Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hét lépés az Istenfélő tervezéshez

2022. november 20. 03:00 - papk

steps-3614468_640.jpg

Ha az Úr úgy akarja, élünk és megvalósítjuk terveinket. 

Jakab 4:15(GW fordítás).

Megvizsgáltuk Nehémiás modelljét Isten által ihletett tervek elkészítéséhez. Eddig ezeket a lépéseket tanultuk meg:

1. lépés: Kérd Isten kegyelmét az életedre.

2. lépés: Készülj fel a lehetőségre, majd várj.

3. lépés: Számíts rá, hogy félni fogsz, de ne engedd, hogy ez megállítson!

4. lépés: Pontosan határozd meg a célodat!

 5. lépés: Tűz ki egy határidőt.

 Íme Nehémiás utolsó két lépése az életterv kidolgozásában. 

6. lépés: Számíts előre az akadályokra.

A tervezési folyamat magában foglalja a problémák előrejelzését. A Példabeszédek 27:12 azt mondja, "Az értelmes ember figyeli az előtte álló problémákat és felkészül rájuk." (TLB fordítás). 

Nehémiás végig gondolta az összes lehetséges problémát, amivel szembe kell néznie. Aztán azt mondta a királynak: "Hajlandó lennél nekem leveleket adni az Eufrátesz folyó nyugati tartományának helytartói számára, hogy biztonságosan tudjak utazni Júdába? Szükségem lesz még fára, hogy újraépítsem a kaput az erőd közelében, és több fára lesz szükségem a várfal megépítéshez és egy lakóhely építéséhez nekem. És hálás lennék egy levérért Ászáfnak, aki a királyi erők felügyelője. Nehémiás 2:7-8 (CEV fordítás)

Először, Nehémiás engedélyt kért a királytól, hogy Jeruzsálembe mehessen. Azután védelmet és gondoskodást kért. Nehémiás egy pohárnok volt, nem egy profi építő, mégis mivel négy hónapot töltött imádkozással és tervezéssel, előre látta az akadályokat, meghatározta az igényeit és kiszámolta a költségeket. 

7. lépés: Bízz Istenben, hogy minden szükségedet kielégíti. 

Még akkor is bízhatsz Istenben, ha a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan tervezted. A lelki érettség jele, hogy felismered Isten kezét a számodra kedvező és nem kedvező tervek mögött. Isteni célkitűzés azt mondja," Ha az Úr úgy akarja, élünk és megvalósítjuk terveinket." Jakab 4:15 (GW fordítás). 

A király megadott mindent, amit Nehémiás kért, és Nehémiás Istent magasztalta ezért: "És a király teljesítette ezeket a kéréseket, mert Isten kegyelmes keze volt rajtam" Nehémiás 2:8 (NLT fordítás).

Nehémiás nem mondta, "Nézd, hogy elterveztem mindent!"

Ő azt mondta, "Nézd meg mit tett Isten."

Mit szeretnél, mit csináljon Isten életed elkövetkező hat hónapjában, a következő évben, vagy a következő öt éveben? A nagyszerű terv ezzel a hét lépéssel kezdődik, amit Nehémiás követett. Próbáld meg követni ezeket életedben és figyeld meg, hogy működik Isten életedben. 

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  •  Mik azok a mindennapi akadályok, amik megakadályozzák célod elérését? Hogy tudsz jobban előre tervezni, hogy legyőzd ezeket az akadályokat? 
  • Isten az életed mely területén adott sikereket? Szánj időt arra, hogy ezért hálát adsz Istennek, és hogy "kegyelmes keze" rajtad van akkor is, ha terveid még nem sikeresek. 
  • Hogyan tudod Jézust még hűségesebben követni, hogy az Ő bölcsessége megmutatkozzon a terveidben? Milyen lépést teszel ma ennek érdekében?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.11.13.)

Szólj hozzá!

A problémák az örökkévalóságra készítenek fel

2022. október 29. 03:00 - papk

 

„Örülj igazán! Csodálatos öröm áll előtted, még akkor is, ha sok próbát kell kiállnod egy kis ideig. Ezek a próbák megmutatják, hogy a hited valódi. Úgy próbálják meg, ahogy a tűz próbálja és tisztítja meg az aranyat – bár a hited sokkal értékesebb, mint a puszta arany. Ha tehát a hited erős marad a sok megpróbáltatásban, az sok dicséretet, dicsőséget és megbecsülést fog hozni neked azon a napon, amikor Jézus Krisztus megjelenik az egész világ előtt.” 1 Péter 1:6-7 (NLT fordítás)

woman-571715_1280.jpg

A pozitív gondolkodásnál többre van szükséged, hogy túléld ezt a világot. Reményre van szükséged. 

Az 1 Péter 1-ben, a biblia 5 okot nevez meg, amiért reményed lehet Jézus Krisztuson keresztül. Az utóbbi Napi Remény üzenetekben 4 okot említettünk ezek közül:

  • Isten kiválasztott téged, mielőtt te választottad Őt.
  • Isten mindig kegyelemmel és irgalommal bánik veled. 
  • Isten biztosította a jövődet.
  • Isten ereje megvéd téged.

És végül, reménykedhetsz, mert Isten felkészít téged az örökkévalóságra. 

Ennek érdekében Ő mindent felhasznál az életedben – a jót, a rosszat, és a csúnya dolgokat is. Ha ezt  egyszer megérted, értelmet fog számodra nyerni az életed. Nem kérdezed többé, "Uram, miért történik ez?", mert tudod, hogy miért: Ő az örökkévalóságra készít fel téged. 

A Biblia ezt mondja: „Örülj igazán! Csodálatos öröm áll előtted, még akkor is, ha sok próbát kell kiállnod egy kis ideig. Ezek a próbák megmutatják, hogy a hited  valódi. Úgy próbálják meg, ahogy a tűz próbálja és tisztítja meg az aranyat – bár a hited sokkal értékesebb, mint a puszta arany. Ha tehát a hited erős marad a sok megpróbáltatásban, az sok dicséretet, dicsőséget és megbecsülést fog hozni neked azon a napon, amikor Jézus Krisztus megjelenik az egész világ előtt.” 1 Péter 1:6-7 (NLT fordítás). 

Ezek a versek hat igazságot mondanak el a problémákról:

A problémák csak ideiglenesek. Nem tartanak örökké.

A problémák szükségesek. Nélkülözhetetlen részei  annak, hogy felkészítsenek a mennyországra.

A problémák különbözőek. Különböző jellegű, méretű és intenzitású próbákat fogsz megtapasztalni. 

A problémák próbára teszik a hitedet. Úgy építed az izmaidat, hogy erőpróbának teszed ki azokat. Ugyanígy, amikor a hited erőpróbának van kitéve, erősödik. 

A problémák megtisztítják az indítékaidat. Istent sokkal jobban érdekli a jellemed, mint a kényelmed. Ő a próbákat fogja felhasználni a jellemed formálására. 

A problémák felkészítenek a jutalmadra. A megpróbáltatások, amiken most keresztül mész, nem is hasonlíthatók a jutalomhoz, ami a mennyországban vár rád.

A most tapasztalt gondjainknak nem örülünk. Gyakran még fájdalmat is okoznak. De a Biblia világossá teszi, hogy ezek erősítik a hitedet. A hited pedig kitartást eredményez benned. 

Ezért lehet reménységed, függetlenül attól, hogy mi történik most az életedben.  

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Hogyan láttad már, hogy Isten a bajokat, a gondokat a hited megerősítésére használja?
  • Hogyan segíthet a mai üzenet igazságának megértése abban, hogy reménységgel élj?
  • Kinek kell ezt a mai üzenetet hallania a környezetedben? Hogyan fogod megosztani vele?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.22.)

Szólj hozzá!

Mit jelent a radikális hála?

2022. október 11. 03:00 - papk

 

worshipping-god-2101347_1280.jpg

„Adj hálát minden körülmények között; mert ez Isten akarata számodra a Krisztus Jézusban.”

(1 Thesszalonika 5:18 NIV fordítás) 

Minnél mélyebben megérted Isten szeretetét, annál hálásabb leszel neki.

Tulajdonképpen, a Bibilia azt mondja, hogy életed legyen hálával telt: „Adj hálát minden körülmények között; mert ez Isten akarata számodra a Krisztus Jézusban” (1 Thesszalonika 5:18 NIV fordítás).

Vedd észre, hogy a Biblia azt mondja, adj hálát minden körülmények között, nem azt, hogy minden körülményért. Ez nagy különbség!

Nem kell hálásnak lenned minden rossz dologért, ami veled történik. Nem minden, ami a világban történik Isten akartata. Valójában, legtöbbször nem teljesül Isten akarta itt a Földön, hanem az emberek akarata válik valóra.

Nagyon sok gonosz van a világban, és ezekért nem kell köszönetet mondani Istennek. De tudsz köszönetet mondani Istennek a rossz dolgok közepette is!

Életem során megtanultam, hogy minden körülmények között hálát tudok adni Istennek. Itt van pár példa, hogy miért:

  • Isten kezében van az irányítás.
  • Isten jót tud kihozni a rosszból.
  • Isten még az én hibáimat is meg tudja változtatni valami jóra; jót tud kihozni belőlük.
  • Nem fogok örökké a Földön élni; egy nap a mennybe kerülök.
  • Nem veszíthetem el az üdvösségemet.
  • Nem számít mi történik, Isten szeretete állandó, nem múlik el.

Az igazság az, hogy száz okom van, hálásnak lenni minden körülmények között, még akkor is, ha a helyzet szörnyűnek tűnik.

Nézd meg újból a fenti 1 Thesszalonika 5:18 igét. Azt mondja hálát kell adni Istennek „minden körülmények között”. A görög szó pos, azt jelenti bármi, mindenki, minden időben, bárhol, mindenhol, az egész dolog. Azt jelenti nincs kivétel, nincs kifogás, nincs mentesség.

Ez elég radikálisnak tűnik, nem? Ezért hívom ezt radikális hálának.

Nem kerül semmibe hálásnak lenni egy szép ajándékért, amit valakitől csak úgy kaptunk. Erre mindenki képes. De képesnek lenni a hálát adni minden körülmények között - ehhez radikális hála kell.

Az emberek azt mondják, hogy tudni akarják Isten akaratát. Tudni akarják, hogy mit akar Isten, mit tegyenek. Az  1 Thesszalonika 5:18-ban Isten ezt nagyon világossá teszi:” Adj hálát minden körülmények között; mert ez Isten akarata számodra a Krisztus Jézusban.” 

Hálát adni minden helyzetben, ez Isten akarata számodra. Minnél hálásabb vagy, annál közelebb kerülsz Istenhez.

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez.

  • Milyen igéretet tudsz megtanulni a Bibliából, ami segít emlékezni arra, hogy köszönetet mondjunk Istennek a nehéz körülmények ellenére is. Írd le egy kártyára és tedd olyan helyre amit gyakran látsz!
  • Milyen hatással van rád, amikor azt tapasztalod, hogy mások radikálisan adnak hálát nehéz körülményeik között?
  • Miért akarja Isten, hogy a radikális hála adást gyakoroljuk „minden körülmények között”? Ez milyen hatással van életed más területeire?

 Kész vagy Krisztussal új életed kezdeni?

A Biblia azt mondja, az egyedüli út a mennybe ha hiszünk Isten fiában, Jézus Krisztusban: „Kegyelemből van üdvösségetek, hit által – és ez nem tőletek van, hanem Isten ajándéka – nem cselekedetek által, hogy senki se dicsekedhessen.” (Efézus 2:8-9 NIV fordítás).

Ha kész vagy életedet Jézus Krisztusnak adni, kezd el evvel az egyszerű imával:

„Istenem, tudom, hogy bűnös vagyok, és kérlek a te megbocsátásodat. Hiszem, hogy Jézus Krisztus a te fiad. Hiszem, hogy meghalt az én bűneimért és te feltámasztottad őt. Bízni akarok benne, mint Megváltómban és követni őt, mint Uramat a mai naptól fogva. Irányísd az életemet és segíts teljesíteni az akaratodat. Jézus nevében imádkozom. Ámen”

Ha elmondtad ezt az imát, kérlek írj nekem (angolul) a Rick@PastorRick.com e-mail címre. Szeretnék néhány kiadványt küldeni neked ingyenesen, ami támogatni tud a továbbiakban.

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.10.04.)

Szólj hozzá!

Isten célja számodra a jellem, nem a kényelem

2022. szeptember 11. 03:00 - Lencsés Tamás

Vegyél fel egy teljesen új életmódot, egy Isten által formált életet, egy belülről megújult életet, amely beledolgozza magát a viselkedésedbe, hogy Isten pontosan reprodukálja benned az ő jellemét.” (Ef 4,22-24 Message fordítás)

Sok vallás és filozófia azt a régi hazugságot hirdeti, hogy az emberek istenhez hasonlóak vagy istenné válhatnak. Hadd legyek teljesen világos: soha nem fogtok Istenhez hasonlóvá vagy akár istenné válni.

Ez a gőgös hazugság a Sátán legrégebbi kísértése. A Sátán azt akarta, hogy Ádám és Éva kövesse a tanácsait, és ezt ígérte nekik, ha megteszik: "...Olyanok lesztek, mint az Isten..." (1Móz 3,5).

Ez a vágy, hogy isten legyél, minden alkalommal megmutatkozik, amikor megpróbálod irányítani a körülményeidet, a jövődet vagy a körülötted lévő embereket. De te egy teremtmény vagy, soha nem leszel a Teremtő. Isten nem azt akarja, hogy istenné válj, hanem azt akarja, hogy istenivé válj, átvéve az ő értékeit, hozzáállását és jellemét.

Arra vagy hivatott, hogy Vegyél fel egy teljesen új életmódot, egy Isten által formált életet, egy belülről megújult életet, amely beledolgozza magát a viselkedésedbe, hogy Isten pontosan reprodukálja benned az ő jellemét.”  (Ef 4,22-24 Message fordítás).

Isten végső célja a földi életeddel kapcsolatban nem a kényelem, hanem a jellemfejlődés. Azt akarja, hogy lelkileg felnőlj és Krisztushoz hasonlóvá válj.

Krisztushoz hasonlóvá válni nem azt jelenti, hogy elveszíted a személyiségedet vagy egy agyatlan klón leszel. Isten teremtette meg az egyediségedet, ezért biztosan nem akarja azt elpusztítani. A krisztusi hasonlatosság a jellemed átalakításáról szól, nem pedig a személyiségedről.

Minden alkalommal, amikor elfelejted, hogy a jellem Isten egyik célja az életeddel, frusztrált leszel a körülményeid miatt. Azon fogsz tűnődni: "Miért történik ez velem? Miért van ilyen nehéz időszakom?" Az egyik válasz az, hogy az életnek nehéznek kell lennie! A nehézségek lehetővé teszik számodra a növekedést. Ne feledd, a Föld nem a mennyország.

János evangéliuma  10. fejezetének 10. versében Jézus azt ígéri: "Azért jöttem, hogy életük legyen, és hogy még bőségesebben legyen" (KJV fordítás). Sok keresztény félreértelmezi a bőséges élet ígéretét úgy, hogy az tökéletes egészséget, kényelmes életmódot, állandó boldogságot, álmaid teljes megvalósulását és a problémák azonnali enyhülését jelenti a hit és az ima által.

Egyszóval azt várják, hogy a keresztény élet könnyű legyen. A földi mennyországot várják.

De Isten nem a dzsinned vagy a szolgád. Ha bedőlsz annak az elképzelésnek, hogy az életnek könnyűnek kell lennie, akkor súlyosan kiábrándulsz, és a valóság tagadásában fogsz élni.

Az élet nem rólad szól! Te Isten céljaiért létezel, nem pedig fordítva. Miért biztosítaná Isten a földi mennyországot, amikor az igazit az örökkévalóságban tervezi neked? 

Isten azért adja neked a földi idődet, hogy felépítsd és megerősítsd a jellemedet, és így készen állsz majd a mennyei örökkévalóságra.

Segítő kérdések beszélgetéshez, elmélkedéshez:

  • Mikor találod magad azon, hogy megpróbálod irányítani a körülményeidet, a jövődet és a körülötted lévő embereket?
  • Istent leginkább a jellemfejlődésed érdekli, nem pedig a kényelmed. Hogyan ad ez neked perspektívát a nehézségekkel kapcsolatban, amelyekkel szembesültél?
  • Milyen módon láttad, hogy Isten valóban bőséges életet ad neked, még akkor is, ha ez nem egy könnyű élet?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.09.04.)

Szólj hozzá!

Isten valóságos, még ha nem is érzed

2022. január 22. 03:00 - Deltajulietttango

sea-1281780_1920.jpg

„Az ÚR elrejtette magát népe elől, de én bízom benne, és reménykedem benne.” (Ézs 8,17 GNT)

Könnyű imádni Istent, amikor az életedben nagyszerűen mennek a dolgok: amikor ő élelmet, barátokat, családot, egészséget és boldog élethelyzeteket biztosít neked. De a körülmények nem mindig kellemesek. Ilyenkor vajon hogyan imádod Istent? Mit csinálsz, amikor úgy tűnik, Isten egymillió mérföldre van tőled?

Isten tiszteletének legmélyebb szintje az, amikor a fájdalom ellenére dicsérjük Istent, hálát adunk neki egy megpróbáltatás során, bízunk benne, amikor kísértésbe esünk, átadjuk magunkat neki szenvedésünkben és szeretjük őt, amikor távolinak tűnik.

Philip Yancey író egyszer megjegyezte: „Minden kapcsolatban vannak egymáshoz közeledő és egymástól távolodó időszakok; Istennel való kapcsolatunkban – függetlenül attól, hogy mennyire bensőséges – az inga egyik oldalról a másikra leng ki.”

Ez az, amikor az imádkozás nehézzé válik.

Hogy barátságotokat éretté tegye, Isten próbára teszi azt látszólagos távollétével, amikor úgy tűnik, mintha elhagyott vagy elfelejtett volna téged. Isten egymillió mérföldre lévőnek tűnik számodra. Keresztes Szent János a lelki szárazság és az Isten iránti kétely ilyen napjait a „lélek sötét éjjelének” nevezte.

Dávid király megértette az ilyen napokat. Annak ellenére, hogy Isten Dávid királyt „szíve szerint való férfinak” hívta (lásd 1Sám 13,14 és ApCsel 13,22), Dávid néha panaszkodott Isten látszólagos hiánya miatt:

  • „Uram, miért vagy oly messze tőlem? Miért rejtőzöl el, mikor bajok érnek?” (Zsolt 10,1 TLB)
  • „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Miért vagy olyan távol, amikor segítségért nyöszörgök?” (Zsolt 22,1 NLT)
  • „Miért hagytál el engem?” (Zsolt 43,2 GNT; lásd még Zsolt 44,23; 74,11; 88,14 és 89,49 verseket is!)

Persze Isten valójában nem hagyta el Dávidot, és téged sem fog soha elhagyni. Isten többször is megígérte: „Sohasem hagylak el, sohasem hagylak cserben.” (Zsid 13,5 GNT)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen gyakorlati lépéseket tehetsz annak érdekében, hogy még akkor is imádd Istent, ha fájdalommal küzdesz, vagy nehéz időszakodat éled?
  • Szerinted mit akarhat Isten, hogy ezekben az időkben megtanulj?
  • Mi az a néhány ígérete Istennek, ami reményt és bátorítást nyújthat neked?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.01.15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása