Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne csak gyors, hanem helyes döntést hozz!

2020. május 29. 03:00 - Anika Enikő

20200529.jpg

„Dániel pedig bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja az álmára a magyarázatot” (Dán 2,16 GNT fordítás).

Amikor valami lehetetlennek tűnő dolgot kérnek tőled, akkor kezdd azzal, hogy nem engeded meg magadnak, hogy bepánikolj; majd igyekezz megismerni a tényeket! Ezután kérj egy kis gondolkodási időt!

Miért? Mert a legnagyobb kísértésed a válság közepén az, hogy impulzív legyél. Általában ilyenkor nem észszerűen, hanem az érzelmeidre hallgatva gondolkozol, és gyors döntést szeretnél hozni.

Ám a gyors döntésnél sokkal fontosabb a helyes döntésnek a meghozatala.

A rossz döntés rossz döntés marad akkor is, ha gyorsan hozod meg. Szóval lépj hátra egyet, vegyél egy nagy levegőt, nyugodj meg, és beszélgess Istennel!

Dániel pont ezt tette, amikor a király arra kérte, hogy magyarázza meg az álmát (mindez azután, hogy a király megparancsolta, hogy öljék meg azokat, akik korábban megpróbálták megfejteni azt): „Dániel pedig bement a királyhoz, és azt kérte tőle, hogy adjon neki időt, ő majd megadja az álmára a magyarázatot” (Dán 2,16 GNT fordítás).

Nagyszerű példaként áll Dániel előttünk, hogy amikor egy helyzetben óriási nyomás van rajtunk, kérjünk időt, és beszéljünk Istennel a helyzetről!

Valószínűbb, hogy jobb döntést hozol, ha nem hamarkodod el a döntést. Nem kell kapkodni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Előfordult már, hogy meggondolatlanul cselekedtél, amikor valami igazán nehéz dologra kértek fel? Hogyan sült el a dolog?
  • Miért olyan könnyű halogatni, ha nehéz helyzetben vagy?
  • Ki az életedben az, akit emlékeztetni kell arra, hogy nem kell elkapkodni a dolgokat, és meg kell adni az időt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.22.)

Szólj hozzá!

Siess engedelmeskedni Isten parancsolatainak!

2020. január 07. 03:00 - Besther

20200107.jpg

„Késedelem nélkül sietek, hogy engedelmeskedjek parancsaidnak” (Zsolt 119,60 GNT fordítás).

Tegnap arról beszéltünk, hogy mit jelent „Isten Szellemében járni”. Néha Isten Szelleme azt mondja, hogy lassíts. Máskor, hogy gyorsítanod kellene. Ma, amikor készen állunk egy új évbe átlépni, kétszer is arról fogunk beszélni, hogy mikor kellene gyorsan mozognod.

Először akkor kellene gyorsan mozognod, amikor Isten azt mondja neked, hogy tegyél meg valamit. A Biblia tele van az életre vonatkozó utasításokkal. A Biblia ezeket parancsolatoknak nevezi, és Isten azt akarja, hogy engedelmeskedj ezeknek.

A szülők gyakran adnak utasításokat gyermekeiknek. Ha a gyerek ezt válaszolja: „Átgondolom”, akkor ő nem engedelmeskedik. 

Ugyanez igaz Istenre és ránk. Amikor Isten azt mondja, hogy tegyünk meg valamit, akkor elvárja, hogy gyorsan cselekedjünk.

Márk evangéliuma 1. fejezetének 17–18. versében Jézus így szól két halászhoz: „Jöjjetek, kövessetek engem!” (NIV fordítás). Azt kérte tőlük, hogy hagyják ott a karrierjüket. Ez nagy dolog volt. Válaszuk? "Azonnal otthagyták a hálóikat, és követték őt."

Amikor Isten kér tőled valamit, azonnal tedd meg!

A 119. Zsoltár 60. verse azt mondja: „Késedelem nélkül sietek, hogy engedelmeskedjek parancsaidnak” (GNT fordítás). Amikor engedelmeskedésről van szó, akkor a sietség jó dolog. 

A második, amikor gyorsnak kell lenned, az a bocsánatkérés vagy a megbocsátás. Bűnt, haragot, sértettséget tartogatni olyan, mint mérget inni. Élve felfalhat. Jézus azt mondja, amint ez Máté evangéliuma 5. fejezetének 23–24. versében áll: „Ha belépsz a dicsőítésed helyére, és azon vagy, hogy felajánlj valamit, s hirtelen eszedbe jut, hogy egy barátod neheztel rád, engedd el a felajánlásodat, indulj azonnal, menj el ehhez a baráthoz, és hozd rendbe a dolgokat! Utána, és csak utána gyere vissza, és vidd véghez a dolgokat Istennel!" (The Message fordítás).

Még Isten dicsőítése sem elegendő ok a megbocsátás vagy a bocsánatkérés késleltetéséhez. Ha valami nincs rendben közted és egy másik ember között, akkor most van az ideje annak, hogy rendbe tedd.

Amikor Isten azt mondja neked, hogy tegyél meg valamit, vagy ha szükséges kibékülnöd valakivel, ne késlekedj, itt az ideje, hogy gyorsan mozogj!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit mondott neked Isten, mit tegyél, amit szükséges ma megtenned?
  • Kinek szükséges megbocsátanod?
  • Kinek a bocsánatát szükséges keresned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.31.)

Szólj hozzá!

Fontosabb helyes döntést hozni, mint gyors döntést

2017. október 19. 03:00 - Anika Enikő

“ Dániel azonnal bement a királyhoz, és kérte, hogy adjon neki egy kis időt, és akkor meg fogja mondani az álom megfejtését." (Dániel 2:16, NLT fordítás)

A tegnapi üzenetünkben azzal foglalkoztunk, hogy amikor arra kérnek, hogy valami olyat tégy, ami lehetetlen, akkor először is ne ess pánikba és ne kérdezed, miért.

Aztán kérj egy kis időt.

Miért?  Mert a legnagyobb kísértés a krízis közepén az, hogy hirtelen indulatból cselekedj. Többnyire nem racionálisan gondolkodsz ilyenkor, hanem érzelmi alapon, és gyors döntést akarsz hozni.

De fontosabb helyes döntést hozni, mint gyors döntést.

A rossz döntés rossz marad, függetlenül attól, milyen gyorsan hozod meg.

Tehát, várj egy kicsit, vegyél egy nagy levegőt, nyugodj meg és beszélgess Istennel.

Dániel ezt tette, amikor a király arra kérte, hogy fejtse meg az álmát (miután elrendelte az első néhány ember megöletését, akik már megpróbálták).

A Biblia ezt mondja: “Dániel azonnal bement a királyhoz és kérte, hogy adjon neki egy kis időt, és akkor meg fogja mondani az álom megfejtését.” (Dániel 2:16)

Nem tudom, hogy én magam ezt meg tudtam volna-e tenni fiatal felnőtt koromban. Dániel azonnal a hatalmas királyhoz ment és időt kért tőle.

Dániel nem halogatta, ám nem is siette el a döntést. Nagyszerű példát állít elénk azzal kapcsolatban, hogyan kezeljük a nehéz és feszült helyzeteket.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Volt már olyan, hogy hirtelen cselekedtél, amikor arra kértek, hogy valami igazán nehezet tegyél meg? Mi lett az eredménye?
  • Miért olyan könnyű halogatni és elnapolni egy döntést, amikor nehéz helyzetben vagyunk?
  • Ki az az ember a környezetedben, akit emlékeztetni kell arra, hogy a nehéz helyzetekben fontos időt szánni a döntésre?

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.10.12.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása