Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Próbáld meg leírni az imáidat!

2021. október 06. 03:00 - Anita.B

sixteen-miles-out-3zvhsfizyme-unsplash.jpg

„Az ÚR ezt a választ adta nekem: »Írd le táblákra egyértelműen, amit kinyilatkoztatok neked, hogy egy pillanat alatt el lehessen olvasni!«” (Hab 2,2 GNT)

Ha hallani akarod Isten beszédét, tedd ezt: Vonulj el egy csendes helyre, várj türelmesen, és várakozással telve kérd Istent, hogy adjon egy képet arról, amit mondani akar neked. Majd írd le Isten válaszait a kérdéseidre!

Habakuk próféta könyvében Isten megparancsolja a szerzőnek: „Írd le táblákra egyértelműen, amit kinyilatkoztatok neked, hogy egy pillanat alatt el lehessen olvasni!” (Hab 2,2 GNT).

Így kaptuk meg Habakuk könyvét. Az első fejezetben Habakuk leírta, hogy mit mondott Istennek. A második fejezetben pedig leírta, hogy mit mondott neki Isten.

Éppen így lett A zsoltárok könyve is. Sok zsoltár származik közvetlenül Dávid csendességben eltöltött idejéből. Dávid a Biblia első öt könyvén, a Tórán elmélkedett, majd leírta gondolatait, amiket zsoltároknak neveznek.  Sok zsoltárt kezd azzal, amit érez, befejezésként pedig Isten mondandóját írja le.

Ha imaéleted kissé zűrzavaros, és hajlamos vagy újra meg újra ugyanazokért a dolgokért imádkozni – „Istenem, légy ezzel az emberrel!” vagy „Áldd meg ezt az ételt testünk táplálására!” –, akkor szükséges ezt tenned: Kezdd el leírni az imáidat!

„Mi? Úgy érted, nem kell elmondanom őket?” Pontosan! Leírva őket is imádság. Isten meghallja a gondolataidban. Csak írd le!

Rendben van leírni egy imát, majd felolvasni? Természetesen igen. Amikor leírod, imádkozol. Amikor olvasod, imádkozol.

Ezt a lelki szokást nevezik feljegyzésnek, és ezt minden kereszténynek értenie és gyakorolnia kellene.

A feljegyzés nem napló. Egy napló azokról a dolgokról szól, amiket tettél. Egy feljegyzés pedig azokat a leckéket tartalmazza, amiket megtanultál – a hibákról, amiket elkövettél, és arról, amit Isten tanított neked.

Kezdj el lelki feljegyzéseket írni még ma! Segíteni fog meghallani, és emlékezni arra, amit Isten mond neked.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • A papíron és a tollon kívül milyen más módja van annak, hogy leírjunk dolgokat? Melyik feljegyzési módszer a legkényelmesebb számodra?
  • Mit tanított neked Isten, amiről ma írhatnál?
  • Kezdj egy imát azzal, hogy leírod a választ ezekre a kérdésekre: Mely tulajdonságait szereted Istennek? Kinek van szüksége a környezetedben Isten beavatkozására? Hogyan van szükséged Isten gondoskodására? Miért adhatsz ma hálát Istennek?

*(Daily Hope By Rick Warren, 2021.09.29.)

(GNT: Az angol Good News Translation bibliafordítás rövidítése.)

Szólj hozzá!

Jegyezd fel, amit Isten tanít neked!

2021. július 24. 03:00 - daniella_89

pisanie_pamiecca8tnika_1-650x433.jpeg

„Rendkívül fontos, hogy szilárdan megragadjuk amit hallottunk, hogy el ne sodródjunk” (Zsid 2,1 The Message).

A lelki érettségre való felnövekedéshez együtt kell működnöd Istennel. Az egyik mód erre az, hogy elhiszed, hogy Isten dolgozik az életedben akkor is, amikor nem érzed.

A lelki növekedés néha fárasztó munkát jelent – egy apró lépés megtételét. Fokozatos fejlődésre számíts, ne óriási előrelépésekre!

A Biblia azt mondja: „Mindennek megvan a maga ideje és a maga időszaka” (Préd 3,1 CEV). A lelki életednek is megvannak az időszakai. Néha rövid, intenzív, robbanásszerű növekedést fogsz tapasztalni (tavasz), amit megerősítő, próbát tartogató időszak követhet (ősz és tél).

Mi a helyzet azokkal a problémákkal, szokásokkal és sérülésekkel, amiket csodálatos módon eltüntetnél? Jó, ha imádkozol csodáért, de ne legyél csalódott, ha a válasz fokozatosan érkezik. Idővel a lassú, biztos vízfolyás elkoptatja a legerősebb sziklát, és leghatalmasabb kődarabot is kaviccsá változtatja. Még egy kis csíra is, ha elég időt adunk neki, óriási vörösfenyővé válhat, több mint 100 méteres magassággal.

A lelki növekedésed felismerésében segít, ha van egy jegyzetfüzeted vagy naplód a megtanult leckékről. Ez nem a történéseket rögzítő napló, inkább feljegyzés arról, amit megtanulsz. Írd le a megérzéseidet és azokat az életleckéket, amelyeket Isten tanít neked önmagáról, rólad, az életről, kapcsolatokról és minden másról. Ezek a feljegyzett tanulságok egyfajta térképpé válnak a lelki növekedéshez. Jegyezd fel őket, hogy áttekinthesd és emlékezz rájuk; majd add tovább a következő generációnak! (Lásd Zsolt 102,18 és 2Tim 3,14!)

Ha elfelejtettél tanulságokat, újra meg kell tanulnod őket. A lelki növekedésed naplójának rendszeres áttekintése segít emlékezned arra, amit már megtanultál, sok szükségtelen fájdalmat és fejfájást spórolva ezzel neked. A Biblia azt mondja: „Rendkívül fontos, hogy szilárdan megragadjuk, amit hallottunk, hogy el ne sodródjunk” (Zsid 2,1 The Message).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan láttad a növekedésedet a lelki érettségben az elmúlt hónapban? Az elmúlt évben?
  • A lelki növekedés melyik évszakában vagy most?
  • Milyen módszerekkel vezethetsz lelki naplót anélkül, hogy tollat és papírt használnál? Ha még nincs lelki naplód, határozd el, hogy elkezdesz egyet még ezen a héten!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2021.07.17.)

(A bibliai idézetek fordítása utáni 2-4 betűs rövidítés a szerző által választott angol bibliafordítást jelenti. A napiremeny.blog.hu oldalon, a jobboldali sávban a „Rövidítések – Angol nyelvű bibliafordítások jelölései” pont alatt további információ található.)

Szólj hozzá!

Próbáld leírni az imádságaid

2018. április 21. 03:00 - magyarosijulia

„Az Úr ezt a választ adta nekem: Írd le világosan táblákra amiket kinyilatkoztatok neked, hogy első pillantásra kiolvasható legyen." (Habakkuk 2:2, GNT fordítás)

Ha hallani akarod Istent beszélni, vonulj el egy csendes helyre, várj türelmesen és reménykedően, majd kérd Istent, hogy mutasson egy világos képet arról, hogy mit akar mondani neked, aztán pedig írd le Isten válaszait a kérdéseidre.

Habakkuk könyvében az Úr megparancsolja a szerzőnek, hogy „Írd le világosan táblákra amiket kinyilatkoztatok neked, hogy első pillantásra kiolvasható legyen." (Habakkuk 2:2, GNT fordítás).

Így kaptuk Habakkuk könyvét. Az első fejezetben Habakkuk leírja, amit ő mondott Istennek, a második fejezetben pedig azt, amit Isten válaszolt neki.

Ugyanígy kaptuk a Zsoltárok könyvét is; sok zsoltár Dávid csendességeiből származik. Dávid a Biblia első öt könyvéről, a Tóráról elmélkedett, amikor leírta a gondolatait, ezeket pedig zsoltároknak nevezzük. A zsoltárok nagy többségében, Dávid elmondja, hogy hogy érzi magát, a végére viszont azt írja már, amit Isten mond.

Ha az imaéleted ugyanabban a kerékvágásban halad, és hajlamos vagy ugyanazt imádkozni újra meg újra – „Uram, légy ezzel az emberrel", vagy „Áldd meg ezt az ételt a testünk egészségére" – akkor íme valami, ami segíthet: kezd el leírni az imádságaid!

„Tessék? Azt mondod, nem kell elmondanom őket?" Így igaz! Ha leírod, akkor is imádság, Isten meghallja a gondolataidban is. Te csak írd le őket!

Rendben van, ha leírunk egy imádságot, majd felolvassuk? Persze, hogy rendben van! Amikor megírod, imádkozol, amikor felolvasod, akkor is imádkozol.

Ezt nevezik szellemi naplóírásnak, ez pedig egy olyan szokás, amit minden keresztyén meg kellene értsen és gyakoroljon.

Egy napló nem egyenlő a határidőnaplóval! A határidőnaplóban azok a dolgok szerepelnek, amiket megtettél; egy naplóban viszont a megtanult leckéid szerepelnek – az elkövetett hibáid, és mindazok a dolgok, melyekre Isten a hibáid által tanított meg.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan vezethetnél naplót, ha nem ceruzával és papírral, hanem úgy, ahogy kényelmesebb számodra?
  • Mire tanított meg Isten, amiről naplójegyzetet írhatnál ma?
  • Kezdj el egy imádságot úgy, hogy válaszolsz ezekre a kérdésekre: Isten milyen tulajdonságait szereted a legjobban? Ki az az életedből, akinek szüksége van Isten beavatkozására? Milyen segítségre van szükséged Istentől? Mit tudsz ma megköszönni Istennek?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.04.14.)

Szólj hozzá!

Ragadd meg mind a jó, mind a rossz múltbeli tapasztalataidat

2017. szeptember 12. 03:00 - magyarosijulia

„Emlékezzetek ma mindazokra, amiket megtanultatok az Úrról a vele való tapasztalatokból.” (5Mózes 11:2a, GNT fordítás)

El kell fogadnod az életedben történt tapasztalatokat – a jókat, a rosszakat, a szégyenteljeseket, a helyeseket, a helyteleneket, a boldogokat és a szomorúakat – és abba kell hagynod a múltadtól való menekülést, ha azt szeretnéd, hogy Isten jóra fordítsa azokat az életedben.

A Galata 3:4-ben írja: „Minden tapasztalatod hiábavaló volt? Remélem, hogy nem!” (NCV fordítás).

Ne próbálj elszaladni a múltadtól! A fájdalom miatt sokan letagadják, figyelmen kívül hagyják, leértékelik, bánják vagy neheztelnek a múltjukra. Újraírják a múltjukat és különféle történeteket találnak ki, mert boldogabbak a hazugsággal, mint szembenézni a múlt fájdalmaival. De ha tagadásban élsz, Isten nem tudja felhasználni a tapasztalataidat a jóra.

Isten minden élettapasztalatot a javadra tudja fordítani, de többé nem futhatsz el azoktól a tapasztalatoktól. El kell fogadnod, meg kell ragadnod őket. Lehet, hogy a szüleid nem voltak valami csodásak, lehet, hogy nem voltál olyan menő a suliban, nem te voltál a csapatkapitány vagy a diákbál királynője – és mi van akkor? Ezek a te tapasztalataid. Tedd magadévá őket!

Hagyd abba a rossz tapasztalataid kilökését az elmédből! Emlékezned kell rájuk. Az 5Mózes 11,2a-ban ez áll: „Emlékezzetek ma mindazokra, amiket megtanultatok az Úrról a vele való tapasztalatokból.” (GNT fordítás).

Ez az igevers azt mondja, hogy az a fontos, hogy emlékezz a leckékre. De hogyan tedd ezt? A legjobb módja emlékezni a leckékre és tapasztalatokra, ha naplóba jegyzed le őket. Nem határidőnaplóról beszélek, mert abban a tetteid listáját jegyzed: ma elmentem a boltba és vettem egy tejet. Nem feltétlenül kell írnod egy naplóba, de minden alkalommal, amikor egy fontos leckét tanultál, leírod, hogy ne felejtsd el: Ez fájdalmas volt. A nehezebb úton tanultam meg ezt a leckét. Nem akarom ezt soha elfelejteni!

Hogy emlékezz mindarra, amit Istenről tanultál, vezess egy naplót. Így visszatekinthetsz és emlékezhetsz, hogy mi mindenre tanított meg Isten, és ez bátorítani fog az életed sötétebb időszakaiban és emlékeztetni fog arra, hogy Isten akkor is a te javadra munkálkodik!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mit teszel, hogy emlékezz Isten hűségére és a megválaszolt imádságokra?
  • Ha nem vagy egy „író" típus, milyen más módon tudnád megörökíteni Istennel való tapasztalataid a papír és ceruza helyett?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.09.05.)

Szólj hozzá!

Vezess naplót a szellemi növekedésedről

2016. szeptember 01. 03:00 - Babacson

"Fontos, hogy erősen ragaszkodjunk ahhoz, amit hallottunk, hogy ne sodródjunk el." (Zsid 2.1, MSG fordítás)

A szellemi érettségben való növekedésed során együtt kell működnöd Istennel. 

Az egyik módja ennek az, hogy elhiszed, Isten munkálkodik az életedben - még akkor is, ha ezt nem érzed. A szellemi növekedés gyakran lassú és fárasztó folyamat, csak kis lépéssekkel lehet előre haladni. Fokozatos fejlődést várj. A Biblia azt mondja, "a földön mindennek megvan a saját ideje és évszaka." (Préd. 3.1, CEV ford.)

A te szellemi életedben is vannak különböző “évszakok". Néha egy rövid, intenzív és áttörésszerű növekedésen mész át (tavasz), amit egy stabilizáló és próbákkal teli időszak követ (ősz és tél). 

Mi a helyzet azokkal a problémákkal, szokásokkal és fájdalmakkal, amelyeket szeretnél, ha egy csoda azonnal eltüntetne az életedből? Az rendben van, ha csodáért imádkozol, de ne légy meglepődve, ha a problémáidra a válasz egy fokozatos változáson keresztül jön. Idővel egy lassú, nyugodt patak is lekoptatja a kemény sziklát és a hatalmas szikladarabot apró kavicsokká formálja.  Idővel egy kis facsemete is 100 méteres cédrusfenyővé növekszik.

Vezess egy naplót arról, amit tanultál. Ez ne egy eseménynapló legyen, hanem egy feljegyzés arról, amit tanulsz. Írd le a meglátásaidat és a gondolataidat azzal kapcsolatban, amire Isten tanít Önmagáról, magadról, az életről, az emberi kapcsolatokról vagy bármi másról.  Jegyezd fel, hogy újra átnézhesd és emlékezhess ezekre, és hogy tovább adhasd a következő nemzedéknek. (Zsolt 102:18, 2Timóteus 3:14)

Azért kell újra tanulnunk a dolgokat, mert elfelejtjük őket. Ha rendszeresen átnézed a szellemi naplódat, nagyon sok fölösleges bánattól és fájdalomtól kímélheted meg magad. A Biblia azt mondja, " fontos, hogy erősen ragaszkodjunk ahhoz, amit hallottunk, hogy ne sodródjunk el." (Zsid 2.1, MSG ford.)

Beszéljetek róla

  • Milyen területen láttad, hogy növekedtél szellemi érettségben az elmúlt hónapban? És milyen területen növekedtél az elmúlt évben?
  • A szellemi fejlődés és növekedés melyik "évszakában" vagy most?
  • Hogyan tudsz naplót vezetni a szellemi növekedésedről anélkül, hogy papírt és tollat használnál?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2016.08.25.)

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása