Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A megbízható embereket előléptetik

2024. március 30. 03:00 - Mapetso

promotion.jpg

"Potifár tehát teljes felelősséget adott Józsefnek minden tulajdonában lévő dolog felett. És mivel ott volt József, nem kellett aggódnia semmi miatt - hacsak nem amiatt, hogy milyen ételt egyen!" 1Móz 39,6 (NLT fordítás)

Mi a legnagyobb dicséret, amit egy főnöktől kaphatsz? "Rád bízom, cseppet sem aggódom!” mert ez azt jelenti, hogy megbízható, szavatartó és stabil vagy. Számíthatnak rád.

Mózes első könyvének 39. fejezetében a 6. vers ezt mondja: "Potifár tehát teljes felelősséget adott Józsefnek minden tulajdonában lévő dolog felett. És mivel ott volt József, nem kellett aggódnia semmi miatt - hacsak nem amiatt, hogy milyen ételt egyen!" (NLT fordítás)

Mit szólnál egy olyan munkahelyhez, ahol csak arra lenne gondod, hogy mit egyél? Potifár megbízott Józsefben, és teljes döntési jogkört adott az egykori rabszolgának, mert tudta, hogy számíthat rá.

Ezért léptették elő Józsefet folyamatosan! Minden főnöke elmondhatta: " Az életemet is rá merem bízni erre a fickóra!" Amikor börtönben volt, Józsefet kegyeibe fogadta az igazgató, aki aztán az egész börtönt József felügyelete alá helyezte. Ennyire megbízott benne. József megbízható volt, így az igazgatónak nem kellett aggódnia semmi miatt, mindent József felügyelt.

A megbízhatóság azt jelenti, hogy elnyerjük mások bizalmát ígéreteink megtartásával és kötelességeink teljesítésével, még akkor is, ha ez áldozatokat követel tőlünk.

József tudta, hogyan kell megbízhatónak lenni. Azért léptették elő, mert eleget tett a kötelezettségeinek. Akkor is megtartotta a szavát, ha ez neki személy szerint hátrányos volt és áldozatokkal járt. Vajon ugyanez elmondható rólad is?

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Szerinted mi motiválja a megbízható embereket?
  • Hogyan tudod megmutatni a főnöködnek és a munkatársaidnak ezen a héten, hogy megbízható ember vagy? Hogyan fog ez segíteni abban, hogy elérd a céljaidat a munkahelyeden?
  • Mit gondolsz, miért tűnnek ki annyira a megbízható emberek a munkahelyeken? 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2024.03.23.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

 

Szólj hozzá!

Amikor dolgozol, Isten figyel rád

2020. január 17. 03:00 - ReveSz

20200117.jpg

Ne látszatra szolgáljatok, mintha emberek tetszését keresnétek, hanem mint Krisztus szolgái, akik szívesen teljesítik Isten akaratát!” (Ef 6,6).

Ha hívő vagy, nem számít, ki a főnököd a munkahelyeden, végtére is te Istennek dolgozol. Akár látja, akár nem látja valaki, hogy éppen mit cselekszel, Isten látja, és nem akarja, hogy elpocsékold munkáltatód idejét vagy eszközeit. Lehet, hogy utálod a munkádat, esetleg lehet, hogy azt gondolod, alulfizetett vagy, de nem ez a lényeg. A Biblia azt mondja: teljesíts jobban a minimális elvárásoknál! Isten azt mondja: hozd ki magadból a legjobbat!

Lehet, hogy ismersz olyat, aki csak akkor dolgozik keményen, amikor a főnöke figyeli. Vagy lehet, hogy látsz olyanokat, akik hazavisznek értékeket a munkahelyről, ami valójában lopás. Netán ismersz olyat, aki munkaidőben extra hosszú pihenőket tart, vagy rendszeresen késik és korán távozik.

Gondolnád, hogy Isten az ilyen munkát a vandalizmushoz hasonlítja? A példabeszédek könyve 18. fejezetének 9. verse ezt mondja: „A lazsáló szokások és a hanyag munka ugyanolyan rossz, mint a vandalizmus” (The Message fordítás). A The Living Bible így fordítja ezt a verset: „A lusta személy olyan rossz, mint az, aki lerombolja a dolgokat.”

Isten szerint komoly bűn az, amikor nem végzünk egész napos munkát egész napos fizetésünkért. Még akkor is, ha senki más nem dolgozik rendesen, Jézus követőinek azt kell tenniük.

Amikor úgy dolgozol, mintha Istennek dolgoznál, Isten megáldja becsületességedet. Nagy valószínűséggel munkahelyi vezetőd is észre fogja venni, elkötelezettségedet céged vagy szervezeted sikerességéért, és még az is lehet, hogy ez anyagi áldásokhoz vezet. De ami ennél fontosabb, hogy lelkileg növekedsz, amikor Istennek engedelmeskedve végzed munkádat.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért hasonlítja Isten a lopáshoz azt, amikor a munkahelyen nem a legjobbat hozzuk ki magunkból?
  • Amikor rájössz arra, hogy Isten az igazi munkahelyi főnököd, hogyan változik meg a munkához való hozzáállásod?
  • Mit gondolsz, mit mondana Isten arról az időről, amit a munkahelyeden töltesz? Mit kellene megváltoztatnod, ha van ilyen?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.01.10.)

Szólj hozzá!

A főnököd valójában nem a főnököd

2015. április 16. 03:00 - mintyovanviki

„Bármit tesztek, azt készségesen tegyétek, mintha az Úrnak dolgoznátok és nem embereknek. Emlékezzetek arra, hogy az Úrtól fizetségül örökséget kaptok, és, hogy az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kolossé 3:23-24 NLT fordítás)

A főnököd valójában nem a főnököd. A Te főnököd Jézus.

A Biblia azt mondja: „Bármit tesztek, azt készségesen tegyétek, mintha az Úrnak dolgoznátok és nem embereknek. Emlékezzetek arra, hogy az Úrtól fizetségül örökséget kaptok, és, hogy az Úr Krisztusnak szolgáltok.” (Kolossé 3:23-24)

Két dolgot szeretnék a mai versből nektek megmutatni:

Először is, jobb hozzáállásod lesz a munkához amint megérted, hogy teljesen mindegy hol dolgozol vagy kinek dolgozol, a valódi főnököd Jézus.

Könnyebb lelkesnek lenned a munkáddal kapcsolatban, ha abbahagyod az ilyen típusú gondolatokat: „A főnökömnek dolgozom” vagy „A fizetésért dolgozom” ahelyett hogy elkezdenél így gondolkodni: „Az Úrért teszem.” Ha megérted ezt az igazságot, bármit teszel – akár éppen egy vállalatot vezetsz vagy mosogatsz – az egy dicsőítő cselekedet lesz.

Másodszor, amikor a munkádat egy dicsőítő cselekedetté formálod át, elkezdesz kincseket gyűjteni a Mennyországban. Ahogy Istenért dolgozol, örök letétet készítesz a Mennyországban.

Nem számít, hogy szőnyeget porszívózol, autót javítasz, egy hadseregben szolgálsz vagy egy irodát vezetsz, minden munka válhat dicsőítő cselekedetté, ha elég lelkesen végzed Istenért: „Akár esztek, akár isztok, bármi más cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (1Korinthus 10:31)

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz arról az igazságról, hogy a valódi főnököd Jézus?
  • Szerinted miért lehet a munka egy dicsőítő cselekedet?
  • Hogyan változtatja meg a földi feladatok elvégzéséhez való viszonyodat?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.04.09.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása