Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan tegyünk közösen tanúbizonyságot?

2023. július 31. 03:00 - papk

clouds-g7bb3f7578_640.jpg

"Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." János 13,34-35

Mindannyiunknak van egy életüzenete és Isten azt akarja, hogy ezt hirdessük is a világban. Ennek az üzenetnek a terjesztése része élet-küldetésünknek. Amikor életüzenetünket közreadjuk, azt tanúságtételnek nevezik.

A csoportos tanúságtételben nagy erő rejlik. Ahogyan a katonát sem egyedül vezénylik ki, Isten sohasem szánta nekünk azt, hogy egyedül vigyük végig ezt a küldetésünket. Azt mondja, közösen tegyünk tanúságtételt.

Valójában a legjobb tanúságtétel - azok előtt, akik nem ismerik Istent -, ahogyan kimutatjuk szeretetünket az Isten családjába  tartozók iránt. János evangéliumának 13. fejezetében Jézus azt mondja, hogy az egymás iránti szeretetünk bizonyítja a világnak, hogy az ő követői vagyunk. Az emberekre az gyakorolja a legnagyobb hatást, amikor a keresztények őszintén szeretik egymást. Ez mutatja meg a világnak, hogy Isten családjához tartoznak.

Ilyen lélekkel tegyünk tanúságot az emberek előtt: "Mert a Lélek, amelyet Isten adott nekünk, nem tesz minket félénkké, hanem erőt, szeretetet és önfegyelmet ad nekünk" (2Timóteus 1,7).

Voltál már szégyenlős és félénk a tanúságtételben? Isten válasza erre a félelemre a közösség - az, hogy keresztények állnak melletted, amikor elmondod az Örömhírt.

Vajon lesz-e valaki te általad a mennyben? Ha te más keresztényekkel közösen tanúbizonyságot teszel, akkor elmondhatod: "Igen! Valaki miattam van a mennyben".

Pál apostol a Filippiekhez írt levelének 1. fejezetében, a 27. versben ezt írja: "Tudni fogom, hogy szilárdan álltok az egy Lélekben, és egyként küzdötök az evangélium hitéért" (NIV fordítás).

Amikor más keresztényekkel együtt, egy lélekben teszel bizonyságot, annyira egységben vagytok, hogy szinte olyan, mintha egy személy lennétek. Ilyen kapcsolatot szeretne Isten a keresztény társainkkal.

Mindannyiunknak szüksége van egymásra. Isten arra akar használni minket, hogy bizonyságot tegyünk róla, és azt akarja, hogy ezt közösen tegyük!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:  

  • Mik a félelmeid vagy fenntartásaid az emberek előtt való tanúságtétellel kapcsolatban?
  • Hogyan segíthet a hívők közössége legyőzni ezeket a félelmeket?
  • Ha a világi emberek látnák, hogy mennyire szereted a gyülekezeti családodat, mit gondolnának az evangéliumról?

Mesélj egy barátodnak Jézusról!

Isten azt ígéri, hogy mindenki, aki hisz Jézusban, örökké vele fog élni a mennyben. Ha felkeresed a https://napiremeny.blog.hu/2022/10/08/isten_terve_hogy_a_mennybe_kerulj oldalt, ott egy egyszerű, bibliai útmutatót találsz Isten tervéről, ami a mennybe juttat minket. Használhatod arra, hogy egy barátodat Jézushoz vezesd, vagy elküldheted valakinek, hogy egyedül is elolvashassa.

Meséld el nekem, mi történt, amikor megosztottad a Jézusról szóló örömhírt egy barátoddal, szomszédoddal vagy családtagoddal, úgy, hogy küldj nekem egy e-mailt (angolul) a Rick@PastorRick.com címre.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.07.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Örökkévalóságra lettél teremtve

2022. szeptember 30. 03:00 - csmsdvd

ezgif_com-gif-maker_6.jpg

„Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.” (Zsid 13,14).

A menny az a hely, amit Isten készít elő az Ő családjának.

Amikor Isten elkezdte kigondolni a földet, már akkor elkezdett gondolkodni a mennyen. Miért is? Mert tudta, hogy nem az a dolgunk, hogy örökké itt éljünk. És ez még nem minden!

Ez egy nagyon jó dolog, mert nem akarunk egy tökéletlen világban örökké élni. Egy olyan tökéletes világban szeretnénk lakni, ami csak számunkra lett előkészítve, minekünk, akik Isten családjába tartozunk.

Isten örökkévalóságra vonatkozó terve egy olyan csodálatos kifejezése az ő szeretetének! A Biblia szerint Isten azért teremtette az egész világmindenséget, mert örökre együtt szeretett volna élni az ő családjával. Nem azért lett így, mert magányos volt, hiszen Ő önmagában teljes. Isten azzal akarta kimutatni az Ő szeretetét, hogy az embert a saját képmására teremtette, hogy ezáltal befogadhassa a családjába, és örökké együtt éljen vele.

Az efezusiakhoz írt levél 1. fejezetének 5. verse szerint „[Isten] elhatározott terve volt, hogy családjába fogad Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk. Azért tette ezt, mert Ő akarta” (TLB fordítás).

Isten családjának megnevezésére van egy szó: gyülekezet. Az egyetlen dolog a világban, ami fennmarad, az a gyülekezet, azoknak az embereknek a gyülekezete, akik Isten családjának tagjai hitben és engedelmességben.

A Biblia szerint:„Van egy felbecsülhetetlen örökség, egy olyan örökség, ami a mennyben van számodra fenntartva tiszta és szeplőtlen, túl minden változáson és hervadáson” (1Pt 1,4 NLT fordítás).

Mivel időtlennek lettél teremtve, ezért az örökkévalóságot két helyen töltheted: a mennyben vagy a pokolban.

Amikor Jézus válik életed Urává, akkor Isten gyermekeként elfogadod az örökséged és az örökkévaló mennyei otthont is. Ezt az örökséget senki sem veheti el tőled. Ez Isten nagyszerű ajándéka a számodra. Ez nem csak azt változtatja meg, hogy hol töltöd majd az örökkévalóságot, hanem azt is, hogyan éled most az életed.

A Biblia a Zsidókhoz írt levél 13. fejezetének 14. verse szerint:„Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük.”

Amint az Isten családjához kezdessz tartozni, sokkal több lesz az élet, mint itt és most. Megtapasztalod, hogy ez a világ valójában nem a te otthonod. Csak átmenet!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Miként nézel másképp az életedre, ha tudod mennyire rövid az örökkévalósághoz képest, és mennyire messze kell nézned Jézus követőjeként?
  • Milyen módon tapasztaltad meg Istent, mint mennybéli Atyát? Mit jelent a gyerekének lenni?
  • A mennyországon gondolkodva érzed-e a sürgetést, hogy másoknak is beszélj róla? Miért igen vagy miért nem?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.23.)

Szólj hozzá!

Miért fontos, hogy legyen egy gyülekezeti családod?

2022. szeptember 09. 03:00 - gerbeaud

"Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (János 13,35)

A Biblia szerint a gyülekezeti otthon nélküli keresztény olyan, mint egy szerv test nélkül, a juh nyáj nélkül, vagy a gyermek család nélkül. Ez egy természetellenes állapot. Pál az efezusiakhoz írt levelében (2,19) azt mondja: "Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek".

A mai független individualizmus kultúrája sok lelki árvát szült - "nyuszi hívőket", akik egyik gyülekezetből a másikba ugrálnak mindenféle identitás, elszámoltathatóság és elkötelezettség nélkül. Sokan úgy gondolják, lehetséges "jó kereszténynek" lenni anélkül, hogy csatlakoznának egy helyi gyülekezethez (vagy akár csak oda járnának). Isten azonban a leghatározottabban vitatja ezt a nézetet.

Az egyház olyan jelentőséggel bír, hogy Jézus meghalt érte a kereszten: "Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte" (Ef 5,25).

Néhány fontos kivételtől eltekintve, amelyek a történelem során minden hívőre vonatkoznak, szinte minden alkalommal, amikor a Biblia az "egyház" szót használja, az egy helyi, látható gyülekezetre utal. Az Újszövetség feltételezi, hogy minden keresztény egy helyi gyülekezet tagja lesz.

Ha Krisztust követed, fontos, hogy elkötelezd magad egy konkrét tanítványi csoport mellett. Egy gyülekezeti család valódi hívőként azonosít. Jézus azt mondta: "Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást" (János 13,35).

A gyülekezet iránti elkötelezettséged hívőként azonosít - de meg is erősít mint hívőt. Amikor találkozol a gyülekezeteddel, motivációt és bátorítást kapsz más hívőktől, és te is motivációt és bátorítást adsz nekik.

Lehet, hogy remek heted volt, és úgy érzed, nincs szükséged gyülekezetbe járni. De ha nem jársz gyülekezetbe, ki marad le arról a bátorításról, amit te adhatnál? Valakinek, aki a reménytelenség határán van, a meleg mosolyod vagy a bátorító szavad mindent megváltoztathat. Ezt jelenti egyháznak lenni.

Az az igazság, hogy a keresztényeknek szükségük van egymásra ahhoz, hogy növekedjenek. Sokan azt gondolják, hogy a lelki növekedés magánügy, de Isten arra hívja a hívőket, hogy közösségben éljék meg hitüket. Elszigetelten nem lehet mély hitet kifejleszteni.

És amikor a különböző faji és társadalmi hátterű emberek szeretetben összejönnek egy gyülekezeti családként, az tanúságtétel a világ számára. Ahogy Pál a galatákhoz írt levelében (3,28) azt mondja: "Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban."

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Miért fontos egy helyi gyülekezethez tartozni?
  • Mit mondanál egy olyan hívőnek, aki valamilyen múltbéli sérelem vagy csalódás miatt nem jár gyülekezetbe
  • Hogyan tudod felkészíteni a szívedet a gyülekezeti alkalomra ezen a héten?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.02.)

Szólj hozzá!

Teljesítsd elhívásod a szolgálaton keresztül

2022. szeptember 03. 03:00 - Besther

team-gc6f026ba3_1920.jpg

"Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai." (1Korinthus 12,27).

Csatlakozz egy gyülekezeti családhoz, hogy elhívásodat beteljesíthesd és gyakorlati módon szolgálj más hívőket. A Biblia azt mondja, "Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai." (1Korinthus 12,27).

Szolgálatodra szörnyen nagy szükség van Krisztus testében- kérdezd erről bármelyik helyi gyülekezetet! Minden hívőnek megvan a maga szerepe és minden szerep fontos. Istennél nincs olyan, hogy kis szolgálat, Neki mindegyik számít.

Ugyanígy, nincsenek kis szolgálatok az egyházban. Néhányuk látható és néhány a színfalak mögött zajlik, de mind értékes. Kicsi vagy rejtett szolgálatok gyakran a legnagyobb különbséget jelentik.

Otthonomban, a legfontosabb fény nem a nagy csillár az étkezőben, hanem a kicsi éjjeli jelzőlámpa, ami megvéd attól, hogy beverjem a lábujjam, amikor éjjel felkelek. Ugyanígy, nincs összefüggés a méret és a jelentőség között, amikor Krisztus testét szolgálod. Minden szolgálat számít, mert mindannyian függünk egymástól, hogy működjünk. 

Mi történik, ha tested egy része nem működik? Beteg leszel. Tested többi része szenved. Képzeld el, hogy a májad úgy dönt, hogy önmagáért él: "Fáradt vagyok! Nem akarom többé a testet szolgálni! Egy év szabadságot akarok, csak azt, hogy etessenek. Azt kell tennem, ami a legjobb nekem! Vegye át más rész a munkámat."

Mi történne? A tested meghalna. Helyi gyülekezetek ezrei halnak meg ma, olyan keresztények miatt, akik nem hajlandóak szolgálni. A pálya szélén ülnek, mint a nézők és a test szenved.

Isten olyan szolgálatra hívott el téged, ami messze meghaladja a képzeleted. Ahogy az Efézusiakhoz 2,10-ban mondja, "Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett."

Bármikor, bármilyen módon szolgálsz másokat, Istent szolgálod valójában.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Szerinted, Isten hol tud legjobban használni téged, a képességeidet és az érdeklődésedet Krisztus testében?
  • Milyen kifogásokat használnak az emberek, hogy elkerüljék a szolgálatot? Mit gondolsz, mi a kifogások gyökere?
  • Ha a megváltásod a Jézus Krisztusba vetett hiteden alapszik, akkor miért akarja Isten, hogy jót cselekedjél?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.08.27.)

Szólj hozzá!

Senkinek sem kellene egyedül sírnia

2022. március 15. 03:00 - Mapetso

community.jpg

„Örüljetek együtt azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak!” (Róm 12,15 NLT)

Ha valaha is mentél már keresztül nagyon nehéz időszakon, tudod, milyen fontos, hogy valaki melletted legyen és veled sírjon. Ezért akarja Isten, hogy egy gyülekezeti család támogasson – így nem leszel egyedül az elkerülhetetlen válságos időkben.

Soha senkinek nem lenne szabad egyedül várnia a kórházban egy szeretett személy kockázatos műtétjének a végére. Senkinek sem lenne szabad egyedül megvárnia egy laborjelentést. Senkinek sem lenne szabad egyedül hírekre várnia arról a csatatérről, ahol fia, lánya vagy házastársa szolgál. Senkinek sem lenne szabad egyedül állnia egy új sír előtt. Képzeld el azt a mélységes kétségbeesést, amikor egyedül nézel szembe ilyesmivel!

Fognak tragikus helyzetek történni az életedben, és bölcs dolog, ha már most biztonsági hálót feszítesz ki.

Hogy mi Isten biztonsági hálója számodra? A hívők egy csoportja, akik elkötelezettek irántad, te pedig irántuk.

Ki elkötelezett most irántad? Ki lenne melletted egy pillanat alatt, ha szükséged lenne rá, megóvva a kétségbeeséstől? Vagy ki számíthat terád, hogy egy pillanat alatt ott leszel mellette?

A Biblia azt mondja: „Olyannak kellene lennetek, mint egy nagy, boldog család: tele együttérzéssel egymás iránt” (1Pt 3,8 TLB).

Engem a kis csoportom nagyon nehéz időkön segített már át, és mindenféle traumával is szembesültünk már együtt. Imádkoztak értem, vártak velem együtt, és sírtak velem együtt, amikor halálra rémültem. Megélték a Róma 12,15-öt: „Örüljetek együtt azokkal, akik örülnek, és sírjatok azokkal, akik sírnak!” (NLT).

Tartozol már egy kis csoporthoz? Elkötelezett embereknek egy olyan csoportjához, akik együtt fognak veled várni és sírni? Ne éld végig az életet egy ilyen csoport nélkül, mert Isten válasza a kétségbeesésre maga a közösség!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor volt utoljára, hogy valaki veled együtt várt és együtt sírt? Hogyan hatott a jelenléti szolgálatuk a hitedre?
  • Kik alkotják a biztonsági hálódat?
  • Hogyan mutatkoztál meg valakinek a válság idején?

 Csatlakoztál Isten családjához?

Ha készen állsz bízni Isten üdvösségének ígéretében és csatlakozni az ő lelki családjához, akkor mondd el ezt az imát:

„Kedves Jézusom, megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rosszat, amit valaha tettem, megbocsátod, megtanulom életem célját, és egy napon örökkévaló mennyei otthonodba fogadsz.

Megvallom bűnömet, és Uramként és Megváltómként fogadlak életembe. Ma átadom Neked életem minden részét. Követni akarlak és azt tenni, amit mondasz.

Jézusom, hálás vagyok a szeretetedért és az áldozatodért, amely lehetővé tette, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, hogy nem érdemlem meg. És köszönöm, hogy nem kell keresnem vagy dolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy Téged szolgáljak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázatosan Neked ajánlom az életem, és arra kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen."

Ha most ezt elimádkoztad azért, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni Jézussal.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.03.08.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása