Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


A Biblia szerint a szeretet választás kérdése

2017. március 31. 03:00 - Szíj Melinda

Szeresd az Urat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá, mert így élhetsz, és így lakhatsz hosszú ideig azon a földön, amelyet Istened, az Úr esküvel ígért oda atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak” (5 Mózes 30:20 NIV-fordítás).

love_is_a_choice.jpg

Manapság sokunk él abban a tévhitben, hogy a szeretet befolyásolhatatlan, és olyasvalami, ami „csak úgy” megtörténik velünk. Ráadásul még a nyelv is, amit használunk (értsd: Rick Warren anyanyelve / a ford. ), a szerelem irányíthatatlan voltát sugallja. Az angol úgy fejezi ki: „I fell in love” („szerelembe estem”), mintha a szerelem valamiféle gödör volna. Ezzel a felfogással akár úgy is mondhatnám, hogy „egy nap jártamban-keltemben egyszerre csak – hopp! – szerelmes lettem”. Nem tehettem róla.

Ám az igazat megvallva: ez nem szerelem/szeretet (az angol ugyanazt a szót használja - a szerk). A szeretet nem történik meg veled „csak úgy”. A szeretet választás, és nyílt elköteleződés.  

El kell határoznod magad, hogy szeretni fogod Istent. Ő nem fogja ezt kikényszeríteni tőled (5 Mózes 30:20). Azt is megteheted, hogy fittyet hánysz Istenre, és homlokegyenest más irányba mész. Tönkre is teheted az életed, ha éppenséggel ezt választod. Isten akkor sem fog kényszeríteni, hogy szeresd, mivel ő tudja, hogy a szeretetet nem lehet kierőszakolni.

Ugyanez az elv érvényes a kapcsolataidra is: választhatsz úgy, hogy szeretsz másokat, ám Isten nem fog rákényszeríteni, hogy bárkit is szeress.

Még ha azt választod is, hogy szeretsz valakit, ez nem jelenti azt, hogy minden tökéletes lesz. Még csak annyit sem jelent, hogy az a személy el fogja fogadni a szereteted. Azonban te magad vagy az egyedüli személy, aki rábírhat arra, hogy ne szeress (tovább) egy másik embert – mert a szeretet olyan választás, amelyről te döntesz.  

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Van valaki, akihez fűződő szeretetkapcsolatodban nehézségeid támadtak? Ki ez a valaki: egy családtag, egy barát vagy egy szomszéd?
  • Kérd Istent, hogy segítsen szeretned ezt a személyt, ha emellett döntesz.  
  • Mit gondolsz, Isten miért adja meg nekünk a választás lehetőségét olyan sarkalatos kérdésekben, mint szeretni vagy nem szeretni másokat?

* (Daily Hope by Rick Warren 2017.03.24.)

Szólj hozzá!

A hit rugalmasságot eredményez

2016. január 05. 03:00 - Molyhoslepke

„Mindenfelől bajok vesznek körül, és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani.” (2Kor 4:8-9, EFO)

flexibility-in-business.jpg

A hit elérhetővé teszi számunkra Isten ígéreteit, megmutatja nekünk az Ő erejét, az álmokat valóra váltja, és kitartást ad megpróbáltatásainkban.

Ugyanakkor a hit nem mindig mentesít a problémától. Gyakran inkább segít átmenni a problémán. Nem mindig veszi el a fájdalmaidat, hanem erőt ad az átvészelésükhöz. Nem szabadít ki a viharból, de mikor benne vagy, lecsendesíti a lelkedet.

Olvastam az ifjú holland keresztény, Corrie ten Boom történetét, aki rengeteg zsidónak segített megmenekülni a Holokauszttól, mielőtt ő maga is koncentrációs táborba került volna. Ő azt mondta, hogy azok élték túl ezeket a táborokat, akiknek a legmélyebb hitük volt. Miért? Mert a hit erőt ad, hogy kitarts a nehéz időkben is. A hit állhatatosságot szül.

Megannyi tanulmány mutatta ki, hogy a rugalmasság talán a legfontosabb tulajdonság, amit gyermekednek megtaníthatsz. (És természtesen saját életedben is nagy szükséged van rá!) Az a képesség, hogy „visszapattanj”. A készség, hogy véghezvidd, amit elkezdtél. Senki sem mondhatja el magáról, hogy élete egy szakadatlan sikersorozat. Mindenki hibázik. Mindannyian összezavarodunk olykor. Mindegyikünket érnek fájdalmas események. Mindnyájan szembesülünk problémákkal, ránk nehezedő nyomással. A sikeres emberek viszont rugalmasak.

Tudod, hányszor fordult már meg a fejemben, hogy lemondok saddlebacki pásztori titulusomról? Körülbelül minden hétfő reggel. Azt mondom: „Uram, túl nagy ez a gyülekezet. Túl sok ember, túl nagy felelősség. Nem vagyok elég bölcs. Ugyan, mit mondhatnék én ennyi embernek? Válassz valaki mást, aki alkalmasabb erre a munkára!”

De Isten így felel: „Folytasd!”

Mi adja a rugalmasságot a kitartáshoz? A hit! Az, hogy hiszed, hogy Isten bármelyik percben megváltoztathatja az életedet, és nem akarod ezt elszalasztani, ezért mozgásban maradsz. Az, hogy hiszed, hogy Isten pontosan azt adja, amire szükséged van, akkor, amikor szükséged van rá. Mindezt megteszi, ha megtanulod rábízni magad, és így beteljesítheti az életeddel kapcsolatos célját.

A hit nagy emberének, Pálnak a tanúságtétele így hangzik: „Mindenfelől bajok vesznek körül, és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani.” (2Kor 4:8-9, EFO)

Beszéljetek róla:

  • Mi Isten célja az életünkben felmerülő nehézségekkel?
  • Hogyan taníthatnál egy gyermeket rugalmasságra?
  • Hogyan segített hited átvészelni életed valamely nehéz időszakát?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.12.29)

 

Szólj hozzá!

Isten céljai hatalmasabbak problémáidnál és fájdalmaidnál

2015. május 14. 03:00 - mintyovanviki

„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.” (2 Korinthus 4:17)

lifting-up-to-see-the-purpose-of-god_1.jpg

Amikor nehézségeken megyünk keresztül az életben, az első dolog, amit általában teszünk az az, hogy valaki mást hibáztatunk. De teljesen mindegy, hogy a probléma honnan jött – Istennek célja van vele az életedben. Még ha hülyeséget is teszel, Isten fel tudja azt is használni. Ha mások szándékosan bántanak téged, Isten ezt is fel tudja használni. Még ha az ördög rossz dolgokat is tervez az életedben, Isten ezt is jóra tudja fordítani.

Isten célja hatalmasabb, mint a te problémáid vagy fájdalmad. Istennek terve van! Túl kell nézned az átmeneti fájdalmakon és a hosszú távú hasznát kell ezeknek nézned az életedben.

A Róma 5:3-4-ben azt olvassuk, hogy „De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet…”

Mi a célja a problémáidnak és a nehézségeidnek? Isten meg akar neked valamit tanítani. Minden vihar egy iskola. Minden próba egy tanár. Minden tapasztalat nevelés. Minden nehézség a te fejlődésedet szolgálja.

A legtöbbünk lassú tanuló. Ha nem tanulsz meg valamit, Isten újra elő fogja hozni az életedben. Vissza fog köszönni, mert Istent sokkal inkább érdekli a személyiséged, mint a kényelmed. Jobban érdekli az, hogy Krisztushoz hasonlóvá válj, minthogy mindent könnyűvé tegyen neked.

Néhányan közületek most is nagy nehézségekkel néznek szembe. Lehet ez a nehézség egy betegség, bűn vagy pénzügyi problémák, esetleg kapcsolati nehézségek. Szól Isten hozzád miközben ezen a nehézségen mész keresztül? Abszolút! Isten azt üzeni neked, hogy „Ne add fel! Nőj fel!” Töltsd be a nehézségek által kiszabott küldetést – légy egyre inkább az az ember, akivé Ő teremtett.”

„Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk.” (2Korinthus 4:17)

Beszéljetek róla

  • Hogyan hat rád érzelmileg és lelkileg a hibáztatás?
  • Milyen lépéseket kell tenned, hogy lelkileg növekedni tudj, célod teljesítése érdekében?
  • Hogyan válaszolnál annak, aki ezt kérdezné: „Miért van az, hogy egy ilyen jó embernek ilyen nehézségeken kell átmenni?


*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.05.07.)

Szólj hozzá!

Isten felhasználja a munkádat, hogy fejlessze a jellemedet

2015. április 14. 03:00 - angie.keyr

"Akire keveset rá lehet bízni arra sokat is rá lehet... Ha tehát a világi gazdagsággal nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a más tulajdonával nem voltatok megbízhatóak ki fog nektek olyat adni ami majd a tiétek lenne?” (Lukács 16.10-12 - NIV fordítás) 

Mózes első könyvében van egy történet egy emberről, akit Józsefnek hívtak. Isten megmutatta Józsefnek hogy nagy vezető lesz, ennek ellenére 40 évig rabszolga volt, és ennek az időnek a nagy részét is börtönben töltötte. Ez volt az, ahol Isten őt formálta, és amikor eljött a nap, a megfelelő idő, Isten kiemelte őt addigi helyzetéből, és oda helyezte, ahová mindig is akarta. Egész idő alatt fejlesztette József jellemét.

Istent sokkal jobban érdekli hogy ki vagy, mint az hogy mit csinálsz. Jobban érdekli a jellemed, mint a karriered. De Isten használja a munkádat és a munkahelyedet, hogy fejlessze a jellemedet, hogy növekedj. A munkahelyed az élet egyik jellemfejlesztő tanfolyama.

Van olyan főnököd, akitől teljesen ki tudsz akadni? Gondolj erre: Isten használni tudja a főnöködet, hogy tesztelje a türelmedet, és használni tudja a munkahelyed ahol nem érzed jól magad, hogy fejlessze a jellemedet és növekedést adjon. Elülteti a szeretet, öröm, béke és türelem magjait a szívedben, és táplálja ezeket amíg te dolgozol.

Lehet hogy épp munkában vagy, és azon gondolkozol, "Hogy lehet, hogy ez történik? Miért ilyen nehéz? Miért piszkálnak ezek az emberek? Miért nem lehetek boldogabb a munkahelyemen?" Valójában ugyanazt a kérdést teszed fel, mint Salamon a prédikátor könyvében, az 1. fejezet 3. versében: "Munkával és fáradozással töltöd az életed és mit tudsz felmutatni a végén?" (GNT fordítás)

A válasz a jellem. Az élet felkészülés az örökkévalóságra. Nem fogod magaddal vinni a karrieredet a mennybe, de a jellemedet igen. És amíg a földön vagy, Isten fejleszti a jellemedet, és teszteli a hűségedet. Akkor is azt fogod tenni ami helyes, amikor nincs hozzá kedved? Isten figyel téged, hogy meghatározza milyen feladatot legyen az örökkévalóságban.

Jézus azt mondta a Lukács 16.10-12-ben: "Akire keveset rá lehet bízni arra sokat is rá lehet... Ha tehát a világi gazdagsággal nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a más tulajdonával nem voltatok megbízhatóak ki fog nektek olyat adni ami majd a tiétek lenne?” (NIV fordítás)

Beszéljünk róla:

  • Milyen nehézséggel küzdesz a munkahelyeden?
  • Lehetséges hogy ezt Isten arra használja, hogy formáljon? Hogyan?

 

* (Daily Hope by Rick Warren, 2015.04.07)

Szólj hozzá!

Össze vagy zavarodva? Emlékezz Isten ígéreteire!

2015. április 06. 03:00 - torokaron

„Így most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek” (János 16:22)

Nehéz elképzelni, hogyan érezhettek a tanítványok azon a szombaton Jézus feltámadása előtt és a feltámadása utáni napon. Végignézték, ahogyan a Messiásukat, az Isten Fiát a rómaiak keresztre feszítették. Látták korábban, ahogyan halottakat támaszt fel és vakokat gyógyít meg, és tudták azt is, hogy Jézus le tudott volna jönni a keresztről. De nem tette meg.

Képzeld csak el azt a fájdalmat, félelmet és megbánást, ami azon a szombaton átjárta a gondolataikat.

Mi is mindannyian átmentünk már ilyenen. A borzalmas tragédiákat gyakran követik zavaros időszakok.

Hogyan kezeld tehát ezeket a zavaros időszakokat?

Emlékezz Isten ígéreteire. Soha ne kételkedj a sötét időszakokban azokban a dolgokban, amiket Isten a világosságban mutatott meg számodra.

Amikor az ember nehéz időszakon megy keresztül, természetes reakció minden addigit félretenni és az összes korábbi tervet kidobni a kukába. Azonban pont ennek kellene lennie az utolsó dolognak, amit ilyenkor tenned kellene.

Közvetlenül a keresztre feszítése előtt Jézus egy fontos ígéretet adott a tanítványainak, hogy abba kapaszkodjanak az elkövetkező nehéz napokban. Azt mondta, hogy „…most titeket is szomorúság fog el, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és örömötöket senki sem veheti el tőletek” (János 16:22)

Jézus tudta, hogy a tanítványai nehézségekkel fognak szembenézni, de emlékeztette őket, hogy ki kell tartaniuk, mert később ismét örvendezni fognak. Amikor az összezavarodottság erőt vesz rajtad, akkor tudnod kell azt, hogy Istennek van terve – és ennek a tervnek te is a része vagy.

Legyél az ígéretek embere. Tanuld meg Isten ígéreteit és tarts rájuk igényt. Több mint 7.000 ígéret van a Bibliában, amelyeket soha sem tudsz beváltatni, ha nem ismered őket és az összezavarodottság kiüti azokat a fejedből.

Isten ígéretei olyanok, mint a biztosítási rendszer. Ha van biztosításod, akkor nem kell aggódnod amiatt, hogyan fizeted majd ki az orvosi számlákat, ha szükség lesz rájuk. Biztosítva vagy.

Ha zavaros időszakot is élsz meg az életedben, de ismered Isten ígéreteit, akkor nem kell többet félned már.

Hiszen biztosítva vagy.

Beszéljetek róla:

  • Mit gondolsz, mit éreztek és gondoltak a tanítványok azon a szombaton a feltámadás előtt?
  • Melyek azok az ígéretek, amik fontosak voltak számodra az életed során?
  • Kivel tudnád megosztani Isten egy ígéretét, aki éppen egy zavaros időszakban van?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.03.30.)

Szólj hozzá!