Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Jézus eljön hozzád a viharokban

2016. július 21. 03:00 - Lilla:)

"Reggel három óra felé Jézus átjött hozzájuk a tengeren járva." (Márk 6:48b, NLT fordítás, második kiadás)

Márk evangéliumának 6. részében Jézus előre küldte a tanítványokat Bethsaidába, amíg Ő elvonult imádkozni. Hajóval ez nem volt egy hosszú út, viszont viharba kerültek, amely eltérítette őket és amikor Jézus meglátta, ahogy a széllel küzdenek a tó közepén, a segítségükre sietett.

Kerültél már valaha olyan viharba, ami eltérített? Nem szánt szándékkal kerültél abba a munkába, amit végzel, a házasságodba, az adott anyagi helyzetedbe. Eltérítettek különböző szituációk, amiket képtelen voltál az irányításod alatt tartani. Úgy érzed, hogy mostanra már ott kellene lenned, ahova eredetileg szerettél volna kerülni, azonban ezen a ponton feladtad a reményt, hogy visszakerülhess az eredeti célodhoz. Csak biztonságban vissza akarsz menni.

Talán nagy álmaid voltak az életedre vonatkozóan, amiket már régen feladtál. Már nem is aggódsz érte, hogy valaha eléred-e őket. Csak azon gondolkodsz: "Túl tudom élni?"

Mit tesz Jézus, amikor ilyen kétségbeejtő pillanatba kerülsz? A Márk 6:48-ban azt olvassuk, hogy "Reggel három óra felé Jézus átjött hozzájuk a tengeren járva." (NLT fordítás, második kiadás) Figyeld meg, hogy nem mondta a tanítványoknak, hogy jöjjenek hozzá. Tudta, hogy képtelenek lennének eljutni hozzá. Ő ment el hozzájuk. Amikor kétségbeesés pontjára kerülsz, Jézus eljön hozzád!

Tetszik, hogy Jézus nem a partról kiabált nekik instrukciókat. Amikor viharban vagy nem tanácsokra van szükséged. Csodára van szükséged! Szükséged van valakire, aki feltűnik a színen, és Jézus pont ezt tette. Közbelépett a tanítványok viharában.

Ez az evangélium, hogy Isten nem a partvonalon áll és mondogatja, hogy mit tegyél. Eljön hozzánk és találkozik velük, a fájdalmainkban, a félelmeinkben, a depressziónkban, a viharainkban és a bátortalanságunkban. Eljön hozzánk. Micsoda Isten!

Lehet, hogy most elhagyatottnak érzed magad, de nem vagy az. A Biblia azt mondja János 14:18-ban: "Nem hagylak cserben és nem hagylak magadra, mint egy árvát a viharban - eljövök hozzád." (TLB fordítás) Számíthatsz rá!

Beszéljetek róla:

  • Milyen álmot adtál fel, azért mert nem láttál semmi haladást? Mit gondolsz, Isten tud tenni valamit az ügy érdekében?
  • Gondolj az életed egy olyan pillanatára, amikor kétségbeesett voltál. Hogyan lépett közbe Isten?
  • Az életedben kinek van szüksége Isten közbelépésére egy kétségbeejtő helyzetben? Hogyan imádkozhatsz és támogathatod ezt a személyt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.07.14.)

Szólj hozzá!

Az Istentől rendelt célok egy ígérettel kezdődnek

2016. április 13. 03:00 - FodorImi

„Az Úr, a menny Istene, kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, és megígérte nekem: „a te utódaidnak adom ezt a földet!” (1 Mózes 24:7a, NCV fordítás)

A Bibliában több mint 7000 ígéret van Istentől számodra – siker, bizonyosság, egészség, bővölködés, erő, bölcsesség és sok más dolog ígérete. Miért teszi Isten ezeket az ígéreteket?

Mert azt akarja, hogy megtanulj bízni benne!

Mikor egy célt tűzöl ki magad elé, ne a problémákra, hanem az ígéretekre fókuszálj. Keress ígéretet Isten Igéjéből, ami segít a célod elérésében.

Ezt teszi Ábrahám is, amikor Eliézer, a szolgája aggódni kezd, hogy vajon véghez tudja-e vinni a kapott küldetést. A mai igeversben Ábrahám beszél Eliézernek az ígéretről, amit Istentől kapott: „Az Úr elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan szerezz a fiamnak feleséget.” (1 Mózes 24:7b, NCV fordítás)

Neked nincs szükséged angyalra, mert a Szentírásban több tucatnyi helyen Isten maga mondja, „Veled leszek, bárhol is jársz!” Isten mindig veled van, akár érzed, akár nem. Csak csatlakoznod kell az Ő erejéhez.

A te Istened nagysága meghatározza céljaid nagyságát, és egy isteni cél kitűzése mindig Isten ígéretével kezdődik. Ne nézd a korlátaidat, nézd Isten ígéretét!

Beszéljetek róla:

  • Milyen ígéretet találtál ma Isten Igéjében?
  • Hogyan inspirál ez az ígéret téged egy Istentől rendelt cél kitűzésében?
  • Miért kellene, hogy megváltoztassa a céljaidat Istennek az az ígérete, hogy mindig veled lesz?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.04.06.)

Szólj hozzá!

Isten ígéreteire támaszkodj!

2014. január 29. 03:00 - mintyovanviki

"Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem és így esküdött meg nekem: A te utódaidnak adom ezt a földet! Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget." (1Mózes 24:7)

Sok ember kezdi a naptári évet valamilyen célkitűzéssel. Elhatározzák, hogy fogyókúráznak, több időt töltenek a gyermekeikkel, többet olvasnak, elérnek valami különlegeset a munkájukban, és más nemes (vagy nem annyira nemes) célokat.

De nem minden cél Isten szerinti cél. Az Isten szerinti célok  Isten ígéreteihez kapcsolódnak. Az Ő ígéretei bátorságot és hitet adnak nekünk, hogy menjünk előre akkor is, amikor a természetes reakciónk inkább a félelem vagy az ijedtség lenne.

Az 1Mózes 24-ben Ábrahám egy nagyon kemény feladatot ad szolgájának, Eliézernek: keressen feleséget a fiának, Izsáknak. Először Eliézer engedte, hogy a félelem legyőzze. Ezt kérdezte Ábrahámtól: „Mit tegyek, hogyha találok egy feleséget Izsáknak, de ő mégsem akar velem jönni?”

Ábrahám emlékeztette szolgáját Isten ígéretére: „Az Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonságom földjéről, aki beszélt velem, és így esküdött meg nekem: A Te utódaidnak adom ezt a földet! Ő elküldi majd angyalát előtted, hogy onnan hozz a fiamnak feleséget.” (1 Mózes 24:7)

Miután Ábrahám emlékeztette Eliézert Isten ígéretére, megszűnt a félelme. Ugyanez történik velünk is. Félelmetes dolog mindent egy nagy célra tenni fel, és senki nem akar kudarcot vallani.

De a Biblia figyelmeztet bennünket, hogy ne a saját erőnkre tekintsünk, amikor el akarjuk érni a céljainkat. Valójában ha képesek vagyunk saját erőnkből is teljesíteni a céljainkat, akkor már eleve nem is Isten szerinti célokat tűztük ki magunk elé.

Mit mond Isten Igéje a te céljaidról ebben az évben? Nem fogod megtudni addig, amíg nem tudod, mit tanít a Biblia. Ez pontosan olyan, mintha lenne egy biztosítási kötvényed, de nem tudnád, hogy mire vonatkozik. Fölöslegesen aggódnál sok dolog miatt.

A Bibliában Isten azt ígérte, hogy segít nekünk abban, hogy egészségesek legyünk, jobb szülőkké váljunk, megszabaduljunk az adósságainktól, és sorolhatnánk még több ígéretet is. De ha nem ismerjük ezeket az ígéreteket és nem ragadjuk meg és nem vesszük el ezeket, akkor fölöslegesen aggódunk a céljaink elérése miatt.

Az igazság az, hogy nem kell, hogy nagy hited legyen ahhoz, hogy nagy célokat tudj elérni. Csak az kell, hogy legyen egy kicsi hited egy nagy Istenben! A Te Istened a világegyetem Istene, és bármit képes megtenni.

A hihetetlennek vagy elképzelhetetlennek tűnő dolgokkal kapcsolatban is kész vagy bízni Istenben?

Beszéljünk róla:

  • Az a korábbi tapasztalatod, hogy emberek nem tartották be az ígéretüket, kihatással van-e arra, hogy most mennyire tudsz bízni Istenben?
  • Isten szavának mely ígéreteire kell támaszkodnod a 2014-es céljaid eléréséhez?
  • Céljaid eléréséhez hogyan adja meg neked a szükséges önbizalmat az, hogy Isten ígéreteire támaszkodsz?

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. 01. 22.)

Szólj hozzá!

Cseréld le a kísértést az igazságra

2013. november 29. 03:00 - Robin85

“Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként, és vedd a Lélek kardját, amely Isten Igéje.” (Efézus 6:17, NCV fordítás)

14 2013.11.29.jpg

Amennyiben le akarod győzni a kísértést, úgy Isten igéreteire kell alapoznod, melyekben szavát adja a kísértéssel kapcsolatosan. Mindenkinek meg kellene tanulnia kívülről az 1Kor 10:13-at: “Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni.” Sokan mondták már nekem: “Nem tudtam megállni. Lehetetlen volt ellenállni. Nem volt más lehetőségem, csak feladni a küzdelmet ellene.” Amikor ezt mondod, Istenről azt állítod, hogy hazudik! Isten azt mondja, hogy mindig elkészíti a szabadulás útját a kísértésből. Lehet, hogy kemény és fájdalmas lesz. Még az is lehet, hogy zavarba ejtő lesz. De mindig lesz egy kiút. Isten biztosítja számodra! Ez az Ő ígérete.

A Sátán folyamatosan az elmédért küzd. Itt zajlik a csata. Amikor Isten ad egy ötletet, az inspiráló. Amikor az ördög ad egy ötletet, az csábító. Minden nap te döntöd el, hogy melyikre építesz. Arra van szükséged, hogy az elmédben lecseréld a kísértést igazságra, és az igazságot a Bibliában találod.

A Biblia azt mondja, hogy ellen kell állni az ördögnek. Hogyan csináld? Úgy, hogy felkészülsz a kísértésre. Az Efézus 6:17 azt mondja: “Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként, és vedd a Lélek kardját, amely Isten Igéje.” (NCV fordítás)

Két dolgot kell tenned, hogy kezeld a kísértést. Az üdvösség az első lépés: “Fogadd Isten üdvösségét a sisakodként". Mit csinál egy sisak? Megvédi a fejedet és a gondolataidat, a helyet, ahol a harc folyik. Mielőtt nemet tudnál mondani az ördögnek, meg kell tanulnod igent mondani Jézus Krisztusnak. Szükséged van a megváltás erejére.

A második lépés, hogy befogadd Isten igéjét, hogy kardként használhasd. Az igazság a kísértés ellenszere. Otthon az asztalon tarthatod a Bibliádat, de amikor a munkahelyeden kísértésbe kerülsz, milyen hasznát fogod venni ott? Semmi hasznát nem veszed! Arra van szükséged, hogy ebből a könyvből a fejedbe kerüljenek át az igazságok.

Semmi kétség, a leghatásosabb eszköz, amivel a kísértések elleni harcot felveheted, hogy kívülről megtanulod az Igét. Ha nem tanulsz meg egyet sem kívülről, nem lesznek töltények a fegyveredben! Amikor az ördög a közeledben jár, mivel fogod szembesíteni őt? Nem fél a véleményedtől, de tiszteli az igazságot. Isten kardja maga Isten igazsága, de csak akkor válik fegyverré a kezedben, ha benned él.

Beszéljünk róla:

  • Milyen célokat tudsz kitűzni erre a hétre az igetanulással kapcsolatban?
  • Ki tud számon kérni, miközben tanulod az igeverseket? Miért fontos, hogy legyen ilyen ember az életedben?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.11.22)

Szólj hozzá!

Várd Isten válaszát az imáidra!

2013. július 27. 03:00 - FodorImi

„Ha tudni akarjátok, hogy Isten valójában mit akar, hogy tegyetek, akkor kérdezzétek meg tőle… de ha nem hittel kéritek, ne várjátok, hogy az ÚR bármi határozott választ ad nektek.”
(Jakab 1:5-6 – LB fordítás)

Isten irányítani akar téged az életben, ehhez azonban két dolog szükséges. A megfelelő személyt, Istent kell kérned, és a megfelelő hozzáállással – hittel, választ várva – kell kérned.

Megtörtént már, hogy kértél valamit Istentől, és nem vártad, hogy megkapod? Nos, ezért nem kaptad meg. Isten a hit által végzi a munkáját az életünkben. Olyan sokszor mondjuk: „Istenem, kérlek, vezess engem!” Aztán már megyünk is tovább, nem is várjuk meg, hogy vezetést, útmutatást kapjunk. Azonnal cselekszünk. „Istenem, adj bölcsességet, segíts helyesen döntenem.” De valójában nem várjuk, hogy Isten megtegye. Azt gondoljuk, minden csak rajtunk múlik.

A Jakab 1:5-6 ezt mondja: „Ha tudni akarjátok, hogy Isten valójában mit akar, hogy tegyetek, akkor kérdezzétek meg tőle… de ha nem hittel kéritek, ne várjátok, hogy az ÚR bármi határozott választ ad nektek.” (LB fordítás)

Isten megígérte, hogy ad bölcsességet, ha kérjük. A bölcsesség az, hogy az életet Isten nézőpontjából nézzük. A bölcsesség az a képesség, hogy döntéseinket oly módon hozzuk, ahogyan Isten hozza a döntéseit.

Gondolkozz csak el azon, hogy Isten sosem hoz rossz döntést és sosem hibázik. Ő azt mondja, ha bízunk benne és figyelünk rá, ő vezetni fog minket. De hittel kell kérnünk.

Beszéljünk róla:

  • Mikor kaptál választ Istentől egy konkrét imádra?
  • Írd fel egy füzetbe az imakéréseidet, és figyeld meg, hogyan válaszolja meg Isten az imáidat.


(Daily Hope by Rick Warren – 2013. 07. 20)

Szólj hozzá!