Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Adományozáskor hallgass Istenre

2018. január 12. 03:00 - FodorImi

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden jövedelmed első részét neki adod, és Ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és borsajtóid túlcsordulnak a legfinomabb borral.” (Példabeszédek, 3:9 – TLB fordítás)

Amikor hívővé válsz, megtanulsz Isten kérése szerint adni. Ne hagyd senkinek, hogy nyomást gyakoroljon rád és  manipuláljon! Az is helytelen, ha a bűntudat vezérel az adakozásban. Ugyanakkor, ne is korlátozd  a nagylelkűséged ezzel a kijelentéssel: „Azt hiszem, ennyit indokolt ma felajánlanom”. Az ilyen jellegű adakozás nem igényel hitet.

Ehelyett megkérdezhetnéd Istent: „Mit akarsz ajándékozni rajtam keresztül? Mit vársz tőlem, milyen mértékben bízzam Rád magam ebben a helyzetben?” Különbséget kell tennünk ugyanis „látásbéli” és „hitbéli” felajánlás között.

Feleségemmel együtt számtalanszor álltunk már próbatétel előtt az adományozás kapcsán. Az egyik legdrámaibb eset 1993 végén történt, amikor pénzt gyűjtöttünk a Saddleback Gyülekezet első istentiszteleti központjának felépítéséhez. Akkoriban még egy sátorban tartottuk az összejöveteleket, s Isten kérésére kezdtünk el adományokat gyűjteni. Azzal fordultunk a hívőkhöz, hogy három éven át próbálják elkötelezni magukat az adományozás mellett. Kay és én is útmutatásért imátkoztunk, hogy tudjuk, mekkora összeggel járuljunk hozzá a gyarapodáshoz. Nagy meglepetésünkre irreális választ kaptunk. Számunkra ugyanis az Isten által sugallt penzösszeg jóval nagyobb volt, mint amelynek előteremtésére képesek lettünk volna. Mi azonban rendületlenül bíztunk Istenben.

Néhány nappal később olvastam az 1 Krónikák 29-ben, hogyan adakoztak az izraeliták a jeruzsálemi templom megépítése céljából, amely a mai viszonylatokban körülbelül 752 millió dollárnak felel meg. Isten arra kérte Dávid királyt, hogy az nyilvánosan hívja fel népének figyelmét az általa adott ajándékra. Így az emberek megtudták, hogy a király áldozata mindenkiénél nagyobb volt.

Éreztem, Isten azt sugallja nekem, „Rick, azt akarom, hogy tedd közzé, hogy pontosan mennyit adományozol. Ez példaértékű lesz, továbbá kihívást jelent majd mások számára.” Nem akartam szót fogadni, mert tartottam tőle, hogy az emberek félreértik az indítékomat. Isten azonban nem tágított, s mivel nekem fontos volt, hogy Ő áldását adja az építkezésre, kötélnek álltam. Vasárnap így szóltam a gyülekezetemhez: „Egyelőre nem tudom, honnan érkezik majd a szükséges pénzösszeg. Mindenesetre, Kay és én megfogadtuk, hogy az elkövetkező három évi fizetésem egy nagy százalékát felajánljuk adományként. Kérlek benneteket, imádkozzatok értünk.”

Egy hónappal később, a hétvégéhez közeledvén azon morfondíroztam, mégis honnan kerítem majd elő a jövő heti adomány összegét. Bár fogalmam sem volt róla, bíztam Istenben, hogy valami úton-módon kisegít. Aztán azt a bizonyos hétvégét megelőző pénteken felhívott a Zondervan Kiadó: „Rick, szeretnénk, ha könyvet írnál, „A Célorientát Gyülekezet” címmel. Bizonyosak vagyunk benne, hogy óriási sikere lesz, s éppen ezért megelőlegezzük az írói díjat.” Az előleg több volt annál, mint amit Kay és én ígértünk. Isten forrásai kimeríthetetlenek!

Amikor néhány nappal később beszámoltam erről a gyülekezetben, mindenki diadalittas kiáltásban tört ki. A hívők táncra perdültek és dalra fakadtak örömükben. Sőt, sírtak is. Mindannyian sírtunk. Ez volt életem egyik legcsodálatosabb élménye. És ha jól belegondolok, majdnem elszalasztottam a saját makacsságom miatt (nem beszélve a többiekről, akik szintén kimaradtak volna ebből miattam). Ha nem tettem volna eleget Isten kérésének, nem is lehettünk volna tanúi Isten minden  képzeletet felülmúló gondoskodásának.

Ez egy felejthetetlen lecke marad számomra.

„Tiszteld az Urat azzal, hogy minden jövedelmed első részét neki adod, és Ő megtölti csűreidet búzával és árpával, és borsajtóid túlcsordulnak a legfinomabb borral.” (Példabeszédek, 3:9 – TLB fordítás)

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Gondolkozz el azon, vajon mi késztet téged adományozásra? Saját lehetőségeid szerint adakozol, vagy az Isten sugallta lehetőségek szerint?
  • Hogyan adja Isten a tudtodra, hogy mit vár el tőled?
  • Milyen félelmek tartanak távol az adakozástól, amikor neked sincsen elegendő?

 

* (Daily Hope by Rick Warren – 2018.01.05.)

Szólj hozzá!

Isten szolgáló életre hív téged

2017. december 24. 03:00 - daniella_89

"Isten tett minket azokká, akik vagyunk. Isten jó cselekedetekre alkotott minket Jézus Krisztusban, amiket előre eltervezett, hogy azokat cselekedve éljünk." (Efézus 2:10, NCV fordítás)

 sullivan-hands-banner-1000x547.jpg

Három dolgot tehetsz az életeddel: elpazarolhatod, eltöltheted vagy befektetheted. Az életedet akkor használod fel legjobban, ha olyan dologba fekteted, ami tovább tart, mint a te földi életed.

A legrosszabb, amit tehetsz az, ha egyszerűen a mának és saját magadnak élsz. Isten nem azért helyezett a földre, hogy magadnak élj. Azért alkotott, hogy Krisztushoz hasonlóvá legyél.

Tudjuk, hogy Krisztus két dologért jött a földre: "Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért." (Márk 10:45, NIV fordítás)

Ha elkezdjük Jézust követni, ő képessé tesz minket a szolgáló életre. Minél inkább hasonlítunk rá, annál többet szolgálunk mások felé.

Ma azt szeretném, ha időt töltenél a következő igeverseken gondolkodva, amelyeken keresztül Isten szolgálatra hív. Imádkozz ezek alapján, és kérd Istent, hogy tárjon fel új lehetőségeket, ahogyan szolgálhatsz a környezetedben élőknek.

"Add oda magad teljesen Istennek - minden részedet...akarj eszköz lenni Isten kezében, amit ő az ő jó céljaira használ fel." (Róma 6:13b, TLB fordítás)

"Az életem semmit sem ér nekem, hacsak nem arra használom, hogy elvégezzem azt a munkát, amit az Úr Jézus jelölt ki számomra - azt, hogy elmondjam másoknak a jó hírt Isten csodálatos kegyelméről." (Ap.Csel. 20:34, NLT fordítás)

"Csak azok tudják meg valaha is, mit jelent igazán élni, akik eldobják életüket értem és az evangéliumért." (Márk 8:35b, TLB fordítás)

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Mi rémít el attól, hogy odaadd az életedet mások szolgálatára?
  • Mit gondolsz, milyen módon tesz képessé Isten téged a szolgáló életre? Mit ad neked, hogy azt tedd, amire elhívott?
  • A Róma 6:13 azt mondja, hogy add át minden részedet Istennek. Te az életednek mely részeit tartod még vissza Istentől, mit nem adtál még át neki?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.17.)

Szólj hozzá!

Menj közvetlenül Istenhez

2017. december 23. 03:00 - Abidzsil

,,Úgy gyertek hozzá, mint élő kövek, mint lelki ház, ami szent papsággá épül.” (1Péter 2:5a, GW fordítás)

serving.jpg

Isten azt mondja, hogy pap vagy, ami a hátteredtől függően lehet ijesztő vagy megdöbbentő számodra. Péter azt mondja, hogy minden hívő számára elérhető az a két előny, ami ezzel jár.

Az Ótestamentumban a papok két dolgot tettek:

  1. Volt joguk, kiváltságuk és felelősségük, hogy közvetlenül Istenhez menjenek. Imádkozhattak Istenhez,  beszélgethettek vele, dicsőíthették és közösségben lehettek vele. Mindenki más csak egy papon keresztül tudta ezt megtenni.
  2. Megvolt a kiváltásuk és felelősségük, hogy Istent képviseljék az emberek előtt, és hogy szolgáljanak az emberek felé.

Ez a két dolog igaz rád is miután hívővé leszel.

Most már tudsz közvetlenül Istenhez menni. Nem kell senkin keresztül imádkoznod. Nem kell senkin keresztül megvallani a bűneidet. Nem kell senki máson keresztül kialakítani az Istennel való kapcsolatodat. Olvasd a Bibliát, beszélj az Úrral, és légy vele közösségben közvetlenül.

A Biblia azt mondja, hogy amikor Jézus meghalt a kereszten, volt egy kárpit a templomban, ami elválasztotta a Szentek Szentjét, ahol Isten Szelleme volt, attól a helytől, ahol az emberek voltak. Csak a papok mehettek be a kárpit mögé, ők is csak évente egyszer. Amikor Jézus meghalt a kereszten, Isten kettészakította ezt a (több mint 2 méter hosszú) kárpitot a tetejétől az aljáig, azt szimbolizálva, hogy már nincs korlát közte és köztünk.

És ajándékot is kaptál, hogy szolgálj más embereket. Minden keresztény szolgál. Ha nem lelkipásztor, akkor is szolgál. Bármikor, amikor használod az ajándékaidat, hogy más embereket segíts, szolgálsz.

,,Ő az, aki megmentett minket és kiválasztott az ő szent munkájához, nem azért, mert megérdemeltük, hanem mert ez volt a terve jóval a világ kezdete előtt.” (2 Timóteus 1:9a, TLB fordítás) Miért mentett meg téged Isten? Azért, hogy tudd szolgálni őt. Ha valaki keresztény, de nem szolgál, az egy ellentmondás.

Honnan tudhatod meg, hogy mi a szolgálatod? Nézd meg a talentumaidat, ajándékaidat és a képességeidet. Amikor használod az ajándékaidat, hogy segíts más embereken, azt szolgálatnak hívják. Semmi különleges vagy ijesztő nincs benne. Egyszerűen csak segítesz másoknak. Lehetsz pap, ha egy értékesítési irodában dolgozol? Igen, lehetsz. Lehetsz pap könyvelőként? Persze. És teherautó-sofőrként is? Igen, úgy is.

Minden alkalommal, amikor Isten nevében segítesz másokon, szolgálatot végzel.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan használod az ajándékaidat és képességeidet, hogy szolgáld Istent és másokat?
  • Hogyan változna meg az életed, ha elkezdenéd úgy látni a munkádat, a környezetedet és a kapcsolataidat, hogy ezek mind lehetőségek a szolgálatra?
  • Hogyan használod ki azt a lehetőséget, hogy pap vagy? Teljes mértékben kihasználod azt a kiváltságot, hogy közvetlen bejárásod van Istenhez?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.12.16.)

Szólj hozzá!

Te is szolgálhatsz Istennek: értékelj más embereket

2017. december 07. 03:00 - Abidzsil

,,Semmiféle káros beszéd ne hagyja el a szátokat, csak olyan, ami szükség szerint segíti mások épülését, hogy az áldás legyen azoknak, akik hallgatják.” (Efézusi levél 4:29 NIV fordítás)

employee-appreciation-.jpg

Az őszinte hála azt jelenti, hogy úgy élsz, hogy minden helyzetben hálás tudsz lenni – akkor is, ha bőségben vagy, akkor is, ha szűkölködsz, akkor is, ha jól mennek a dolgok, és akkor is, ha rosszul. Szokásoddá is teheted ezt, ha minden helyzetben úgy döntesz, hogy hálás leszel. Valójában amikor hálásak vagyunk, másokat szolgálunk, ezért ez egy szolgálattá is válhat.

Minden hívő szolgál. És Te is! Minden keresztény szolgálatot végez, ami azt jelenti, hogy más emberek felé szolgál. Isten azért váltott meg minket, hogy mások felé szolgáljunk. A Te szolgálatod lehet az is, hogy az embereket értékeled.

Tudod, mint jelent az értéknövekedés szó? Ha valaha vettél már autót, akkor tudod, hogy mit jelent az értékvesztés. Amikor elhozod az autót a kereskedőtől, máris kevesebbet ér, mint amennyit fizettél érte, még akkor is, ha vadonatúj autóról van szó. Az értékvesztés tehát azt jelenti, hogy csökken valaminek az értéke. Az értéknövekedés viszont azt, hogy valaminek növekszik az értéke. Amikor értékelünk valakit, akkor növeljük az értékét - és ez egy szolgálat. 

Amikor értékeled a házastársad, értékesebbé teszed. Amikor értékeled  a gyermekeidet, ők is értékesebbek lesznek. Amikor értékeled a munkatársaidat, akkor ők is értékesebbek lesznek, a te számodra is és a cég számára is. Ha értékeled a főnököd, ő is értékesebbé válik.

Ha értékeljük az embereket, azzal mások felé szolgálunk, és ők értékesebbé válnak. Ezért mondja Isten is azt, hogy  ez egy szolgálat. Szolgálhatsz te is úgy egy másik ember felé, hogy értékesebbé teszed őt azáltal, hogy értékeled.

Észrevettem, hogy minden embernek óriási adag bátorításra van szüksége. Soha nem találkoztam még senkivel, aki azt mondta volna, hogy „Ó, nem, nincs szükségem dicséretre! Ez már túl sok, kérlek, ne mondd ezt! Már nagyon bátor és magabiztos vagyok, nincs szükségem több bátorításra.”  Neked is szükséged van arra, hogy bátorítsanak, szeressenek és értékeljenek, ahogy mindenki másnak.

Ha szeretnéd, hogy Isten használjon téged, akkor bátorítsd az embereket, értékelj mindenkit, és mutasd ki a háládat minden ember felé. 

 Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Milyen érzést vált ki belőled, ha valaki értékel téged?
  • Hogyan tudod kifejezni szavak nélkül, hogy értékeled a másik embert?
  • Hogyan visz téged közelebb Istenhez az, hogy valaki értékel, bátorít és hálás érted?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.30.)

Szólj hozzá!

Lépj a hit útjára - Isten ütemezése szerint

2017. november 30. 03:00 - Lilla:)

"Isten nem a félelemnek és gyávaságnak lelkét adta nekünk, hanem a szeretet és önfegyelem erejét" (2. Timóteus 1:7, NLT fordítás)

Amikor Istentől kapunk egy ötletet - egy igét - azt három részben adja.

Először, elmondja, hogy mit fog tenni, aztán azt, hogyan fogja megtenni és végül közli, hogy mikor.

A legnagyobb hiba, amit az emberek elkövetnek, hogy meghallgatják az első részt és a többiről megfeledkeznek. Elfogadjuk Isten ötletét, aztán útra kelünk és megpróbáljuk elvégezni, mintha őt nem is érdekelné, hogyan kerül végrehajtásra. Megpróbálunk a saját fejünk után menni és végül minden dugába dől. Nem ismerjük az ütemezést, épp ezért rohanunk.

Három évvel a Saddleback Gyülekezet indulása előtt egy másik gyülekezet plántálásával próbálkoztam. Riverside-ban voltam - Kaliforniában - és Isten szólt a szívemhez, hogy indítanom kellene egy gyülekezetet. Ezért kibéreltem a Canyon Hill-i Középiskolát és készen is álltam. Úgy körülbelül egy hónappal azelőtt, hogy neki álltunk volna, Isten azt mondta: "Jó ötlet, de ez rossz helyszín és az időpont sem jó. Ne tedd, mert ennek nem vagyok részese." Így hát töröltem a terveimet és visszamentem Fort Worth-be, majd a következő három évben a mester diplomám megszerzésén dolgoztam. Azután Isten azt mondta: "Most, ide kell menned" és a Saddleback-völgybe helyezett engem, ahol a Saddleback Gyülekezet plántálásában kezdtünk.

Hogyan ismerheted meg Isten ütemtervét? Isten elkezdi egymás mellé helyezni az összes részletet. Ezt azonban meg kell várnod! Aztán amikor Isten azt mondja: "Indulj!", cselekedned kell. Ezen a ponton a hit útjára kell lépned.

A hit útjára lépni elképzelhető, hogy lehetetlenségnek tűnik amikor nagy problémákkal találod szembe magad. Lehet, hogy meg kell hoznod néhány nehéz döntést. 1975-ben volt néhány komoly egészségügyi problémám, amik miatt elküldtek egy szívspecialistához és egy idegsebészhez is. Féltem, bátortalan voltam és depressziós is. Egyik reggel aztán felhívott egy idegen és azt mondta: "Nem ismerlek téged, de tudom, hogy van néhány egészségügyi problémád. Azért hívtalak fel, mert úgy éreztem Isten azt szeretné, ha megosztanám veled ezt a verset." Ezen az emberen keresztül Isten adott nekem egy igét és emlékeztetett arra, hogyan munkálkodik az életemben.

Ez a vers a 2. Timóteus 1:7 volt és ez az a vers, amire most talán valamelyikőtöknek szüksége van. Isten a következőt ígéri nektek: "Isten nem a félelemnek és gyávaságnak lelkét adta nekünk, hanem a szeretet és önfegyelem erejét" (NLT fordítás).

Isten mindannyiunk életében dolgozni akar - ez az ő mindenkire vonatkozó igéje. Viszont ő személyre szóló igékkel akar dolgozni kifejezetten a te életeden is. Isten ma is tesz még csodákat? Naná hogy tesz. Azonban mindent az ő időzítése és akarata szerint. Hidd el, hogy Isten a te életedben is munkálkodik, csak kérd az ígéreteit és indulj el az ő erejével!

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Emlékezz vissza egy olyan időpontra, amikor Isten adott számodra egy igét - amiben kért vagy utasított valamire. Hogyan reagáltál erre? Mit csináltál utána?
  • Miért nehéz számodra, hogy megvárd az Isten által elrendelt időt?
  • Milyen nagy problémával nézel ma szembe, ami távol tart attól, hogy hitben el tudj indulni? Imádkozz és kérd Istent, hogy adjon hitet, hogy bízva az ő erejében el tudj indulni a hit útján!

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.11.23.)

Szólj hozzá!