Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


6 mód, ahogy Isten megáldja a megtört szívet

2015. október 22. 03:00 - magyarosijulia

“Az Úr közel van a megtört szívűekhez, és megmenti azokat, akiknek a lelke összetört.” (Zsolt 34:18, NCV fordítás)


Mindannyiunkat fog veszteség érni az életben. Hogyan gyógyítja meg Isten az összetört szívedet? Nem tudod csak úgy túltenni magad egy veszteségen. Nem mehetsz alája, nem tudod megkerülni, hanem át kell menned a rajta. Ha félsz kifejezni az érzéseidet és visszautasítod, hogy átéld, meg fogsz rekedni. 

De hogy lehet ebből a megrekedtségből kikecmeregni? Meg kell engedned, hogy Isten segítsen. 6 féle módon áldja meg Isten az összetört szívet.

  1. Isten közel von magához. A Zsolt 34:18-ben azt olvassuk, hogy “Az Úr közel van a megtört szívűekhez, és megmenti azokat, akiknek a lelke összetört.” (NCV fordítás) Amikor szenvedsz, gyakran azt érzed, hogy Isten milliónyi kilométerre van tőled. De amit érzel nem mindig azonos a valósággal. Isten nincs milliónyi kilométerre. Valójában, Isten sosem volt közelebb!

  2. Isten veled együtt szenved. A Biblia azt írja: „[Jézus] a fájdalmak férfija volt, legmélyebb veszteség ismerője" (Ézsaiás 53:3, NLT fordítás - második kiadás). Amikor Jézushoz hozod a fájdalmadat, Ő tudja, hogy miről beszélsz, és Ő megérti a fájdalmadat. Isten egy szenvedő Isten, és Ő egy együtt érző Úr. Nem zárkózik el, és nem érzéketlen. Nem ül karban tett kézzel.

  3. Isten ad egy gyülekezeti családot, aki támogasson. Arra lettünk teremtve, hogy közösségben éljük meg a fájdalmunkat. A gyógyulás a csoportba érkezik. A gyógyulás az egyházba érkezik. A gyógyulás a közösségbe jön. Jobbak vagyunk együtt! „Krisztusban mi, bár sokan, egy testet alkotunk, és mindegyik tag a másikhoz tartozik... Legyetek odaadóak egymás iránt, mint egy szerető család... Örüljetek az örülőkkel és sírjatok a sírókkal." (Róma 12:5, 10, 15 - NIV/GW/NIV fordítás)

  4. Isten felhasználja a szenvedést, hogy segítsen növekedni. Isten felhasználja a veszteséget és a fájdalmat, hogy segítsen egyre inkább krisztusivá válni, ezt pedig három módon teszi. Először is, Isten felhasználja a szenvedést, hogy felhívja a figyelmedet (Példabeszédek 20:30). Másodjára - Ő jót hoz ki a rosszból (Róma 8:28). Harmadjára pedig - Isten felkészít az örökkévalóságra (2Kor 4:17-18).

  5. Isten a Mennyország reménységét adja neked. Nagyon sok ember remény nélkül szenved. Ez a földi életed rövid, de ha Jézus Krisztusban hiszel, és Rá bízod a szabadításod, akkor a tiéd az a reményég, hogy Istennel töltheted az örökkévalóságot a Mennyországban, ez a reménység pedig megtart a veszteség idején. A Biblia azt írja az 1Thessz 4,13-ban: „Nem akarjuk, hogy tudatlanok legyetek a halottakkal kapcsolatosan. Nem akarjuk, hogy úgy gyászoljatok, mint azok az emberek, akiknek nincs reménységük." (GW fordítás)

  6. Isten felhasználja a fájdalmadat, hogy másoknak segíts. Ezt megváltó fájdalomnak hívják, és ez a legjobb és legmélyebb mód arra, hogy felhasználja az ember a megélt szenvedést. Isten nem akarja, hogy hiábavaló legyen egy sérülés. „Isten minden bajunkban megvigasztal, hogy mi is megvigasztaljunk másokat. Amikor ők nehézségben vannak, képesek leszünk ugyanazt a vigasztalást adni, amit Isten adott nekünk." (2Kor 1:4, NLT fordítás, második kiadás)


Beszéljetek róla: 

  • Szerinted miért engedi meg Isten, hogy megtapasztaljuk a fájdalmat és veszteséget?
  • Hogyan akarja Isten, hogy azok felé szolgálj, akik reménység nélkül szenvednek?
  • Melyik a legmélyebb fájdalom, amit valaha tapasztaltál? Hogyan használhatod fel ezt a fájdalmat mások segítésére?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.10.15.)

Szólj hozzá!

Isten megtörten is szeret

2014. szeptember 12. 03:00 - BenedekDávid

“Az Úr közel van a megtörtekhez és kimenti őket minden bajból.” (Zsoltárok 34:18, NIV fordítás)

Az 1 Mózes 32-ben leírtak szerint Jákób egész éjszaka küzdött egy emberrel, aki tulajdonképpen Isten volt. A 27-ik versben így olvassuk: “Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákób.”

Micsoda furcsa kérdés. Isten nyilvánvalóan tudta Jákób nevét. Isten, ha kérdez valamit, nem azért kérdezi, mert Ő nem tudja a választ. Ő már előre tudja a választ.

Ezzel a kérdéssel inkább az volt a célja, hogy Jákób bevallja, hogy ki is ő valójában. Az ókorban a neveket a jelentésük és nem a hangzásuk alapján adták. Kaphattál nevet egy foglalkozás után, mint pék, asztalos, vagy kovács. De ugyanúgy egy rokon után is, vagy éppen az alapján, hogy akkor milyen élethelyzetben voltál. Például Jábec nevének a jelentése „fájdalom”, mivel egy nagyon fájdalmas szülés eredményeképpen jött világra.

A szülők főképp karakterük alapján nevezték el gyermekeiket. Így amikor az emberek nevükön szólították őket, ezzel valakinek elmondták, hogy milyen fajta személyek is ők valójában.

Jákób nevének jelentése „csaló”. Higgyétek el, hogy ehhez a névhez hű életet élt. Egész életében hazudott, hogy kikerüljön különböző szituációkból, konfliktusokból, mert egy csaló, egy manipulátor volt. Amikor Isten megkérdezte Jákób nevét, lényegében azt szerette volna ezzel elérni, hogy beismerje, hogy ki is ő.

Valami elképesztő dolog, hogy amikor Jákób bevallja, hogy ő egy manipulátor, Istent ez nem sokkolja. Nem lepődik meg, azt mondva, hogy „Ne viccelj velem! Egy manipulátorral küzdöttem? Hogy nem vettem észre? Ezt nem gondoltam volna.” Isten már minden rosszat tudott Jákóbról, mint ahogy rólad is tud, még olyan dolgokat is, amiket te magad sem tudsz.

A Malakiás 1:2-ben azt olvassuk, hogy „Szerettem Jákóbot”. Szeretem ezt a verset, mert reményt ad nekem. Ha Isten egy ilyen nehezen szerethető embert is szeretett, aki manipulálta az embereket, - egy csaló, egy hazug, egy gazember volt - akkor egy olyat is szerethet, mint én.

Ha tartós változást szeretnél elérni az életedben, abba kell hagynod a kifogások keresését, mások hibáztatását megtörtségedért. Őszintének kell lenned Istennel és magaddal is, és alázattal be kell vallanod, hogy „én vagyok a probléma”.

Hogyan válaszol Isten a megtörtségünkre? A Biblia azt mondja, hogy „Az Úr közel van a megtörtekhez és kimenti őket minden bajból.” (Zsoltárok 34:18, NIV fordítás)

Beszéljetek róla

• Mit gondolsz, Isten mit szeretné, hogy bevallj magadról, annak érdekében, hogy meggyógyulhass?

• Miért olyan nehéz őszintének lenni Istennel, még ha tisztában is vagyunk vele, hogy ő mindent tud?

• Miket érzel magadban szerethetetlennek? Beszélj ma ezekről a gyengeségekről Istennek és kérd, hogy segítsen elfogadni az ő feltétlen szeretetét, hogy teljesen megváltoztathasson.


(Daily Hope by Rick Warren, 2014.09.05)

Szólj hozzá!

Valld be, hogy segítségre van szükséged

2014. augusztus 28. 03:00 - BenedekDávid

„Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja.” Jakab 4,6

Jézus az egyik legismertebb tanításában, a Hegyi Beszédben olyan dolgokról beszél, melyek segíthetnek nekünk abban, hogy meggyógyuljunk sérelmeinkből, csalódásainkból, valamint olyan szokásainkból, melyek romba döntik életünk. Ezek közül az első a Máté 5,3-ban található: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.”

Mit jelent lelkileg szegénynek lenni? Jézus ezzel azt akarja elmondani, hogy az öntelt emberek nem juthatnak a Mennyországba. Oda csak kegyelem által kerülhetünk be. Ahhoz pedig, hogy lelkileg szegénnyé válj, meg kell aláznod magad és be kell vallanod, hogy segítségre van szükséged.

Jézus azt mondta, hogy „az igazság szabaddá tesz titeket”. Szembe kell tehát néznünk az igazsággal, hogy milyenek is vagyunk valójában és abba kell hagynunk a tagadást. Ekkor döntünk a valóság mellett.

De az igazság az, hogy nem szeretjük az igazságot. Ha az másról szól, akkor nem okoz gondot, de mikor az ránk irányul, akkor már nem nyeri el a tetszésünk. Sokkal nagyobb biztonságban érezzük magunkat, ha nem is tudunk a rólunk szóló igazságról, mivel fájdalmas szembe nézni vele. Pedig az igazság képes szabaddá tenni, bár először boldogtalanná tesz, mert rájössz, hogy mennyi mindent kell megváltoztass az életedben.

A jó hír, hogy a rossz szokásaid, a sérelmeid, csalódásaid mind gyógyíthatóak. A rossz hír az, hogy ehhez alázatra lesz szükséged, meg kell aláznod magad és le kell gyűrnöd a büszkeségedet. Erre a Jakab 4,6 is bíztat: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja.”

Kezdetnek néhány dolgot be kell vallanod magadról, hogy Isten megáldhassa az életedet. Először is azt, hogy megtörtél. Egy megtört világban élünk, ahol semmi sem működik tökéletesen. A gazdaság nem működik tökéletesen, a kapcsolataink sem, sőt, saját testünk sem.

Napjainkban az emberek összezavarodottak, nem tudják, hogy kik valójában, nem tudják, mit kellene tenniük. Összezavarodott magatartással rendelkezünk, összezavarodott vonzódással és szenvedélyekkel. Még az identitásunk is összezavarodott.

De nem kell másnak lenned, csakis önmagadnak, viszont ez azt is magába foglalja, hogy elfogadod, hogy összetörtél. Ez az első lépés, mert ha meghozod ezt a döntést, hogy bevallod, akkor elindultál az alázat útján, ez pedig egyenesen a kegyelemhez vezet.

A legjobb hír pedig az, hogy Isten kegyelme képes betakarni töröttségünk, sérelmeink, rossz szokásaink és csalódásaink.

 

Beszéljetek róla:

  • Milyen módon próbálod leplezni emberek, sőt Isten előtt is, hogy összetörtél?
  • Miért van szerinted abban szabadság, hogy bevalljuk hibáinkat, sérelmeinket, csalódásainkat?
  • Mit gondolsz, Isten hogyan tudja felhasználni a összetöröttségedet az Ő királysága számára? Hogyan szeretnéd, hogy használjon téged?

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2014.08.21.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása