Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Tisztában lenni azzal, hogy mi számít és mi nem

2022. július 01. 03:00 - Lencsés Tamás

Minden más értéktelen ahhoz a végtelen értékhez képest, amit Jézus Krisztus, az én Uram megismerése jelent.” (Fil 3,8 NLT fordítás)

Minden nap, amikor felébredsz, emlékeztetned kell magad arra, hogy mi az, ami számít és mi nem. Ne engedd, hogy a jelentéktelen és kicsinyes dolgok eltereljék a figyelmedet.

Miért fontos emlékeztetni magad arra, hogy mi az, ami számít? Könnyű elveszíteni a jókedvedet valamilyen apróság miatt. Ami azt illeti, általában az apró bosszúságok, és nem a nagy dolgok örömteliségünk eltűnésének okai. Valaki bevág eléd, amikor autóval épp kanyarodni próbálsz, és máris elveszted jókedvedet. A ruha, amit felpróbáltál, már nem úgy áll, ahogyan korábban, és elveszíted vidámságodat. Az apró dolgok azok, amik néha nagy hatással vannak ránk, nem igazán számítanak!

Pál apostol Filippiekhez írt levelének 3. fejezetében a 7. versben ezt mondja: „Egykor értékesnek tartottam ezeket a dolgokat, de most értéktelennek tartom őket, amiatt, amit Krisztus tett” (NLT fordítás).

Mi volt a legfontosabb dolog az életedben, mielőtt találkoztál Jézus Krisztussal? A karriered? A pénzkeresés? Talán az, hogy randevúzz vagy hogy népszerű légy?

Pál apostol mondta, mindezekre a dolgokra: „Minden más értéktelen ahhoz a végtelen értékhez képest, amit Jézus Krisztus, az én Uram megismerése jelent.” (Fil 3,8 NLT fordítás)

Itt egy jó kérdés, amit akkor tehetsz fel magadnak, amikor értéktelen dolgok vonják magukra figyelmedet: mennyire fog ez számítani 100 év múlva? Sok dolog már holnap sem számít, nemhogy az örökkévalóságban! Mindazok, amik korábban érdekeltek, össze sem hasonlíthatók azzal az örömmel, ami Jézussal való kapcsolatodból fakad.

Amikor kereszténnyé válsz, Jézus megváltoztatja az értékrendedet. Többé nem akarod azokat a dolgokat csinálni, amiket korábban csináltál. Ő megváltoztatja a "vágyaidat" is.

Amikor Isten belép az életedbe, megtanulod a Jézus megismerésének örömét. És ez az, ami igazán számít!

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Milyen apró dolgok miatt aggódsz, amik megfosztanak boldogságodtól?
  • Mi az a néhány gyakorlati módszer, amivel Isten felé fordíthatod a figyelmedet, és megtarthatod az örökkévalóság perspektíváját?
  • Mi volt számodra a legfontosabb, mielőtt hittél Jézus Krisztusban? Hogyan érzel most ezzel kapcsolatban?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.06.24.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Ha nagylelkűséget vetsz, nagylelkűséget fogsz aratni

2019. november 15. 03:00 - nagynikoletta

nagylelkuseg_niki.jpg

„Emlékezzetek erre: aki spórolva vet, spórolva fog aratni is, és aki nagylelkűen vet, nagylelkűen fog aratni is. Mindegyikőtöknek annyit kellene adnia, amennyit eldöntöttetek a szívetekben, hogy adtok; ne vonakodva vagy kényszerből, mert Isten a vidám adakozót szereti” (2Kor 9,6–7 NIV fordítás).

A Biblia azt mondja a korinthusiakhoz írt második levél 9. fejezetének 6. és 7. versében: „Emlékezzetek erre: aki spórolva vet, spórolva is fog aratni, és aki nagylelkűen vet, nagylelkűen is fog aratni. Mindegyikőtöknek annyit kellene adnia, amennyit eldöntöttetek a szívetekben, hogy adtok; ne vonakodva vagy kényszer alatt, mert Isten a vidám adakozót szereti” (NIV fordítás).

A vetés és az aratás elve az élet minden területére vonatkozik, nem csak a pénzügyeidre. Bármit vetsz az életedben, azt fogod aratni is. Bármit helyezel letétbe, azt fogod visszakapni is. Ha kritikát vetsz az életed során, aratni is más emberektől kapott kritikát fogsz. Ha kedvességet vetsz, kedvességet aratsz. Ez a betakarítás törvénye. Ha almamagokat ültetsz, nem körtét fogsz kapni, hanem almát. Ha nagylelkűen vetsz, nagylelkűséget fogsz aratni.

Ez a betakarítás elve: valahányszor szükséged van valamire, ültess magot! Amikor a gazda a kopár mezőjére tekint, nem panaszkodik miatta. Egyszerűen kimegy, és elkezd magokat vetni. Ha csak kevés magja van, választhat. Vagy felhalmozhatja, vagy oda is adhatja. Ha megtartja, az lesz mindene. Ha odaadja, Isten meg fogja sokszorozni. Ez a meglepő: nem csak azt aratod, amit vetettél. Mindig többet aratsz, mint amit vetettél!

Isten azért alakítja ezt így, mert azt szeretné, hogy hozzá hasonlóvá válj. Isten adakozó. Az egyetlen módja annak, hogy valaha is hasonlóvá válj hozzá, ha megtanulod a nagylelkűséget. Amikor fukar vagy, akkor leginkább az ördöghöz hasonlítasz. Amikor nagylelkű vagy, akkor Istenhez hasonlítasz. Ha odaadod, Isten megsokszorozza azt.

Ez logikátlanul hangzik: add oda, amikor szükségben vagy azért, hogy többet kapj vissza. Azonban épp ez az, amiért hitre van szükség! Isten azt mondja, hogy úgy kaphatsz, ha adsz, és nem úgy, ha megtartod.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor kaptál többet Istentől és másoktól annál, mint amennyit te adtál?
  • Hogyan kellene eldöntened azt, hogy mennyit adj?
  • Mire van szükséged jelenleg? Hogyan tudnád éppen azt a dolgot odaadni másoknak?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.11.08.)

Szólj hozzá!

Négy szívbéli hozzáállás az adakozáshoz

2018. augusztus 05. 03:00 - daniella_89

"Mindenki előre el kell döntse a szívében, mennyit ad. És ne adjon vonakodva, vagy kényszerből. 'Mert Isten szereti azt, aki jókedvűen adakozik'" (2Korintus 9:7 NLT fordítás)

charity-donation-small.jpg


Hogyan lehet Istennek tetsző az adakozáshoz való hozzáállásod? A szíveddel kezdődik. Istent sokkal jobban érdekli az adakozásra való készségességed mint a vagyonod, mert őt az érdekli, mi történik a szívedben, mikor elhatározod, hogy adsz.

A Biblia a 2Korintus 9:7-ben ezt mondja: "Mindenki előre el kell döntse a szívében, mennyit ad. És ne adjon vonakodva, vagy kényszerből. 'Mert Isten szereti azt, aki jókedvűen adakozik'" (NLT fordítás) Ez a vers kifejezetten négy kulcsfontosságú szívbéli hozzáállásról beszél, amelyekkel rendelkezned kellene, mikor adsz.

1. Adakozz meggondoltan. Ne adj megfontolás nélkül. A leginkább lelki adakozást megelőzi az, hogy gondolkodsz rajta, imádkozol érte és felkészíted az elmédet rá. Miért? Mert mindent megtervezünk, ami fontos az életünkben. Isten azt szeretné, hogy az adakozás fontos és jelentőségteljes legyen az életedben.

2. Adakozz lelkesen. Ne mondd: "Adakoznom kell! Ha nem teszem, Isten odacsap egy villámmal, vagy valamivel" Adj azzal a tudattal, hogy Isten valami nagy dolgot végez el a szívedben, mikor nagylelkűvé válsz.

3. Adakozz önként. Ne adj, ha bárki kényszerít rá. Isten ezt úgysem fogja megáldani. De minden egyes alkalommal, mikor úgy érzed, Isten felszólít az adakozásra, jobb, ha adsz!

4. Adakozz jókedvűen. Adj örömmel! Az egyik görög szót a felajánlásra a "túláradóan vidám" kifejezésként is ismerjük. Isten szeretné, ha élveznéd a neki és a másoknak való adakozást.

Néha kihívás jókedvűnek lenni, mikor Isten adakozásra szólít. Ha bármikor is ezt érzed, emlékeztesd magad azokra az előnyökre, amiket Isten akar munkálni a szívedben: az adakozás közösséget teremt. Legyőzi az anyagiasságot. Megerősíti a hitedet. Befektet az örökkévalóságba. Megáld téged. Istenhez tesz méginkább hasonlóvá.

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Isten azt szeretné, ha meggondoltan, lelkesen, önként és jókedvűen adakoznál. Melyik hozzáállás ezek közül számodra a legnehezebb? Melyik a legkönnyebb? Miért?
  • Milyen egészséges, udvarias válasszal tudnál kezelni, visszautasítani egy olyan helyzetet, amikor úgy érzed kényszerítenek az adakozásra?
  • Mit munkál ki Isten a szívedben az adakozási szokásaid és döntéseid által?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.29.)

Szólj hozzá!

A nagylelkűség nem az adományaid mértékéről szól

2015. december 26. 03:00 - hofgartekesnoemi

 

„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti Isten". (2 Kor 9:7 NLT)

A Karácsony nem elsősorban a könyörületesség ünnepe, sokkal inkább a nagylelkűségé. Isten nagylelkűségét ünnepeljük, amely abban nyilvánult meg, hogy feláldozta értünk egyetlen Fiát, hogy örök életünk lehessen.

Éppen ezért az ünnepek alatt nem is tehetnénk jobbat annál, mint hogy a nagylelkűséget gyakoroljuk. A nagylelkűség pedig nem arról szól, hogy mennyit adunk. A mennyiség teljesen lényegtelen. A Biblia így ír erről: „Mert ha megvan a szándék, az aszerint kedves Istennek, amitek van, nem aszerint, amitek nincs.” (2Kor 8:12., NLT)

A nagylelkűség tehát nem vagyon, hanem hajlandóság kérdése – hogy segítesz-e másoknak, hogy szeretsz-e másokat, hogy tiszteled-e az Urat.

A Korintusbeliekhez írt második levélben (2Kor 9:7) Isten három fő vonását tárja elénk az igazán nagylelkű viselkedésnek: „Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti Isten.

A biblikus alapokon nyugvó nagylelkűséget tehát a következők határozzák meg:

  • Mindig átgondolt. “„Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében …” Át kell gondolnod hogy mennyit fogsz adni. Soha ne adj hirtelen felindulásból. Gondold át, tervezd el előre.
  • Mindig önkéntes. „Ne kedvetlenül vagy kényszerűségből…” Soha ne adj, ha vonakodva teszed, vagy ha valaki kényszerít erre. És soha ne adj azért, mert bűntudatot érzel. Ha így adsz, attól nem növekszel hitben és a szíved állapota sem lesz jobb.
  • Mindig örömmel történik. „A jókedvű adakozót szereti Isten…” A Bibliában a görög "jókedvű" szónak még "nevetés", "vidámság" jelentése is van. Ha tehát nem tudsz örömmel adni, inkább ne adj. Légy inkább komor és fösvény. Ha nem adsz jókedvűen, inkább ne adj.

Légy tehát nagylelkű, amikor adsz. Ismétlem, ez nem arról szól, hogy milyen összeget adsz – egyáltalán nem is fontos pénzt adnod. Lehetsz nagylelkű az időddel vagy a képességeiddel. De bármit is adsz, add átgondoltan, önként és örömmel.

Beszéljetek róla

  • Miért fontos, hogy milyen a hozzáállásunk, amikor adunk?
  • A nagylelkűséggel kapcsolatos fenti három dolog (átgondoltság, önkéntesség, öröm) közül  melyiket a legnehezebb megvalósítanod? Miért?
  • Ha valaki ad neked valamit, észreveszed, ha hiányzik valamelyik ebből a három dologból? Mit teszel ilyenkor?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12.19.)

Szólj hozzá!

Isten törvénye helyreállítja az egészségedet

2014. szeptember 07. 03:00 - sema22

"Sosem felejtkezem el törvényeidről, mert azok helyreállítják jókedvem és egészségem" (Zsoltárok 119:93 TLB)

 tomatoes_health_23.jpg

Isten igéje tele van olyan rendelkezésekkel amelyek arról biztosítanak,hogy megvédenek és életet ajándékoznak neked. Ha Isten azt mondja, hogy tégy meg valamit, akkor azt neked szánja, hogy tedd meg. És ha azt mondja, hogy ne tegyél meg valamit akkor nem kellene megtenned. Szóval miért kövesd Isten szavát? Miért ez a könyv legyen a kiinduló alap?

Mert a Biblia független és nem változik. A hóbortok változnak, a vélemények változnak, még a tudomány is változik. Mire egy tudományos könyv megjelenik már lehet hogy elavult. Pár hete kidobtam egy nagy köteg számítástechnikai könyvet, mert már nem voltak használhatóak. Rossz operációs rendszerek, rossz programok. Minden változik, csak az Isten szava nem, mert az igazság nem változik.

Egy interjú során megkérdezték Alan Sheperd-öt az első amerikai asztronautát, hogy: "Mi az amire támaszkodik?" Ő ezt válaszolta: "Arra, hogy Isten törvényei nem váloznak." Milyen nagyszerű válasz. Mi lenne, ha a gravitáció csak minden második nap működne?

Isten törvénye megváltoztathatatlan. Nem változnak. Ha azt szeretnéd, hogy életed újra egészséges legyen érzelmileg, kapcsolatilag, egészségügyileg vagy más módon, akkor Jézus Krisztust kell megtenned életed irányítójának, és Isten törvényének teljes hatalmat kell adnod az életedben.

Illetve olyan elkötelezettnek kell lenned mint ahogyan Dávid nyilatkozik az alábbiakban: Zsoltárok 119:112: "Eldöntöttem magamban, hogy engedelmeskedni fogok törvényednek, mindegy mi jön" (CEV) és a Zsoltárok 119,93: "Sosem felejtkezem el törvényeidről, mert azok helyreállítják jókedvem és egészségem" (TLB). Megvan benned az elhatározás, hogy minden körülmények közt kövesd Isten törvényét? Isten azt ígéri, hogy helyreállítja a jókedvet és egészséget az életedben, ha követed amit mond, ha őszintén alázatosan hagyod Istent, hogy irányítson.

Beszéljetek róla:

  • A Biblia melyik része az, aminek a legnehezebben  tudsz engedelmeskedni?
  • Hogyan tapasztaltad meg, hogy Isten helyreállítja a jókedvedet a neki való engedelmesség révén?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014. Augusztus 31.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása