Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Legyen szeretet minden cselekedetedben

2017. április 04. 03:00 - kennedymárti

“Tegyetek mindent szeretetben” (Korinthusiakhoz írt 1. levél 16:14, TEV fordítás).

Pál apostol azt mondja, „Tegyetek mindent szeretetben” (Korinthusiakhoz írt 1. levél, 16:14 TEV fordítás).

Nem azt mondja, hogy néhány cselekedetetek legyen szeretetteljes, hanem minden, amit tesztek. Továbbá azt is mondja, „bármit teszek, ha nincs bennem szeretet, nincstelen vagyok” (Korinthusiakhoz írt 1. levél 13:3, MSG fordítás).

A lényeg tehát az, hogy bármilyen munkát lehet dicsőítésnek felfogni, ha az az Isten szeretetének modelljére épül; legyen az a szeretet kollégák, ügyfelek vagy vendégek felé kifejezve.

A következőképpen gondolj erre: az angol „career” (karrier) szó kétharmadát C-A-R-E (törődés) szó teszi ki. Az angol filantróp, John Ruskin egyszer azt mondta, „Amikor a szeretet és a szakértelem találkozik, abból mestermű fog születni.”

Szeretném tehát, hogy ha minden nap imádkoznál ezen a héten – akár otthon vagy az iskolában, a kertedben, vagy az irodádban, vagy bárhol, ahol dolgozol. Így imádkozz, „Atyám, ma a munkám végzése során téged akarlak dicsérni. Használni akarom a talentumaimat. Úgy akarom végezni a dolgomat, mintha neked dolgoznék és ezt szeretettel akarom tenni.”

„Az Isten irgalmára kérlek titeket barátaim: Ajánljátok magatokat élő áldozatként Istennek, szenteljétek életeteket Isten szolgálatára, neki tetsző módon. Ez az igazi dicsőítés, amit áldozatként kell hoznotok elé” (Rómaiakhoz írt levél 12:1, TEV fordítás).

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan tudod Isten dicsőíteni a munkád végzése közben?
  • Hogyan jellemeznének a kollégáid az alapján, ahogyan bánsz velük?
  • Milyen ajándékokat helyezett el nálad Isten? Hogyan használod ezeket a munkahelyeden vagy a karrieredben?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2017.03.28.)

Szólj hozzá!

Isten mindenről tud az életedben, és gondja van rád

2016. december 17. 03:00 - Szíj Melinda

"Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz." (Zsoltárok 103:13 NIV-fordítás)

storm.jpg

Isten gondoskodó, szerető, irgalmas Atya. Jobban szeret, mint ahogy azt valaha is képes leszel felfogni vagy megérteni. Isten maga a szeretet, és azért teremtett téged, hogy szeressen. Ő szeretettel van irántad mindenben, amit tesz, és irgalma a legkiemelkedőbb tulajdonsága. Isten gondoskodó Atya.

A Biblia a Zsoltárok 103:13-ban rámutat: "Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az Úr az istenfélőkhöz" (NIV-fordítás). Neki mindenre gondja van az életedben, és nagyon irgalmas feléd.

A tanítványok többsége gyakorlott halászember volt. Egy napon, amikor kimentek halászni, Jézus elfáradt és leheveredett a csónak egyik végében, majd elaludt. Amikor vihar kerekedett, nem kellett volna, hogy aggodalmat keltsen a tanítványokban. Halászemberekként hozzá voltak szokva a viharokhoz. Ám ez most egészen biztosan hatalmas vihar lehetett, mert megrémültek. A csónak hánykódott és himbálózott, kezdett megtelni vízzel. Kétségbeesve felébresztették Jézust, hogy neki szegezzék az élet egyik legfontosabb kérdését: "Uram, nem törődsz velünk?"

Te és én állandó jelleggel hasonló módon faggatjuk Istent: "Istenem, láttad az orvosi diagnózist? Hát, nem törődsz vele? Látod, milyen rossz a házasságom? Nem érdekel? Látod, milyen kevés pénzünk van a bankban és mennyi kifizetni való számlánk? Nem foglalkozol velünk? Látod, hogyan küszködnek a gyermekeim az iskolában? Nincs gondod rájuk? Ismered a béklyóban tartó félelmet, amelytől nem bírok megszabadulni. Nem törődsz velem?"

A válasz az, hogy de igen, Isten törődik veled! Valójában több gondot fordít rád, mint te magad. Sőt még jobban is akar segíteni, mint amennyire te vágysz a segítségére. Ő még nálad is jobban tudja, mi az igazi segítség számodra. Ő mindennek tudatában van, és gondodat viseli.

"'Minden gondotokat reá vessétek, mert ő gondot visel rátok" (1 Péter 5:7).

Ha tudnánk és éreznénk, hogy a mennyei Atyánk irgalmával és szüntelen figyelmével mennyire komolyan törődik velünk, akkor nem tudnánk mást tenni, csak azt, hogy mi is viszontszeretjük őt. Ha úgy érzed, hogy Isten millió mérföldnyire távolodott el tőled, akkor ez azért van, mert még nem értetted meg, hogy Isten egy gondoskodó Atya. Ennek megértése az első lépés a belső békéd elnyeréséhez.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Melyek azok a dolgok az életedben, amelyek pillanatnyilag aggasztanak vagy problémát jelentenek számodra?
  • Hiszed, hogy Isten törődik a gondjaiddal és problémáiddal?
  • Mit jelent a gondodat Istenre "vetni"?

+(Daily Hope by Rick Warren, 2016.12.10.)

Szólj hozzá!

Hogyan hat a döntésed másokra?

2015. augusztus 29. 03:00 - angie.keyr

"Mindegyikünk számot fog adni magáról Istennek. Éljetek úgy, hogy ne történjen meg olyan, hogy a testvéretek azért esik el, mert látja, hogy olyat teszel, amit ő rossznak tart." (Róma 14:12-13, TLB fordítás)

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövetünk az életben az, hogy elfelejtjük, milyen nagy hatással vannak a tetteink a körülöttünk levőkre. Minden nap ki vagyunk téve a kísértésnek, hogy olyan döntést hozzunk, ami talán nekünk jó, viszont nagyon romboló hatással van a többi emberre. Ha bölcs döntést akarsz hozni, meg kell kérdezned: "Nem ártok ezzel másoknak?"

Ez a gondolkodásmód persze ellentétes a mi kultúránkkal, ami azt tanítja, hogy csak magunkra gondoljunk. De Isten azt várja tőled, hogy többet gondolj másokra, mint magadra. Sőt, a Biblia azt mondja, hogy egy nap  az alapján ítélnek felőled, hogy a döntéseidnek milyen hatása volt másokra. 

A Róma 14:12-13 ezt mondja: "Mindegyikünk számot fog adni magáról Istennek. Éljetek úgy, hogy ne történjen meg olyan, hogy a testvéretek azért esik el, mert látja, hogy olyat teszel, amit ő rossznak tart."

Lehet, hogy nem kellemes ezt hallani, de tetszik vagy sem, az igazság az, hogy figyelnek minket - állandóan. Ha szülő vagy, akkor feltétlenül tudnod kell, hogy az apró szemek mindig néznek téged. Nagyon vigyáznod kell, hogy mit mondasz és teszel, mert nem csak a saját életedet befolyásolod, hanem a következő generációt is.

Tiszteld a tekintélyt. Ha egy rendőr megállít és megbírságol, akkor is tisztelettel bánj vele, ha úgy gondolod, hogy nincs igaza.

Ne hívd fel a főnököd, hogy beteg vagy, és közben strandra mész a családdal.

Ne lopj a munkahelyedről, és ne vigyél haza dolgokat, hogy majd otthon jó lesz.

Ne dicsekedj a gyerekeid előtt, hogy milyen ügyesen fogod megtalálni a kiskapukat arra, hogy adót csalj.

Ne nézd a gyerekeiddel együtt azt a rengeteg szennyet, ami a tévében és a filmekben van. Gondolkozz el azon, hogy szükséged van-e rá.

Az érett emberek korlátok közé szorítják a saját szabadságukat más emberek érdekében. Azért, mert félnek, hogy mit gondolnak mások? Természetesen nem. Azért teszik, mert szeretik a másik embert. Azokban a szituációkban, amikor nincs egyértelműen jó vagy rossz döntés, kérdezd meg magadtól, hogyan fog másokra hatni az, amit döntesz.

Beszéljetek róla:

  • Hogy szól bele a büszkeség abba, hogy átgondold, mi a jó a másiknak?
  • Számít, hogy egy másik ember rossznak tartja, amit teszel, pedig te azt gondolod, hogy jó? Miért, vagy miért nem?
  • Mit jelent az, hogy korlátozod a szabadságod mások érdekében?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.22.)

 

Szólj hozzá!

Dönts a legjobb mellett, ne csak a jó mellett

2015. augusztus 28. 03:00 - gyanus

Dönts a legjobb mellett, ne csak a jó mellett. Azt mondod, "Jogom van rá, hogy bármit megtegyek." De nem minden van a javadra. "Jogom van rá, hogy bármit megtegyek."  De nem minden építő." (1 Korinthus 10:23,  NIV fordítás)

nevtelen.pngNéhány dolog nem feltétlenül rossz - egyszerűen csak szükségtelen. A legtöbb döntés az életben igazából nem a jó és a rossz közötti választásról szól, hanem inkább arról, hogy mi a legjobb számodra.

A Biblia beszél erről az 1 Korinthus 10:23-ban: 'Azt mondod, "Jogom van rá, hogy bármit megtegyek." De nem minden van a javadra. "Jogom van rá, hogy bármit megtegyek."  De nem minden építő." (NIV ford.).

A legtöbb dolog erkölcsileg semleges. Hogy jó döntést hozz, egy magasabb szintre kell lépned és fel kell tenned a kérdést, hogy "Amit tenni készülök, jobb emberré fog tenni engem?" Ezt hívják a fejlődés próbájának.

Emlékszem, amikor évekkel ezelőtt a feleségem, Kay szoptatta a kisbabánkat - aki mindig dél körül lett éhes -, amikor etette a babát, leült a tévé elé. Mit adnak délben a tévében? Szappanoperákat. Így ő is elkezdett nézni egyet. Tudjuk, hogy a szappanoperák egymást követik, és ahogy az egyiknek vége, kezdődik a másik. A feleségem is hamarosan már kettőt is nézett. Egy idő után már hármat. És a baba, akit etetett, egyre kövérebb lett!

Egy idő után azt mondta, rájött, hogy már nem a baba miatt csinálja. Igazából úgy alakította a programját, hogy megnézhesse a sorozatokat. Azért kezdett épp akkor vasalni vagy  konyhát takarítani, mert akkor ott lehetett a tévé közelében.

Hirtelen kitalált emberek életébe kapcsolódott bele. Egyre behatóbban érdekelte őt olyan emberek élete, akik még csak nem is léteztek. Kíváncsi volt minden apró részletre ezeknek az embereknek az életéből. Aztán egy nap hirtelen rádöbbent, hogy elfecsérli az idejét.  Őt ez nem tette jobbá, nem lett ettől jobb anya vagy jobb feleség. Ennek a dolognak nem volt maradandó értéke. Úgy gondolta, törődhetne inkább olyan emberekkel, akik élnek és léteznek.

Jobban érdekelnek a kitalált személyek a tévében, mint Pál, Péter és a tanítványok? Vagy mint az, hogy Isten mit akar tenni az életedben? A celebek sekélyes életébe fekteted be az idődet, akikkel tele vannak az újságok és a folyóiratok? Leragadsz a tévé előtt már pénteken, amikor haza érsz, és szinte el sem mozdulsz onnan hétfő reggelig?

Ezek a dolgok gonosz dolgok? Nem. Rossz dolgok? Nem. De nem az a kérdés, hogy gonosz vagy rossz dolgok-e, hanem az, hogy segít-e neked Krisztushoz hasonlóvá válni.

Beszéljetek róla

  • Azok közül a dolgok vagy szokások  közül, amiket tenni szoktál, melyek azok, amelyek nem rosszak ugyan, de mégsem az Isten akarata szerinti legjobb dolgok a számodra?
  • Mivel tudnád felcserélni ezeket, hogy növekedni tudj Krisztusban?
  • Ami szerinted a legjobb, az ugyanaz, mint ami jobb hívővé is tehet téged?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015.08.21.)

Szólj hozzá!

Hogyan segítsünk másnak reményt és gyógyulást találni? 1. rész

2015. június 28. 03:00 - sema22

Ezért ő (Jézus) teljesen meg tudja menteni azokat, akik rajta keresztül Istenhez mennek, mert ő mindig él, hogy esedezzen értünk. (Zsidók 7:25, NIV fordítás)

Senki nem esik kívül Jézus hatókörén. Hiszem, hogy a kis csoportok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az úgynevezett "reménytelen" emberek meggyógyuljanak. A kis csoportokban azt szeretem, hogy imádkozhatunk a "reménytelen esetekért." Amikor nem hit, hanem kétely van bennünk, mások hitére támaszkodhatunk. 

A Lukács evangéliuma 5. részében néhány férfi egy béna barátját viszi Jézushoz. Ez egy jó példa arra, hogy egy kis csoport hogyan vihet egy szükségben lévő, gyógyulásra szoruló embert Jézus lábaihoz. A történet alapján a kis csoporttal kapcsolatban hét jellemző dolgot figyelhetünk meg. Ezek közül az első három a következő:

Törődést és részvétet mutattak. Ez az ember azért gyógyulhatott meg, mert a barátai törődtek vele. Mindennek az alapja az, hogy törődünk azokkal, akiknek valami fáj vagy valami problémája van (a Róma levél 15, 2 is erre utal). Isten azért tudta ezeket a férfiakat használni, mert érzékenyek voltak egy társuk szükségletére. És minket is akkor fog tudni használni, ha nem a saját dolgainkkal leszünk elfoglalva, hanem elkezdünk többet törődni azzal, hogy másoknak mire van szüksége. 

Volt hitük. Ezek az emberek hitték, hogy Isten meg tudja gyógyítani a barátjukat. Vessünk egy pillantást a Lukács 5:20-ra: "Amikor Jézus látta az ő hitüket, ezt mondta: Barátom, meg vannak bocsájtva a bűneid." (NIV) Nem a béna ember saját hite volt az, ami miatt meggyógyult, hanem a barátai hite miatt. Hány olyan embert ismersz, aki annyira bénult, hogy nem tud hinni Istenben? Ilyenkor kell nekünk hinni helyettük is. 

Cselekedtek. Ezek az emberek nem csak imádkoztak a barátjukért, hanem cselekedtek is. Nem elég csak imádkozni azért, aki valamilyen problémával küzd és akinek még nincsenek eltörölve a bűnei. Cselekednünk is kell. Jézus ezt mondja a Lukács 14:23-ban: "Menjetek ki az utakra és túl a kerítéseken, és hívjatok mindenkit, akivel találkoztok, hogy jöjjön, és teljék meg a házam." Rengeteg példa van a Bibliában arra, hogy az emberek Jézushoz visznek másokat. És nekünk is ezt kell tennünk.

 Beszéljetek róla:

  • Honnan lehet felismerni a reménytelenséget?
  • Hiszed, hogy senki nem eshet kívül Jézus hatókörén? Ha igen, akkor mit szándékozol tenni, hogy a "reménytelen" embereket Jézushoz hozd?
  • Melyik barátodért imádkozol azok közül, akik problémával küzdenek? Mi az, amit tehetsz érte, és hogy tudnád elősegíteni az ő gyógyulását?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2015. 06. 21.)

 

Szólj hozzá!