Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan engedd a Bibliának, hogy megváltoztasson?

2020. április 22. 03:00 - Tomes Lívia

20200422.jpg

„Ne csak hallgasd az Igét, és így megtéveszd önmagad! Csináld is, amit mond!” (Jak 1,22 NIV fordítás).

Képzeljük el, hogy komolyan veszed testi egészségedet. Vásárolsz egy könyvet a sportolásról, és ezt elmondod egy barátodnak is. „Ez megváltoztatja az életemet!” – mondod.

Aztán hat hónappal később ismét találkozol barátoddal, és az alakod még mindig ugyanolyan. „Ez a legjobb könyv, amit valaha olvastam„” – mondod. „Aláhúztam részeket, egész szakaszokat tanultam meg, sőt még egy tanulmányozó csoportot is létrehoztam erről.”

De soha nem gyakoroltad azt, amit a könyv tanított neked, így ez nem változtatott meg téged.

Lehet, hogy ugyanezt csinálod Isten Igéjével? Talán megjelölöd a Bibliai szakaszokat, de hagyod-e, hogy a Biblia megjelöljön téged?

Jakab levele azt mondja: „Ne csak hallgasd az Igét, és így megtéveszd önmagad! Csináld is, amit mond!” (Jak 1,22 NIV fordítás).

Ahhoz, hogy megkapd a Biblia áldásait, válaszolnod kell rá, és hagyni, hogy az megváltoztasson.

Ha eddig nem gyakoroltad a választ Isten Igéjére, akkor nehéz lehet eldöntened, hogy hogyan is kezd. Íme, néhány kérdés, amit tégy fel magadnak, amikor olvasod a Szentírást:

  • Olyan bűnre mutat rá, amit meg kell vallanom, vagy egy olyan hozzáállást jelez, amin változtatnom kell?
  • Isten parancsot ad, hogy engedelmeskedjek, vagy egy példát mutat, amit követnem kell?
  • Van-e olyan imádság a Szentírásnak ebben a részében, melyet imádkozhatok magamért vagy más emberekért?

Kezd el ezekkel a kérdésekkel! Ahogy a válaszokat elkezded beépíteni életedbe, hamarosan rájössz, hogy nem ugyanaz az ember vagy.

A Biblia fordítások között van egy úgy nevezett „Élő Biblia” fordítás. Így kell tennünk mindnyájunknak: élő Bibliának lenni. A legjobb fordítása a Szentírásnak az, ha lefordítod azt az életedre, és hagyod, hogy megváltoztasson.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan változtatott meg téged a Szentírás valamelyik része?
  • Milyen Szentírás-részeket olvastál a közelmúltban, majd átsiklottál rajtuk anélkül, hogy hagytad volna, hogy azok megváltoztassanak?
  • Válassz ki egy részt a Szentírásból, amit el akarsz olvasni! Ha nem tudod, hogy melyik legyen az, keresd meg a Jakab levelének első fejezetét, amelyről ma szó volt! Olvasás közben tedd fel a kérdéseket a fenti listából, majd válaszolj rájuk! Hagyd, hogy Isten szava megváltoztasson!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.15.)

Szólj hozzá!

Gyermekeidnek szükségük van az együttérzésedre

2019. november 07. 03:00 - Krnl

20191107.jpg

„Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől származik” (1Jn 4,7 NIV fordítás).

Ha tudni akarod, hogyan legyél jó szülő, és hogyan építs erős családod, nem kell az interneten keresgélned, vagy könyvesboltba menned. Ne kutass tovább, mert a nevelésről valaha írt legjelentősebb könyv: Isten Igéje, a Biblia.

A Biblia azt mondja János 1. levele 4. fejezetének 7. versében: „Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől származik” (NIV fordítás).

A gyerekeknek jobban szükségük van a kitartó és feltétel nélküli szeretetre, mint bármi másra. Olyan helyre van szükségük, ahol elfogadják őket a hibáikkal együtt.

Mi az együttérzés? Az együttérzés a szeretet és a megértés keveréke. Az együttérzés az, ha mindent tudsz valakiről, mégis kedveled azt a személyt.

A szeretet nem természetes. Meg kell tanulnod szeretni. Gyakorlás során tanulsz. Mi lehetne jobb gyakorlati hely, mint azok az emberek, akikkel kénytelen vagy együtt élni egész életedben? Ha meg tudod tanulni, hogy szeresd a családod, akkor bárkit tudsz szeretni. Miért? Mert könnyű azokat az embereket szeretni, akik távol vannak, de amikor állandóan velük vagy, nem mindig boldogulsz. Amikor a családban gyakorlod a szeretetet, akkor tanulsz igazán szeretni.

Sokszor szeretjük a gyerekeinket, de nem fejezzük ki olyan módon, ahogy ezt ők meg tudják érteni. A gyerekek háromféleképp értik meg a szeretetet: gyengédség, megerősítés és figyelem által.

Gyengédség: A gyerekeknek szükségük van sok ölelésre, érintésre, puszira. Szükségük van arra, hogy érezzék a szeretetet.

Megerősítés: Szükséges, hogy minden nap elmond a gyerekeidnek – naponta több, mint egyszer –, hogy mennyire szereted őket. Erősítsd meg, és építsd őket szeretettel.

Figyelem: Az egyik legnagyobb ajándék, amit másoknak adhatsz, hogy meghallgatod őket. Amikor a gyerekekre figyelsz az ő szintjükön, azzal azt mondod: „Számítasz nekem. Fontos vagy nekem. Szeretném hallani, amit el akarsz mondani.”

Ennek során együttérzést mutatsz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen különböző módokon látod, hogy a gyermekeid kifejezik és fogadják a szeretetet?
  • Milyen rutinokat vagy szokásokat gyakorolhatsz, hogy a gyermekeid számára gyengédséged, megerősítést és figyelmet mutass minden nap?
  • Ha nincs gyermeked, mi a felelősséged az életedben lévő gyermekekkel szemben, mint például az unokahúgok és unokaöccsök, a szomszédok vagy a barátok gyermekei?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.10.31.)

Szólj hozzá!

A szeretet egy készség, amely tanulható

2017. április 02. 03:00 - K. Juc

bigstock-years-old-boy-riding-a-bicyl-30651686.jpg

"Kedves barátaim! Szeressük egymást továbbra is, mert a szeretet Istentől van. Aki szeret, az Isten gyermeke, és ismeri Istent." (1 János 4:7, NLT fordítás)

A szeretet egy készség, amely tanulható. Másként szólva: olyasmi, amiben idővel egyre jobb lehetsz. Ez azt is jelenti, hogy a szeretetben gyakorlással tudsz fejlődni.

Lehet, hogy szerinted nagyon jól tudsz szeretni másokat, de Isten azt szeretné, hogy még jobb legyél benne – hogy a szeretet szakavatott mestere légy! Ennek ellenére, az emberek többsége sosem tanul meg igazán szeretni.

Belőled is válhat kapcsolati szakértő. Ugye jó lenne, ha az emberek úgy ismernének, mint akiben rendkívüli szeretet van mások felé? Amikor arról beszélgetnek, mennyire szeretsz másokat, talán ilyesmit mondanának: “Őt egyáltalán nem zavarja, hogy ki vagy és hogy nézel ki” vagy “Őt nem az érdekli, hogy eddig milyen utakon jártál, mi rosszat tettél vagy honnan jöttél.”

A gyakorlás – újból és újból – az egyetlen módja annak, hogy jó légy valamiben. Amikor először próbálkozol, még ügyetlennek fogod érezni magad, de minél többet gyakorolsz, annál jobb leszel benne.

Ugyanez igaz a szeretetre is (1János 4:7), ezért gyakoroljuk a szeretetet egymás felé! A Biblia azt mondja: “Gyakoroljátok ezeket a dolgokat, legyetek bennük elkötelezettek, hogy mindenki számára egyértelmű legyen az előrehaladásotok” (1 Timóteus 4:15, HCSB fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj valakire, akit ismersz, és aki nagyon szeret másokat. Hogyan tanulhatnál tőle?
  • Milyen konkrét módokon tudnád gyakorolni a szeretetet mások felé ezen a héten?
  • Mit tanulhatsz Jézustól a szeretettel kapcsolatban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.26.)

 

Szólj hozzá!

Engedd, hogy a képességeid és a tehetséged számítsanak

2016. október 08. 03:00 - torokaron

„Használjátok fel testetek minden részét arra, hogy dicsőséget szerezzetek Istennek.” (1 Korinthus 6:20b, TLB fordítás)

slide02.jpg

Amikor készen állsz arra, hogy Isten használjon téged, Ő nem csak azt szeretné látni, hogy az idődet a legfontosabb dolgokkal töltsd. Azt is szeretné, hogy a tehetségedet az örökkévalóság szemszögéből is használd.

1 Korinthus 6:20-ban úgy olvassuk, hogy „Használjátok fel testetek minden részét arra, hogy dicsőséget szerezzetek Istennek.” (TLB fordítás)

Van egy nagy félreértés a Mennyországgal kapcsolatban, ami még sok keresztyén embernél is jelen van. Néhányan azt gondolják, hogy amikor a Mennyországba kerülnek, akkor mást sem kell majd csinálniuk, mint, hogy hátradőlve nassoljanak, fehér köntösbe bújva hárfán játszanak és a felhők között ficánkoljanak.

Mit is kell akkor csinálni tulajdonképpen a Mennyben töltendő sokmillió év során?

Isten terve szerint kell majd a Mennyben szolgálnod. Lesznek tennivalók a Mennyben – olyan élvezetes dolgok, amivel Istent szolgáljuk. Ő most lehetőséget ad neked arra, hogy ezeket gyakorold a földön. Miért is bízna rád valami fontos dolgot Isten az örökkévalóságban, ha itt lent a földön nem csináltál mást, mint hogy magadnak éltél? Ha egész életedben a partvonal mellett ültél azt mondogatva, hogy „Én magamnak élek”, akkor ha a Mennybe kerülve azt mondod, hogy „Rendben, Uram, akkor most a kispadról szeretném, ha az első csapatba tennél egyből, add, hogy most szolgálhassalak.”, akkor erre Isten válasza az lesz, hogy „Erről szó sem lehet. Milyen szolgálati képességeket fejlesztettél ki magadnak a földön töltött időszak alatt? Nincs is semmi ilyen képességed.”

A pénzedből semmit sem fogsz tudni magaddal vinni a Mennybe, sem a tulajdonaidból. Egyetlen egy kézzelfogható dolgot sem viszel majd a Mennyországba.

Mit viszel akkor magaddal? Két dolgot csupán: a jellemedet és a képességeidet. Isten azt szeretné, hogy megértsd, hogy pontosan most van időd arra, hogy felkészülj az igazi dolgokra. Most van itt a lehetőséged arra, hogy a szolgáló képességeidet kialakítsd, és olyan jellemet építs magadnak, ami Jézuséhoz hasonlít.  

Teszel-e bármit is annak érdekében, hogy a képességeidet Isten számára kamatoztasd? Vagy mindent a saját javadra használsz? Isten azt szeretné, hogy már itt lent a földön is jól szolgáld őt és aztán folytasd ezt az örökkévalóságig a Mennyben.

Beszéljetek róla:

  • Milyen módon használod a képességeidet és tehetségedet Istent szolgálatára? És mindezeket hogyan használod a magad javára?
  • Mit jelent kialakítani a szolgáló képességeidet?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.10.01.)

Szólj hozzá!

Csak csinálj végre valamit!

2013. augusztus 19. 03:00 - *Agota*

"Adjátok át magatokat teljesen Istennek, mert halottak voltatok és új életet kaptatok. Használjátok testeteket hangszerként, hogy jót tegyetek Isten dicsőségére." (Róma 6:13 NLT fordítás)

Hogyan tudod elkezdeni használni a lelki ajándékokat, melyeket Isten benned elhelyezett? Alább négy féle móddal ismerkedhetünk meg:

  1. Fedezd fel az ajándékaidat.

    Tudnod kell, mik az ajándékaid, mielőtt használnád őket. Ne hagyd figyelmen kívül azt sem, hogy vannak benned alvó ajándékok, melyeket nem használsz. A Biblia azt mondja az 1 Timóteus 4:14-ben: "Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot..." Rá kell jönnöd, hogy Isten milyen lelki ajándékokat helyezett el benned. 

  2. Ajánld fel Istennek az ajándékaidat.

    A Biblia azt mondja Róma 6:13-ban, hogy "Adjátok át magatokat teljesen Istennek, mert halottak voltatok és új életet kaptatok. Használjátok testeteket hangszerként, hogy jót tegyetek Isten dicsőségére." (NLT fordítás)

    Néhányan közületek lehet, hogy már tudják, hogy miben jók, csak nem használják az Úr dicsőségére. Saját magatokra használjátok. Meg kell alázkodnotok, és oda kell ajánlanotok minden ajándékot az Úrnak. Vess el mindenféle kifogást és mondd azt, hogy "Istenem, neked adom, amit adtál nekem."

  3. Fejleszd az ajándékaidat.

    Az ajándékok olyanok, mint az izom: minél többet használod, annál nagyobbak lesznek. Megerősítheted, fejlesztheted és növelheted, amit Isten adott neked. Minden ajándék, amit Isten ad neked, fejleszthető és fejlesztened kellene. Jobban fog menni gyakorlással, tanulással, és ha odafigyelsz másokra, akiknek ugyanaz az ajándékuk van.

    Hadd osszak meg veled egy titkot: Megtanultam, hogy ha Isten rád bíz valamit, és te jól használod, ő még többet fog adni belőle - több tehetséget, pénzt, hírnevet, kapcsolatokat vagy nagyobb felelősséget. Hogyha használod, jól használod, amit Isten adott neked, ő ezt mondja "Megbízom ebben az emberben. Még többet és többet és többet fogok neki adni."

  4. Vesd be a lelki ajándékaidat. 

    "Bevetni" azt jelenti, hogy szolgálatba helyezed. Kilépsz a harcmezőre és elkezdesz végre valamit csinálni. Róma 12:6 azt mondja: "Mert a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit szabálya szerint prófétáljunk..."


Mi a legjobb hely arra, hogy gyakorold, fejleszd, bevesd, odaszánd és felfedezd lelki ajándékaidat? Egy kis csoport. Ez egy jó hely a tesztelésre. Ha még nem vagy része egy kis csoportnak, arra bátorítalak, hogy kapcsolódj be egybe a héten, hogy tesztelhesd és fejleszthesd a lelki ajándékaidat egy biztonságos és támogató barátokkal teli környezetben, akik bátorítanak.

Elmondanád a következő imádságot ma? "Köszönöm, Istenem, hogy elfelejted mindazt, amit valaha is rosszul tettem. A hitemet kegyelmedbe helyezem. Ma elfogadom az ingyen kapott, örök élet ajándékát Jézusban, amiatt, amit Ő értem tett. Tudom, hogy nem dolgozhatok meg a mennyországért. Elfogadom ezt a Lelkedtől ingyen kapott ajándékot az életembe. Élj rajtam keresztül, tölts meg szereteteddel, örömöddel, békéddel és türelmeddel. Istenem, elfogadom a különleges lelki ajándékokat, melyeket az életembe helyeztél. Segíts, hogy tudjam őket fejleszteni, hogy felfedezzem őket, odaszánjam őket, és hogy arra használjam őket, hogy az lehessek, akinek te szeretnél látni. Jézus nevében. Ámen."

Daily Hope by Rick Warren (2013.08.12.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása