Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Az engedelmesség kényelmetlen, de ez jó dolog

2017. február 04. 03:00 - nagynikoletta

„Miután (a bölcsek) eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket.” Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig.” (Máté 2:13-15a, NIV fordítás).

A mai üzenet szerzője Tom Holladay, aki a Saddleback Gyülekezetben tanít.

Józsefnek és Máriának sok dolgot el kellett engedniük a hitből tett utazásuk miatt. Mindent, amit ismertek maguk mögött hagytak, amikor Egyiptom felé haladtak. És egy bizonyos értelemben, a kényelmük volt az, amit a legmélyebb szinten áldoztak fel.

Istenben bízni és az Ő tervét követi gyakran kényelmetlen, mivel rossz dolgok tesznek minket kényelmessé. Kényelmessé válunk a saját kis szokásainkkal és rituáléinkkal, azokkal a dolgokkal, melyek megrekesztenek minket ahelyett, hogy elvezessenek oda, ahova Isten szeretné, hogy növekedjünk.

Ha Istenre bízod az egészséged, valószínűleg azt fogja jelenteni, hogy le kell mondanod néhány kedvenc ételedről. Ha Istenre bízod a pénzügyeidet, valószínűleg azt fogja jelenteni, hogy csökkentened kell a kiadásaidat.

Kényelmetlen felhagyni egy szokással. Kényelmetlen szembenézni a félelemmel. Kényelmetlen olyan helyre menni, ahol még sosem jártál korábban vagy megbocsátani valakinek, aki megbántott. De a növekedés és a változás mindig akkor válik valóra, ha azokat a kényelmetlen dolgokat megteszed, és ez jó.

Ha nem hozzuk meg azokat a döntéseket, továbbra is olyan dolgokhoz fogunk ragaszkodni, amelyek kényelmessé tesznek minket és a végén hátat fordítunk Istennek, aki a kényelem és a nyugalom forrása.

A Biblia azt mondja, hogy „Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.” (2Kor 1:3, NIV fordítás).

Felszólítalak arra, mint eddig még soha, hogy ismerd fel azt, hogy Isten a nyugalom és vigasztalás Istene. És azokban a pillanatokban, amikor visszafordulnál ahhoz a régi szokáshoz, régi gondolkodásmódhoz, amely letérít az útról, fordulj Istenhez és mondd „Istenem, adj nekem vigasztalást, adj nekem nyugalmat!”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutathatnád Istennek, hogy sokkal jobban szeretnél növekedni, mint kényelemben lenni?
  • Milyen szokások akadályoznak meg abban, hogy engedelmes legyél Istenhez?
  • Hogyan érzékelted azt, hogy Isten munkálkodott benned, amikor engedelmesen megtettél valamit, ami eleinte kényelmetlen volt?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.28.)

Szólj hozzá!

A jellemedbe fektess, ne a kényelmedbe!

2016. szeptember 25. 03:00 - Szíj Melinda

„Növekedjetek szellemi erőben, és jussatok a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus mélyebb megismerésére!” (2 Péter 3:18, TLB fordítás)

maxresdefault.jpg


Isten azt akarja, hogy szellemileg növekedj, és egyre hasonlóbbá válj Jézus Krisztushoz. Hogyan teheted ezt meg? Úgy, hogy pénzed egy részéből önmagadba és személyes fejlődésedbe fektetsz.  

A Biblia így fogalmaz a 2 Péter 3:18-ban: „Növekedjetek szellemi erőben, és jussatok a mi Urunk és Megváltónk, Jézus Krisztus mélyebb megismerésére!” (TLB fordítás)

Szellemi erőben akkor növekszel, ha pénzedet képességeid kibontakoztatására és önmagad nevelésére használod, hogy ezáltal jobb vezetővé, jobb szónokká, jobb imádkozóvá, vagy egyszerűen csak jobb emberré válhass.

Nem szeretem mondani, de muszáj: a kocsidat nem fogod magaddal vinni a mennybe, ahogyan a lakásodat, a kanapédat, a ruháidat, és a porcelánjaidat sem.

A jellemedet azonban magaddal viszed. Csábító lehet, hogy pénzed a kényelmedet szolgáló befektetésre költsd, ám Isten azt várja el tőled, hogy olyasmire fordítsd a pénzed, ami tovább kerül a mennybe – ez pedig a jellemed. 

Mindez azt jelenti, hogy valahányszor megvásárolsz egy keresztény könyvet, ami segíti az épülésed, akkor beruháztál abba, amit én csak úgy hívok, hogy Isten „Növekedési Alapja”. Valahányszor pénzed egy részéből lelkigyakorlatra vagy egy olyan szimpóziumra áldozol, ami életed előrehaladását szolgálja, máris befektettél a Növekedési Alapba. Amikor pénzt fizetsz egy tanfolyamra, mely közelebb visz ahhoz, aminek Isten szeretne látni téged, Isten mosolyog és azt mondja, hogy ez jó pénzbefektetés.

Sosem fogom elfelejteni, amikor megvásároltam az első Bibliámat. Tizenéves voltam, és azt gondoltam, „ez a legfontosabb könyv a számomra, ezért meg fogom szerezni a legjobbat, amit csak találok”. Rövid kutakodás után találtam egyet, ami megtetszett, és azt a nevet viselte, hogy Thompson Lánchivatkozásos Biblia. Aztán az is eszembe jutott, hogy „olyan kötésben szeretném, ami sokáig kitart, így a legfinomabb bőrkötéses darabra igyekszem szert tenni, amit csak találok”. 60 dolláromba fog kerülni ez a Biblia – ami két havi zsebpénzem ára. Lemondtam két hónapi nassolásról, a moziról és más hiábavalóságokról, ellenben lett egy igazán szép Bibliám, amiről tudtam, hogy egész hátralévő életemben hasznát vehetem.

Ez a Bibliám a mai napig megvan, és legnagyobb kincsemként tartom számon, mert oly sok éven át kiszolgált. Tele van aláhúzkodásokkal, mivel a lényeget mindig így emeltem ki, de benne találhatók személyes jegyzeteim is.  

A Biblia rámutat: „Miért költenétek a pénzeteket olyasmire, ami nem valódi táplálék? … Hallgassatok rám, és azt fogjátok enni, ami jó; lelketek vígságára lesz a gazdag táplálék, ami megelégít” (Ézsaiás 55:2, NCV fordítás).

Költheted a pénzed gyorséttermi ételre vagy lelki táplálékra. Válassz úgy, hogy lelki javakban gazdagító táplálékra áldozol, ami elősegíti a lelki növekedésed.

Beszéljetek róla:

  • Hogyan próbál meggyőzni a társadalom arról, hogy a kényelmed fontosabb, mint a jellemed?
  • Miért elégít meg a „lelki táplálék” jobban, mint a gyorséttermi étel?
  • Mi az a kényelmedet szolgáló momentum, amiről lemondhatnál, hogy több pénzed maradjon a jellemedbe fektetni?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.18.)

Szólj hozzá!

Isten kegyelme által szenvedésednek célja van

2016. március 23. 03:00 - Szíj Melinda

”Csak az én kegyelmemre van szükséged, mert erőm akkor nyilvánul meg leginkább, amikor gyenge vagy." (2 Korinthus 12:9a, TEV fordítás)

withered-flower.jpg

Lelkipásztorként állandóan szenvedő emberek vesznek körül. Ha veszel két embert, és ugyanazon szorult helyzet elé állítod őket, az egyik összeomlik, míg a másik rendíthetetlen lélekkel állja a próbát. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az egyikük Isten megtartó kegyelmére hagyatkozik.

Mi az, ami enyhíti fájdalmunkat, és segít továbblépnünk, amikor szenvedünk, és fel szeretnénk adni? Isten kegyelme az.

Pál nagyszerű példáját adja ennek a második korinthusi levélben. Háromszor is elmondta: „Uram, vedd el ezt a gyötrelmet az életemből”, de Isten nem tette meg. A Biblia szerint Isten így felelt: „Csak az én kegyelmemre van szükséged, mert erőm akkor nyilvánul meg leginkább, amikor gyenge vagy." (2 Korinthus 12:9a, TEV fordítás).

Amikor válsághelyzetben Isten segítségéért könyörgünk, kétféle választ kaphatunk tőle: vagy véget vet a szenvedésnek, vagy megadja az erőt, hogy megbirkózzunk vele.

A második opció nem igazán kedvünkre való. Azt akarjuk, hogy akármilyen fájdalommal küzdünk is, Isten azonnal szüntesse meg. Pedig Isten olykor céllal hagy a fájdalomban. Azt akarja, hogy megtanuljunk valamit. Sokkal jobban tud minket szenvedés árán, semmint kényelemben tanítani.

Ha életed legmélyebb, legsötétebb helyzeteiben találkozol Isten kegyelmével, rájössz, hogy semmi – sem probléma, sem válság, sem szenvedés – nem veszélyeztetheti az életed. Felismered, hogy Isten segítségével minden helyzetet tudsz kezelni.

Ám legyünk őszinték. Nem mindig kezeljük úgy a problémáinkat, hogy azok a fejlődésünket szolgálhassák. Gyakran saját magunkra hagyatkozunk. A Biblia emlékeztet rá, hogy ez megkeseredetté tesz minket: Vigyázzatok, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűségnek a gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokak életét meg ne mérgezze” (Zsidók 12:15).

Bármilyen fájdalommal kell is megbirkóznod, az egyedüli ellenszer Isten kegyelme. Hogy részesülhess Isten kegyelmében, csak annyit kell tenned, hogy alárendeled magad, elmondod neki, hogy szükséged van a segítségére, és elfogadod kegyelmét.

Lehetséges, hogy Isten nem vet véget a szenvedéssel teli helyzetnek. De képes keresztülvezetni rajta, és meg is teszi.

Beszéljetek róla:

  • Volt-e olyan nehéz helyzet az életedben, melyen keresztül Isten megmutatta neked a kegyelmét?
  • Tapasztaltál már olyat, hogy keserűség lett úrrá rajtad, amikor nem akartad a fájdalmadat átadni Istennek?
  • Vajon miért tud Isten könnyebben tanítani a szenvedésben, mint a kényelemben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.03.16.)

 

 

Szólj hozzá!

Engedelmeskedj Istennek, ne ragaszkodj a magadéhoz

2012. december 13. 03:00 - *Agota*

"Miután eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: "Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked, mert Heródes halálra fogja kerestetni a gyermeket." Ő pedig felkelt, vette a gyermeket és anyját még éjnek idején, és elment Egyiptomba. Ott volt Heródes haláláig…" (Máté 2:13-15a)

maryjosephdonkey.jpg

Józsefnek és Máriának nagyon sok dolgot el kellett engedniük a hitből tett utazásuk miatt. Mindent maguk mögött hagytak, amit ismertek, amikor elindultak Egyiptom felé. Egyrészt, amit feláldoztak, az a saját kényelmük volt, a legmélyebb szinten.

Gyakran kényelmetlen Istenben bízni és követni a tervét, mert jól érezzük magunkat a rossz dolgainkkal kapcsolatban. Elkényelmesedünk a saját kis szokásainkban és rituáléinkban, azokban a dolgokban, amik megállítanak ahelyett, hogy odajuttatnának, ahol Isten növekedni akar minket látni.

Ha az egészségedet Istenre bízod, akkor valószínűleg fel kell adnod pár kedvenc ételedet. Ha a pénzügyeidet bízod Istenre, akkor több, mint valószínű, hogy vissza kell szorítanod a költekezésed.

Egy szokást megtörni kényelmetlen. Szembenézni a félelmeinkkel nem kellemes. Kellemetlen elmenni valahová, ahol még nem voltál előtte, vagy megbocsátani valakinek, aki megbántott. De a növekedés és változás mindig a kényelmetlen dolgok megtétele által jön, és ez a jó az egészben.

De ha nem nézünk szembe a félelmekkel, hanem továbbra is olyasmihez ragaszkodunk, ami nekünk kényelmes, akkor hátat fordítunk Istennek, aki alapvetően a kényelem forrása.

A Biblia azt mondja, hogy "Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene" (2 Kor 1:3)

Meghívlak ezen a Karácsonyon, mint még soha, hogy ismerd fel, hogy Isten a kényelem Istene. És azokban a pillanatokban, amikor visszafordulnál a régi szokásokhoz, a régi gondolkozásodhoz, ami visszafog, fordulj Istenhez és mondd "Istenem, adj nekem vigasztalást."

Beszéljünk róla:

  • Milyen engedelmességet halogattál a félelemtől való nyugtalanság miatt?
  • Imádkozz Isten vigasztalásáért és bátorításáért, hogy ezek kimozdítsanak az elégedettségből az engedelmességbe.

Daily Hope by Tom Holladay, 2012.12.06

Szólj hozzá!

Az élet azért nehéz, hogy növekedhess

2012. december 04. 03:00 - janosh

Bejegyzés alcíme...

 „Vessétek le a régi élet szerint való ó embert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Efézus 4:22-24)

Sok vallás és New Age típusú filozófia hirdeti azt az ősi hazugságot, hogy isteni lények vagyunk, vagy éppen istenné is válhatunk. Engedd meg, hogy egyértelműen tisztázzam: te soha nem lehetsz Isten (de még isten sem).

Ez az öntelt hazugság a Sátán legősibb kísértése. A Sátán azt ígérte Ádámnak és Évának, hogyha követik a tanácsát, akkor „olyanok lesztek, mint az Isten” (1. Móz. 3:5).

A vágy, hogy istenné váljunk, minden alkalommal előjön, amikor befolyásolni szeretnénk a körülményeinket, a jövőnket vagy éppen a körülöttünk lévő embereket. Teremtményekként azonban sohasem válhatunk Teremtővé. Isten nem szeretné, hogy istenné válj; azt szeretné, ha istenfélő lennél: ha az ő értékeit, hozzáállását, akaratát és személyét vennéd figyelembe. Ez alatt azt értjük, hogy „öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” (Efézus 4:22-24)

Isten terve az életeddel ezen a Földön nem a kényelem élj; sokkal inkább a jellemfejlődés. Azt szeretné, ha lelkileg felnőnél és Krisztushoz hasonlóvá válnál. Krisztushoz hasonlóvá válni nem azt jelenti, hogy elveszíted a saját személyiségedet, vagy éppen egy tudattalan klónná leszel. Isten teremtett téged egyedinek, így semmiképpen sem akarja ezt tönkretenni benned. A Krisztushoz hasonlóvá válás nem a személyiséged, hanem a jellemed átformálódását jelenti.

Isten azt szeretné, ha egy olyan jellem fejlődne ki benned, mint amiről például Jézus beszél a Boldogmondásokban, Pál a Lélek gyümölcseiről szóló igékben, a Szeretethimnuszban; Péter pedig a hatásos és termékeny életről szóló igékben (Máté 5:1-12; Galata 5:22-23; 1Korinthus 13; 2Péter 1:5-8).

Minden alkalommal, amikor megfeledkezel erről a jellemről, frusztrálttá válsz a körülményeid miatt. Azt kérdezgeted majd magadtól, hogy „Miért történik ez velem? Hogyan kerültem ebbe a nehéz helyzetbe?” Az egyik válasz egész egyszerűen az, hogy az élet bonyolult! De éppen ez ad alkalmat a növekedésre. Emlékezz: a Föld az nem a Mennyország.

Sok keresztyén félreértelmezi Jézus „bőségben élésről” mondott szavait (János 10:10b) és tökéletes egészségről, luxusról, folyamatos boldogságról, álmaink megvalósításáról beszél; arról, hogy hit és imádság által egy csapásra megszabadulhatunk minden problémától.

Összegezve az egészet, tulajdonképpen azt várják, hogy a keresztény élet könnyű legyen. Mennyországot akarnak a Földön.

Ez az önző perspektíva Istenre úgy tekint, mint aki csak azért létezik, hogy a személyes igényeit maradéktalanul kielégítse. De Isten nem a szolgád! Ha pedig azzal áltatot magad, hogy az élet könnyű, akkor vagy súlyosan csalódottá válsz, vagy valóságtagadóvá.

Soha ne feledd, hogy az élet nem rólad szól! Isten teremtett téged a saját céljaira, nem pedig fordítva. Miért biztosítaná Isten a Földön a Mennyet, amikor azt az örökkévalóságra ígérte? Isten azért adott nekünk időt itt a Földön, hogy felépítsük és megerősítsük a jellemünket a Mennyországra.

Beszéljünk róla:

  • Hogyan igyekszel befolyásolni a saját körülményeidet vagy a körülötted élőket?
  • Hogyan éled meg azt a „teljes életet” amelyet Jézus adott neked? (János 10:10)

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.11.27)

Szólj hozzá!