Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hová fordulsz segítségért?

2017. április 16. 03:00 - kennedymárti

“Azzal, hogy segítitek egymást a teherhordozásban, teljesen betöltitek Krisztus törvényét” (Galatabeliekhez írt levél 6:2 NCV).

Amikor nagy csalódásokon megyünk keresztül, a természetes reakciónk az, hogy visszahátrálunk és elzárjuk magunkat a többi embertől. Titkolni szeretnénk a veszteségeinket, a kudarcainkat, a baklövéseinket és kríziseinket. Visszavonulót fújunk. De ez egy rettenetes stratégia!

Amikor ilyen csalódásokon, kríziseken megyünk keresztül és veszteségek érnek, akkor van legjobban szükségünk a barátainkra. Szükséged van mások segítségének elfogadására. Isten nem azt akarja, hogy teljesen egyedül próbálj megbirkózni a fájdalmaiddal és a mindennapi stresszel. Arra lettünk teremtve, hogy kötelékekkel kössük magunkat egymáshoz. Szükségünk van egymásra, mert társasági lények vagyunk. A legelső dolog, amit Isten az Édenkertben mondott, az az volt, hogy „Nem jó az embernek egyedül lenni.” Kapcsolatokra lettünk teremtve.

Jób 6:14 azt mondja, „Amikor kétségbeesett emberek hátat fordítanak a Mindenható Istennek, a barátaiknak kell kitartaniuk helyettük” (MSG fordítás).

Lesznek olyan pillanatok, amikor olyan fájdalmak között leszel, hogy azt mondod, „Nem is hiszek Istenben!” Olyan barátokra lesz szükséged, akik odamennek hozzád és azt mondják, „Megértünk. Most helyetted is hiszünk Benne.”

Lesz olyan időszak, amikor azt mondod, „Teljesen hitemet vesztettem, kétségek gyötörnek.” Akkor szükséged lesz barátokra, akik közbelépnek és azt mondják, „Megértünk. Helyetted is hiszünk és bízunk Istenben ebben a próbában.”

„Azzal, hogy segítitek egymást a teherhordozásban, teljesen betöltitek Krisztus törvényét” (Galatabeliekhez írt levél 6:2 NCV) Mi Krisztus törvénye? A következő: Szeresd embertársadat, mint önmagadat. A Biblia azt parancsolja nekünk, hogy segítsük egymást. Minden alkalommal, amikor valaki segítségére sietsz a nyomorúság idején, betöltöd Krisztus törvényét.

Az, hogy egyedül próbálsz megküzdeni a problémákkal, csak még fáradtabbá és feszültebbé tesz. Szükséged van mások segítségének elfogadására és engedned kell, hogy a barátaid átsegítsenek a próbákon. És tudd, hogy Isten is veled van mindvégig. Ő munkálkodik a körülményeidben, még ha nem is látod ebben a pillanatban.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez: 

  • Kik azok, aki támogatnak a veszteségek és csalódások között? Hogyan viszonzod ezt?
  • Mely dolgokat találod a leghasznosabbnak, amikor nehéz élethelyzetben vagy?
  • Hogyan tud segítséget nyújtani egy imacsoport, amikor nehézségek között vagy?
  • Mit tanulhatunk a barátaink segítségnyújtása során, akik szintén Jézust követik?


* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.04.08.)

 

 

Szólj hozzá!

Hogyan építs bizalmat a barátságokban?

2016. május 21. 03:00 - Bolbásné Viola

"Aki pletykálkodik, abban nem lehet megbízni, de abban igen, aki méltó a bizalomra." (Példabeszédek 11:13 TEV fordítás)

A bizalom mutatja meg a különbséget az ismerős és a barát között. Az ismerőseiddel beszélgetsz, de a barátaidban megbízol.

Szükséged van legalább egy megbízható személyre, akiről elmondhatod: "Bármit elmondhatok neki, nem fog ferdén nézni rám, nem fog elutasítani, vagy megvetni. Ott lesz mellettem." Szükséged van egy biztos emberre, akivel mindent megoszthatsz: a félelmeidet, az aggodalmaidat és a bizonytalanságaidat.

Alapvető, hogy ami közöttetek elhangzik, az bizalmas marad. Ahhoz, hogy te is ilyen biztos pont legyél valaki számára, neked is el kell kötelezned magad a titoktartás mellett.

A Biblia azt mondja, hogy titoktartással tudsz bizalmat építeni a barátságban"Aki pletykálkodik, abban nem lehet megbízni, de abban igen, aki méltó a bizalomra." (Példabeszédek 11:13 TEV fordítás)

Van ilyen megbízható személy az életedben? Ha nincs, imádkozz érte, és kérd Istent, hogy segítsen találni valakit, akiben eléggé megbízhatsz ahhoz, hogy megoszd vele a félelmeidet, aggodalmaidat és bizonytalanságaidat. És veled mi a helyzet? Készen állsz arra, hogy biztos pont legyél valaki más számára? Beszélj erről Istennel, és kérd meg, hogy készítsen fel mások segítésére. Lehet, hogy most még nem vagy kész rá, de Isten felkészít majd, ahogy követed az Ő vezetését.

Beszéljetek róla:
  • Vajon a barátaid megbízható embernek tartanak? Miért, vagy miért nem?
  • Mit gondolsz arról, aki pletykál neked?
  • Hogyan kell reagálnod, ha valaki kezdeményezi, hogy pletykáljatok?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.05.14.)

 

Szólj hozzá!

Örökség vár rád

2015. szeptember 16. 03:00 - torokaron

„Az Ő szelleme a mi szellemünkhöz kapcsolódva megerősíti, hogy mi Isten gyermekei vagyunk. Mivel pedig a gyermekei vagyunk, így egyben az örökösei is. Valójában mi Krisztussal együtt Isten dicsőségének az örökösei vagyunk.” (Róma 8:16-17, NLT fordítás)

Ha Bill Gates fia vagy lánya lennél, nagy valószínűséggel egy nagy örökség várományosa lennél.

Neked azonban gazdagabb édesapád van, mint Bill Gates. A te mennyei édesapád örökséget készített számodra, aki a gyermeke vagy. A Biblia azt mondja a Róma 8:16-17-ben, hogy „Az Ő szelleme a mi szellemünkhöz kapcsolódva megerősíti, hogy mi Isten gyermekei vagyunk. Mivel pedig a gyermekei vagyunk, így egyben az örökösei is. Valójában mi Krisztussal együtt Isten dicsőségének az örökösei vagyunk.” (NLT ford.)

Ez az egész Biblia egyik legcsodálatosabb verse. Minden, amit Isten a Fiának, Jézus Krisztusnak adott, az a tiéd is. Osztozni fogsz az ő dicsőségében, ami végtelen! A mennyben majd korlátlan hozzáférésed lesz Isten korlátlan gazdagságához, mert Isten teremtett téged, így az ő gyermeke vagy. De neked is meg kell hoznod a döntést, hogy a gyermeke leszel: kérned kell őt, fogadjon be a családjába.

Mindenkit Isten teremtett, de nem mindenki Isten gyermeke. Választanod kell őt, és azt kell mondanod, hogy „Uram, benned bízom. Elfogadom azt, amit a kereszten értem tettél. Hiszek benned és szeretni akarlak, és bízni szeretnék benned.” Ha ezt elmondod, akkor Isten gyermekévé válsz, és egy napon majd elveheted az örökséged.

Minden szülő szeretne megbizonyosodni arról, hogy a gyermeke megbízható, mielőtt odaadná neki az örökségét. Gyakran a szülők próbára teszik a gyermekeiket kisebb összegekkel, mielőtt egy nagyobbat bíznának rájuk. Ugyanez igaz veled kapcsolatban is szellemi értelemben. Ez az élet a próba. Isten próbára tesz, hogy lássa, mit teszel a kevéssel, mielőtt még többet bízna rád az örökkévalóságban. Figyeli, hogy mit teszel a kisebb talentumaiddal, és hogy megbízható vagy-e eléggé ahhoz, hogy nagyobb talentumokat bízzon rád a Mennyben. Próbára tesz, hogy lássa, hogyan kezeled a pénzt, amit neked adott, hogyan kezeled a kapcsolatokat, amiket rád bízott, és hogyan használod ki a kisebb lehetőségeket, amiket ad.

Tudod, mi történik, ha jól kezeled, amit kaptál? A Biblia azt mondja, hogy többet fognak rád bízni a Mennyben: „Ha hűséges vagy a kisebb dolgokban, akkor hűséges leszel a nagyobb dolgokban is.” (Lukács 16:10)

Hogyan használod azt, amit Istentől kaptál?

Beszéljetek róla

  • Mik azok a dolgok, amiket Isten rád bízott, hogy próbára tegyen, hogyan kezeled azokat?
  • Hogyan tudnál még hűségesebb lenni a rád bízott dolgokban, hogy Isten még nagyobb dolgokat bízzon rád a Mennyben?
  • Hogyan befolyásolja a pénzhez való mostani hozzáállásod és a pénzügyeidet az, hogy  tudod, hogy örökkévaló és korlátlan örökség vár rád ?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.09.09.)

 

Szólj hozzá!

Hogyan lehetsz megbízható ember?

2015. június 06. 03:00 - FodorImi

„Sok ember állítja, hogy ő hűséges, de nehéz megbízható személyt találni.” (Péld 20:6, NCV fordítás)

A bizalom az a ragasztó, amely közelebb von a barátaidhoz, családodhoz és hívő kiscsoportodhoz. Bizalom nélkül soha nem fogsz elérni olyan bensőséges kapcsolatot, amit Isten akar számodra. Csapatmunka bizalom nélkül lehetetlen.

A Péld 20:6 azt mondja: „Sok ember állítja, hogy ő hűséges, de nehéz megbízható személyt találni.” (NCV fordítás). Bár ezt évezredekkel ezelőtt írták le, ma ugyanez a dilemmánk. Kiben bízhatunk? Hogyan találhatunk megbízható embert? Még fontosabb, hogy mi hogyan válhatunk megbízható emberré, hogy mások megbízzanak bennünk?

1. Elnyered az emberek bizalmát, ha következetes vagy. A Lukács 16:10-ben azt mondja a Biblia: „Aki a kevésen hű, az a sokon is hűséges.” (NIV fordítás). Ma mindenki nyilvános és látványos módon akarja Istent szolgálni, Isten azonban azt mondja, hogy a bizalmat az által építed, ha kis dolgokban hűséges vagy.  Ha senki nem figyel téged, Isten akkor is lát. Látja, mit teszel, és azt mondja, ha a kis dolgokban hűséges vagy, egyre nagyobb és nagyobb felelősséget fog adni.

2. Elnyered az emberek bizalmát, ha megbízható vagy. Az emberek megbíznak benned, ha megtartod a titkaikat. A Saddleback Gyülekezetben a kiscsoportjaink egyik szabálya, hogy amit a csoportban mondanak, az a csoportban marad. A csoportod megbízik benned, hogy bizalmasan megőrzöd mindazt, amit megosztanak. A Péld 11:13 azt mondja: „A pletyka elárulja a bizalmat, de a hűséges ember megőrzi a titkot.”

3. Elnyered az emberek bizalmát, ha közel vagy hozzájuk. Időt kell töltened az emberekkel, hogy elnyerd a bizalmukat. A Biblia azt mondja: „Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik.” (Péld 17:17). Ez magában foglalja a közelséget. A távolság bizalmatlanságot eredményez. Nem bízol olyan emberekben, akiket nem ismersz! Ha tehát azt akarod, hogy az emberek bízzanak benned, időt kell töltened velük. Az idő bizalmat teremt.

Beszéljetek róla:

  • Mit teszel ezen a héten, hogy megmutasd Istennek, hogy hűséges tudsz lenni kis dolgokban?
  • Miért olyan nehéz megtartani egy titkot? Milyen motivációk vannak a pletyka mögött?
  • Milyen áldozatokat kell hoznod, hogy időt tölts emberekkel és elnyerd a bizalmukat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.05.30)

Szólj hozzá!

Lehet rád számítani?

2012. november 17. 03:00 - FHanna

"És amit tőlem hallottál sok tanú előtt, azokat add át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek." (2. Timóteus 2:2)

Old Faithful Geyser at Sunset, Yellowstone Natio.jpg


Nem könnyű találni valakit, akire tényleg számíthatsz. A Good News Bible így fordítja a Példabeszédek 20:6-ot: "Mindenki azt mondja, hogy ő mennyire hűséges, de próbálj csak találni valakit, aki tényleg az!" Pásztorként megtanultam ennek a gondolatnak az igazságtartalmát. Megtanultam, hogy nem mindenki fog valóban megjelenni, aki egy szolgálatra önkéntesként jelentkezik.

Miért olyan fontos a hűség a keresztény életben? Először is hűségesnek kell lennünk, mert Isten is az. A Zsoltárok 33:4 írja: "Mert az ÚR igéje igaz, mindent hűségesen cselekszik". Mivel Isten azt kívánja tőlünk, hogy Rá hasonlítsunk, ezért hűségesnek kell lennünk.

Ráadásul a hűség nagyon megkönnyíti az életünket. A hűtlenség annyi problémát okoz, hogy a Példabeszédek 25:19 így fogalmaz meg: "Nehéz helyzetben sohase bízz meg hűtlen emberben, mert cserbenhagy, mint a fájós fogad vagy a kificamodott bokád." (NIV fordítás)

Tudod miről beszél az író? Azt mondja, a megbízhatatlan ember fájdalmas - mint egy fogfájás. Olyan mint egy kificamodott boka. Tudod milyen egy tyúkszem. Fáj, ugye? Mikor egy megbízhatatlan embertől függsz, akkor sosem pihenhetsz. Az agyad egy zugában mindig azon gondolkodsz, "Vajon megint cserbenhagy vagy most megteszi, amit kell?" Nagyon frusztráló megbízhatatlan emberekkel dolgozni.

Mindannyian a hűséget keressük másokban, miközbe napi teendőinket végezzük. Azt akarjuk, hogy az újságkihordó megbízható legyen. Azt akarjuk, hogy a postás megbízható legyen. Mikor elküldök egy levelet, akkor a posta szolgáltatásaira vagyok utalva, hogy odaér-e a levelem. Azt akarom, hogy az étel a kedvenc éttermemben ugyanolyan legyen minden héten.

Amerika leghíresebb gejzírje, az Old Faithful (Öreg Hűséges) a Yellowstone Nemzeti Parkban található. Az Old Faithful nem Amerika legnagyobb gejzírje. És nem is a legnagyobb erejű. A hűség az, ami híressé tette! Olyan mint az óramű. Megbízható. Az emberek értékelik a megbízhatóságot, még egy gejzírben is.

Beszéljetek róla:

  • Ki számíthat rád? Mondták már, hogy megbízható vagy? Feltenné valamelyik ismerősöd az életét a megbízhatóságodra?
  • Istennek sokkal kevésbé számít az életed hossza, mint a tartalma. Vedd el, amit Istentől tanultál és add tovább másoknak. Mit kell megváltoztatnod az életedben, hogy az isteni jelentőséggel bírjon?


(Daily Hope by Rick Warren, 2012.11.10.)

Szólj hozzá!