Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Három kérdés az érzéseidről

2022. január 24. 03:00 - Besther

love-g600f4e4ce_1920.jpg

„Mostantól kezdve tehát földi életetek hátralévő részét úgy kell leélnetek, hogy Isten akarata és ne emberi vágyak irányítsák azt” (1Pét 4,2 GNT)

Mik azok az emberi vágyak? A vágyak a te érzelmeid és vonzalmaid. Ha egyszer krisztuskövetővé válsz, akkor életedet Isten akarata fogja irányítani, nem az, ahogy érzel.

A Biblia azt mondja az 1Péter 4,2-ben: „Mostantól kezdve tehát földi életetek hátralévő részét úgy kell leélnetek, hogy Isten akarata és ne emberi vágyak irányítsák azt” (GNT).

Mikor mérges, ideges vagy frusztrált vagy – bármit is érezz –, tedd fel ezt a három kérdést magadnak!

„Mi a valódi oka annak, hogy ezt érzem?” A válasz talán a félelem vagy az aggodalom. Talán összefügg valamivel, amit a szüleid mondtak évekkel ezelőtt. És ha valaki más ahhoz hasonlót mond neked, akkor az a személy lesz a célpontja a felgyülemlett haragodnak.

„Igaz?” Tényleg ezt érzed ebben a pillanatban? A Bibliában van egy pont, ahol Illés annyira elcsüggedt, hogy Istenhez megy panaszkodni: „Istenem, Izrael nemzetségéből én vagyok az egyetlen, aki téged szolgál.” Isten kihívja őt, és ezt mondja: „Tréfálsz velem? Ezek az emberek még mindig engem szolgálnak! Úgy teszel, mintha egyedül te próbálkoznál jó dolgot cselekedni az egész világon! Nem, ez nem igaz!”

„Amit most érzek az segít rajtam vagy fájdalmat okoz nekem?” Megkapod azt, amit szeretnél, ha továbbra is így érzel? Sok érzés hasznosnak tűnik, de valójában önpusztítóak.

Például tegyük fel, hogy elmész egy étterembe, és a kiszolgálás extrém lassú. Hosszú ideig várakozol, hogy kiszolgáljanak. Aztán 15 perccel utánad megérkezik egy pár, akik hamarabb megkapják az ételüket, mint te. Egyre ingerültebbé válsz, míg csak azt nem érzed, hogy valami ki akar törni belőled. Ekkor kell feltenned magadnak a mai három kérdést:

  • Mi a valódi oka annak, hogy ezt érzed? – Éhes vagy.
  • Ez igaz? – Igen, mert frusztrált téged a lassú kiszolgálás.
  • Amit érzel, az segít vagy árt neked? – Ha mérges vagy a felszolgálóra, az nem teszi jobbá a kiszolgálást. Működött valaha a zsörtölődés? Ha valaki azt mondja, hogy minden, amit teszel rossz, az változtatásra késztet? Nem, annyit tesz, hogy védekezni fogsz.

Tehát arra a következtetésre juthatsz, hogy az érzelmeid kezelése – a nyugalom választása a harag helyett – a legjobb út.

Ha megállsz, hogy feltedd magadnak ezt a három kérdést, akkor jobban meg fogod érteni, hogy miért érzel így, és mit kell tenned, hogy segíts a helyzeten.

Ne engedd, hogy az érzelmeid irányítsanak! Döntsd el ma, hogy foglalkozol azzal, ahogyan érzel! – Hogy kezeled az érzelmeidet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mikor hittél el olyasmit az érzelmeid hatására, ami nem volt igaz?
  • Gondolj egy közelmúltbeli élményre, amikor dühösnek vagy frusztráltnak érezted magad! Mit gondolsz, ha feltetted volna magadnak ezt a három kérdést, hogyan változtatta volna meg a helyzet kimenetele?
  • Mit gondolsz, mit jelent az, hogy Isten akarata irányít?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.17.)

Szólj hozzá!

Kérd Istent a lehetetlenért!

2020. május 31. 03:00 - Besther

20200531.jpg

„Hívj engem, és válaszolni fogok neked. Hihetetlen és elképzelhetetlen dolgokat mondok neked, amiket te soha nem tudnál kitalálni magadtól” (Jer 33,3 The Message fordítás).

Mikor egy lehetetlen helyzetbe kerülsz, a tehetséged, a logikád és a műveltséged nem fogja megoldani a problémád.

Egyedül Isten tudja.

Ezért imádkozol, és kéred Isten természetfeletti segítségét. Isten ezt mondta Jeremiásnak, aki ugyanabban az időben élt, mint Dániel, hogy „Hívj engem, és válaszolni fogok neked. Hihetetlen és elképzelhetetlen dolgokat mondok neked, amiket te soha nem tudnál kitalálni magadtól” (Jer 33,3 The Message fordítás).

Dániel lelki bölcsességet kért Istentől, amikor Nebukadneccar király megkérte, hogy fejtse meg egy álmát.

Dánielnek szüksége volt az Úrra, hogy megmutassa azt, amit ő soha nem talált volna ki magától. Ezer éven át tippelgethetett volna, mégsem tudta volna kitalálni a király álmát. Isten viszont egy pillanat alatt elmondhatta neki. 

A Biblia azt mondja: „Nem a tiétek az, amit akartok, mert nem kéritek Istent érte” (Jak 4,2 TEV fordítás).

Olyan sokszor elmulasztjuk Isten legjobbját, egyszerűen azért, mert soha nem kérjük őt érte.

Én már láttam a saját életemben, hogy Isten ezt újra és újra megteszi. Én is szembe néztem olyan dolgokkal, melyeknek a megoldását egyedül nem tudtam megfejteni. Így hát imádkoztam.

És Isten válaszolt. Az életem a megválaszolt imáim sorozata.

Azt akarom, hogy Isten ezt érted is megtegye.

Kérni fogod őt az életedre vonatkozó legjobbért?

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tett csodákat az ima azok életében, akikkel törődsz?
  • Hiszel abban, hogy Isten tudja, hogy mi a legjobb számodra, és segíteni akar neked? Ha igen, akkor ez hogyan tükröződik az imáidban?
  • Milyen lehetetlen helyzetért szükséges Istent kérned?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2020.05.24.)

Szólj hozzá!

Bölcs emberek kérdeznek, és aztán figyelnek

2018. szeptember 21. 03:00 - csmsdvd

„Mély víz az ember szívének a terve, de az okos ember kimeríti.” (Péld 20:5)

Aki bölcs szeretni lenni jó, ha megtanulja, hogyan tegyen fel bölcs kérdéseket, és hogyan hallgasson, hogy meghallja a válaszokat is.

Példabeszédek könyve 20:5 versében olvassuk: „Mély víz az ember szívének a terve, de az okos ember kimeríti.Más szóval, mindenki tud valakit valamire tanítani. A mély forrás vizéből mélyen lehet meríteni.

Hogyan meríthetsz más ember bölcsességéből? Hát úgy, hogy értelmes kérdéseket teszel fel.

Utazásaim során a világban, kérdéseket tettem fel taxi sofőröknek és miniszterelnököknek, mindegyiktől tanultam valamit. Bárki mondhat bölcsességet, ha megfelelően szólítjuk meg.

Egy tanulság azonban van: mialatt beszélek, nem tudok a másikra figyelni. Azaz amikor a szám mozog, nem fogadok be. Nem tanulsz, miközben beszélsz. Csak akkor tanulsz, amikor hallgatsz. Ezért jó, ha megtanulsz hallgatva figyelni.

Az évek során nagyon sok interjút készítettem, ezért érdekel, hogy mostanra hogyan változtak az interjús műsorok. Ezek javarészt már nem a vendégekről szólnak, hanem az interjúztatókról. Az ilyen műsorok lényege ma már, hogy a műsorvezetőre, a kérdezőre hívják fel a figyelmet.

Bárkitől lehet tanulni, ehhez azonban tudni kell kérdezni és hallgatni. Ezek jellemzik a bölcs embert.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Próbálj egész nap figyelni, és nem beszélni. Milyen változást tapasztalsz?
  • Mit kommunikálsz, amikor valakinek kérdést teszel fel, figyelsz és összpontosítasz rá?
  • Milyen lehet egy bölcs kérdés?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.14.)

Szólj hozzá!

Istenem, miért történik ez velem?

2017. április 17. 03:00 - nagynikoletta

„Nem teljes az ismeretünk és a prófétálásunk sem…Most csak úgy látjuk Istent, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. Később pedig szemtől szemben és világosan fogjuk látni. Nem teljes az ismeretünk, de akkor majd meg fogunk érteni mindent, ahogyan maga Isten teljesen megért minket.” (1Kor 13:9, 12, CEV fordítás)

Fájdalmában és kétségbeesésében Jób sok jogos kérdést tett fel: Miért is ad Isten a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szívűeknek? (Jób 3:20, GNT fordítás).

Ez a „miért” az emberi természetünk velejárója, mindannyian felvetjük ezt a kérdést. Van az a tévhitünk miszerint, ha megértjük a fájdalmunk okát, akkor az majd könnyebbé teszi elviselni a gyötrelmeket.

Nem magyarázatra van szükséged, hanem erőre. Nem magyarázatra van szükséged, hanem Megváltóra. Nem magyarázta van szükséged, hanem vigasztalásra és támogatásra.

Azonban, mi mindig magyarázatot keresünk! Kérdéseket teszünk fel mint, hogy „Miért sétált ki az életemből? Miért tett nekem olyan ígéretet, amit később megszegett? Miért bántott engem? Miért veszítettem el az állásomat? Miért halt meg? Miért lettem beteg?”.

Barátaim, évek óta tanulmányozom a „miért” kérdést, és megadom nektek a legjobb tudásom szerinti válaszom: nem tudom. Soha nem is fogom tudni, mivel nem vagyok Isten. És te sem vagy az. Van néhány dolog, amit egyszerűen nem fogunk megérteni, amíg nem jutunk át a halál utáni másik oldalra. Akkor majd minden nagyon, nagyon világossá válik. Egyedül Isten tudja. Ha nem kapod meg a válaszát azonnal, talán felhagyhatnál a „Miért?” kérdésekkel, mivel így csak a fájdalmat hosszabbítod meg.

A Példabeszédek könyve 25:2a-ban, ezt olvashatjuk: „Isten kiváltsága az, hogy a dolgokat elrejti” (TLB fordítás). Isten a kijelentés Istene. Kijelenti magát a természeten, a körülményeken és a Szentíráson keresztül. Az egyetlen ok, amiért bármit tudhatsz Istenről az, hogy Ő kijelentette önmagát.

A Biblia azonban nem csak azt mondja, hogy Isten kijelent, hanem azt is, hogy elrejt. És olykor Isten szándékosan rejti el arcát előlünk. Miért? Azért, hogy megtanuljunk bízni benne, és hogy hitben éljünk ahelyett, hogy az érzéseink irányítanának.

Isten semmiért sem tartozik neked magyarázattal. Istennek nem kell egyeztetni veled, mielőtt megtenne valamit. Istennek nem kell engedélyt kérnie tőled, mielőtt lehetővé tenné, hogy dolgok megtörténjenek az életben. Isten az Isten, és mi nem mindig fogjuk megérteni, hogy bizonyos dolgok miért történnek.

A Biblia azt mondja: „Nem teljes az ismeretünk és a prófétálásunk sem…Most csak úgy látjuk Istent, mintha egy homályos tükörben szemlélnénk. Később pedig szemtől szemben és világosan fogjuk látni. Nem teljes az ismeretünk, de akkor majd meg fogunk érteni mindent, ahogyan maga Isten teljesen megért minket.” (1Kor 13:9, 12, CEV fordítás).

Egyszer minden világossá fog válik. Minden értelmet fog nyerni. Azt fogod mondani: „Szóval, Isten ezért engedte ezt az életembe!”. Addig pedig, Isten azt szeretné, hogy bízz benne.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mely kérdéseket kellene betenned a „Megkérdezni Istentől, amikor a Mennybe jutok” elnevezésű mappába?
  • Hogyan növeli a hitedet a „miért” kérdéseid elengedése?
  • Hogyan bátoríthatnál ma valakit, aki megkérdőjelezte Istent és azon tűnődik, hogy Isten miért engedte bizonyos dolgok bekövetkeztét az életébe?
  • Beszélgess erről az állításról: Nem kell mindent megértenem ahhoz, hogy Isten utasításai szerint cselekedjem.

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.10.)

Szólj hozzá!

Három kérdés, amit minden bibliai idézet olvasásakor fel kell tenned

2017. március 04. 03:00 - Benjoe70

„Talán ugyanúgy tetszik az Úrnak az égő- és a véresáldozat, mint az engedelmesség az Úr szava iránt? Bizony, többet ér az engedelmesség…” (1Sám 15:22b)

bible_1.jpg

Ha nincs tapasztalatod abban, hogy Isten Igéjét hogyan alkalmazd az életedben, talán zavarban vagy. Hogyan teheted ezt meg? Ma három kérdést mutatok neked, melyeket bármely Igerésznél feltehetsz, és amik segíteni fognak abban, hogy a Bibliát a saját életedre alkalmazd. Íme a három kérdés:

  1. Mit jelentett ez az Igerész abban az időben, amikor írták?
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött rejtőzik?
  3. Hogyan alkalmazhatom az életemben?

Ezt úgy hívjuk, hogy „alkalmazás-híd”. Építünk egy hidat a Biblia és a mi világunk közé. Próbáljuk meg úgy felépíteni ezt a hidat, hogy megfigyeljük, mint mond nekünk Pál apostol az 1Korinthus 8. fejezetében a bálványáldozati hús elfogyasztásáról. Olvassuk el az 1Kor 8:1-13-at, majd tegyük fel magunknak a fenti kérdéseket.

  1. Mit jelentett ez az Igerész abban az időben, amikor írták? Korinthosz templomában olyan emberek voltak, akik tudták, hogy a bálványok nem jelentenek semmit, és hogy a nekik felajánlott ételnek nincs varázsereje. Mai hasonlattal csak hamburger volt vagy egy jó steak. Nem számított, hogy megeszik-e, mert a bálványok, amiknek fel lettek áldozva, nem voltak igaziak. Így ez a csoport szabadon evett az ételből, de nem voltak tekintettel arra, hogy mások mit gondoltak erről. Voltak ott új hívők is, akiket zavart ez a gyakorlat. Úgy gondolták, hogy a hívőknek nem kellene megenniük az isteneknek vagy más vallásoknak feláldozott ételt. Pál azt mondja az érett, tapasztalt híveknek, hogy ne engedjék, hogy Istentől kapott szabadságuk megzavarjon más testvéreket.
  2. Mi az az időtlen igazság, ami Isten mondanivalója mögött rejtőzik? Ne használd arra Istentől kapott szabadságodat, hogy másokat kellemetlen helyzetbe hozz.
  3. Hogyan alkalmazhatom az életemben? Nem túl gyakori, hogy ahol élek, Dél-Kaliforniában, kapcsolatba kerülnék áldozatként felajánlott étellel. Feltételezem, nálatok sem jellemző az ilyen helyzet. Akkor ez azt jelenti, hogy mindez számunkra nem hordoz üzenetet? Természetesen nem! Ha az időtlen igazság ez: „Ne használd a szabadságodat arra, hogy másokat azzal zavarj; a szabadságot szeretetre kell felhasználni,” akkor az számomra azt jelenti, hogy figyelemmel kell lennem a körülöttem lévő emberekre, mert így mutatjuk ki a szeretetünket. Tedd fel magadnak a kérdést: „Uram, tettem bármit önzésből, önteltségből, vagy tudatos közönyből másokkal, ami testvérem életében törést okozott? Voltam-e felfuvalkodott önnön szabadságom tudatában, vagy építettem-e másokat a szeretetben?”

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj egy nagyon ismerős bibliai történetre. Amikor újra elolvasod azt a passzust és felhasználod a fenti három kérdést, milyen új igazságokat vagy az életedben alkalmazható változásokat fedezel fel a történetben?
  • Hiszed, hogy Isten a Biblián keresztül az életedet szándékozik irányítani? Hiszed, hogy az igazságai időtlenek, és az üzenetei még ma is érvényesek?
  • Hogyan tudod megmutatni a hitedet a cselekedeteid által?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.02.25.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása