Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Hogyan váljunk istenfélő optimistává?

2019. december 08. 03:00 - Lilla:)

20191208.jpg

„A ti hitetek szerint történjen veletek!” (Mt 9,29 NIV fordítás).

Kétféle ember létezik: azok, akik felébrednek, és azt mondják: „Jó reggelt, Istenem!”, és azok, akik felébrednek, és azt mondják: „Jóisten, reggel van?!”

Hajlamosak vagyunk úgy érezni magunkat, ahogyan azt megjósoljuk. Azt látni, amire számítunk, hogy látni fogunk. Azt hallani, amire számítunk, hogy hallani fogunk. Úgy cselekedni, ahogy gondoljuk, hogy cselekedni fogunk. Beállítottuk magunkat kudarcra vagy sikerre – beteljesedésre vagy csalódottságra – a hitünk szintjétől függően.

Hit által élni azt jelenti, hogy a legjobbra számítunk.

Máté evangéliumának 9. részében a 29. vers azt mondja: „A ti hitetek szerint történjen veletek!” (NIV fordítás).

A hit egy pozitív számítás. Számítasz arra, hogy Isten válaszol. Számítasz arra, hogy megérkezik a megoldás. Számítasz arra, hogy működnek a dolgok. Számítasz a sikerre. Számítasz arra, hogy minden a helyére kerül. A pozitív várakozás maga a hit.

Keresztényként nem hiszünk abban, hogy minden jóra fordul majd az életben, nem számít, hogy milyen stabil hitünk van. Egyszerűen ez nem lehetséges a bűnnel teli világban. Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Isten a javunkon munkálkodik. Rábízhatjuk a jövőnket, mert ő sokkal jobban tudja, mint mi, hogy mi a legjobb számunkra: segít, hogy egyre jobban hasonlítsunk rá.

Hit által élni nem azt jelenti, hogy rózsaszín szemüvegen keresztül nézel mindent. Ez azt jelenti, hogy bízol benne, hogy Isten mindig munkálkodik, így számíthatsz rá, hogy működni fognak a dolgok épp úgy, ahogy ő tervezi azokat. Ez nagy hitet adhat neked. Ez az igazság felépítheti a feltétlen bizalmat.

Hogy istenfélő optimistává válj, számíts Istenre, hogy dolgozni fog az életedben és a világban. Számíts rá, hogy megtartja az ígéreteit. Számíts rá, hogy be akarja teljesíteni akaratát rajtad keresztül. És számíts rá, hogy mindennel ellát téged, ami szükséges ahhoz, hogy ezt megtedd.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolj a reggeli rutinodra! Hogyan befolyásolja ez a napod hátralevő részét?
  • Mik az első gondolataid, amikor reggel felébredsz? És amikor este lefekszel? Hogyan tükrözik azt, amiben számítasz Istenre?
  • Miért kellene megnyugvást adnia és építenie a hitedet annak, hogy tudod: Isten többet tud, mint te, és jobban ismer téged, mint te magadat?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.12.01.)

Szólj hozzá!

Beszélj hitből

2018. január 10. 03:00 - gabormel

„Isten a jövőbeli eseményekről olyan bizonyossággal beszél, mintha azok már bekövetkeztek volna”. (Rómaiakhoz írt levél 4:17, TLB fordítás)

schrecksee-2534484_1280.jpg

A szavaidnak hatalmas ereje van. Ha hívő emberré válsz, változtatnod kell azon, ahogy beszélsz. Hittel kell beszélned ahhoz, hogy láthass valamit megvalósulni.

Amikor hitből mondunk valamit, az ostobaságnak, arrogánsnak, a valóságtól teljes mértékben elrugaszkodottnak tűnhet olyan emberek számára, akik nem tudják, mi a hit. Ábrahám tudta. Az Úr egy napon megjelent Ábrámnak és így szólt hozzá: Ábrám, a nevedet Ábrahámra változtatom. Az Ábrahám név azt jelenti, „népek sokaságának az atyja”.

Az egyetlen probléma azonban az volt, hogy Ábrahám már 99 éves volt és a felesége is túl idős volt ahhoz, hogy gyermeket szüljön. Ábrahámot valószínűleg kegyetlenül kinevették a neve miatt. Isten azonban azt mondta, hogy nem az emberi valóság, hanem a szellemi valóság világában élünk, és ne úgy lássuk a dolgokat, ahogy vannak, hanem úgy, ahogy lehetnének, lenniük kellene vagy ahogyan Isten akarja, hogy legyenek.

A Rómaiakhoz írt levél 4:17 azt mondja, hogy Isten „a jövőbeni eseményekről olyan bizonyossággal beszél, mintha azok már bekövetkeztek volna” (Rómaiakhoz írt levél 4:17, TLB fordítás). Ezt nevezik hitből való beszédnek. Kimondunk valamit hitből, hogy az megvalósuljon.

Az elsődleges szellemi ajándékunk a hit ajándéka. Nem azt mondom, hogy most mi van, hanem azt, hogy mi lehetne, minek kellene lenni vagy Isten mit akar, hogy legyen.

Vannak olyan közismert tanítók, akiknek az egyházi szolgálata valójában csak abból áll, hogy elmondják, milyen a világ most. És nagyon sok olyan dolog van a világban, ami rossz. Ezért bírálják és becsmérlik a dolgokat és általában mindennel kapcsolatban nagyon negatívak. És tényleg jó okuk is van erre. Azzal érvelnek, hogy ők csak azt mondják, ami van.

Igen, így is lehet beszélni. De van egy más mód is: ne azt mondd, ami van, hanem azt, ahogyan lehetne! Az előbbi még sohasem változtatott meg senkit, és inkább csak védekezésre készteti az embert.

Például, ha azt mondod valakinek, „Te egy csapnivalóan rossz apa vagy. Nem töltesz elég időt a gyerekeiddel, mivel a karriered sokkal fontosabb számodra.", akkor őt megbélyegzed, és még meg is erősíted abban, amilyen. Ehelyett inkább ezt kellene mondanod: „Fantasztikus lehetőségek vannak benned, és ha engednéd, hogy Jézus Krisztus átvegye az irányítást az életed felett, nem lennél ugyan tökéletes, de Isten olyan jellemmé formálna, hogy a gyerekeid teljesen oda lennének érted." Az ilyen beszéd az, ami  változásra ösztönöz bennünket!

Nem azt kell elmondanod, ahogyan a dolgok állnak, hanem azt, ahogyan lehetnének, ahogyan lenniük kellene vagy ahogyan Isten akarja, hogy legyenek! Hittel beszélj már az előtt, hogy valamit megvalósulni látnál!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan mutatkozik meg a hétköznapi beszélgetéseid során az, hogy te hívő ember vagy?
  • Kinek van szüksége arra, hogy a hit beszédét mondd és azt, ami lehetne az életével kapcsolatban?
  • Mit fogsz tenni ma annak érdekében, hogy szavaidon keresztül egy másik ember életében pozitív változás álljon be?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.01.03.)

Szólj hozzá!

A szeretet a legjobbat feltételezi

2014. március 05. 03:00 - *Agota*

"A szeretet ... mindig remél." 1Kor 13,7b (GW fordítás)

FHL_announce.jpg

A tartós szeretet mindig a legjobbat feltételezi.

A szeretet előretekintő, optimista, nem ragad le a múltban, nem viszafelé tekint. A tartós szeret reménykedő. A Biblia azt mondja: "A szeretet ... mindig remél." (1Kor 13,7b GW fordítás). A Living Bible fordítás ezt úgy írja, hogy "mindig a legjobbat feltételezi". A Message fordítás úgy fogalmaz, hogy "mindig a legjobbat keresi". Elizabeth Barrett Browning költő ezt mondta: "Mindazok akik szeretnek, hisznek a csodákban."

Észrevetted, hogy az emberektől általában azt kapod, amire számítasz? Az alapján vesszük körül magunkat emberekkel, hogy milyen elvárásaink vannak irántuk. Nagyon sokszor így állítjuk be az embereket. A  feleségedet is az alapján figyeled, hogy mit vársz el tőle, és mit nem. A barátaidat is az alapján válogatod meg, hogy mit vársz el, és mit nem várnál el tőlük. 

Ahogy szeretnéd, hogy az embertársaid veled bánjanak, bánj te is úgy velük - ne az alapján bánj velük, amilyenek.

Srácok, szeretnétek, hogy a feleségetek úgy bánjon veletek, mint egy királlyal? A megoldás nagyon egyszerű: kezeljétek úgy, mint egy királynőt. Hangsúlyozd a pozitív dolgokat és felejtsd el a civakodást. Ne azt mondogasd, hogy milyen most, hanem, hogy mi lehetne! Kezdjétek el a legjobbat elvárni egymástól.

Egyik istentisztelet után egy család a gyülekezetünkből elment a Chilli étterembe. A felszolgáló nagyon kedvesen megkérdezte a kisfiút a családból: "Önnek mit hozhatok, Uram?". Miután felvette a rendelést és elment, a kisfiú odaszólt az édesanyjához: "Anyu, úgy bánt velem mint egy emberrel!"

A szeretet soha nem fogy el. A szeretet mindig a legjobbat feltételezi. 

Beszéljünk róla

  • Hogyan feleltek meg embertársaid ay általad állított magas elvárásoknak? Mi a helyzet az alacsony elvárásokkal?
  • Kitől kellene a legjobbat elvárnod?
  • Mire vágysz egy kapcsolatban? Számítasz arra, hogy Isten betölti ezeket az elvárásokat?

 (Daily Hope by Rick Warren, 2014.02.26)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása