Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Ne csak tanulj a Bibliából - emlékezz is rá!

2016. szeptember 14. 03:00 - Babacson

Figyelj jól a szavaimra! Ne veszítsd azokat szem elől! Engedd, hogy a szíved mélyéig hatoljanak, mert életet hoznak azoknak, akik azokat megtalálják, és gyógyulást az egész testüknek." (Péld. 4:20b-22, NIV ford.)

A Biblia a bölcsességről azt mondja a Példabeszédek 22:17-18-ban: "Hallgass, és én majd megtanítom neked, amit a bölcsek mondtak. Tanulmányozd az ő tanításaikat, és boldog leszel majd, ha emlékszel azokra és idézni tudod őket." (TEV ford.) Nézzük meg a négy igét, ami ebben az idézetben szerepel: hallgatni, tanulmányozni, emlékezni és idézni - ezek mind a bölcsesség ismérvei. 

Nem válsz bölccsé attól, ha csak megtanulsz valamit - emlékezned is kell rá.  Sőt, nem csak emlékezned kell rá, hanem meg is kell magadban erősítened, amit tanultál, mert ha nem emlékszel és nem erősíted meg, akkor újra és újra meg kell tanulnod majd ugyanazt a leckét.

Meg kell őrizned az elmédben, emlékezned kell rá és ismételned kell, hogy aztán alkalmazni tudd.

Az emberek azt szokták mondani, "Semmire sem emlékszem!" Ó, dehogyis nem! Arra emlékszel, ami  számodra fontos vagy amit szeretsz. 

Például sokan ezt mondjátok: "Nem tudok kívülről igeverseket megtanulni a Bibliából!" Viszont emlékszel minden focimeccs eredményére, amit a legutóbbi szezonban játszottak. Mások azt mondják, "Nem tudom megjegyezni a Bibliát"...  viszont fejből tudják a népszerű slágerek szövegét vagy egy kedvenc receptjük minden apró lépését. Arra emlékszel, ami számít és ami fontos neked.

Ha az igazság fontossá válik a számodra, emlékezni fogsz rá. Emlékezni fogsz rá, ismételgeted, megerősíted, és ahogy alkalmazod, meg fogja változtatni az életed. 

"Figyelj jól a szavaimra! Ne veszítsd azokat szem elől! Engedd, hogy a szíved mélyéig hatoljanak, mert életet hoznak azoknak, akik azokat megtalálják, és gyógyulást az egész testüknek." (Péld. 4:20b-22, NIV ford.)

Beszéljetek róla:

  • Miért fontos, hogy kívülről megtanuljunk igeverseket?
  • Mi lenne az az egy dolog, ami még jobban segítene neked az Ige memorizálásában?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.07.)

Szólj hozzá!

Boldog akarsz lenni? Ragaszkodj Isten szavához!

2016. február 12. 03:00 - Babacson

"Szilárdan ragaszkodj az Élet Szavához."  (Filippi 2:16a, NLT fordítás)

Isten ígérete szerint számtalan nagyszerű dologgal gazdagodhat az életed, ha elmélkedsz az ő szaván, és megcselekszed azt.

Ez talán meglep, de ha tudod, hogyan kell aggódni, akkor azt is tudod, hogyan kell Isten szaván elmélkedni. Az aggodalmaskodás az, amikor egy negatív dolgot újra és újra átgondolsz. Amikor az Írás szavával teszed ugyanezt, az elmélkedés.

Hatféleképpen tudod Isten szavát megragadni:

  • hallgathatod,
  • olvashatod,
  • tanulmányozhatod,
  • memorizálhatod,
  • elmélkedhetsz rajta, 
  • és alkalmazhatod.

De ha mindössze annyit teszel, hogy meghallgatod Isten szavát a gyülekezetben, akkor nem tudsz hozzá ragaszkodni, könnyen el lehet róla terelni a figyelmedet.

A Biblia  Filippi 2:16-ban azt mondja: "Szilárdan ragaszkodj az Élet Szavához."  (NLT fordítás). Nem tudsz erősen ragaszkodni az Igéhez, hacsak nem gyakorlod mind a hat szokást: a hallgatást, olvasást, tanulmányozást, memorizálást, elmélkedést és alkalmazást.

A Zsoltárok 119:16-ban az áll: "Törvényeid boldoggá tesznek engem, szavadról soha nem feledkezem meg." (GW fordítás) Szeretnél boldog lenni? Isten rendelkezései boldoggá tesznek, és ezekre úgy tudsz emlékezni, ha memorizálod őket, elmélkedsz rajtuk, majd alkalmazod is őket.

A Zsoltárok 119:35 azt mondja: " Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert azon találom meg a boldogságot." (NLT fordítás) Általában rossz helyen keressük a boldogságot. Isten azt mondja, hogy a boldogságot parancsolatainak útján találhatjuk meg.

Beszéljetek róla:

  • Milyen zavaró tényezők akadályoznak abban, hogy elmélkedj Isten Igéjén?
  • Ki az a személy az életedben, aki segíteni tud az Ige memorizálásában? Hogyan tudnátok fegyelmezetten tenni ezt?
  • Mit mond Istenről az, hogy akkor találhatjuk meg a boldogságot, ha megtartjuk rendelkezéseit és szabályait?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.02.05)

 

Szólj hozzá!

Miért jó ha kívülről megtanulod a Szentírást?

2014. szeptember 25. 03:00 - gyanus

"Bárki, aki erősen betekint a tökéletes törvénybe...és abban megmarad - nem felejti el, amit hallott, hanem teszi azt - áldott lesz abban, amit tesz." (Jakab 1:25 - Angolból szabadon fordítva)

iStock_000001547067XSmall.jpg

Ha komolyan veszed azt, hogy szellemileg erős és érett legyél, a legjobb szokás amit fejleszthetsz, a Szentírás megtanulása. Valójában a Biblia azt mondja Jakab 1:25-ben, hogy ez egy azok közül a szokásaink közül, ami áldott élethez vezet: "Bárki, aki erősen betekint a tökéletes törvénybe...és abban megmarad - nem felejti el, amit hallott, hanem teszi azt - áldott lesz abban, amit tesz."

  • Olvasd a Bibliád! "Bárki, aki erősen betekint..."
  • Idézd fel a Bibliát! "...és abban megmarad..."
  • Emlékezz a Bibliára!"..nem felejti el amit hallott..."
  • Engedelmeskedj a Bibliának!"..hanem teszi azt.."

Nem akarsz többé szellemi csecsemő maradni. Itt az idő, hogy felnőlj és éld azt az áldott életet, amire elhivattál. Egy fontos módja annak, ahogy elkezdheted ezt, Isten Igéjének az elrejtése a szívedben.

Lehet, hogy nem gondolod, hogy jó a memóriád, de emlékszel arra, ami fontos a számodra. Emlékszel a telefonszámokra és dátumokra, amik fontosak neked. Hallottam, hogy emberek azt mondják, hogy nem tudnak semmit megtanulni kívülről, de fel tudnak idézni dalokat az 1960-as évekből, és el tudják hadarni a kedvenc baseball játékosaik statisztikáit.

A dolgok megjegyzése egy képesség, amit meg tudsz tanulni. Egy izom, amit erősíteni tudsz. Valójában, a Szentírás megtanulása kívülről más területeken is jobb emlékezőképességet fog okozni az agyadnak. Biztosíthatlak efelől. Rengeteg tanulmány bebizonyította már ezt.

Miért fontos megtanulni kívülről a Szentírást?

  • Mindig veled lesz Isten Igéje. Ha kísértés ér, nem lesz a Bibliád nyitva, vagy melletted. Ha tanubizonyságot teszel valakinek, aki nem ismeri Jézust, vagy stressz alatt van, vígasztalásra van szüksége, krízisben van, előfordul, hogy nincs a közelben Biblia. Szükséged van arra, hogy Isten Igéje benne legyen az agyadban, hogy emlékezhess rá, és felidézhesd épp akkor, amikor szükséges.
  • Gondolkozhatsz az Íráson bárhová is mész. Nem tudod felidézni Isten Szavát hacsak nem tudsz rá emlékezni. Ha megtanultad kívülről a Szentírást, gondolkozhatsz rajta amikor lefekszel az ágyadba este, vagy mikor egy találkozóra mész kocsival. Elmélkedhetsz a Biblián, mert megtanultad azt. Ezt jelenti a meditálás. Isten igérete a Bibliában a boldogulásra és a sikerre, az Ő Szaván való meditáláson keresztül jön létre (Józsué 1:8).

Kezd el ma megtanulni kívülről a Szentírást! Válassz egy verset a hétre. Akkor egy év alatt 52 megtanult versed lesz. Két év alatt több mint 100 vers lesz, amit megtanultál.

Beszéljünk róla!

  • Milyen változtatásokat kell tenned ahoz, hogy rendszeresen olvasd és tanulmányozd a Bibliát?
  • Már tudod a módokat, ahogyan legjobban meg tudod tanulni és jegyezni a dolgokat. Milyen eszközök, taktikák, vagy emberek tudnak neked segíteni abban, hogy megtanuld kívülről a Szentírást?
  • Hogyan válaszolsz, amikor Isten eszedbe juttatja a Szentírást adott helyzetekben? Hogyan kellene válaszolnod?

 

Rick Warren, Daily Hope, 2014.09.18.

Szólj hozzá!

Használd memóriaizmodat!

2013. március 15. 03:00 - mirjam07

”A Krisztusról szóló üzenet, minden gazdagságával együtt töltse be életeteket. Tanítsátok és lelkigondozzátok egymást mindazzal a bölcsességgel, amit Ő ad nektek. Énekeljetek zsoltárokat és lelki énekeket Istennek, hálás szívvel.” (Kol. 3:16, NLT fordítás)

535457_10151452381619695_1395703746_n.jpg

Az egyik módja annak, hogy alávessük magunkat Isten Igéjének, ha megtanuljuk kívülről. Az memorizálásra való képességed Istentől kapott ajándék. Lehet, hogy azt hiszed, gyenge a memóriád, de a valóság az, hogy millió ötletet, igazságot, tényt és számot meg tudsz jegyezni. Arra emlékszel, ami fontos neked. Ha Isten Igéje fontos, akkor fogsz arra időt találni, hogy megtanuld azt.

Óriási előnyökkel jár, ha a kívülről megtanuljuk az igeverseket. Segíteni fog ellenállni a kísértésnek, bölcs döntéseket hozni, csökkenti a stresszt, növeli a bizalmat, segít jó tanácsot adni és hitedet másokkal megosztani.

A memóriád hasonlít egy izomhoz. Minél többet használod, annál erősebb lesz, és a Szentírás memorizálása egyre könnyebbé válik. Kezdheted azzal, hogy kiválasztasz néhány igeverset, ami megérintett téged, leírod őket egy kis kártyára, amit magaddal vihetsz napközben. Aztán ismételd azokat hangosan napközben.

Bárhol memorizálhatod a Szentírást: munka, sportolás, vezetés, várakozás közben, vagy lefekvéskor. Három kulcsa  van a Szentírás memorizálásának : ismétlés, ismétlés, ismétlés !

”A Krisztusról szóló üzenet, minden gazdagságával együtt töltse be életeteket. Tanítsátok és lelkigondozzátok egymást mindazzal a bölcsességgel, amit Ő ad nektek. Énekeljetek zsoltárokat és lelki énekeket Istennek, hálás szívvel.” (Kol. 3:16, NLT fordítás)

 

Beszéljünk róla

  • Milyen lenne az életed, ha a szabadidődből egy keveset a Bibliai applikációkra használnál Facebook app. helyett?
  • Kérj meg egy barátot, hogy kérje számon memorizálásodat. Ezután osszátok meg egymással, amit tanultatok Isten Igéjéből.

 

(Daily Hope by Rick Warren, 2013.03.08)

Szólj hozzá!
Címkék: memorizálás Ige

A Bibliára a szívedben van szükség, nem csak a házadban

2012. március 19. 03:00 - Lilla:)

"A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon." (Kolossé 3:16a)

 
 
Ahogy a fizikai erőnléthez ételre van szükséged, úgy a lelki erőnléthez lelki eledelre van szükséged. A Biblia saját magát lelki eledelként jellemzi - lelki életünk vize, teje, kenyere és húsa. Mindez szükséges a létfenntartáshoz.
 
Hogyha építési vállalkozó lennél, nem küldenél dolgozni olyan embert, aki nem evett két hete. Ha parancsnok lennél a hadseregbeb, nem küldenél olyan embert a csatába, aki nem evett egy hónapja. Így van? Táplálkoznunk kell ahhoz, hogy erőnk legyen teljesíteni az előttünk álló feladatokat.
 
Nem sok sikered lesz megnyerni az előtted álló lelki csatákat, ha halálra éhezteted magad. Ezért kell táplálnunk magunk Isten Igéjével.
 
Ellentétben a fizikai étellel, amikor az Igével táplálom magam, egyre éhesebb leszek. Minél jobban érzem és látom, hogy Isten milyen jó, egyre többet akarok.
 
A Biblia ezt mondja a Kolossé 3:16-ban: "A Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon." Pál azt mondja, engedjük, hogy a Biblia elfoglalja helyét életünkben gazdagon és mélységesen és önzetlenül.
 
Tehát hogyan tápláljuk magunkat Isten Igéjével?
 
Fogadd be az Igét a füleddel! Járj gyülekezetbe és hallgasd az igehirdetést.
Olvasd az Igét a szemeddel! Ahogy mondtam, attól, mert van Biblia a házadban, attól még nem lesz áldott az életed. A Bibliának a szívedben kell lennie.
Kutasd az Igét a kezeddel és a száddal! Amikor Isten Igéjét tanulmányozod, tarts egy ceruzát a kezedben. Írd le, hogy Isten mire tanít. Beszélj más hívőknek kiscsoportos formában arról, amit felfedeztél.
Elmélkedj az Igén! Gondolkozz és rágódj Isten Igéjén.
Emlékezz az Igére a szíveddel! Ritkán lesz nálad a Biblia, amikor szükséged van rá. Tanuld meg Isten Igéjét kívülről.
 
Beszéljetek róla:
Táplálod magad a fenti pontoknak megfelelően, vagy csak általában abbahagyod az első pontnál? Milyen változtatásra van szükséged, hogy tápláld a lelked? 
Leírod, hogy mit tanít neked Isten? Mit tanulsz meg a Szentírásból?
Milyen lelki csatát vívsz ma? Odafordultál már Isten Igéjéhez táplálékért?
 
 
(Daily Hope by Rick Warren, 2012.03.12)
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása