Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Sosem hasonlítunk jobban Istenre, mint amikor jótékonykodunk

2017. június 21. 03:00 - Benjoe70

„Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget.” (2Kor. 9:13, SZIT fordítás)

21233.jpg

A szívbetegség a nyugati világ egyik legsúlyosabb problémája. A Center of Disease Control* kutatásai alapján négyből egy amerikai ember halálát szívbetegség okozza.

Viszont az igazság az, hogy a lelki szívbetegség sokkal több problémát okozhat. A lelki szívbetegség legjobb ellenszere a jótékonykodás. Amikor adsz, a szíved mindig egy kicsit nagyobb lesz.

A Biblia több ígéretet tartalmaz a jótékonykodásról és a nagylelkűségről, mint bármilyen más témáról. Miért? Sosem hasonlíthatsz jobban Istenre, mint amikor jótékonykodsz. Isten ad. Ő ezt teszi. Ő nagylelkű. Minden, amid van, Isten ajándéka. A következő levegővételedre sem lennél képes, ha Isten nem adná azt meg neked.

Minden alkalommal, amikor úgy döntesz, hogy nagylelkűen adományozol ahelyett, hogy felhalmoznád mindazt, amid van, mindig egyre nagyobb – és egészségesebb – szíved lesz.

Nem véletlen, hogy a „kapzsi” és a „kapzsiság” ugyanabból a szóból ered. Az életben csak kétféle ember létezik: az aki ad, és az, aki elvesz. Aki elvesz, az mindig szomorú és dühös. Aki ad, az boldog.

Azt írja a Biblia a Példabeszédek 11:25-ben, hogy „aki máson segít, maga is meghízik, maga is jóllakik, aki mást jól tart.” (SZIT fordítás) A Biblia szerint a boldogulás kulcsa nem az eszed vagy a ravaszságod, még csak nem is a kapcsolataid. A boldogulás egyetlen kulcsa – azé a boldogulásé, amely Isten szemében szépséges – a mások felé irányuló, önzetlen jótékonykodás.

Végső soron a jótékonykodás az Istennel való kapcsolatod múltja, jelene és jövője.

  • A múlt: Hálás vagy mindenért, amit Isten cselekedett az életedben.
  • A jelen: Helyén kezeled a fontossági sorrendedet.
  • A jövő: Jótékonykodásod arra emlékeztet, hogy Isten gondját viseli a jövődnek.

Bőkezűnek lenni a javaiddal, megmutatja a világnak, hogy számodra ki számít leginkább.

A Biblia szerint: „Ha tehát kitartotok a jótékonykodásban, Istent magasztalják érte, mivel készségesen vallomást tettetek Krisztus evangéliumáról, és bőkezűségetekkel kifejezésre juttattátok a velük és a többiekkel való közösséget.” (2Kor. 9:13, SZIT fordítás)

Tehát étkezz egészségesen és sportolj. Tégy meg mindent, amit lehet a szíved egészségéért. De ne hanyagold el a lelki szívedet sem. A Biblia azt tanítja nekünk, hogy minden, amit teszünk, a szívünkből ered. (Példabeszédek 4:23, SZIT fordítáa)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Véleményed szerint miért olyan fontos a jótékonykodás a lelki növekedésedhez?
  • Mi tart távol a következetes adakozástól?
  • Milyen rejtett hiedelmek miatt vagy kevésbé bőkezű?

 

*Lényegében az ÁNTSZ USA-beli megfelelője

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2017.06.14.)

Szólj hozzá!

Engedd, hogy Isten elfogadása megszabadítson a félelemtől

2017. május 24. 03:00 - Lilla:)

„Mégis kevéssel tetted az embert kisebbé Magadnál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg." (Zsoltárok 8:5., GNT fordítás)

Mindannyiunk számára nehéz megérteni és elfogadni, hogy milyen egyediek és értékesek is vagyunk Isten számára. Épp az elutasítástól való félelmünk miatt vagyunk sebezhetőek, mert tele vagyunk kétségekkel önmagunkat illetően. Így amikor mások kritizálnak minket, mélyen legbelül kétségeink támadnak és félni kezdünk, hátha igazuk van. Tehát még jobban fáj.

Például, ha úgy tűnik, hogy valaki figyelmen kívül hagy egy bulin, lehet, hogy rögtön azt gondolod: „Biztosan nem kedvel!" Azonban előfordulhat, hogy az az ember éppen csak valami másra koncentrált, és egyáltalán nem is látott téged. Ha a félelem szemén keresztül nézzük a világot, eleve sebezhetőek vagyunk a kirekesztettség érzése miatt.

Még egy gondolat: A bűn következménye mindig bizonytalanság. Minél bűnösebbek vagyunk, annál bizonytalanabbá válunk. Ezért aztán rettegünk attól, mi lesz ha az emberek észreveszik, hogy mit is rejtegetünk, vagy elutasítanak minket, netalán megszűnnek szeretni minket a bűneink miatt.

Mi az ellenszere az elutasítástól való rettegésnek? Először is, tedd Istent az első helyre! Másodszor, kezdd el mások véleményét az örökkévalóság nézőpontjából szemlélni. Végül pedig fogadd el, amit Isten mond neked.

A Zsoltárok 8:5-ben azt mondja a Biblia: „Mégis kevéssel tetted az embert kisebbé Magadnál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg." (GNT fordítás). Isten teremtett téged és Isten nem alkot selejtet.

Isten teremtett minket, ő pedig Krisztus által elfogad minket – nem azért, amit teszünk, hiszen soha nem lehetnénk elég jók a tökéletes Istenhez. Az Efézus 1:4-ben azt írja a Biblia: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." (NIV fordítás). Jézus Krisztus meghalt a kereszten, kifizette az árat a mi bűneinkért és fedez minket az ő szeretetével. Isten lenéz rád és azt mondja: „Elfogadlak!" Neked csak annyit kell tenned, hogy elfogadod, amit Jézus tett érted.

Mivel Isten teremtett téged, Krisztus pedig elfogadhatóvá tett, ne aggódj azért, hogy mások mit mondanak rólad. Isten veled van és ott van neked. Ő sosem hagy el téged.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Beszéljetek a következő vers jelentéséről: „Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." (Efézus 1:4, NIV fordítás).
  • Mivel Isten teremtett téged, Krisztus pedig elfogadhatóvá tett, ne aggódj azért, hogy mások mit mondanak rólad. Hogyan lehet ez az igazság alapján élni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.17.)

Szólj hozzá!

Isten hitet vár tőled, nem érzelmeket

2017. május 10. 03:00 - Lilla:)

„Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" (Jób 1:21)

Amikor még csecsemőkorú keresztény vagy, Isten nagyon sok érzelmi megerősítést küld feléd és gyakran válaszol a legéretlenebb vagy önző imáidra is, hogy megtudd, hogy létezik. Azonban ahogy növekszel szép lassan leszoktat erről.

Az hogy Isten ott van mindenhol és jelenlétének megnyilvánulása két külön dolog. Az első egy tény, a második pedig sokszor egy érzés. Isten mindig jelen van, akkor is amikor nem tudsz róla, a jelenléte pedig olyan erőteljes, hogy nem lehet csupán érzelmekben mérni.

Igen, Ő azt akarja, hogy megtapasztald a jelenlétét, azonban sokkal inkább szeretné, hogy bízz benne, mint hogy érezd Őt. Isten hitet vár tőled, nem pedig érzelmeket.

Lesz, hogy úgy érzed, egy helyzet próbára teszi a hited; többnyire ezek az idők lesznek azok, amikor az életed darabokra hullik és sehol sem találod Istent. Ez történt Jóbbal. Egyetlen nap alatt elvesztett mindent – a családját, a megélhetését, az egészségét, minden tulajdonát. A legkiábrándítóbb az, hogy 37 részen keresztül Isten nem mond semmit!

Te hogyan dicsérnéd Istent, amikor nem érted mi történik veled és Isten néma marad? Hogyan maradnál vele kapcsolatban a válságban, amikor nincs kommunikáció? Hogyan tartanád a tekinteted Jézuson, amikor a szemeid könnyekkel vannak tele? Azt tennéd, amit Jób tett? „Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" (Jób 1:20/b-21).

Mondd el Istennek, hogy pontosan mit érzel! Öntsd ki a szíved Istennek! Tedd elé minden érzelmed! Jób is ezt tette, amikor azt mondta: „Nem tudok csendben maradni! Dühös és megkeseredett vagyok. Beszélnem kell." (Jób 7:11, GNT fordítás).

Felkiáltott, amikor Isten távolinak tűnt: „mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban." (Jób 29:4).

Isten képes kezelni a kétségeidet, a dühödet, a félelmedet, bánatodat, a zavarodottságodat és a kérdéseidet. Mindent elé hozhatsz imában.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudod kimutatni Istennek, hogy bízol benne akkor is, amikor nem érzed a jelenlétét?
  • Melyek azok a dolgok, amikért tudod dicsérni Istent, annak ellenére, hogy nem érted épp mi történik veled?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.03.)

Szólj hozzá!

Hogyan lehet szert tenni páratlan bátorságra

2017. április 11. 03:00 - Lilla:)

"Álljatok ki mellettem a világ véleményével szemben, és én is kiállok mellettetek az én Atyám előtt a mennyben." (Máté 10:32., MSG fordítás)

Egy olyan világban, ami tele van Isten Igéjével ellenkező eszmékkel és nézetekkel, Isten azt szeretné, ha különösen bátor lennél és kiállnál amellett, amiről tudod, hogy helyes és igaz. Mindenki más is kimondja a saját világnézetét nap mint nap. Te miért ne állnál ki amellett, amiben hiszel?

Hogy bátran kiállhass, tudnod kell, hogy Isten szerint mi az igazság, és azt is, hogy mit hisz a világ. Ezt nevezik világnézetnek. Ez nem más, mint egy nézőpont, amelyen a hited alapszik. Minden ember más és más szűrőn keresztül látja és érti meg a világot. Lehet, hogy mindannyian ugyanazt az eseményt szemléljük, de másképpen látjuk eltérő világnézetünk miatt.

A világnézeted abból tevődik össze, ahogy Istent, önmagadat, másokat, a múltat, a jelent, a jövőt, a pénzt, az időt, a jót és a rosszat látod. Ez mindenre hatással van az életedben. Minden alkalommal, amikor döntést hozol, belépsz az elméd világnézet adatbázisába és annak alapján hozol meg egy döntést - amit hiszel, az alapján cselekszel. A világnézeted minden egyes döntésedre hatással van.

A probléma az, hogy téged is mélyen befolyásol mások világnézete. Minden egyes beszélgetésnél egy világnézetet kommunikálunk. Hatással van rád a szüleid és a barátaid világnézete, de az is, amit a reklámok vagy újságcikkek kommunikálnak. Nincs objektív vagy  elfogulatlan vélemény, mert mindenkinek más a nézőpontja.

Rendkívül fontos, hogy a világnézeted Isten Igéjén alapuljon, ami az egyetlen igazság.

Egy országos felmérés szerint az amerikaiak 62 százaléka vallja magát "mélyen hívőnek". Amikor megkérdezték tőlük, hogy a döntéseikre mennyire van hatással a hitük, 31 százalékuk azt mondta, hogy az alapján hoznak erkölcsi döntéseket, hogy "mit éreznek helyesnek és biztonságosnak", 18 százalékuk azt válaszolta, "ami a legjobb nekem", 14 százalék pedig úgy hoz döntést, hogy azt nézi, "mi jár a legkevesebb konfliktussal ." Csak 16 százalékuk említette, hogy döntéshozatalának alapja az, "amit Isten Igéje mond".

Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a legtöbb keresztény nem keresztény világnézettel rendelkezik. Lehet, hogy keresztény vagy és a Mennybe tartasz, azonban nem keresztény világnézetet követsz, mivel nézőpontod azon alapszik, amit a világtól tanultál, nem pedig az Igén.

Miért fontos kiállni az igazság mellett és beszélni róla? A Máté 10:32-33. azt mondja: "Álljatok ki mellettem a világ véleményével szemben, és én is kiállok mellettetek az én Atyám előtt a mennyben. Ha megfordultok és elfuttok, szerintetek fedezni foglak titeket?" (MSG fordítás)

Isten azt kéri, hogy állj ki az Ő igazsága mellett. Ehhez pedig szerezd meg azt a fajta páratlan bátorságot, ami csak Isten Igéjének ismeretén és megértésén keresztül érhető el.

+(Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.04.)

Szólj hozzá!

Mit tegyek, amikor a világom darabokra hullik?

2017. március 30. 03:00 - Lilla:)

"Fájdalmam és hontalanságom gondolata keserű méreg. Folyamatosan ezen gondolkodom és lehangolttá vált a lelkem. Reményem azonban visszatért, amikor ez eszembe jutott: az Úr kimeríthetetlen szeretete és kegyelme megmarad, megújul, mint a reggel és biztos, mint a napsütés. Az Úr az egyetlen akim van, így benne reménykedem." (Jeremiás siralmai 3:19-24., TEV fordítás)

Amikor a világod darabokra esik, nagyon könnyű a fájdalomra, a problémákra, a nyomásra és a bonyodalmakra koncentrálni. Ez a természetes reakció. A biblikus reakció viszont az, hogy Isten szeretetére koncentrálsz.

Akkor is ha mérges vagy Istenre, emlékeztetned kell magadat arra, mennyire szeret téged. Az ő feltétel nélküli szeretetére kell figyelned. Emlékezz rá, hogy nem tehetsz semmit az ellen, hogy Isten szeressen téged. Panaszkodhatsz, kiabálhatsz vele, ráüvölthetsz, ő akkor is örökké szeretni fog.

Ezt a biblikus megközelítést láthatod Jeremiás életében a Jeremiás siralmai 3: 19-26-ban. Jeremiás elkezdett kitekinteni a fájdalmából: "Fájdalmam és hontalanságom gondolata keserű méreg. Folyamatosan ezen gondolkodom és lehangolttá vált a lelkem." Felemésztette a környezetében lévő pusztulás. Ezzel teltek meg a gondolatai és keserűvé, lehangolttá vált.

Ha meg akarod változtatni az életedet, változtatnod kell a gondoltaidon, ahogy azt Jeremiás is tette. Láthatjuk a változást a következő pár versben: "Reményem azonban visszatért, amikor ez eszembe jutott: az Úr kimeríthetetlen szeretete és kegyelme megmarad, megújul, mint a reggel és biztos, mint a napsütés. Az Úr az egyetlen akim van, így benne reménykedem."

Egészen addig nem ismered fel, hogy Isten minden, amire szükséged van, amíg nem marad másod rajta kívül. Viszont tényleg ez minden, amire csak szükséged lehet, hiszen ő gondoskodik rólad.

Ostoba hibákat követünk el, amikor kételkedni kezdünk Isten szeretetében. Amikor azon kezdünk el gondolkodni, hogy "Én ezt jobban tudom Istennél, úgy hogy inkább a magam módján kezdem intézni a dolgokat, ahelyett, hogy Istent követném." Vagy azt gondoljuk, hogy Isten egy kozmikus ünneprontó, aki arra keresi a lehetőségeket, hogy minket nyomorba döntsön.

Változtatnunk kell a gondolkodásunkon. Emlékeznünk kell, "Mert nem vet el örökre az Úr. Még ha megszomorít is, irgalmaz, mert nagyon szeret. Mert nem szíve szerint alázza és szomorítja meg az embereket." (Jeremiás siralmai 3:31-33.)

Isten szeret téged. Ő nem a szigorú szülő, akitől nem kérhetsz semmit. Ő nem az a tökéletlen szülő, aki gyenge, hibákat halmoz fel és mindent tönkretesz. Ő Isten - az örökkévaló, mindentudó, tévedhetetlen Isten, aki téged is megteremtett és soha el nem hagy.

Szóval, amikor úgy érzed, hogy mindent elvesztettél, ne a veszteségre figyelj, hanem arra, amid maradt: Istenre és az ő irántad való szeretetére.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mik azok az ígéretek és igazságok, amivel bizonyíthatod, mit érez irántad Isten?
  • Mit gondolsz, miért engedi meg Isten, hogy a veszteséget és a fájdalmat is megtapasztaljuk?
  • A tapasztalataink változtatnak bármin is Istennel kapcsolatban?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.23.)

Szólj hozzá!