Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan építsd az életedet erős alapra?

2020. április 23. 03:00 - gerbeaud

20200423.jpg

„Mindenki, aki hallja ezeket a szavaimat, és gyakorlattá teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki a házát kősziklára építette” (Mt 7,24 NIV fordítás).

Máté evangéliumában Jézus elmond egy történetet két építkezőről: a bölcsről és a bolondról. A bolond a házát homokra építi. Mikor jön a vihar, a ház összeomlik. Jézus azt mondja, hogy akik hallják a tanítását, de nem ültetik át a gyakorlatba, hasonlók a bolond építkezőhöz.

A bölcs építkező azonban sziklára építi a házát. Amikor jön az eső és a szél, a háza szilárdan áll. Jézus azt mondja: „Mindenki, aki hallja ezeket a szavaimat, és gyakorlattá teszi azokat, olyan, mint a bölcs ember, aki a házát kősziklára építette” (Mt 7,24 NIV fordítás).

Jakabnak is sok mondanivalója volt a Biblia tanításainak alkalmazásáról. Jakab levelének első fejezete három példával zárul arról, hogyan tudhatod, hogy ténylegesen átültetted a gyakorlatba Isten Igéjét:

1. Irányított szád lesz: „Azok, akik istenfélőnek tartják magukat, és még szabadjára engedik a nyelvüket, becsapják magukat, és a hitük hiábavaló” (Jak 1,26 NIV fordítás).

2. Gondoskodó szíved lesz: „A hit, amelyet Isten, az Atyánk elfogad, olyan tiszta és hibátlan, mint ez: gondoskodni az árvákról és az özvegyekről a bajukban” (Jak 1,27 NIV fordítás).

3. Tiszta elméd lesz: „megőrizni az embernek önmagát a világ általi szennyeződéstől” (Jak 1,27 NIV fordítás).

Jakab azt mondja, ezek a dolgok a hiteles kereszténység bizonyítékai.

János evangéliuma 13. fejezetének a 17. versében Jézus azt mondja a követőinek: „Most, hogy tudjátok ezeket a dolgokat, áldottak lesztek, ha megteszitek” (NIV fordítás). A Biblia áldásai akkor következnek be, amikor a tanításait megvalósítjuk.

Mindegy, hogy ki vagy, több lelki igazságot tudsz, mint amennyit ténylegesen meg is élsz. Úgyhogy kezdd csak ott, ahol tartasz. Gyakorold azt, amit már tudsz! Aztán, ahogy egyre többet tanulsz, ültesd át azt is a gyakorlatba! Legyél az Ige cselekvője!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Milyen módon változott meg az életed a Biblia tanításainak megvalósításával?

Ahogy olvastad Jakab bizonyítékait a hiteles kereszténységről, ott tartasz-e már? Ha nem, remélem, megnyitod ma az életedet Jézus Krisztusnak. Íme egy ima, amelyik segít téged ebben:

Jézus, hiszem, hogy meghaltál értem a kereszten. Bánom a bűneimet, és kérlek, bocsáss meg nekem! Akarom, hogy belépj az életembe, és az életemet a követéseddel akarom tölteni.

Ha imádkoztad ezt az imát, Isten megbocsátja a bűneidet, és egy új kezdetet biztosít. Most pedig legyen hited és bátorságod elkezdeni követni Jézust azzal, hogy átülteted a gyakorlatba azt, amit Isten Igéjéből tanultál.

(Daily Hope by Rick Warren, 2020.04.16.)

Szólj hozzá!

A hit cselekedet

2018. január 26. 03:00 - magyarosijulia

„Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?" (Jakab 2:15-16,NIV fordítás)

A hit több egy érzésnél. Sokan összetévesztik az érzelmeket és érzéseiket a hittel. Eljárnak a gyülekezetbe, és érzelmileg meghatódnak, fellelkesülnek és biztatva érzik magukat. Mindez viszont távolról sem jelenti azt, hogy hitben járnak!

A Biblia szerint a hit cselekedet, nem csupán érzés. Más szavakkal, a hit nem csupán érzelmesség. Tegyük fel, hogy kimegyek az utcára, és meglátok valakit, aki hajléktalan és koldus. Látszik, hogy ez az ember éhes, fázik, ruházatra és szállásra van szüksége. Nagy hitemről tennék bizonyságot, ha hozzá lépve így szólnék: „Fel a fejjel! Ne aggódj, légy boldog! Érezd jól magad, vedd fel a mosolygós arcodat!"?

Nincs szükség hitre, hogy ezt megtegyük, a hit ugyanis együttérzést szül. A hit így szól: „Bármit megteszek, hogy megállítsam a fájdalmaidat!". A teljes Újszövetségben azt látjuk, hogy az őt követők mind azt mondták, hogy Jézus együtt érzett az emberekkel. Jézus megmutatta, hogy a hit a gyakorlatban mutatkozik meg!

Amikor meglátunk egy szükséget, tennünk kell valamit! Nem elég hamar kibökni, hogy „Majd imádkozok egyet érted!". A Biblia azt mondja, hogy a hitünket a tetteinkben tudjuk megmutatni!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutatta meg Jézus annak a fontosságát, hogy gyakorlatba ültessük a hitünket?
  • Mit tanít Jézus arról az együttérzésről, amit az őszinte hit terem?
  • Hogyan tudsz felkészülni, hogy reagálni tudj a felismert szükségletekre?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.19.)

Szólj hozzá!

Gyakorlati alkalmazás: tedd a Biblia tanulmányozásod lendületessé és egyértelművé

2014. október 15. 03:00 - Robin85

"Ne csak hallgassátok Isten Igéjét. Meg kell tennetek amit mond. Máskülönben becsapjátok önmagatokat." (Jakab 1:22 NLT fordítás)

12173264-open-holy-bible-and-pencil.jpg

Semmi nem válhat lendületessé, amíg nem lesz egyértelmű. Éppen emiatt amikor olvasod Isten Igéjét, próbáld megtudni belőle, hogy ez alapján mit kell tenned, azaz átülteted azt a gyakorlatba.

Egy nagyszerű szokás amit érdemes kialakítani, hogy miután olvastál a Bibliádból, leírod egy mondatban az éppen olvasott rész gyakorlati alkalmazását. Ez segíteni fog abban, hogy "az Ige cselekvőjévé" válj és ne csak a hallgatója legyél.

Mitől jó egy gyakorlati alkalmazást leíró mondat? Négy jellemzője van:

Személyes. Nem írhatsz alkalmazást valaki másnak. Ez nem arról szól, hogy a világnak mit kellene tennie vagy a férjednek mit kellene tennie vagy a gyermekeid mit tegyenek. Ez arról szól, hogy neked mit kell tenned.

Gyakorlatias. Az alkalmazás valami olyasmi kell hogy legyen, amit tényleg meg tudsz tenni, valami amit meg tudsz tervezni hogy miként fogod megcsinálni. Az általánosítások sem fognak segíteni. Azok éppen csak némi cselekvésre ösztönöznek és alkalmatlannak fogod tőlük érezni magadat.

Megvalósítható. Ha nem tudod megvalósítani a gyakorlati alkalmazást, akkor több mint valószínű, hogy elbizonytalanodsz. Ha arról szól a gyakorlatod, hogy naponta 5 órát imádkozz, nem fogod megcsinálni. Nem gyakorlatias! Ne mulassz el egy napot sem imádság nélkül. Na ez gyakorlatias.

Visszaellenőrizhető. Ki kell tűznöd magad elé egy határidőt, amivel visszaellenőrzöd magadat. Amíg nem állítasz be egy határidőt és egy elérendő célt, nem tudod leellenőrizni magadat. Így minden csak álom marad.

Ezt a Biblia bármelyik általad olvasott részével meg tudod csinálni. A Biblia azt mondja: "Ne csak hallgassátok Isten Igéjét. Meg kell tennetek amit mond. Máskülönben becsapjátok önmagatokat." (Jakab 1:22 NLT fordítás)

 Beszéljetek róla

  • Miután elolvastad ezt az elmélkedést, miként fog változni a csendességedre szánt időd?
  • Milyen egy mondatos gyakorlatot valósítanál meg ma?
  • Van benned vágy arra, hogy azt tedd, amit Isten Szava mond? Miként tükrözi ezt vissza az életed?

 Daily Hope by Rick Warren 2014.10.08.

Szólj hozzá!

A sátánt nem érdekli a nem alkalmazott bibliatanulmány

2012. január 24. 03:00 - janosh

 „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.” Máté 7:24

Befogadás, olvasás, kutatás, megjegyzés és válaszolás – mind haszontalan Isten Igéjének tanulmányozása közben, hogyha nem ültetjük át az egészet a gyakorlatba. Az ige cselekvőivé kell válnunk! (Jakab 1:22)

Tudom, hogy ez egy nagyon nehéz lépés, mert a Sátán minden erejével harcol ellene. Annyit tanulmányozhatod a Bibliát, amennyit csak szeretnéd – ő nem törődik vele, amíg nem akarod átültetni a gyakorlatba azt, amit megtanultál. Becsapjuk saját magunkat, amikor azt gondoljuk, hogy hallva, olvasva vagy tanulmányozva az igazságot egyúttal magunkévá is tesszük azt.

Izgatottan készülődhetsz a következő képzésre vagy szemináriumra, Bibliai konferenciára – de hiába, ha nem volt időd alkalmazni azt, amit megtanultál. El fogod felejteni a tanultakat a következő alkalomra. Alkalmazás nélkül minden bibliatanulmányozásunk hiábavaló. Jézus azt mondja: „Aki hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azokat, hasonló lesz az okos emberhez, aki kősziklára építette a házát.” Máté 7:24

Jézus arra is rámutatott, hogy igazságnak való engedelmesség (és nem csupán a igazság ismeretének) gyümölcse Isten áldása: „Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek.” Jn 13:17

Nem szeretném eltúlozni a bibliatanulmányozó csoporthoz való tartozás értékét; de mindig tanulunk másoktól olyan igazságokat, amelyekre magunktól nem jöttünk volna rá. Mások segíthetnek abban, hogy olyan dolgokat láss meg, amelyeket eddig nem vettél észre, és segíthetnek Isten igéjét a gyakorlatban is alkalmazni.

A legjobb módja annak, hogy az ige cselekvője légy az, hogyha írsz egy tervet annak a megvalósítására, amit Isten igéjéből olvasása és tanulmányozása során megértettél. Fejleszd szokássá, hogy mindig leírod, amit szeretnél megtenni.

Ez a terv legyen személyes (érintsen téged), gyakorlatias (olyasmi, amit meg tudsz tenni) és számon kérhető (legyen teljesítési határideje). Minden ilyen terv (alkalmazás) hatással lesz majd az Istennel és másokkal való kapcsolatodra, vagy akár az egész személyiségedre.

Gondolkodj el rajta:

-          Indított-e már Isten igéje valaha olyan cselekvésre téged, amelyet még nem kezdtél el?

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.01.17)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása