Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Beszélj hitből

2018. január 10. 03:00 - gabormel

„Isten a jövőbeli eseményekről olyan bizonyossággal beszél, mintha azok már bekövetkeztek volna”. (Rómaiakhoz írt levél 4:17, TLB fordítás)

schrecksee-2534484_1280.jpg

A szavaidnak hatalmas ereje van. Ha hívő emberré válsz, változtatnod kell azon, ahogy beszélsz. Hittel kell beszélned ahhoz, hogy láthass valamit megvalósulni.

Amikor hitből mondunk valamit, az ostobaságnak, arrogánsnak, a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodottnak tűnhet olyan emberek számára, akik nem tudják, mi a hit. Ábrahám tudta. Az Úr egy napon megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: Ábrám, a nevedet Ábrahámra változtatom. Az Ábrahám név azt jelenti, „népek sokaságának az atyja”.

Az egyetlen probléma azonban az volt, hogy Ábrahám már 99 éves volt és a felesége is túl idős volt ahhoz, hogy gyermeket szüljön. Ábrahámot valószínűleg kegyetlenül kinevették a neve miatt. Isten azonban azt mondta, hogy nem az emberi valóság, hanem a szellemi valóság világában élünk, és ne úgy lássuk a dolgokat, ahogy vannak, hanem úgy, ahogy lehetnének, lenniük kellene vagy ahogyan Isten akarja, hogy legyenek.

A Rómaiakhoz írt levél 4:17 azt mondja, hogy Isten „a jövőbeni eseményekről olyan bizonyossággal beszél, mintha azok már bekövetkeztek volna” (Rómaiakhoz írt levél 4:17, TLB fordítás). Ezt nevezik hitből való beszédnek. Kimondunk valamit hitből, hogy az megvalósuljon.

Az elsődleges szellemi ajándékunk a hit ajándéka. Nem azt mondom, hogy most mi van, hanem azt, hogy mi lehetne, minek kellene lenni vagy Isten mit akar, hogy legyen.

Vannak olyan közismert tanítók, akiknek az egyházi szolgálata valójában csak abból áll, hogy elmondják, milyen a világ most. És nagyon sok olyan dolog van a világban, ami rossz. Ezért bírálják és becsmérlik a dolgokat és általában mindennel kapcsolatban nagyon negatívak. És tényleg jó okuk is van erre. Azzal érvelnek, hogy ők csak azt mondják, ami van.

Igen, így is lehet beszélni. De van egy más mód is: ne azt mondd, ami van, hanem azt, ahogyan lehetne! Az előbbi még sohasem változtatott meg senkit, és inkább csak védekezésre készteti az embert.

Például, ha azt mondod valakinek, „Te egy csapnivalóan rossz apa vagy. Nem töltesz elég időt a gyerekeiddel, mivel a karriered sokkal fontosabb számodra.", akkor őt megbélyegzed, és még meg is erősíted abban, amilyen. Ehelyett inkább ezt kellene mondanod: „Fantasztikus lehetőségek vannak benned, és ha engednéd, hogy Jézus Krisztus átvegye az irányítást az életed felett, nem lennél ugyan tökéletes, de Isten olyan jellemmé formálna, hogy a gyerekeid teljesen oda lennének érted." Az ilyen beszéd az, ami  változásra ösztönöz bennünket!

Nem azt kell elmondanod, ahogyan a dolgok állnak, hanem azt, ahogyan lehetnének, ahogyan lenniük kellene vagy ahogyan Isten akarja, hogy legyenek! Hittel beszélj már az előtt, hogy valamit megvalósulni látnál!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutatkozik meg a hétköznapi beszélgetéseid során az, hogy te hívő ember vagy?
  • Kinek van szüksége arra, hogy a hit beszédét mondd és azt, ami lehetne az életével kapcsolatban?
  • Mit fogsz tenni ma annak érdekében, hogy szavaidon keresztül egy másik ember életében pozitív változás álljon be?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.03.)

Szólj hozzá!

Nem számít, mit mondanak az emberek - Isten kiáll melletted

2017. június 02. 03:00 - daniella_89

“Az ÚR mellettem van, így nem fogok megijedni. Mit tehet velem az egyszerű halandó?“ (Zsoltárok 118:6 NLT fordítás)

nature-sky-sunset-man.jpeg

Bármi értékeset próbálsz megtenni az életben, negatív emberek kerülnek az utadba. Kinevethetnek, pletykákat terjeszthetnek rólad, még meg is fenyegethetnek.

De ne a negatív emberekre figyelj. Ne a problémáidra figyelj. Figyelj Istenre és az Ő ígéreteire. Legyél "ígéretes" ember!

1Sámuel 30:6-ban a Biblia leírja Dávid reakcióját a kritizálás egy példájára: “Dávid komolyan aggódott, mert a gyermekeikért érzett keserű gyászukban az emberei már a megöléséről beszéltek. De Dávid erőt vett az Úrtól.” (TLB fordítás)

Mikor a negatív emberek feltűnnek az utadon, ne menj a munkatársadhoz vagy egy baráthoz pletykálni. Találj az Úrban erőt! Imádkozd ezt: “Uram, tudom, hogy szeretsz engem. Tudom, hogy terved van az életemmel. Bízni fogok Benned.”

Dávid ezt így mondta: “Az ÚR mellettem van, így nem fogok megijedni. Mit tehet velem az egyszerű halandó?“ (Zsoltárok 118:6 NLT fordítás)

Lehet, hogy vannak olyanok, akik nem kedvelnek, de ez nem kell bántson téged. Nincs szükséged senki beleegyezésére ahhoz, hogy boldog legyél. Isten melletted van! Nem kell megijedned. Az embereknek megvan a maguk véleménye. És akkor?

Dávid ezt írja a Zsoltárok 119:11a-ban “Szívem páncéltermébe zártam ígéreteidet” (The Message fordítás)

Ez az, amit szükséges megtenned. Ne raktározz el minden negatívumot, ami az utadba kerül. Ehelyett vedd Isten ígéreteit készpénznek. Hidd el, hogy Ő pontosan azt fogja tenni, amit mond, hogy megtesz.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Ha igaz az, hogy “annyira vagy boldog, amennyire eldöntötted, hogy az leszel”, miért nem boldogok többen?
  • Mik azok az ígéretei Istennek amik segítségedre lehetnek, mikor negatív emberekkel kerülsz szembe az életben?
  • Kinek az elfogadásáért küzdöttél leginkább az életedben? Miért vágysz ennek a személynek az elfogadására? Kérd Istent segítségét, hogy egyedül nála keress elfogadást!

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2017.05.26)

Szólj hozzá!

Ideje megszabadulni a negatív gondolatoktól

2012. július 12. 03:00 - zsófi68

"Ügyelj arra, hogyan gondolkodsz; életedet gondolataid formálják." (Péld. 4:23 TEV fordítás)

 marathon_runner_girl_with_cheetah_on_race_start_line-wide.jpg
Jóval azelőtt, hogy a pszichológia megjelent volna, Isten már kimondta, a gondolataid határozzák meg érzéseidet és az érzéseid határozzák meg cselekedeteidet.

Elménk egy csodálatos alkotás. Egy Pentagon méretű számítógépre lenne szükség ahhoz, hogy az agyad alapvető funkcióit elvégezze. Agyad több, mint 100 miliárd idegsejtből áll. Minden egyes sejt 10 ezer másik idegsejttel van kapcsolatban.

Folyamatosan beszélünk magunkhoz - állandóan. Épp most is magadhoz beszélsz! Kutatások kimutatták, hogy a legtöbb ember percenként 150-200 szót mond ki, de a belső beszélgetés, amit saját magunkkal folytatunk, percenként 1300 szót is felhasznál.

A probléma a magunkkal folytatott párbeszéddel az, hogy sok ember olyan, mint Jób. Jób 9:20-ban így szól Jób: "Minden, amit mondok, engem marasztal el" (TEV fordítás). Ha te is ilyen vagy, te vagy saját magad legrosszabb kritikusa. Így van? Folyton letolod magad. Lehet, hogy mosolyogva sétálsz be egy terembe, de belül azt mondogatod magadnak: "Kövér vagyok. Buta vagyok. Csúnya vagyok. És mindig elkések." Ez többnyire nem tudatos beszéd.

Isten azt akarja, hogy hagyj fel az önsanyargatással. Mikor önmagadat korholod, valójában kit korholsz? Valójában a Teremtőre mutogatsz, aki téged alkotott. Mikor így szólsz: "Istenem, értéktelen vagyok. Nem vagyok jó. Semmit sem tudok," valójában azt mondod: "Istenem, velem aztán megjártad." Ezért mondja Isten azt, hogy nem helyes önmagadat elmarasztalni.

Hogyan szabadulhatsz meg ettől a negatív tartalmú, önmagaddal folytatott beszégetéstől úgy, hogy magabiztosabb emberré válhass? Ha lecseréled gondolataidat. "Arra gondoljatok, ami igaz, jó és helyes. Gondoljatok mindarra, amit Istennek köszönhettek és örüljetek annak." (Fil. 4:8 TLB fordítás)

Arra koncentrálj, ami lenni akarsz, arra, amit Isten akar tenni az életeddel. Az alacsony önértékelés ellenszereként nem ismerek jobbat, mint olvasni Isten szavát minden nap. Nem tudok jobb dolgot ajánlani segítségképpen, hogy önbizalmadat növeld, mint hogy olvasd a Bibliát és hidd el, amit Isten állít rólad.

Beszéljetek róla

Miközben olvasod a Bibliát, fejezetről fejezetre, keress ki egy verset, ami hozzád szól, írd le egy kártyára, memorizáld és láss hozzá, hogy bebizonyítsd Istennek: "Értékes vagyok, fontos vagyok, meg lehet bocsátani nekem, és képes vagyok megtenni dolgokat." Engedd, hogy Isten átalakítsa a gondolataidat, mert "amit az ember gondol szívében, olyan ő". (Péld. 23:7 NKJV)

(Daily Hope by Rick Warren, 2012.07.05)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása