Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Bízz Istenben még kilátástalan helyzetben is

2023. szeptember 26. 03:00 - Besther

impossible-6562613_1280.jpg"Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." (Lukács 18,27.)

Talán most úgy érzed, hogy kilátástalan helyzetben vagy. Talán a házasságod a válás szélén áll. Esetleg a csőd már  a küszöbön van. Az is lehet, hogy a krónikus betegséged határozza meg az életed minden területét.

Lehet, hogy a helyzeted kicsúszott az irányításod alól, viszont Isten irányítása alól nem.

Van egy lecke, amit megtanulhatunk Ábrahám életéből. A 75 éves Ábrahámnak azt mondta Isten, hogy hagyjon ott mindent, amit eddig ismert és menjen arra a földre, amit még sosem látott (1Mózes 12,4.). Isten azt is mondta Ábrahámnak, hogy egy nap egy egész nemzet atyja lesz, annak ellenére, hogy neki és feleségének, Sárának, nem volt gyermekük és már idősek voltak. 

Ábrahám azonban hitt Istennek. A Rómabeliekhez 4,17 ezt mondja, "(Ábrahám) mindnyájunk atyja Isten színe előtt, aki hitt abban, aki megeleveníti a halottakat és létre hívja a nem létezőket." 

Ez az igevers meghatározza, hogy mi a csoda: az, amikor Isten életet ad valaminek, ami halott volt, vagy amikor a semmiből alkot valamit. 

Isten életet adhat egy halott karriernek, egy halott házasságnak, halott álmoknak és halott pénzügyeknek. A semmiből is tud valamit csinálni.

Jézus azt mondja, "Minden lehetséges annak, aki hisz." (Márk 9,23b). 

Fontos viszont megérteni, hogy kiben hitt Ábrahám. Ő nem önmagában hitt, nem az érzéseiben, és nem magában a hitben. A Rómabeliekhez 4,17 azt mondja, hogy Ábrahám Istenben hitt.

Hitének tárgya Isten volt, nem más.

Hiszek a pozitív gondolkodásban, de a pozitív gondolkodás és a hit nem ugyanaz. A pozitív gondolkodás csak akkor működik, amikor te irányítod a helyzetet. Nem működik viszont akkor, ha nem vagy ura egy adott helyzetnek,  amikor zsákutcában vagy és többre van szükséged pozitív gondolatoknál. 

Hitedet Istenbe kell vetned, mert "ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." (Lukács 18,27.)

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Gondolj egy olyan kilátástalan helyzetre az életedben, amivel már szembe kellett nézned. Istenhez fordultál segítségért? Mi történt?
  • Miért nehéz bízni Istenben, amikor úgy érzed, hogy kilátástalan a helyzet, amiben vagy? 
  • "A pozitív gondolkodás csak akkor működik, amikor te irányítod a helyzetet." Miért gondolod, hogy igaz ez az állítás?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2023.09.19.)

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Hogy elérd a lehetetlent, lásd a láthatatlant!

2022. június 04. 03:00 - Lilla:)

 possible-953169_1920.jpg

„Hitből hagyta ott Mózes Egyiptomot, és nem félt a fáraó haragjától. Mózes erős maradt, mintha láthatná Istent, akit senki nem láthat” (Zsid 11,27 NCV fordítás).

Sikeres emberek azok, akik úgy döntenek, hogy megteszik azt, amit mások nem akarnak. A legtöbb dolog, ami teljesül a világban, olyanok által teljesül, akik változtatni akarnak -  emberek, akiknek elegük van abból, hogy az árral ússzanak.

Nem lehetsz olimpiai bajnok, ha nem szánod rá az extra órákat az edzésre. Nem lehetsz zeneművész, ha nem szánod rá az extra órákat a gyakorlásra. Ha istenfélő emberré akarsz válni, akkor ki kell alakítanod olyan szokásokat, amikor egyedül időt töltesz Istennel, olvasod a Bibliát, továbbadod és megosztod a hitedet.

A hit és az állhatatosság ugyanaz. A hit azt jelenti, hogy nem adod fel még akkor sem, ha fáradt vagy. A hit azt jelenti, hogy nem ismered azt a szót, hogy abbahagyni. Amikor hitben élsz, állhatatos vagy.

Mózes nagyszerű példát mutat nekünk ebben. A zsidókhoz írt levél 11. részének 27. verse azt mondja: „Hitből hagyta ott Mózes Egyiptomot, és nem félt a fáraó haragjától. Mózes erős maradt, mintha láthatná Istent, akit senki nem láthat” (NCV fordítás).

Mózes rájött erre a fontos igazságra: csak akkor érheted el a lehetetlent, amikor a láthatatlanra tekintesz.

Isten erőt fog adni neked, hogy kitarts. Erőt fog adni, hogy tovább dolgozz a reménytelennek tűnő házasságodon. Erőt fog adni ahhoz, hogy fel tudj állni, amikor elestél. Erőt adhat ahhoz, hogy tovább haladj akkor is, amikor az anyagi csőd szélén állsz. Erőt fog adni, hogy kitarts a meggyőződésed mellett, amikor a körülötted lévők nyomást gyakorolnak rád, hogy add fel.

A hit kulcsa az állhatatosság. Istenre tekints, ne a problémáidra!

Isten ereje rendelkezésedre áll, hogy folytasd. Csak kérned kell tőle.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van az életednek olyan területe, ahol nagy a kísértés arra, hogy feladd? Beszélj erről olyan emberekkel, akik törődnek veled!
  • Milyen akadály hajlamos lecsökkenteni elszántságodat és kitartásodat? Fizikai kimerültség? A csalódottsággal való birkózás? "Csomagok" a múltadból?
  • Milyen új szokások segíthetnek neked, legyőzni ezeket az akadályokat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.05.28.)

Szólj hozzá!

Miben más Isten irgalma?

2022. április 16. 03:00 - csmsdvd

viragzas_lehajloag.jpg

Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak.” (Zsolt 86,5)

Húsvéti időszakunkban áttekintettük Isten irgalmát és azt, hogy miért van szükségünk rá. Isten irgalma valami olyan, ami nélkül nem tudunk élni. Bár nem szolgáltunk rá és nem tudjuk kiérdemelni, ő mindig irgalmasan válaszol, amikor alázatosan így imádkozunk: „Istenem, szükségem van a te irgalmadra.”

A Biblia azt mondja: „Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak.” (Zsolt 86,5)

Talán azt kérdezed: „Mi változik éltemben Isten irgalmának hatására?”

Ha Isten irgalmát kéred az életedre, három dolog fog történni:

Isten megbocsát neked és megszabadít téged. Isten megbocsátása a múltbeli bűneidre vonatkozik. Szabadítása erőt ad, hogy meg tudj változni a jövőben. Nagyon sok ember erőlködik, mert nem tudják elengedni múltjukat. Jézus viszont ezt mondja: „Az Úr küldött engem, hogy a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak szemük megnyílását hirdessem, és felszabadítsak minden megkínzottat.” (Lk 4,18 CEV fordítás)

Lehet, hogy az irigység vagy a sértettség rabságában szenvedsz. Esetleg az aggódás vagy valamilyen függőség tart fogva. Van egy jó hírem: Jézus nem azért jött, hogy elítéljen! Azért jött, hogy irgalmas legyen veled! Valójában azt mondta: „nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.” (Jn 12,47) Jakab levele 2. fejezetének 3. verse szerint: „az irgalmasság viszont diadalmaskodik az ítéleten.” Igen, egy nap eljön majd az ítélet ideje is. Viszont addig a napig, Jézus irgalmas hozzád.

Isten a lehetetlent is lehetségessé teszi. Valahányszor a lehetetlen szót használod, nevetést hallhatsz a mennyből, mert ez a szó, hogy lehetetlen, nincs benne Isten könyvében. Isten megtehet olyanokat, amiket te nem. Neki olyan ereje és olyan eszközei vannak, amikről te álmodni sem tudsz. Jézus azt mondja: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27)

Vajon Isten miért nem tünteti el az összes problémádat? Azért, mert Isten a nehéz időket jellemed építésére használja. Ha soha semmilyen problémád nem lenne, akkor kitartásodnak, elkötelezettségednek, igyekezetednek és türelmednek nem lenne lehetősége növekedni. Amikor nehéz időkön mész keresztül, Istennek ezeket a jellemvonásaidat formálja.

Isten örökre megment téged. Isten úgy alkotott téged, hogy örökké élj, és azt akarja, hogy része légy örökké tartó családjának. Van viszont egy feltétel: kérned kell irgalmát! A biblia Az  apostolok cselekedetei 2. fejezetének a 21. versében ezt mondja: „Bárki aki az Úrtól kér irgalmat, megkapja és megmenekül.” (TLB fordítás)

Húsvét ünnepének lényege az, amit Jézus mond: Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él.” (Jn 11,25). Ha Jézus nem támadt volna fel a halálból, akkor nem lenne semmi ok arra, hogy higgyünk a halál utáni mennyei életben. Mivel azonban magát feltámasztotta, téged is fel tud.

Amikor elfogadod Isten irgalmát, az tényleg minden megváltoztat a világodban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Életed milyen területén tapasztaltad korábban Isten szabadítását? Hol van manapság szükséged Isten szabadítására?
  • Mit láttál, Isten hogyan építi jellemedet a nehéz időkben?
  • Jézus keresztre feszítése mit jelent számodra az örökkévalóság szempontjából?

Kérted-e már Isten megbocsátását és irgalmát?

Valós és örökkévaló változást hoz életedben Isten irgalma. Ezt azonban el kell fogadnod. Amennyiben készen állsz elfogadni Isten irgalmát, és csatlakoznál az Ő örökké tartó családjához, akkor mond el a következő imát:

„Drága Istenem! Igazi, mély és maradandó hitben szeretnék veled lenni. Megvallom, hogy bűnt követtem el, és szükségem van megbocsátásodra és irgalmadra. Köszönöm, hogy annyira szeretsz és elküldted Jézust, hogy meghaljon bűneimért, és miatta megbocsátasz nekem.

Jézus, te megígérted mindenkinek, hogy aki hisz benned, nem vész el, hanem örök élete lesz veled a mennyben. Hiszek benned, és elfogadlak Uramnak és Szabadítómnak. Követni akarlak, és életem hátralevő részét veled akarom tölteni. Ámen.”

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.09.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Számíts rá, hogy Isten véghezviszi a lehetetlent

2022. március 07. 03:00 - daniella_89

ke_pernyo_foto_2022-03-04_22_00_33.png

„Mert nincs olyan, amit Isten ne tudna megtenni.” (Lk 1,37 GNT)

Soha ne hagyd, hogy egy lehetetlen helyzet megfélemlítsen! Miért? Mert Istennel semmi sem lehetetlen.

A Biblia azt mondja: „Mert nincs olyan, amit Isten ne tudna megtenni.” (Lk 1,37 GNT)

Ahelyett, hogy megijednél egy látszólag lehetetlen helyzettől, hagyd, hogy inkább motiváljon: hogy többet imádkozz, jobban higgy, jobban bízz, jobban várj, többre számíts és jobban függj Istentől!

Nem számít, mennyire tűnik lehetetlennek a helyzet, biztos lehetsz abban, hogy „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi azt és befejezi.” (Fil 1,6 NIV) Amit Isten elkezdett az életedben, azt be fogja fejezni.

Ha kivinnéd a szótárt az irodámból, és fellapoznád benne a „lehetetlen” szót, azzal szembesülnél, hogy nincs benne – mert kivágtam. Úgy döntöttem, hogy ha ez a szó nincs benne Isten szótárában, akkor nem lesz benne az enyémben sem.

Hudson Taylor, egy misszionárius az 1800-as évekből ezt mondta Isten lehetetlent véghez vivő munkájáról az életünkben: „Isten minden nagyszerű munkájának három szakasza van. Először: ez lehetetlen. Aztán: ez nehéz. Majd: készen van.”

De a Sátán nem akarja, hogy elhidd, hogy semmi nem lehetetlen Istennel. Újra, és újra el fogja mondani: „Mit gondolsz, ki vagy te?! Nem tudod megtenni! Mi vesz rá, hogy elhidd, hogy te lehetsz Isten embere?” Ha hiszel és bízol Istenben a lehetetlent illetően, az zavarja az ördögöt.

Talán éppen most vagy egy lehetetlennek tűnő helyzetben. Nézz fel Istenre, és támaszkodj az ő ígéreteire, aztán figyeld, hogyan változik a helyzeted lehetetlenből lehetségessé! – Majd megtörténtté.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit szeretnél, mit tegyen Isten az életedben, ami most lehetetlennek tűnik?
  • Ha valóban elhinnéd, hogy semmi nem lehetetlen Istennel, miben lenne más a következő heted?
  • Mikor voltál tanúja annak, hogy Isten megteszi a lehetetlent a saját életedben vagy más életében?

Bíztál eddig Isten megváltásodra tett ígéretében?

Isten meg tudja tenni a látszólag lehetetlent az életedben, és mindez a megváltásoddal kezdődik. Megbíztál már benne kérve a bűneid bocsánatát és kérve az ő családjába való befogadást?
Ha készen állsz arra, hogy elkötelezd magad Jézus mellett, akkor mondd el ezt az imát!

„Kedves Jézus! Megígérted, hogy ha hiszek benned, minden rossz, amit valaha tettem, bocsánatot nyer, hogy megismerem életem célját, és hogy egy napon befogadsz örökkévaló otthonodba a mennybe.

Megvallom, bűnös vagyok, Uramként és Megváltómként befogadlak életembe. Ma életem minden részét átadom neked. Követni akarlak és azt tenni, amit te mondasz.

Jézus, hálás vagyok szeretetedért és áldozatodért, amely lehetővé tette, hogy csatlakozzak hozzád a mennyben. Tudom, nem érdemlem meg. Köszönöm, hogy nem kell kiérdemelnem vagy megdolgoznom az üdvösségemért, mert tudom, hogy ez lehetetlen. Életem hátralévő részét arra akarom fordítani, hogy téged szolgáljalak, ahelyett, hogy magamat szolgálnám. Alázatosan neked ajánlom az életem, és arra kérlek, ments meg és fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen.”

Ha elmondtad most ezt az imát, hogy elfogadd Jézust, kérlek, írj nekem a Rick@PastorRick.com címre, és tudasd velem! Szeretnék neked néhány ingyenes anyagot küldeni, amelyek segítenek elindulni a Jézussal való utadon.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.28.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Istennek semmi sem túl nagy

2021. október 19. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Kereszt – hátfájás ellen

„Most minden dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által végtelenül többet képes megvalósítani, mint amit kérhetnénk vagy gondolhatnánk.” (Ef 3,20 NLT).

Isten hozzáértő Atya. Bármilyen problémát kezelni tud, amivel hozzá fordulsz. Semmi sem haladja meg képességeit vagy erőforrásait. Egyetlen kérés sem túl nagy vagy túl kicsi számára.

Egyszer egy asszony azt kérdezte tőlem: „Rick, valóban nem gond, ha Istennel semmiségekről beszélgetek? Nem csak a nagy problémáimmal kellene hozzá fordulnom?” Ránéztem, és azt válaszoltam: „El tudod képzelni, hogy Isten bármilyen problémát nagy problémának tekintene? Minden csupán apróság a számára. Istennek semmi sem túl nagy vagy túl kicsi.”

A Biblia azt mondja, hogy „Semmi sem lehetetlen Isten számára!” (Lk 1,37 CEV) Ezt olvasva kivágtam a „lehetetlen” szót a szótáramból, mert ez a szó nem szerepel Isten szótárában sem. Istennel semmi sem lehetetlen.

Elképesztő, hogy gyerekeim kiskorukban azt gondolták, én mindent helyre tudok hozni. Azt gondolták, hogy mindent tudok, hogy bármit meg tudok javítani és, hogy módomban áll mindent megtenni. Azonban ahogy felnőttek, rájöttek, hogy édesapjuk korlátozott tudással, korlátozott energiával, korlátozott erőforrásokkal – korlátozott mindennel rendelkezik.

De mennyei Atyád valóban mindenre képes. Pál levele az efezusiakhoz 3. fejezetének 20. versében olvashatjuk: „Most minden dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által végtelenül többet képes megvalósítani, mint amit kérhetnénk vagy gondolhatnánk.” (NLT)

Én nagy álmodó vagyok. Életem folyamán sok nagy álmom volt, és a legtöbbet valóra is váltotta Isten. De Isten azt mondja: „Nem érdekel, hogy milyen nagy dolgokról álmodsz Rick, én azt mindig felül tudom múlni. Én bármilyen álmodnál nagyobbat tudok álmodni.”

A tegnap lehetetlenségei a ma csodái. Isten a lehetetlenre szakosodott. Ő hozzáértő Atya.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miről gondoltad azt, hogy lehetetlen, aztán később ráébredtél, hogy Isten azt is tudja kezelni?
  • Hogyan formálja az Istennel való kapcsolatodat a földi édesapáddal való kapcsolatod?
  • Mi a legnagyobb álmod az életben? Bízol Istenben ezzel az álmoddal kapcsolatban? Milyen érzés tudni, hogy ő még ennél is nagyobb álmot tervez számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása