Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Te már elnyerted Isten jótetszését

2017. január 04. 03:00 - kennedymárti

„Ti azonban kiválasztott nép tagjai vagytok, királyi papság, szent nemzet, Isten megkülönböztetett tulajdona, hogy hirdessétek a dicséretét annak, aki kihívott titeket a sötétségből az ő csodálatos világosságába.” (1Pét 2:9, NIV-fordítás)

Az emberek nagy része azzal tölti az életét, hogy elnyerje mások tetszését. El akarjuk nyerni a szüleink, ismerőseink, a társunk vagy egy általunk tisztelt ember tetszését, de még azokét is, akikre irigykedünk. A bennünk élő vágy, hogy elnyerjük mások jóindulatát, a legkülönfélébb dolgokra késztet minket. Befolyásolhatja, hogyan öltözködünk, milyen autót vezetünk, milyen házat vásárolunk, de még azt is, hogy milyen pályát választunk.

Egyetértesz azzal, miszerint az emberek a legőrültebb dolgokat is képesek elkövetni annak érdekében, hogy elfogadják őket? Amikor gyerek voltál, nagyon erősen dolgoztál azon, hogy beilleszkedj egy közösségbe, és ha valaki azt mondta, "Fogadok, hogy ezt nem mered megcsinálni!", te csak azért is megcsináltál valami őrültséget. Megtetted, mert a megfelelés és elfogadás utáni vágyad felülírta a személyes biztonságvágyadat. Amikor gyerekkorodban például kosárlabdáztál, emlékszel arra, milyen nagyszerű érzés volt, hogy a legjobb játékos beválasztott a csapatába? És esetleg emlékszel arra is, hogy mennyire fájt, amikor már csak két-három játékos hiányzott a csapatból, de téged még mindig nem választottak ki?

Nagyon szeretjük azt érezni, hogy elfogadnak bennünket.

Ha valaki tudja, hogy kiválasztották, akkor az csodát tud tenni az önbecsülésével. A Biblia azt mondja Péter első levele 2. fejezetének 9. versében, hogy „ti kiválasztott nép tagjai vagytok” (NIV-fordítás). Ennek mindenképpen meg kell erősítenie az önbecsülésedet! Krisztus elfogadott téged. És nem azért, mert jól teljesítettél, vagy mert megdolgoztál azért, vagy mert megérdemled, hanem mert Isten egyszerűen azt mondja, „Én kiválasztottalak téged.”

Talán már elfogadtad Jézust, és behívtad Őt az életedbe, de vajon tudatosult-e benned, hogy Krisztus is elfogadott téged? Ezt nem kell kiérdemelned, és bizonyítanod sem kell.

„Még ha az apám és anyám elhagyna is, az Úr gondot fog viselni rám” (Zsolt 27:10, GW fordítás). Lehet, hogy olyan szüleid voltak, akiknek lehetetlen volt megfelelni. Nem számít, mit tettél, semmi sem volt elég jó. Ha hármast kaptál, ők négyesre számítottak. Ha négyest kaptál, akkor ötösre. És ha ötöst kaptál valamiből, ők az összes tárgyból ötöst akartak.

Nagyon szomorú látni, de sokan még felnőttként is bizonyítani próbálnak a szüleiknek. Lehet, hogy még te is próbálod elnyerni a szüleid tetszését, pedig több mint valószínű, hogy ez nem fog sikerülni. Ha eddig még nem tudták kifejezni feléd az elfogadásukat, akkor bennük nincs valami rendben. Viszont a jó hír az, hogy nincs is szükséged erre ahhoz, hogy boldog legyél! Több mint hétmilliárd ember él a Földön. Ha ebből te nem nyered el kettőnek a tetszését, az nem olyan nagy tragédia, igaz? 

Viszont Isten mint az Ő családjának tagját már elfogadott téged!

 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mire alapozod az önbecsülésedet?
  • Hogyan hat rád fizikailag, hogy szeretnél másoknak megfelelni? Hogyan hat rád érzelmileg, lelkileg és szellemileg?
  • Honnan tudhatod, hogy Isten elfogadott, és hogy úgy fogadott el, ahogy vagy?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.12.28.)

Szólj hozzá!

Kit kedvel Isten?

2014. március 26. 03:00 - BenedekDávid

"Az ígéret pedig nem csak azoké, akik a Mózes törvénye alatt élnek, hanem bárkié, aki olyan hittel él, mint Ábrahám." Róma 4,16 (NCV Fordítás)

world.jpg

Isten nem kivételez - eltekint a hátteredtől, beosztásodtől vagy a bűneidtől. Nem számít, hogy vallásos ember voltál, vagy az vagy-e jelenleg, hogy éppen rendelkezel-e bármilyen vallásos háttérrel.

A Róma 4,16-ban ezt találjuk: "Az ígéret pedig nem csak azoké, akik a Mózes törvénye alatt élnek, hanem bárkié, aki olyan hittel él, mint az Ábrahám." (Róma 4,16 - NCV Fordítás). Kik ezek az emberek, akik a Mózes törvénye alatt élnek? A zsidók. A zsidók, akik a leghamarabb ismerhették meg Isten útjait.

Gondolkoztál már azon, hogy miért éppen a zsidók lettek Isten választott népe? Talán jobban szerette Isten őket, mint minket? Nem. Isten egy bizonyos célra választotta ki őket - hogy hirdessék, hogy nincs más igaz Isten. Ők voltak tulajdonképpen a mi misszionáriusaink.

Isten ezt a feladatot mostmár átadta gyülekezetnek, ahol úgy megtalálhatóak a zsidók, mint pogányok és mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban. Isten megmentő kegyelme bárki számára elérhető, aki hittel megnyitja szívét: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül." (Róma 10,13 - NIV fordítás). A mennyben nincs személyválogatás, az igevers nem azt mondja, hogy csak a nagyon jó emberek, az igazán okosak és vallásosak fognak üdvözülni, ha segítségül hívják Isten nevét. Azt mondja, hogy mindenki, aki hozzá kiált, megmenekül.

A legszomorúbb az, hogy hiába tudja nagyon sok ember, hogy Isten felajánlja kegyelmi ajándékát, mégis maguk erejéből próbálnak a Mennybe bejutni. Azt hiszik, hogy vannak dolgok az életükben, amiktől ők elegendően jók, ezért nincs is szükségük Isten megmentő kegyelmére Krisztus által.

Lehet, hogy tettél igazán remek dolgokat az eddigi életed során, de ha azt hiszed, hogy ez elég ahhoz, hogy a Mennybe juss, felejtsd el. Az egyetlen út mindannyiunk számára az, hogy elfogadjuk Isten ajándékát, mely ma is elérhető bárki számára.

Beszéljetek róla:

  • Melyek azok az erőfeszítéseid, illetve jellemvonásaid, melyekről azt hiszed, hogy segítenek abban, hogy üdvözülj?
  • Mit gondolsz, mi a te szereped a gyülekezet feladatában, hogy terjeszd a megváltás üzenetét azok felé, akikhez még nem jutott el?
  • Mit jelent "segítségül hívni az Úr nevét"?

 

(Daily Hope by Rick Warren 2014.03.19.)

Szólj hozzá!

Isten elfogadott

2013. szeptember 21. 03:00 - mirjam07

„Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1 Péter 2:9)

Életünk nagy része azzal telik el, hogy megpróbálunk megfelelni másoknak. Meg akarunk felelni szüleinknek, kortársainknak, embereknek, akik tisztelnek minket, és olyanoknak, akik irigykednek ránk. A vágy, hogy elfogadjanak minket, arra ösztönöz, hogy megtegyünk bármit. Meghatározza, milyen ruhát hordjunk, milyen autót vezessünk, milyen házat vásároljunk, még azt is, milyen életpályát válasszunk.

Egyetértesz azokkal az emberekkel, akik bármilyen őrültségre képesek azért, hogy elfogadják őket? Emlékszel, gyerekként nagyon szeretted volna hogy elfogadjanak és hogy valaki azt mondja neked: „Merd megtenni!”, és te megcsináltál bármilyen őrültséget. Megtetted, mert arra vágytál, hogy biztonságban érezd magad. Emlékszel, mikor gyerekként sportoltatok valamit, és a csapattagokat választva milyen nagyszerű érzés volt, amikor beválogattak a legjobb játékosok közé? És emlékszel olyan esetre is, amikor már csak ketten vagy hárman voltatok, és téged még senki sem választott ki?

Szeretjük azt az érzést, amikor kiválasztottak vagyunk.

Kiválasztva lenni óriási érzés az önbecsülésünknek. Az 1 Péter 4:9 azt mondja: „választott nemzetség vagytok”. Ennek kellene emelnie az önbizalmadat. Krisztus elfogad téged – nem annak alapján, amit elértél, amiért megdolgoztál, vagy amit megérdemelsz. Csak egyszerűen ezt mondja: „téged választottalak”.

Befogadhatod Jézust az életedbe, de tisztában vagy azzal, hogy Krisztus is elfogadott téged? Nem kell kiérdemeld és nem kell bizonyítanod magadat.

„Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem’’ (Zsoltárok 27:10). A tény az, hogy vannak közöttetek olyanok, akik sohasem tudtak örömet okozni a szüleiknek. Mindegy mit csináltatok, az sohasem volt elég jó. Ha hármast kaptál, ők négyest akartak. Ha négyest kaptál, ötöst akartak. Ha meg ötöst kaptál, akkor meg csillagos ötöst vártak.

A tragédia az, hogy közületek néhányan még mindig megpróbáljátok önmagatokat elfogadtatni a szüleikkel. Még mindig próbálkoztok megfelelni nekik, de minden bizonnyal most már nem is fogjátok elérni ezt, mert ez az ő problémájuk. A jó hír az, hogy neked nincs is szükséged erre, hogy boldog legyél. Több mint 6 milliárd ember van a Földön. És ha két ember téged nem kedvel, miért törődsz vele? Mint Isten családjának tagja Isten már elfogadott!

Beszéljünk róla:

  • Milyen alapokon áll az önbecsülésed?
  • Milyen hatással van az rád fizikailag, hogy mások elfogadnak-e téged? És érzelmileg illetve lelkileg?
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása