Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Válaszolj szeretettel az igazságtalanságra, ahogy Isten is akarja

2018. július 14. 11:36 - csmsdvd

„Hallottátok, hogy megmondatott: "Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5:41)

Az igazságtalanság emberi létünkkel együtt jár. Csak nagyon kevés ideig tudsz úgy élni ebben a világban, a földön, hogy ne érjen igazságtalanság. Lehet egyik szülőd miatt volt megnyomorított gyerekkorod. Lehet a munkaadód bánik részrehajlóan veled. Lehet egy bírói ítélet miatt érzel igazságtalanságot. Válaszolhatsz bántóan a bántásra. Ez a legegyszerűbb döntés, kétség nem fér hozzá. Isten azonban egy másik lehetőséget biztosít az ő igéjével: Hallottátok, hogy megmondatott: "Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket” (Mt 5:41)

Amikor az emberek megbántanak, arra számítanak, hogy azt megtoroljuk, megbosszuljuk. Azt gondolják, hogy egyszer revánsot veszel. Isten pont az ellenkezőjét szeretné. Ő azt várja el, hogy szeretettel válaszolj. Amikor elbánnak veled és arra szeretettel reagálsz, akkor a másik embert távol tartod attól, hogy irányítson, uraljon téged. Egyszer Booker T. Washington azt mondta: Sosem fogom megengedni, hogy egy másik ember uralkodjon rajtam azáltal, hogy őt meggyűlölöm. Azt nem tudod szabályozni, hogy egy másik ember, mikor bánik veled igaztalanul. Amit viszont szabályozhatod, hogy belekeseredsz-e a folyamatba. A Te választásod az,ahogyan reagálsz az igazságtalanságra. Azáltal, hogy szeretettel válaszolsz egy bűnözőnek, még nem azt jelenti, hogy folyamatosan megengeded az igazságtalanságot. Épp ellenkezőleg, szeretettel kell keresnünk az igazságot.

 Az igazságért úgy kell küzdenünk, hogy nem álunk bosszút senkin. A Biblia arra utasít: Járjatok el törvényesen és igazságosan!” (Jer 22:3). If. Martin Luther King jó példa volt erre. Ő békésen, erőszakmentesen küzdött az igazságtalanság ellen. Szeretettel lett úrrá a gonosz felett. Jézus példáját követte, aki megbocsátott üldözőinek, akik aztán megölték őt. Jézus követőjeként ez az elhívásunk. Akkor, amikor a méltánytalanság és igazságtalanság emberi létünk velejárója, ezt nem szabad szeretetlenséggel táplálnunk. Ezért hív Isten arra, hogy szeretettel válaszoljunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Az élet milyen igazságtalanságaira tudsz nehezen szeretettel válaszolni?
  • Miért tudnak mások uralkodni felettünk, amikor gyűlöljük őket és bosszút forralunk ellenük?
  • Családod vagy imaközösséged, hogyan tud Jézus szeretetével ötletesen válaszolni az igazságtalanságra?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.09.)

1 komment

Hogyan bánsz azokkal, akik szolgálnak neked?

2018. július 08. 03:00 - csmsdvd

„...amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük” (Lk 6:31)

A jellemed próbatétele az, hogyan bánsz azokkal, akik szolgának neked. Legyen az pincér, pincérnő, eladó, eladónő, beosztott, titkárnő vagy titkár, gyerek, házastárs; ahogyan bánsz velük, az sokat elárul rólad.

Amikor a Saddleback gyülekezet szolgálatába munkatársakat kerestem, gyakran elvittem őket egy vendéglőbe, hogy lássam, hogyan viselkednek a felszolgálóval. Amikor valaki modortalan, goromba és követelőző ezekben a helyzetekben, olyan jellem, akinek nincs helye a mi csapatunkban.

Jézus azt mondja „...amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük” (Lk 6:31). Lehet, hogy ez a legegyszerűbb, de mégis a legfontosabb jellemteszt a Bibliában.

Eric Hoffer szociálpszichológus egyszer azt mondta: „A gorombaság az, amikor a gyenge ember erősnek akarja láttatni magát.” A gorombaság nem feltételez intelligenciát.

Ennek a jellemvonásnak a gyakori megnyilvánulási helyszíne a saját otthonunk. A házasságok tönkremenetelének legfőbb oka a gorombaság. Amikor házassági tanácsadást tartottam, megdöbbentem mennyi házasság hűl ki a gúnyos megjegyzések egymásutánja miatt.

Legtöbbször azokat nem tiszteljük, akikkel a leginkább törődünk. Sok embert ismerek, aki úgy beszél a családjával, ahogy egy idegennel sohasem beszélne.

Néhány évvel ezelőtt, olvastam egy újságban, hogy egy házaspárnál megítélték a válást a modortalanság miatt. A feleség azért perelte be a férjét, mert folyamatosan böfögött. A bíróság azért ítélt a javára, mert ha a férj szerette volna a feleségét, nem böfögött volna annyit. Ha ennyire zavarta a feleségét, akkor belátóbb és önmegtartóztatóbb lehetett volna.

Az udvariasság, előzékenység a szeretet a kis dolgokban. Azaz tiszteletet mutatni mindenféle ember iránt életünk minden, akár jelentéktelen részében is.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Miért pont azokkal vagyunk tiszteletlenek, akikkel leginkább törődünk?
  • Milyen helyzetekben a legnehezebb udvariasnak lenned?
  • Amennyiben a jellemed vizsgálnák, mit állapítanának meg; te hogyan viselkedsz azokkal, akik kiszolgálnak téged?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.07.01.)

Szólj hozzá!

Minden ember méltó a tiszteletre

2018. július 06. 03:00 - csmsdvd

„Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet” (1Pt 2:17)

A tisztelet, egy másik ember iránti tisztelet, az utóbbi néhány évtizedben egy kiveszőben lévő érték. A tiszteletlenség korában élünk, ahol a mindennapokat áthatja a gúnyolódás, a megalázás pedig kedvelt szórakozássá vált.

Márpedig a Biblia határozottan kimondja, a tartós családi kapcsolatok – és társadalmi kapcsolatok – alapja a kölcsönös tisztelet. A Biblia parancsolatai között szerepel, valamint az is, hogy tiszteld szüleidet, a tisztségviselőket, a gyülekezet vezetőit. Az Efézusiakhoz írt levél felszólítja az asszonyokat (feleségeket) hogy tiszteljék férjüket. Péter első levelében pedig felszólítja a férjeket, hogy megértően, tisztelettel legyenek feleségük iránt. A Biblia senkit sem hagy ki, világosan kimondja „mindenkinek adjátok meg a tiszteletet” (1Pt 2:17).

Mindenki, kivétel nélkül és függetlenül attól, hogy miben hisz és hogyan viselkedik, megérdemli a tiszteletet.

Miért?

  1. Isten teremtett mindenkit. A Zsoltárok 8:5 verse szerint: „Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg.” Az Isten nem teremt selejtet. Senki sem értéktelen, érdemtelen. Az emberek folyamatosan rossz döntéseket hoznak, de Isten számára akkor is értékesek maradnak. Isten a világ legkevésbé szerethető emberét is szereti.
  2. Jézus mindenkiért meghalt. A Biblia azt mondja: „(Isten) váltatott meg, drága véren,…Krisztusnak a vérén” (1Pt 1:18-19). Lehet, hogy te nem adsz bizonyos emberekért túl sokat, Isten azonban ad. Tulajdonképpen azt mondja minden ember, akivel találkozol, érdemes arra, hogy meghalj érte.
  3. Azt mutatja, ismered Istent. A Biblia szerint Isten szeretet. Ha megismered Istent, életed megtelik szeretettel. Azt is mondja a Biblia: „aki pedig nem szeret, az nem ismerte meg Istent, mert Isten szeretet.“ (1Jn 4:8). A szeretet pedig mindig tiszteli a másik embert.
  4. Amit adsz, azt kapod vissza. Ez az aratás törvénye. Ki mint vet, úgy arat. Ha tiszteletet szeretnél, akkor adjál tiszteletet. A Biblia szerint: „amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Gal 6:8)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Minden embernek, akivel találkozol, add meg a tiszteletet. Hogyan fogja ez megváltoztatni viselkedésedet?
  • Kinek tudsz legkevésbé tiszteletet mutatni? Mi az oka?
  • Hogyan, milyen módon tudnád életed újra szeretettel megtölteni?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.29.)

Szólj hozzá!

Isten válasza a félelmedre

2018. június 26. 03:00 - K. Juc

„Mi ismerjük a szeretetet, amivel Isten szeret bennünket, és bízunk ebben a szeretetben … mert Isten tökéletes szeretete kiűzi a félelmet.” (1. János 4:16, 18, NCV fordítás)

Több ezer emberrel beszélgettem már arról, hogy miért nem bíznak Istenben teljesen. Általában a következő három ok egyike van a háttérben: attól tartanak, hogy ha teljesen átadják neki az életüket, akkor elveszítik a szabadságukat, nem szórakozhatnak többé, és ezzel egyidejűleg Isten vallási fanatikust csinál belőlük.

Ezek közül egyik sem túl vonzó.

A lényeg tehát, hogy az emberek félnek. Istennek viszont megvan a válasza a félelmünkre, amikor nem merünk bízni benne. A Biblia szerint: „Mi ismerjük a szeretetet, amivel Isten szeret bennünket, és bízunk ebben a szeretetben … mert Isten tökéletes szeretete kiűzi a félelmet.” (1. János 4:16, 18, NCV fordítás).

Isten szeret téged. A szeretetét fejezte ki azzal, hogy megteremtett, és ezt újra és újra megerősíti a Bibliában. Ő az, aki kigondolt és megteremtett, hogy szerethessen, és hogy te is viszont szeresd őt. A szeretetét legjobban Jézussal fejezte ki, amikor Isten eljött a Földre emberi formában, hogy bemutassa nekünk, milyen is ő valójában. Azután pedig megmutatta, hogy mennyire szeret bennünket, azzal, hogy meghalt a kereszten.

A kereszt egyszer és mindenkorra bemutatta, hogy teljesen megbízhatunk Istenben. Rábízhatjuk az életünket, mert ő a Fia életét adta értünk.

Ha egyszer Isten már elmondta az igazságot az Igéjében - azt, hogy szeret téged -, akkor biztos, hogy nem fog megfosztani a szabadságodtól vagy a szórakozástól, és nem is fog fanatikust csinálni belőled.

Isten nem a világegyetem nagy ünneprontója. Ő a te mennyei Atyád.

Minél jobban megismered, annál jobban fogsz bízni benne – és annál kevésbé fogsz félni tőle.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi az, ami a legjobban megrémít az Istenbe vetett teljes bizalommal kapcsolatban?
  • Miként láttad, hogy a félelem akadályozott valakit az Istenbe vetett hitében?
  • Szerinted miért segít Istenben bízni, ha megismered a szeretetét?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.19.)

1 komment

Te vagy Isten szeretetének tárgya

2018. június 14. 03:00 - Lilla:)

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3:16.)

Isten annyira szeret téged, hogy elküldte Jézust a szeretet missziójára a szeretet üzenetével. A Biblia nem azt mondja, hogy Istenben van szeretet, hanem hogy Isten a szeretet. A szeretet az ő lényege; Isten a szeretet.

Isten teremtette az egész univerzumot. Ő teremtette ezt a bolygót; ő alkotta az emberi fajt. Aztán megteremtett téged is, mert szeret téged.

Mondhatjuk, hogy azért élsz, mert Isten megteremtett téged, mint a szeretetének tárgyát. Isten megalkotott, hogy szerethessen és te is szerethesd őt. Isten szeretete miatt ver ebben a pillanatban is a szíved, ez az oka annak, hogy lélegzel.

Isten Jó Híre a számodra, hogy épp ugyanúgy szeret téged a jó és rossz napjaidon is. Szeret akkor is, amikor érzed a szeretetét és akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nem érzed. Akkor is szeret, ha azt hiszed, hogy nem érdemled meg.

Nem tehetsz semmit azért, hogy megszűnjön szeretni téged. Próbálkozhatsz, de tényleg nem tehetsz semmit - azért, mert Isten szeretete a saját jellemén alapszik, nem pedig azon amit te teszel, mondasz, vagy érzel.

Isten annyira szeret téged, hogy elküldte az egyetlen Fiát, Jézust, erre a világra, "hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (János 3:16.)

Amikor Jézus széttárta karjait a kereszten, azzal azt mondta, hogy "Ennyire szeretlek titeket! Annyira szeretlek, hogy az már fáj. Annyira szeretlek, hogy meg is halok értetek, hogy ne kelljen majd nélkületek élnem."

Isten szeretete túlszárnyalja az emberi értelmet, elképzelni sem tudjuk ennek a szeretetnek a szélességét, hosszúságát, magasságát és a mélységét (lásd az Efézus 3:17-19-ben).

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mivel Isten a szeretet, hogyan lehet az ő szeretete része a kapcsolataidnak? Hogyan mutatod ki szeretetét a kapcsolataidban?
  • Mit tettél, amikor azzal küzdöttél, hogy elhidd, semmi sem tarthat távol Isten szeretetétől?
  • Mennyire fontos szerinted, hogy érezd a szeretetét, különösen a rossz napjaidon?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.06.07.)

Szólj hozzá!