Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Így maradj lelkes

2017. június 18. 03:00 - Molyhoslepke

A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak. (Róma 12:11-12 RÚF)

Ahhoz, hogy céljaidat elérhesd, rá kell jönnöd, hogyan tarthatod fenn magadban hosszú távon a lelkesedést.

A befolyásos amerikai író, Ralph Waldo Emerson így fogalmazott: „Senki sem ért még el nagyszerű dolgot lelkesedés nélkül.” Ezzel teljes szívemből egyetértek. Azt gondolom, hogy ez az életemben valóban így van. Sosem jutsz el a célvonalig, ha nincsen benned szenvedély, ha nem vagy lelkes.

A legtöbb ember azt mondaná, hogy én egy lelkes ember vagyok. Ez igaz is. De nem egy hete vagy egy hónapja vagyok motivált. Sőt! Nem is öt vagy tíz éve. Következetesen lelkesedem azon céljaimért, amelyeket már több, mint 30 éve kitűztem magam elé.

Hogy éred ezt el? Hogyan maradhatsz nap mint nap lelkes minden késedelem, nehézség, határidő, gond, nyomás és kritika ellenére? Hogyan lehetsz több, mint 30 évig kitartóan lelkes?

Nem elég a pozitív gondolkodás. Nem elég ha pszichológiai fogódzkodókba kapaszkodni. Önmagunk optimizmusba hajszolása sem elég.

Ha megvizsgáljuk a lelkesedés szó angol formáját, máris tanácsot kapunk az életen át tartó lelkességhez. Az angol “enthusiasm” (lelkesedés) szó a görög “en theos” kifejezésből ered. Ez a kifejezés pedig az jelenti: Istenben (en: -ban/ben, Theos: Isten).

Ha Istenben élsz, lelkes leszel. Ez pedig egy olyasfajta lelkesség, amelyet nem befolyásol az időjárás vagy a gazdaság helyzete, sem a körülményeid, hanem örökös. Örökös, mert az örök Istenhez köt téged Krisztusban.

A Rómaiakhoz írt levélben Pál erről beszél:A szolgálatkészségben fáradhatatlanok, a Lélekben buzgók: az Úrnak szolgáljatok. A reménységben örvendezzetek, a nyomorúságban legyetek kitartók, az imádkozásban állhatatosak.” (Róma 12:11-12 RÚF)

Ha ebben az évben szeretnéd elérni céljaidat, Isten erejére van szükséged. Ehhez örömmel kell remélned, a szenvedést türelmesen kell tűrnöd és hittel kell imádkoznod.

Mondd el ma ezt az imát: “Uram! Szeretném, ha mostantól az életemben lennél, irányítanád a szívemet. Felajánlom neked a testem. Neked ajánlom magamat. Mindenért, amit értem tettél, áldozatul ajánlom magamat, és így dícsérlek Téged.

Alázatosan megvallom, hogy szükségem van a segítségedre. Szeretném, ha segítenél megújítani az elmém. Add, hogy úgy gondolkozzam, ahogy Te szeretnéd! Bocsásd meg büszkeségemért! Nem szeretnék többet gondolni magamról, mint ami vagyok. Hitemnek növekednie kell. Segíts nekem mérhető célokat kitűzni, amelyeket kezelni tudok! Bocsásd meg, hogy egyedül akarok változni!

Szeretném, ha eltöltenél szeretettel. Szeretném Veled betölteni az életemet. Add, hogy a közösség támogatását élvezhessem! Add, hogy örömömet leljem mások tiszteletében; hogy életemet odaajánljam, hogy Te töltsd be szükségeimet! Benned szeretném a lelkesedésemet növelni. Segíts, hogy örömmel reménykedjek, a szenvedésben türelmes legyek és hittel imádkozzam! Neked ajánlom magam, a nevedben imádkozom. Ámen.”

 * (Daily Hope by Rick Warren - 2017. június 11)

Szólj hozzá!

Nagyon bátor akarsz lenni? Nyisd ki a Bibliád!

2017. április 13. 03:00 - csmsdvd

Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. (Zsid 10:35)

Hogyan lehetsz különösen bátor ma, amikor bibliai világnézeted miatt annyi támadás érhet? Két dolgot tegyél:

1. Isten Igéjét mint legfőbb tekintélyt fogadd el az életedben. Miért? Mert ez az egyetlen forrás, ami soha nem fog neked hazudni. Ha bátor férfi vagy nő szeretnél lenni, akkor az életedet a kősziklára kell építened, ami sosem változik, és nem a népszerű vagy széles körben elfogadott véleményekre. Építsd életedet az „Isten ezt mondta, én pedig kételkedés nélkül elhiszem" alapelvre, függetlenül attól, hogy megérted-e, amit az Ige mond. A Zsidókhoz írt levél 6:18 szerint: “Isten egyrészt megígért valamit, másrészt ezt az esküjével erősítette meg. Ez a két dolog soha nem változik meg, mert az lehetetlen, hogy Isten hazudjon. Ezért nekünk, akik hozzá menekültünk védelemért, nagy bizalmunk lehet, amikor kitartunk az előttünk álló reménység mellett.” (NLT ford.)

Életedet vagy a világra építed, vagy az Igére. Én sokszor mondok olyan dolgot, ami nem népszerű. Miért? Azért, mert jobban félek Isten nemtetszésétől, mint az emberek elutasításától.

Ha nem ismered jól, amiben hiszel, tudj meg róla többet.  A helyi gyülekezetedben biztosan találsz olyan anyagokat, amik segítenek neked jobban és mélyebben megismerni Isten Igéjét.

 2. Több időt kell Jézussal töltened. “A vezetők látták, hogy Péter és János nem félt attól, hogy beszéljen, és úgy tudták, hogy ezeknek a férfiaknak nincs semmiféle speciális képzettségük vagy iskolázottságuk. Ezért nagyon elcsodálkoztak. Aztán rájöttek, hogy  Péter és János Jézussal voltak.” (ApCsel 4:13) Minél több időt töltesz Jézussal, annál kevésbé fog megfélemlíteni mások véleménye, és annál bátrabb leszel.

Egy népszerűtlen vélemény mellett bátran kiállni nem könnyű, de az igazság mellett való kiállásért járó jutalom örökre megmarad. A Zsid 10:35 arra buzdít, hogy „ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van.”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

Amennyiben szeretnél nagyon bátor lenni, mondd el ezt az imát:

Istenem, szeretnék bátor ember lenni. Nem szeretnék meghátrálni, és nem szeretném, hogy más emberek határozzák meg, mit mondjak vagy gondoljak. Az életemet a bibliai világnézetre szeretném alapozni. A mai napon két elhatározást teszek. Először is, elfogadom az Igédet mint legfőbb tekintélyt az életemben. Amit Te mondasz, minden kételkedés nélkül elhiszem.  Másodszor, szeretnék, Uram, időt töltetni Veled minden nap. Szeretnélek személyesen megismerni. Szeretném, ha annyira látszana rajtam az öröm és a bátorság, hogy az emberek azt mondják: „Ez az ember Jézussal volt.” Kérlek segíts, hogy bátran ki tudjak állni az igazságért. A Te nevedben kérem ezt. Ámen.

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.06.)

Szólj hozzá!

Használd az „Olvasd és Imádkozz” – módszert a Szentírás olvasására

2017. február 20. 03:00 - Benjoe70

„Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem." (Zsolt. 23:1-2)

fuves_legelo.jpg

Többféle módszert alkalmazhatsz a Biblián való elmélkedéshez és ahhoz, hogy azt a saját életedre alkalmazd. Mindegyik módszer egy kicsit másra helyezi a hangsúlyt, de a cél mindig az, hogy a legjobbat hozd ki abból az időből, amit a Biblia olvasására fordítasz.

Az ún. „Olvasd és imádkozz”- módszerrel, bármely részt is olvasod éppen, helyezd magad a történetbe és küldd azt vissza imában Istennek. Ennek a módszernek a segítségével nem kell azon gondolkodnod, hogy imádkozz, vagy a Bibliát olvasd. Hiszen ezeket együtt teszed meg! Egyben azt is tudhatod, hogy az imádra választ kapsz, hiszen ez benne van a Szentírásban.

Lássuk, hogy 23. Zsoltárral ez hogyan is működik: „Köszönöm Uram, hogy a Pásztorom vagy. Köszönöm Uram, hogy füves legelőkön terelgetsz engem. Köszönöm, hogy csendes vizekhez vezetsz engem. Köszönöm, hogy felüdíted a lelkem. Köszönöm, hogy az igaz ösvényen vezetsz a Te nevedért.”

Állj meg és gondolj egy kicsit az imára. Üzente már neked valaha Isten, hogy pihenj le? Néha nem érzékeljük eléggé, hogy pihennünk kell. Néha Isten kényszerít rá, hogy pihenj. Néha arra késztet, hogy a füves legelőn pihenj le, mert nem törődsz eléggé magaddal. Ez egy olyan dolog, amit megköszönhetünk Istennek!

Voltál már magad alatt? Voltál depressziós, de Isten helyreállította az életed? Isten az igaz ösvényen vezet téged? Természetesen! A 23. Zsoltár egy remek lehetőséget kínál arra, hogy köszönetet mondj Istennek mindazért, amit az életedben cselekedett.

A Szentíráson való elmélkedéssel, az „Olvasd és imádkozz” – módszer használatával egy teljesen új világot fog megnyitni számodra Isten az Ő Igéjében.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan segíthet ez a módszer, úgy általában az imaéletedben?
  • Miért mondtál ma köszönetet Istennek? Hogyan működik Isten az életedben?
  • Milyen egyéb Biblia-tanulmányozási módszerek segítenek neked, hogy a legtöbbet hozd ki az Istennel töltött idődből?"

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12.04.)

Szólj hozzá!

Isten ad elég fényt a következő lépéshez

2017. február 17. 03:00 - Abidzsil

„Igéd megértése világosságot hoz a hétköznapi ember elméjébe.” (Zsolt119:130 CEV fordítás)

Mindenkinek szüksége van világosságra. Szükséged van a fényre ahhoz, hogy lásd a világot magad körül, és elkerüld az akadályokat.

Isten az Igéje által az elmédnek szeretne világosságot nyújtani. A Biblia azt mondja, „Igéd megértése világosságot hoz a hétköznapi ember elméjébe.” (Zsolt.119:130 CEV).

Isten világosságot szeretne adni – az Ő világosságát – minden embernek. Fel akarja nyitni az elménk szemét arra az igazságra, hogy ki is Ő, és mi a következő lépés az életünkben.

Ehhez a világossághoz a kulcs legtöbbször a Bibliáról való elmélkedés. Az elmédet át kell járnia ennek a világosságnak. Elmélkedni a Bibliáról nem azt jelenti, hogy elbambulsz, vagy elveszted az eszed; hanem Isten Igéjére kell összpontosítanod. Amikor ezt megteszed, világosságot engedsz az életedbe.

Isten Igéje által segít, hogy egy másik szemszögből lásd az életed. A Zsoltárok 119:105 azt mondja „Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága.” (NIV fordítás). Isten Igéje irányt ad az életünknek, megmutatja azt az ösvényt, melyen Isten szeretne látni minket.

Amikor a Zsoltárok íródtak, a „mécses” egy lámpába tett gyertya volt, amit magukkal vittek az emberek. Ma ez egy zseblámpa lenne. Ha tartod a zseblámpát, és több fényt szeretnél az ösvényeden, meg kell tenned a következő lépést. Sokszor megakadtam, és Isten fényét kerestem végig az ösvényemen. De Isten csak a következő lépésig ad elég fényt. Megteszed ezt a következő lépést, és Isten megadja az ezt követkő lépéshez a fényt.

Az egyik legjobb módja, hogy meglásd Isten Igéjének a fényét, hogy Isten Igéjét hordozod az imáidban, ahogyan a Zsoltárok 119:18-ban látjuk: „Nyisd föl szememet, hogy megláthassam, milyen csodálatos a te törvényed.” (NIV fordítás). Csodálatos dolgokat szeretnél látni Istentől, igaz? Kérd Istent, hogy nyissa fel a szemeidet arra, hogy mit szeretne véghezvinni az életed által.

Ő kész arra, hogy felgyújtsa a fényt.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor tűnt Isten rejtélynek számodra? Isten Igéjéhez fordultál azokban az időkben válaszokért?
  • Csak vársz arra, hogy Isten valamit világossá tegyen, vagy kérsz Tőle tisztánlátást és ítélőképességet?
  • Hogyan magyaráznád el a különbséget a Bibliaolvasás és a Bibliáról való elmélkedés között?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.10.)

Szólj hozzá!

Miért kell kívülről megtanulj igeszövegeket?

2017. február 09. 03:00 - Benjoe70

„Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az teljesítésében boldog lesz.” (Jakab 1:25)

Ha komolyan veszed azt, hogy lelkileg erős és érett légy, a legjobb szokás, amit kifejleszthetsz, hogy kívülről megtanulsz igeszövegeket. A Biblia azt mondja a Jakab 1:25-ben, hogy ez a négy oszlop egyike, ami egy áldott élethez vezet: „Aki ellenben figyelmesen tanulmányozza a szabadság tökéletes törvényét, és ki is tart mellette, aki nem feledékeny hallgatója, hanem tettekre váltója, az teljesítésében boldog lesz.” (Jakab 1:25 SZIT)

  • Olvasd a Bibliádat: „Aki figyelmesen tanulmányozza…”
  • Elmélkedj a Biblián: „…ki is tart mellette…”
  • Emlékezz a Bibliára: „…nem feledékeny hallgatója…”
  • Tettekkel felelj a Bibliára: „…hanem tettekre váltója…”

Nem kell, hogy továbbra is lelki értelemben csecsemő legyél. Ideje felnőni és azt az áldott életet élni, amit élned kell. Fontos azzal kezdeni, hogy Isten Igéjét a szívedbe rejted.

Talán azt hiszed, hogy nem túl jó a memóriád, de arra emlékszel, ami fontos neked. Azokra a telefonszámokra és dátumokra, amik fontosak számodra, azokra emlékszel. Hallottam olyan emberekről, akik szinte semmit nem voltak képesek megjegyezni, de könnyen felidéztek 60-as évekbeli dalokat és a kedvenc baseball játékosaik statisztikáit is fejből sorolták.

A memória egy olyan képesség, ami fejleszthető. Egy izom, ami erősíthető. Valójában a Szentírás memorizálása az elmédet arra készteti, hogy más területeken is jobb legyen a memóriád. Ezt garantálom! Tanulmányok sora bizonyította már.

Miért fontos hogy kívülről megtanulj igeszövegeket?

  • Isten Igéje mindig veled lesz. Amikor kísértésbe esel, nem kell, hogy legyen melletted egy nyitott Biblia. Amikor találkozol valakivel, aki nem ismeri Jézust, vagy épp stresszes, megnyugtatásra szorul vagy krízishelyzetben van, általában nincs a közelben Biblia. Az elmédbe kell vésned Isten Igéjét, hogy emlékezz rá és felidézd, amikor szükség van rá.
  • Bárhová mégy, elmélkedhetsz a Szentíráson. Nem idézheted fel Isten Igéjét, hacsak nem emlékszel rá. Ha megtanulsz kívülről igeszövegeket, akkor gondolkodhatsz rajta, miközben aludni készülsz éjszaka vagy éppen egy találkozóra utazol. Gondolkodhatsz a Bibliáról, mert memorizáltad. Ezt hívják elmélkedésnek. Az egyetlen ígéret amit a Bibliában Isten a boldogulásról és a sikerről ad, azt mondja, hogy mindehhez az Ő Igéjén való elmélkedés a kulcs. (Józs 1.8)


Kezdd el kívülről megtanulni igeszövegeket. Válassz hetente egy verset. Egy év alatt 52 verset fogsz megtanulni! Két év alatt már több mint 100-at fogsz ismerni.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen változtatásokat kell tenned, hogy rendszeresen olvasd és tanulmányozd a Bibliát?
  • Már tudod, hogyan tudsz a legjobban tanulni és megjegyezni dolgokat. Milyen eszközökre, taktikára vagy éppen milyen emberek segítségére van szükséged, ami segít kívülről megtanulni igeszövegeket?
  • Hogy reagálsz, amikor Isten bizonyos élethelyzetekben a Szentírást juttatja eszedbe? És hogyan kellene reagálnod?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.02.)

Szólj hozzá!