet tanít neked a késleltetés során. Kérd őt, hogy változtassa a csüggedésedet türelemmé.
  • Milyen kérésedre hiszed azt, hogy Isten “nem”-et mondott, amire valójában “még nem”-el válaszol? Hogyan fogsz erre válaszolni?
  • Mit gondolsz mit akar Isten tőled a késleltetés ideje alatt, amikor a válasza “még nem”? 
Szólj hozzá!

Isten azokat használja, akik szenvedélyesek Őiránta

2012. május 05. 03:00 - *Agota*

Térjetek meg, elpártolt fiaim! Meggyógyítlak benneteket, bár elpártoltatok. Itt vagyunk, eljöttünk hozzád, mert te vagy, URam, a mi Istenünk! (Jeremiás 3:22)

Mikor éheztél Isten után utoljára úgy, hogy annyira közel akartál lenni hozzá, hogy elhagyatottan hajszoltad Őt; mikor kívántad jelenlétét annyira, hogy a pusztán, az üres és kopár vidéken keresztül is követted (Jeremiás 2:2)?

Ha hasonló vagy hozzám, lehet hogy azt gondolod, hogy "Istenem, nem hiszem, hogy ez a fajta szeretet emberileg lehetséges!".

Ha ezt gondolod, akkor igazad van. Csak úgy tudjuk Istent az Ő mindenekfeletti szeretetével szeretni, ha Jézus bennünk él. Isten képes a vágyat benned megváltoztatni; képes újra lángra lobbantani ezt a mély és odaadó szeretetet.

Ha elvesztetted az Isten felé áradó szenvedélyt, viszakapni nem úgy fogod, hogy keményen próbálkozol mindaddig, amíg valamiféle módon eléred a szeretetnek ezt a szintjét. A visszaútat úgy találod meg, ha bízol Isten ígéretében, hogy Ő visszaterel téged a mély odaadás útjára (Jeremiás 2:2).

Isten megbocsátja tékozló természetünket; meggyógyítja elfásult hitünket. Azt mondja, "Elpártolt fiaim ... gyertek vissza hozzám, én meggyógyítom elpártolt lelketeket." (NLT ford.)

A mi válaszunk pedig az kellene, hogy legyen, hogy "Itt vagyunk, eljöttünk hozzád, mert te vagy, URam, a mi Istenünk!" (Jeremiás 3:22).

Beszéljetek róla!

Hogyan tudnád Isten felé irányuló szenvedélyedet leírni?
Ha Isten meggyógyítja a mi elfásult hitünket, mi tart minket vissza az Isten iránti mély odaadástól?

(Daily Hope by John Walker, 2012.04.28))

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása