Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Válaszolj szeretettel az igazságtalanságra, ahogy Isten is akarja

2020. szeptember 23. 03:00 - daniella_89

flower-4346049_1280.jpg

„Hallottátok, hogy megmondatott: »Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.« Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket!” (Mt 5,43–44).

Az igazságtalanság emberi létünkkel együtt jár. Nem élhetsz sokáig ezen a földön anélkül, hogy azt ne érezd, valaki igazságtalanul bánik veled. Lehet ez egy szülő, aki miatt boldogtalan gyermekkort éltél át. Lehet ez a munkaadód, aki keményebben bánik veled, mint a munkatársaiddal. Lehet, hogy úgy érzed, egy bírósági ügy által kezeltek igazságtalanul.

Válaszolhatsz bántóan a bántásra. Ez a legegyszerűbb döntés, kétség nem fér hozzá. Isten azonban egy másik lehetőséget biztosít az ő Igéjével: „Hallottátok, hogy megmondatott: »Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.« Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket!” (Mt 5,43–44).

Amikor az emberek megbántanak, arra számítanak, hogy azt megbosszuljuk. Azt várják tőled, hogy revansot vegyél. Isten azonban pont az ellenkezőjét akarja. Ő azt akarja, hogy szeretettel válaszolj.

Amikor a rossz bánásmódra szeretettel reagálsz, akkor a másik embert megakadályozod abban, hogy irányítson téged. Azt nem tudod befolyásolni, hogy egy másik ember mikor bánik veled igazságtalanul. Amit viszont irányíthatsz, hogy megkeseredsz-e a folyamatban. A te választásod az, hogy hogyan reagálsz az igazságtalanságra.

Az, hogy szeretettel reagálsz a támadónak, még nem azt jelenti, hogy továbbra is megengeded az igazságtalanságot. Épp ellenkezőleg! Szeretettel kell keresnünk az igazságot. Az igazságért megtorlás nélkül kell dolgoznunk a földön. A Biblia arra utasít: legyél tisztességes és igazságos! Tedd azt, ami helyes!” (Jer 22,3 NLT fordítás).

Ifj. Dr. Martin Luther King jó példa volt erre. Ő békésen, erőszakmentesen küzdött az igazságtalanság ellen. Szeretet ereje által győzte le a gonoszt. Jézus példáját követte, aki úgy döntött, hogy megbocsát üldözőinek még akkor is, amikor megölték.

Jézus követőiként ez a mi elhívásunk. A méltánytalanság és igazságtalanság emberi létünk velejárója lehet, de ezt nem szabad táplálnunk. Ehelyett Isten arra hív, hogy szeretettel válaszoljunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az élet mely személyes igazságtalanságaira tudsz nehezen szeretettel válaszolni? Miért?
  • Miért tudnak mások uralkodni felettünk, amikor gyűlöljük őket és bosszút forralunk ellenük?
  • Családod vagy a kiscsoportod, hogyan tud Jézus szeretetével ötletesen válaszolni az igazságtalanságra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.09.16. Ford.: csmsdvd)

Szólj hozzá!

Válaszolj szeretettel az igazságtalanságra, ahogy Isten is akarja

2018. július 14. 11:36 - csmsdvd

„Hallottátok, hogy megmondatott: "Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5:41)

Az igazságtalanság emberi létünkkel együtt jár. Csak nagyon kevés ideig tudsz úgy élni ebben a világban, a földön, hogy ne érjen igazságtalanság. Lehet egyik szülőd miatt volt megnyomorított gyerekkorod. Lehet a munkaadód bánik részrehajlóan veled. Lehet egy bírói ítélet miatt érzel igazságtalanságot. Válaszolhatsz bántóan a bántásra. Ez a legegyszerűbb döntés, kétség nem fér hozzá. Isten azonban egy másik lehetőséget biztosít az ő igéjével: Hallottátok, hogy megmondatott: "Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5:41)

Amikor az emberek megbántanak, arra számítanak, hogy azt megtoroljuk, megbosszuljuk. Azt gondolják, hogy egyszer revánsot veszel. Isten pont az ellenkezőjét szeretné. Ő azt várja el, hogy szeretettel válaszolj. Amikor elbánnak veled és arra szeretettel reagálsz, akkor a másik embert távol tartod attól, hogy irányítson, uraljon téged. Egyszer Booker T. Washington azt mondta: "Sosem fogom megengedni, hogy egy másik ember uralkodjon rajtam azáltal, hogy őt meggyűlölöm". Azt nem tudod szabályozni, hogy egy másik ember, mikor bánik veled igaztalanul. Amit viszont szabályozhatod, hogy belekeseredsz-e a folyamatba. A Te választásod az,ahogyan reagálsz az igazságtalanságra. Azáltal, hogy szeretettel válaszolsz egy bűnözőnek, még nem azt jelenti, hogy folyamatosan megengeded az igazságtalanságot. Épp ellenkezőleg, szeretettel kell keresnünk az igazságot.

 Az igazságért úgy kell küzdenünk, hogy nem álunk bosszút senkin. A Biblia arra utasít: Járjatok el törvényesen és igazságosan!” (Jer 22:3). Ifj. Martin Luther King jó példa volt erre. Ő békésen, erőszakmentesen küzdött az igazságtalanság ellen. Szeretettel lett úrrá a gonosz felett. Jézus példáját követte, aki megbocsátott üldözőinek, akik aztán megölték őt. Jézus követőjeként ez az elhívásunk. Akkor, amikor a méltánytalanság és igazságtalanság emberi létünk velejárója, ezt nem szabad szeretetlenséggel táplálnunk. Ezért hív Isten arra, hogy szeretettel válaszoljunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az élet milyen igazságtalanságaira tudsz nehezen szeretettel válaszolni?
  • Miért tudnak mások uralkodni felettünk, amikor gyűlöljük őket és bosszút forralunk ellenük?
  • Családod vagy imaközösséged, hogyan tud Jézus szeretetével ötletesen válaszolni az igazságtalanságra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.09.)

Szólj hozzá!

Hagyd el a sértettséget!

2016. november 22. 03:00 - csmsdvd

„Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen; ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” (Kol 3:13)

Sokunk életében volt olyan valaki, aki őrült, bántó dolgot tett velünk, vagy még inkább olyan valakivel, akit szeretünk. Az agyunk ezt mondja. „Tudom, keresztényként az a dolgom, hogy megbocsássak, ezt meg is teszem. Csak előbb ő kérjen tőlem bocsánatot.”

Ezzel az a gond, hogy a sértettséget továbbra is magadban tartod. Valójában, az az illető sohasem fog bocsánatot kérni. Valószínűleg sohasem fogja azt mondani, elnézést, mert nem fogja fel, vagy nem érzékeli, mit tett. Emiatt továbbfortyogsz olyanon, amit a másik már rég elfelejtett. Téged meg belülről elemészt.

Sose tartsd magadban a sértettséget, mert a gyűlölet öl. A gyűlölet olyan, mintha mérget innál azért, hogy a másik meghaljon. Ez nem működik. Elhatározás szükséges, hogy mielőtt bármi történik, az illetőnek meg fogsz bocsátani.

Jézus a legvégletesebb körülmények között is ezt mondta, amikor a kereszten függött. „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Luk 23:34)

Mit is teszel akkor hát? Amikor a megbocsátással küzdesz, gondolj Isten kegyelmes ajándékára.

Gondolj egy olyan versre, mint A kolosséiakhoz írt levél 3. fejezetének 13. verse. „Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen; ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.” Jó, ha megjegyzed, és magadban hordozod a napod során, számtalan alkalmad lesz, amikor hasznodra válik.

A „viseljétek el az ógörög nyelvben „szenvedjétek el, tűrjétek el, toleráljátok jelentéssel bír. Alapvetően azt jelenti, hogy figyelsz, törődsz a másikkal. Jézus ezt mondta. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. (Máté 5:7)

 Isten áldását kérem az életedre. Az egyik módja, ahogyan fogadhatod, hogy irgalmas vagy.

 Segítő kérdések az elmélkedéshez, beszélgetéshez:  

  • Milyen sértettséget tartasz magadban?
  • Mi az, amit még ma megtehetsz, hogy a sértődés ne alakuljon át gyűlöletté?
  • Hogyan határoznád meg, mi az irgalmasság?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016. 11. 15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása