Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Istenfélelmet munkáló szokások kialakítása

2018. január 09. 03:00 - Erika1832

“A hit által volt Mózes képes arra, hogy a király haragjától sem tartva elhagyja Egyiptomot. Mint aki látja a láthatatlan Istent, nem volt hajlandó még vissza sem nézni.” (Zsid. 11:27, GTL-fordítás)

Néha előfordul velem, hogy nincs kedvem mindenkihez kedvesnek lenni, és ahhoz sincs kedvem, hogy önzetlen legyek. Csak ahhoz van kedvem, hogy lefeküdjek a díványra és tévézzek. Semmi mást nem akarok aznap már csinálni, és nem akarok semmilyen egyéb teendővel foglalkozni. De az, hogy „most-éppen-nincs kedvem-megcsinálni” hangulatom van, nem jelenti azt, hogy nem is kell megtennem valamit.

Biztos meg fogsz döbbenni, ha azt mondom, néha nincs kedvem ahhoz se, hogy imádkozzak vagy hogy olvassam a Bibliát. De aztán mégis imádkozom és mégis olvasom a Bibliát. Rájöttem, hogy ha csak akkor imádkozom vagy csak akkor olvasom a Bibliát, amikor kedvem van hozzá, Sátán gondoskodik róla, hogy soha ne támadjon ilyen kedvem. Érettnek lenni azt jelenti, hogy az életünket az elkötelezettségeink szerint éljük és nem az érzelmeink alapján.

A különbség a sikeres és sikertelen emberek között az, hogy a sikeres emberek hajlandóak megtenni azt, amit a sikertelen embereknek nincs kedvük. Szokásokat alakítanak ki és ezek mellett a szokások mellett elkötelezettek maradnak. Az Olimpiára egy sportoló nem azért jut ki, mert épp ahhoz van kedve. Az Olimpiára csak órák hosszat tartó, rendszeres edzéssel lehet kijutni, amihez valószínűleg egyáltalán nincs kedve az embernek. Nem tud senki kiemelkedő zenésszé válni, ha nem gyakorol több órát naponta rendszeresen, amihez valószínűleg nincs kedve.

Ugyanígy nem tudsz istenfélővé se válni, ha egyszerűen csak azt csinálod, amihez kedved van. Az istenfélő férfiak és nők felvállalják, hogy olyan szokásokat alakítanak ki az életükben, amelyek az istenfélelmet munkálják. Ezt a döntést semmivel sem könnyebb meghozni, mint eldönteni, hogy rendszeresen tornázol, fogyókúrázol, gyakorolsz vagy bármi mást csinálsz, amiről tudod, hogy jót tenne, de nincs kedved hozzá.

Hogyan tudod kifejleszteni magadban ezt a fajta kitartást?

A legfontosabb az, hogy ne a problémádra nézz, hanem az Úrra. A Bibliában valószínűleg Mózes a legjobb példa a a kitartásra. Negyven éven át vezetett sírós, veszekedős, panaszkodó embereket a sivatagban, akik közben állandóan megkérdőjelezték vezetői képességeit. És ő mégsem adta fel.

A Zsidókhoz írt levél 11:27 azt mondja: “Hit által volt Mózes képes rá, hogy a király haragjától sem tartva elhagyja Egyiptomot. Mint aki látja a láthatatlan Istent, nem volt hajlandó még vissza sem nézni.” (GNT-ford.) Mózes "látta a láthatatlan Istent." Ő Istenre nézett és Őrajta tartotta a szemét.

Te is Istenre nézz. Ha a problémádra koncentrálsz, akkor lehangolt, szomorú és depressziós leszel. Ha Istenre figyelsz, békességed lesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

• Mi az, amit azért adtál fel, mert túl nehéz volt vagy túl sok erőfeszítést / időt igényelt?
• Miért nehéz olyan gyakran a helyénvaló dolog helyett inkább a könnyebb dolgot megtenni?
• Milyen gyakorlati módjai vannak annak, hogy mindig Istenre nézzünk?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.02.)

 

Szólj hozzá!

Te kinek a hangjára hallgatsz?

2016. augusztus 11. 03:00 - kennedymárti

„Kezd Istennel – az első lépés megtanulni meghajolni Isten előtt; csak az ostobák vetik meg a bölcsességet és a tanítást.” (Péld 1,7 MSG fordítás)

Feltűnt már neked, hogy abban a pillanatban, amikor kitűzöl egy megvalósítandó célt az életedben, elkezdesz olyan visszhangokat hallani, mint „Mit gondolsz, ki vagy te?” vagy „Ez tényleg megvalósítható?” vagy „Felejtsd el!”?

A kételkedők hangjára való figyelés ellenszere az, hogy ezek ellenére Isten hangjára hallgatsz. Képzeld csak el, hogy mennyi kritikát kapott Noé. „Ez a Noé azt hiszi, Isten szól hozzá, pedig csak a mi birtokainkat dúlja fel azzal, hogy azt a bárkát építgeti az utcafrontján.”

A Biblia azt írja, hogy Nóé figyelt Isten szavára. És mit is hallott? Isten figyelmeztetését, miszerint a világ hamarosan el fog pusztulni. Ő hitt abban, amit még nem látott. Ez a hit: bizonyos lenni valami olyan felől, amit nem látunk.

Tehát Noé nem fordított hátat annak a látásnak, amit Isten adott számára, hanem inkább megépítette a bárkát.

Isten fog adni egy célt számodra és bár néhányan azt hiszik majd, hogy őrültség, arra kell koncentrálnod, amit Isten kijelentett Igéjében a Biblián keresztül. Azután pedig menj és építsd meg a saját bárkádat!

Beszéljetek róla:

  • Engedted-e a félelemnek és a kritikus gondolkodásnak uralmat venni az életed felett, ami távol tartott céljaid elérésétől?
  • Mely álmodat törekednél megvalósítani, ha nem félnél a kritikus véleményektől?
  • Hogyan tudod gyakorolni, hogy az Isten hangjára figyelj?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.04.)

1 komment

Tartsd a szemed azon, amit nem látsz

2015. március 24. 03:10 - Habakuk

"A látható dolgok nem tartanak örökké, de a láthatatlanok örökkévalók. Ezért koncentrálunk azokra a dolgokra amik láthatatlanok." (2 Korintus 4:18 - CEV fordítás)

Minden amit magad körül látsz, az ideiglenes. A ház, ahol vagy, a számítógéped vagy a telefonod, amiről ezt nézed, sőt még a tested is végleg el fog tűnni egy napon. Az, amit nem látsz magad körül pedig örökkévaló.

Ezek a valós dolgok számítanak igazán.

A Biblia azt mondja a 2 Korintus 4:18-ban: "A látható dolgok nem tartanak örökké, de a láthatatlanok örökkévalók. Ezért koncentrálunk azokra a dolgokra amik láthatatlanok."

A lelki valóságok valódiabbak a fizikaiaknál. Nekünk a lelki dolgokra kell koncentrálnunk – ami igazán valóságos. Pár nappal ezelőtt említettem, hogy mindnyájunknak meg kell szívlelnünk az öt lelki valóságot. Nézzük is tovább mik is ezek.

1. Isten azért teremtett téged hogy szeressen. ( Jeremiás 31:3) Isten azért teremtett téged hogy szeressen, azt akarja hogy tanuld meg viszonozni a szeretetét és szeretni Őt. Ez az élet legfontosabb valósága

2. Isten azért alkotott hogy örökké élj. (Prédikátorok könyve 3:11) Egy nap a szíved majd nem dobog tovább, de ez nem a vég a testednek – és biztosan nem a vég számodra.

3. Isten készített két örökkévaló helyet. A Menny és a Pokol is létező hely. Ezek nem csak "létező állapotok"

4. Választhatsz, hogy hol akarod tölteni az örökkévalóságot. Nem fogod véletlenszerűen a Pokolban találni magad egy napon. Azért vagy ott, mert ezt választottad illetve elutasítottad Jézust és azt hogy vele legyél örökké a Mennyországban. Ha elutasítod Őt, akkor a Pokolban kötsz ki. Nincs középút.

5. Nincs második esély a választásra. A választásodnak van egy időbeli határa. Az egész életed a rendelkezésedre áll a döntésre, de soha nem tudhatod hogy mikor lesz vége a földi életednek. A halál után már nem gondolhatod meg magad.

Semmi sem fontosabb mint az örökkévalóság. Mihez kezdesz ezzel az öt igazsággal mely nem csak örökérvényűen megváltoztatja az életedet, hanem átformálja azt, ahogyan az örökkévalóság oldalán éled azt. 

Beszéljetek róla:

  • A lelki valóságok valóságosabbak a fizikaiaknál, mért kell jobban oda figyelnünk a lelki valóságokra?
  • Amikor ezt olvasod "nincs második esély a döntésre" az öröklét helyének eltöltésére, szerinted mennyire fontos meghoznod a döntést?
  • Hogyan fogja megváltoztatni a mindennapi életed ezen valóságok megértése?

 

* Daily Hope by Rick Warren - 2015. Március 17.

Szólj hozzá!