Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Szükségünk van arra, hogy mások is mellettünk járjanak az úton

2017. augusztus 15. 03:00 - Rigeri

“És ahogy elfogadtátok Krisztus Jézust Uratoknak, továbbra is követnetek kell Őt” (Kolossé 2:6, NLT fordítás)

A Biblia gyakran hasonlítja az életet az úton járáshoz, mert az élet olyan, mint egy utazás. Nem egy helyben üldögélünk. Az Új Szövetség több helyen mondja, hogy járjunk bölcsességben, szeretetben, világosságban és engedelmességben, és járjunk úgy, ahogy Jézus járt.

Azt is mondja a Biblia, hogy járjunk másokkal együtt az úton. Ennek három oka van:

  • Biztonságosabb.  Sétáltál már éjjel egyedül sikátorban vagy egy elhagyatott országúton? Egy kicsit félelmetes. De ha veled van még valaki, akkor nagyobb biztonságban érzed magad.
  • Támogatást kapsz. Az élet nem egy 50 méteres futás, hanem egy maraton. Ha másokkal együtt jársz az úton, abból energiát meríthetsz, hogy  végig kitarts.
  • Több mindent fogsz megtudni. Ha nem egyedül, hanem másokkal jársz együtt, több mindent fogsz megtanulni vagy megtudni. Ha egyedül vagy és rossz irányba mész, lehet, hogy észre sem veszed. De ha egy barátod melletted van, akkor valószínű, hogy egyikőtök rájön, hogy rossz felé mentek és meg kell találnotok a jó irányt.

Sok más fontos dolgot is megtanulhatunk, ha másokkal járunk együtt az úton. Megtanuljuk, hogyan viszonyuljunk más emberekhez és hogyan működjünk velük együtt. 

Azt is megtanuljuk, hogyan kell szeretni. Az 1Mózes 2:18-ban ezt olvassuk: “Nem jó az embernek egyedül.” Isten nem szereti a magányosságot, és Ő erre a közösséget adja megoldásként.  Amikor másokkal együtt járunk az életben, akkor egy olyan közösséget is találunk, amelyben megtanulhatunk szeretni.

Amikor másokkal együtt vagyunk, a  vendégszeretetet is megtanulhatjuk. A Biblia az 1Peter 4:9-ben ezt mondja, “Legyetek vendégszeretők egymással zúgolódás nélkül.”  Te miért zúgolódsz? Milyen kifogást találsz arra, hogy nem hívod el a barátaidat az otthonodba?

Talán azt, hogy piszkos a lakás?

Akkor takarítsd ki!

Vagy azt, hogy nem elég nagy és nincs elég hely?

Elférnek benne hárman? Jézus azt mondta, “Ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok velük.” (Máté 18:20, NIV ford.)

Mindenki vágyik arra, hogy tartozzon valahová, mert Isten emberi kapcsolatokra teremtett minket. Amikor más keresztényekkel járunk együtt és velük vagyunk közösségben, akkor ez a vágyunk beteljesül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan gazdagítják az életed azok az emberek, akik hűségesen veled járnak és melletted vannak?
  • Milyen kifigásokat találtál eddig arra, hogy ne kelljen gyakorolnod a vendégszeretetet? Mit változtatnál a hozzááállásodon?
  • Milyen emberek járhatnak melletted az életben? Kivel tudod megtanulni, hogy úgy járj, ahogy Jézus?

(Daily Hope by Rick Warren, 2017.08.08.)

 

Szólj hozzá!

Ismerj meg másokat, hogy ne irigyeld őket

2017. július 13. 03:00 - Abidzsil

„Ekkor jöttek azok, akik öt óra tájban álltak munkába, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.” (Máté 20:9-10 The Message)

envy.jpeg

Az irigység legyőzésének kulcsa abban rejlik, hogy felhagysz önmagad másokkal való összehasonlításával.

Az összehasonlítgatás a gyökere minden rossznak. Ez volt az első hiba, amit a szőlőművesek példázatában találunk: azok, akik utoljára jöttek, „munkába álltak, és kaptak egy-egy dénárt. Amikor azután az elsők jöttek, azt gondolták, hogy többet kapnak, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.” (Máté 20:9-10 The Message). Más szóval, elkezdték összehasonlítgatni egymást. „Nézzétek, mennyit kapnak ők. Mi többet fogunk kapni. Többet érdemlünk.”

A Biblia újból és újból azt mondja, hogy ne hasonlítsd össze önmagad másokkal két okból kifolyólag:

Először is, egyedi vagy. Isten különlegesnek teremtett téged. Nincs senki más ugyanolyan, mint te. Megalkotta az öntőformádat, majd széttörte azt. Nem vagy összehasonlítható senki mással.

Másodszor, ha elkezdesz összehasonlítgatni, az mindig egy újabb bűnhöz vezet az alábbi kettő közül: büszkeség vagy irigység. Amikor összehasonlítod magad másokkal, arra fogsz gondolni, hogy „Jobban csinálom, mint ők”, és tele leszel büszkeséggel, vagy arra, hogy „Ők jobban csinálják, mint én”, és tele leszel irigységgel. A büszkeség és az irigység is bűn.

Továbbá az irigység akkor jön elő, ha nem ismersz valakit igazán. Ha távolról nézel egy személyt, láthatod az erősségeit és sikereit, de csak amikor közel kerülsz hozzá, akkor ismerheted meg a sérelmeit, szokásait, gyarlóságait. Mindenkinek van rejtett fájdalma. Mikor távolról nézel egy embert, sokkal könnyebb nem látni a félelmeit és hibáit.

Nincs jobb módja közel kerülni és személyesen megismerni embereket, mint egy kis csoportban. Hallottam egy nőről szklerózis multiplexszel és lupusszal, aki azt mondta a kis csoportjának: „Ha a problémáinkat mindannyian a szoba közepén egy nagy halomba helyeznénk, és azokat tanulmányoznánk, az este végén feltehetőleg visszavennénk azokat, és hazavinnénk.”  Amikor közelebbről megismersz embereket, nem irigyled őket. De megtanulhatod, hogyan imádkozz értük.

Az irigység eltávolít minket egymástól. A közösség összeköt minket, és segít megismerni egymást, így abbahagyhatjuk önmagunk másokkal való összehasonlítását.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi a feladatod abban, hogy másokkal való kapcsolatod egy mélyebb szintre lépjen?
  • Milyen ajándékokat adott neked Isten ahhoz, hogy különleges légy? Milyen utakat biztosított neked?
  • Ki az a valaki, akit irigyelsz, vagy irigyeltél korábban? Mit tudsz tenni azért, hogy ezt a személyt jobban megismerd?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.07.06.)

Szólj hozzá!

Őrizd meg az egészséged: fogadj el másokat!

2017. június 25. 03:00 - K. Juc

 „Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott benneteket, az Isten dicsőségére.” (Róma 15:7)

fostering-self-acceptance-c-1024x683.jpg

Isten elfogad bennünket a zűrös életünk, a felemás indítékaink és az idegesítő hozzáállásunk ellenére. Ezért az egyik módja annak, hogy bemutassuk Isten szeretetét és dicsőséget hozzunk Neki, ha feltétel nélkül elfogadunk másokat. Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk a furcsaságaikat és nem akadunk fenn a hibáikon – így tudjuk felismerni bennük azt az embert, akit Isten a saját képmására alkotott.

Ahhoz, hogy az egészséges élethez szükséges változások megtörténjenek az életedben, a Biblia szerint mások támogatását kell keresned – ilyen lehet például egy kiscsoport. Egyedül ugyanis nagyon nehéz egészségre szert tenni és hosszú távon megtartani azt.

Emellett, ha támogatunk másokat, mi is megkapjuk a szükséges támogatást. A Biblia arra tanít bennünket, hogy feltétel nélkül fogadjuk el egymást, ugyanúgy ahogy Krisztus is feltétel nélkül elfogadott téged és engem.

„Fogadjátok el tehát egymást, ahogyan Krisztus is elfogadott benneteket, az Isten dicsőségére.” (Róma 15:7)

Ez az elfogadás biztonságos, elfogadó légkört teremt majd a kiscsoportodban, ahol senki sem fél megosztani a félelmeit vagy a kételyeit, és nem fél a harcairól beszélni. Ez fog hozzásegíteni ahhoz, hogy maradandó változást tapasztalj az életedben.

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Mi nehezíti meg, hogy elhidd, hogy Isten elfogad téged?
  • Szerinted mi az oka annak, hogy a legtöbben inkább azután képesek a változásra, hogy elfogadásra találtak, és nem előtte?
  • Kérd Istentől, hogy segítsen leengedni a falaidat, hogy sebezhető és őszinte tudj lenni a kiscsoportoddal!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.06.18.)

Szólj hozzá!

Amikor megvalljuk bűneinket, elkezdünk gyógyulni

2017. március 12. 03:00 - nagynikoletta

"Valljátok meg a bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (Jakab 5:16a, TLB fordítás)

A megbocsátáshoz az első lépés az, hogy beismered, vétkeztél és bűntudatod van emiatt. Azután felelősséget kell vállalnod a bűnödért.

Hogyan lehet felelősséget vállalni a bűnödért? Nem fog tetszeni a válasz, de azért mindenképpen hallanod kell: úgy tudod túltenni magad a bűntudaton, hogy elmondod, amit tettél egy másik személynek, aki feltétel nélkül szeret, meghallgat és nem ítélkezik feletted.

Fontos, hogy nem azért kell a bűnt megvallanod egy másik embernek, hogy bűnbocsánatot nyerj. Amikor Istennek megvallod a bűnödet, Ő megbocsát neked. Azonban sokan még ez után is bűnösnek érzik magukat. Ha bűnbocsánatot akarsz, mondd el Istennek a vétkedet. Ha érezni is akarod, hogy megbocsátást nyertél, el kell mondanod egy másik személynek. Ezt így tervezte el Isten. Az érzéseid feltárása a gyógyulásod kezdete. Csak egy közösségben jöhetünk helyre és gyógyulhatunk meg! Nem kell sok embernek elmondanod, elég, ha egy emberrel osztod meg. Ha egy másik emberrel szemben vétkeztél, akkor oda kell menned hozzá.

A Jakab 5:16-ben ezt olvashatjuk: "Valljátok meg a bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (TLB fordítás). Nem azt mondja az Ige, hogy „megbocsátást nyerjetek”, hanem hogy „meggyógyuljatok”. A megbocsátást Istentől kapjuk, a gyógyulásunkat pedig az emberi kapcsolataink segítik elő.

De miért van arra szükség, hogy egy másik személyt is belerángassunk a saját személyes bűnünkbe?

Azért, mert minden problémánk gyökere kapcsolatainkban rejtőzik. Sokszor tisztességtelenül bánunk egymással, játékokat játszunk, folyton álarcot viselünk és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, pedig mindenki tudja, hogy ez nincs így. Mindannyiunk életében vannak problémák és bűnök.

Csak kétfelé ember létezik a földön: egyik az, akinek az életében problémák és bűnök vannak, és ő ezt tudja, a másik pedig az, akinek az életében problémák és bűnök vannak, de ő azt nem ismeri be. Ha nem vagyunk hajlandók őszinték lenni egymáshoz, az mindenféle félelmet hoz be az életünkbe és elszigetel minket egymástól. Ez megakadályozza a közvetlen, meghitt és őszinte emberi kapcsolatok kialakulását, és bizonytalanságot eredményez.

Isten úgy teremtett minket, hogy szükségünk legyen egymásra. Szükséged van egy barátra, aki feltétel nélkül fog szeretni és nem fog kevesebbet gondolni rólad, amikor megosztod vele, hogy vétkeztél. Ha nem vagy tagja valamilyen kis csoportnak, talán nem ismersz ilyen embert. Ha részt veszel egy kis közösség életében, akkor találnod kell valakit, akinek kitárhatod a szívedet.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, miért oly nehéz az emberek számára az, hogy beismerjék vétküket vagy bűnüket másoknak?
  • Milyen változást hozott az életedbe az, hogy megvallottad bűneidet egy másik személynek?
  • Jellemezd azt az embert, akiben a legjobban megbízol és akivel kész lennél megosztani a bűnödet. Te is tudsz ilyen személy lenni valaki más számára?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.05.)

Szólj hozzá!

Elszigetelődve nem tudsz szellemileg növekedni

2017. január 30. 03:00 - torokaron

„Gondolkodjunk azon, hogyan tudunk másokat motiválni arra, hogy szeretetben munkálkodjanak és jó dolgokat tegyenek. Ne hanyagoljuk el a közösséget egymással, mint ahogyan azt némelyek teszik, hanem bátorítsuk egymást, különösen most, hogy a visszatérés napja egyre jobban közelít.” (Zsidók 10:24-25, NLT fordítás, második kiadás)

 birds-1714542_1280.jpg

Néhányunk visszakozik attól, hogy elköteleződjék olyan nemzetközi növekedési terv kidolgozásában, ami elszámoltathatóságot és másokkal való kapcsolatépítést feltételez, mert azt hisszük, hogy a szellemi növekedés egy személyes és privát dolog. Ehelyett inkább úgy gondoljuk, hogy minden egyes személy saját magának fejleszt ki egy ilyen dolgot.

Ez azonban távol áll az igazságtól. Az individualizmus erőltetése még a szellemi növekedéssel kapcsolatos gondolkozásmódunkat is befolyásolta. Nagyon sok szellemi fejlődésről szóló tanítás én-központú és önmagunkra fókuszáló, a többi keresztyénnel való kapcsolat témáját teljesen figyelmen kívül hagyva.

Ez egyáltalán nem biblikus és az Újszövetség nagy részét semmibe veszi. A keresztyéneknek szükségük van a kapcsolatokra a növekedéshez. Elszigetelődve nem tudunk növekedni, közösségen belül tudunk csak fejlődni.

Az Újszövetségben újra és újra találkozunk azzal az alapigazsággal, miszerint a hívőknek szükségük van az egymással való kapcsolatra annak érdekében, hogy növekedni tudjanak. A Zsidók 10:24-25-ben úgy olvassuk, hogy „Gondolkodjunk azon, hogyan tudunk másokat motiválni arra, hogy szeretetben munkálkodjanak és jó dolgokat tegyenek. Ne hanyagoljuk el a közösséget egymással, mint ahogyan azt némelyek teszik, hanem bátorítsuk egymást, különösen most, hogy a visszatérés napja egyre jobban közelít.” (NLT fordítás, második kiadás)   

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A Bibliában hol olvashatsz olyan emberekről, akik igazán biblikus közösséget formálnak?
  • Az elszámoltathatóság hogyan segít a szellemi növekedésedben?
  • Mire van szükséged a szellemi családodtól? Továbbá, neked mit szükséges nyújtani a szellemi családod számára?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.01.23.)

Szólj hozzá!