Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Istennek semmi sem túl nagy

2021. október 19. 03:00 - Ivanyina Krisztina

Kereszt – hátfájás ellen

„Most minden dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által végtelenül többet képes megvalósítani, mint amit kérhetnénk vagy gondolhatnánk.” (Ef 3,20 NLT).

Isten hozzáértő Atya. Bármilyen problémát kezelni tud, amivel hozzá fordulsz. Semmi sem haladja meg képességeit vagy erőforrásait. Egyetlen kérés sem túl nagy vagy túl kicsi számára.

Egyszer egy asszony azt kérdezte tőlem: „Rick, valóban nem gond, ha Istennel semmiségekről beszélgetek? Nem csak a nagy problémáimmal kellene hozzá fordulnom?” Ránéztem, és azt válaszoltam: „El tudod képzelni, hogy Isten bármilyen problémát nagy problémának tekintene? Minden csupán apróság a számára. Istennek semmi sem túl nagy vagy túl kicsi.”

A Biblia azt mondja, hogy „Semmi sem lehetetlen Isten számára!” (Lk 1,37 CEV) Ezt olvasva kivágtam a „lehetetlen” szót a szótáramból, mert ez a szó nem szerepel Isten szótárában sem. Istennel semmi sem lehetetlen.

Elképesztő, hogy gyerekeim kiskorukban azt gondolták, én mindent helyre tudok hozni. Azt gondolták, hogy mindent tudok, hogy bármit meg tudok javítani és, hogy módomban áll mindent megtenni. Azonban ahogy felnőttek, rájöttek, hogy édesapjuk korlátozott tudással, korlátozott energiával, korlátozott erőforrásokkal – korlátozott mindennel rendelkezik.

De mennyei Atyád valóban mindenre képes. Pál levele az efezusiakhoz 3. fejezetének 20. versében olvashatjuk: „Most minden dicsőség Istennek, aki a bennünk munkálkodó hatalmas ereje által végtelenül többet képes megvalósítani, mint amit kérhetnénk vagy gondolhatnánk.” (NLT)

Én nagy álmodó vagyok. Életem folyamán sok nagy álmom volt, és a legtöbbet valóra is váltotta Isten. De Isten azt mondja: „Nem érdekel, hogy milyen nagy dolgokról álmodsz Rick, én azt mindig felül tudom múlni. Én bármilyen álmodnál nagyobbat tudok álmodni.”

A tegnap lehetetlenségei a ma csodái. Isten a lehetetlenre szakosodott. Ő hozzáértő Atya.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miről gondoltad azt, hogy lehetetlen, aztán később ráébredtél, hogy Isten azt is tudja kezelni?
  • Hogyan formálja az Istennel való kapcsolatodat a földi édesapáddal való kapcsolatod?
  • Mi a legnagyobb álmod az életben? Bízol Istenben ezzel az álmoddal kapcsolatban? Milyen érzés tudni, hogy ő még ennél is nagyobb álmot tervez számodra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.10.12.)

(A bibliai idézetek hivatkozási helyeit követő jelölések a szerző által választott angol bibliafordításra vonatkoznak. Ezekről a https://napiremeny.blog.hu oldal jobb oldali sávjában a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információk találhatók.)

Szólj hozzá!

Isten mindenható – tehát neked nem kell annak lenned

2021. szeptember 15. 03:00 - rigoi

„Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely minket támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk segítségért.” (2Krón 20,12 GNT)

Az áttörést hozó imák különböznek más imáktól.

Valószínűleg gyakran imádkozol és kéred Isten segítségét, erejét vagy bölcsességét. Amikor azt mondod „Istenem, szükségem van a segítségedre”, akkor az azt jelenti, hogy még mindig azt hiszed, hogy te magad majd meg tudsz tenni valamit Isten segítségével. És nincs is semmi baj az ilyen imákkal.

Azonban az áttörést hozó ima ilyen: „Istenem, ezt sehogy sem tudom megcsinálni. Meghaladja a képességeimet. Szükségem van arra, hogy Te cselekedj.” Akkor imádkozol így, amikor erőtlennek érzed magad.

Ez az ima valójában a helyreállásodnak az első lépése, mert rájössz arra, hogy nem vagy Isten; beismered, hogy erőtlen vagy ahhoz, hogy uralkodj a rosszra való hajlamodon, és beismered, hogy az életedet nem tudod te irányítani. És ezután Istenre fókuszálsz, ami az áttörést hozó ima második lépése.

Miután Jósafát király Isten felé fordította a figyelmét, ezt mondta: „Tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy sereggel szemben, amely minket támad. Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk segítségért.” (2Krón 20,12 GNT).

Ugyanezt kell tenned, amikor áttörésért imádkozol a saját életedben. Először mondd el Istennek, hogy pontosan mit érzel. Erőtlennek érzed magad, mert állandóan küzdesz, és még sincs semmi változás? Mondd el ezt Istennek! Mondd el neki, hogy reménytelennek látod a helyzetet, és ismerd el a gyengeségedet.

Nem kell erősnek lenned vagy mindent tudnod, ha Istennel kapcsolatban vagy, mert Ő mindenható és mindentudó. Nem kell mindenütt ott lenned, ha Istennel kapcsolatban vagy – mert Ő mindenütt jelen van.

Mit kell tenned, amikor olyan helyzetben vagy, amit nem tudsz irányítani, megváltoztatni vagy kezelni? Várnod kell és bíznod kell mindabban, amiről tudod, hogy igaz Istennel kapcsolatban.

A hit néha azt jelenti, hogy nem teszel semmit, csak nyugodt maradsz, vársz és bízol. Ha megpróbálsz tenni valamit, azzal visszaveszed a saját kezedbe az irányítást.

Így nézett ki a hit A Krónikák második könyvében: „Júdának minden férfia, a feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, ott álltak a templomnál.” (2Krón 20,13 GNT). Ez nem azt jelenti, hogy öt percig álltak ott. Lehet, hogy órákig álltak az Úr előtt. Azáltal, hogy egyszerűen csak álltak, azt fejezték ki Istennek, hogy amivel szembenéznek, az túl nagy probléma számukra. Az erejük fogytán volt, de továbbra is kitartottak, mert bíztak abban, hogy Isten gondoskodik róluk.

Amikor áttörésre van szükséged, kövesd a példájukat! Várj, figyelj és bízz!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért vagy hajlamos arra, hogy próbálsz ragaszkodni ahhoz, hogy kezedben tartsd a dolgok irányítását, még akkor is, amikor tudod, hogy nem tudsz a helyzeten változtatni?
  • Mi az a helyzet most az életedben, amit nem tudsz kezelni?
  • Miért nehéz várnod Istenre, hogy elvégezze azt, amit te magad nem tudsz megtenni?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.09.08.)

(GNT: Az angol Good News Translation bibliafordítás rövidítése.)

1 komment

Isten mindenható Apa

2010. szeptember 16. 00:01 - jletti

 "Mert az Istennek semmi sem lehetetlen." Luk.1,37
 

Isten meg tud oldani minden helyzetet, amelyet elé hozol. Nincs olyan probléma, amely túl nehéz lenne a számára. Semmi sem múlja felül a képességeit. De az első dolog, amit tenned kell, az az, hogy hozzá fordulsz.

Milyen döntéssel szembesülsz ezen a héten? Milyen hegyet kell elmozdítani? Rák? Csőd? A gyermekeidnek vannak problémái? Nem tudsz lemondani egy rossz szokásodról?

"...Mert az Istennek semmi sem lehetetlen."

A Jeremiás 32,27-ben Isten azt mondja: "Én vagyok az Úr, minden élőnek az Istene. Van-e számomra lehetetlen?"
Ez majdnem ugyanolyan, minha Isten ledobná eléd a kesztyűt és azt mondaná: "Kihívlak. Gondolj egy olyan problémára, amit ne tudtam megoldani. Van olyan, ami túl nehéz számomra?"
 
A legtöbben közülünk, míg gyerekek voltunk, azt mondtuk: "Az én papám bármit megtehet! Az én papám meg tudja verni a te papádat!" Én tényleg ezt hittem. De ahogy felnőttem, egyre jobban kinyílt a szemem. Rájöttem, hogy ha a zsebpénzemről volt szó, az apám is korlátozva volt anyagilag. Amikor tanácsra került sor, ő is csak találgatott. Az én feltevésem ugyanannyira volt jó, mint az övé, mivel ő sem  volt tökéletes apa.

Az Efézus 3,20 azt mondja: "Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint". Nekem elég élénk a fantáziám. Elég nagy álmokra tudok néha gondolni. Igen nagy célokat tudok felállítani. Isten azt mondja: "Fiam, gondolj a legnagyobb dologra amit szerinted megtehetek az életedben, és én meg tudom azt tenni. Én felül tudom múlni azt." Ő olyan apa, aki képes erre. 

Mit várhatok az én mennyei Atyámtól? "Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdasága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban." (Filippi 4,19). Neki kimeríthetetlenek a forrásai, kimeríthetetlen az energiája, végtelen a tudása, végtelen az ideje. Azt mondja, be tudom tölteni minden szükségeteket.

Isten azt mondja, hogy neked megbocsáttatott. Ő azt mondja, hogy gondoskodni fog rólad.  Azt mondja, hogy nem kell félnünk. Más szavakkal kifejezve, Isten ezt mondja az Ő igéjében: "Gondoskodom a tegnap kudarcairól, a ma reményvesztettségéről és a holnap félelmeiről, mert én mindenható apa vagyok."

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. szeptember 9.)

Szólj hozzá!
Címkék: mindenható
süti beállítások módosítása