Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hűnek lenni a kevesen

2018. május 05. 03:00 - Anika Enikő

“Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” (Lukács 16:10)

 

Isten apró dolgokat használ arra, hogy tesztelje a becsületességed. Azt gondoljuk, hogy az életben a nagy dolgok tesznek vezetővé valakit – ám ez nem így van. Az élet adta nagy krízisekben mutatkozik meg a vezetőség; ám a vezetőség nem az élet nagy dolgaiból építkezik; hanem a kis és apró dolgokban épül. Ez az ahol a becsületesség felüti a fejét – azokban a dolgokban amiket senki nem lát; azokban a dolgokban amik a színfalak mögött történnek; és az élet apró, nem látható, és nem látványos alternatíváiban, amikor a helyes és a megfelelő dolgot teszed, annak ellenére is, hogy soha senki nem fogja látni.

A hűség megkívánja, megköveteli a becsületességet; és Isten a kis dolgokban teszteli a becsületességed.

A Lukács 16:10-ben Jézus mondja: “Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.” Azt mondja, hogy a nyilvános áldásaidat, a nem látható, ajtók mögötti becsületességed határozza meg.

Minden alkalommal, amikor egy politikus botrányba keveredik, akkor számíthatsz arra, hogy a védői a következőkkel állnak elő: “Igazából nem számít milyen a magánélete.” Hallottad ezt valaha? A magánéletének semmi köze nincs a vezetői pozíciójához. Mindennek köze van ahhoz, hogy ő vezető. Mert ha a férfi hazudik a feleségének, akkor hazudni fog a választópolgárainak. Higgy nekem! Ha hazudik annak a személynek, akinek ezt mondta: “Míg a halál el nem választ” akkor becsap téged, mint szavazóját. Számíthatsz erre!

Mint vezetőnek, a nyilvános áldásaim, a nem látható, ajtók mögötti becsületességből és tisztességből erednek, amiket soha senki nem fog látni. Nyilvános áldásaid, a magán, ajtók mögötti becsületességből és tisztességből erednek, amiket soha senki nem fog látni. Isten kis dolgokat használ arra, hogy tesztelje a becsületességed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen apró dologgal bízott meg Isten, hogy becsületesen végezz, vagy intézz el?
  • Különbséget teszel az “apró” és a “nagy” dolgok között? Isten hogy szeretné, hogy bánj ezekkel?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.28.)

Szólj hozzá!

Túl keveset imádkozunk, és túl korán akarjuk megkapni

2017. december 03. 03:00 - Anika Enikő

„Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni. “ (Efézus 3:20)

Ha azt szeretnénk, hogy Isten megválaszolja imáinkat, akkor nem csak arra kell hajlandónak lennünk, hogy hagyjuk, hogy akkor válaszolja meg amikor az a számunkra a legjobb, hanem az ima mikéntjét és hogyanját is át kell engedjük neki. Isten útjai mindig jobbak, nagyobbak és magasabbak a mieinknél.

Mi történt volna, ha Zakariás és Erzsébet történetében Isten megválaszolja imakérésüket és gyermekük születik azonnal? Egy édes kisbabát kaptak volna, akit szeretgettek és dédelgettek volna; ám Isten néhány évig nem teljesítette kérésüket; amikor viszont megválaszolta imájukat, Keresztelő Jánost adta nekik, Jézus Krisztus unokatestvérét, az egyedüli prófétát, aki látta beteljesedni a Jézusról szóló próféciáikat, és aki a Messiás hírnöke lett.

A problémánk kétrétű. Túl keveset kérünk és túl korán akarjuk. Az Efézus 3:20 ezt mondja: „Isten mérhetetlenül többet tud tenni, mint amire kérjük, vagy amit el tudunk képzelni." Gondolj a legnagyobb dologra, amire csak gondolni bírsz; és Isten ennél nagyobbat tehet.

Néha elhiszem ezt a verset és megpróbálom megvallani. Elképzelem a legnagyobb dolgot, amiért imádkozhatok, és azt gondolom, hogy na, ez most meg fogja hatni Istent. Imádkozom érte, és várom a csodát Istentől. Mindez helyett a következőt kapom: „Gyermekem, nem vagy képes ennél többre? Hol a kreativitásod? Hol van a képzelőerőd? Meg tudom tenni gond nélkül! Miért nem próbálsz meg kérni tőlem valami olyasmit, ami a képzeletedet is felülmúlja?”

Ha Isten bármikor is úgy válaszolta volna meg az imáimat, ahogyan kértem, hogy tegye, akkor megrövidültem volna. A válaszai sokkal nagyobbak voltak a kéréseimnél. Hálás vagyok, hogy Isten nem válaszolta meg az összes imámat, mert jó pár közülük csapásként nehezedett volna rám!

Amikor Kay és én házasságot kötöttünk, kaptunk egy esküvői képeslapot, melyen ez állt:  „Isten mindig a tőle telhető legjobbat adja azoknak, akik a választást rábízzák.” Tanuljuk megy hagyni, hogy Isten a maga módján és idejében válaszoljon imakéréseinkre!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj valami olyanra, amiért nemrég imádkoztál. Hogy imádkoznál másképp, ha számolsz azzal, hogy Isten útjai mindig jobbak, nagyobbak és magasabbak?
  • Mesélj el egy olyan időszakot, amikor Isten úgy válaszolta meg az imád vagy imáidat, hogy az túlmutatott mindenen, amit kértél, illetve elképzeltél.
  • Hogyan teheted nyilvánvalóvá azt, hogy az Istentől kapott legjobbat akarod, és nem a saját akaratodat?

*(Daily hope by  Rick Warren, 2017.11.26)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása