Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)


Három ok, amiért jobb, ha életünk útját másokkal együtt járjuk

2022. május 06. 03:00 - daniella_89

header_join_christ_church - Copy.jpg

"Mivel tehát már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne!" (Kol 2,6)

A Biblia az emberi életet gyakran úton való járáshoz hasonlítja: az élet egy utazás, és nem pihenhetünk meg, amíg el nem értük utunk célját. Az Újszövetség arra tanít, hogy járjunk bölcsességben, szeretetben, világosságban és engedelmességben. Arra is tanít, hogy úgy járjuk életünk útján, ahogy azt Jézus tette. Ugyanakkor azt is szorgalmazza, hogy másokkal kell együtt járnunk ezen az úton. A következő három megállapítás arra hívja fel a figyelmüket, hogy miért tesszük jól, ha életünk útját másokkal közösségben járjuk.

Biztonságosabb. Előfordult már veled, hogy késő este egyedül kellett keresztülmenned egy sötét sikátoron, vagy egy üres országúton magányosan kellett gyalogolnod? Ijesztő lehetett. De ha valakivel együtt teszed meg ezt, akkor biztonságban érzed magad.

Támaszt nyújt. Az élet nem egy 50 méteres vágtához, hanem inkább egy maratoni-futáshoz hasonlít! Másokkal együtt, közösségben járva, az erőd ki fog tartani végig.

Bölcsebb. Útközben sokkal többet tanulhatsz másoktól, mintha egyedül mennél. Ha egyedül haladsz, esetleg még azt sem veszed észre, hogy eltévesztetted az útirányt. De ha a barátaiddal vagy, valamelyikük biztos észreveszi, hogy letértetek az útról, és együtt meg tudjátok találni a helyes irányt.

Miközben másokkal együtt haladunk az úton, további fontos dolgokat is megtanulhatunk. Megtanulunk alkalmazkodni és együttműködni.

Azt is megtanuljuk, hogy hogyan szeressünk. Az Mózes 1. könyvében, a 2. fejezet 18. verse ezt mondja: „Nem jó az embernek egyedül lenni." Isten válasza a magányra, a közösség. Ha másokkal együtt járunk, közösségbe kerülünk, ahol megtanulhatjuk, hogy hogyan szeressük egymást.

A másokkal való együtt járásunk a vendégszeretetre is megtanít. A Biblia azt mondja Péter 1. levelének 4. fejezetében, a 9. versben: „Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül."

Te mi miatt zúgolódsz? Milyen kifogásaid vannak, ami miatt nem hívod el a barátaidat az otthonodba? Talán azt mondod: „A házam piszkos!” Hát akkor takaríts ki! Vagy talán az a kifogásod, hogy „A lakásom nem  elég nagy.” Elfér benne három ember? Jézus azt mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18:20).

Mindenki vágyakozik tartozni valahová, mert Isten kapcsolatokra teremtett minket. Amikor más keresztényekkel közösségben haladunk az úton, testvéri kapcsolatok jönnek létre, és beteljesül a valakihez tartozás utáni vágyunk.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan gazdagodott életed a múltban azzal, hogy voltak emberek, akik hűségesen veled voltak?
  • Mik voltak a kifogásaid eddig, amikkel sikerül kikerülnöd, hogy másokat vendégül láss? Hogyan tudod ezt a hozzáállásodat megváltoztatni a jövőben?
  • Kik azok az emberek, akikkel ma együtt haladsz az életben? Hogyan tanuljátok meg együtt, hogy úgy haladjatok mint Jézus?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2022.04.29. Ford.: magyarosijulia)

Szólj hozzá!

Hogyan legyél irgalmas, amikor nem értesz egyet valakivel?

2022. február 22. 03:00 - daniella_89

"Fogadjátok tárt karokkal azokat a hívőket, akik nem ugyanúgy látják a dolgokat, ahogyan ti." (Róma 14:1 The Message fordítás)

oct21_08_dianabolton.jpeg

 Az egység nem egyformaság. Amikor Isten azt mondja, hogy Ő azt akarja, hogy a követői egységben legyenek, az nem azt jelenti, hogy ugyanolyannak akar minket látni. Ha ezt akarta volna, akkor mindannyiunkat ugyanolyannak teremt!

Azért, hogy az egység megvalósuljon, sosem szabad megengednünk, hogy a gyülekezetben közöttünk lévő különbségek elválasszanak minket. Örüljünk ezeknek a különbségeknek és közben továbbra is a legfontosabbra koncentráljunk: tanuljuk meg olyan szeretettel szeretni egymást Isten egyházában, ahogyan Krisztus szeretett bennünket, és töltsük be azt a célt, amit Isten az életünkre vonatkozóan adott.

De mi van akkor, ha vannak olyan gyülekezeti tagok, akiknek a különbözősége már bosszant bennünket? Hogyan lehetsz egységben valakivel, aki állandóan bosszant? 

"Fogadjátok tárt karokkal azokat a hívőket, akik nem ugyanúgy látják a dolgokat, ahogyan ti. És ne kritizáljátok azonnal őket minden egyes alkalommal, amikor valami olyat tesznek, amivel ti nem értetek egyet – még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy a véleményükben erősek, de a hitüket tekintve gyengék. Jusson eszetekbe, hogy nekik megvan az ő saját történetük, amellyel foglalkozniuk kell. Bánjatok velük kedvesen." (Róma 14:1 The Message fordítás).

A gyülekezetben – vagy bárhol máshol – legyél gyors a hallásra és késedelmes a haragra, ha valakivel nem értesz egyet. Miért? Mert a legtöbb ember hajlamos azt nézni, milyen messzire kellene még eljutnia egy másik embernek, de nem látják, hogy már milyen nagy utat tett meg eddig.

Ha tudnád, hogy mennyi mindenen ment már keresztül valaki az életében, akkor valószínűleg vele örvendeznél ahelyett, hogy azért kritizálnád, ahol most tart.

Ha konfliktusod van valakivel, akinek nem ismered a hátterét, ne utasítsd el vagy ne ítéld el, ha számodra érthetetlen módon viselkedik. Ne azt kérdezd magadban, hogy "Mi a baja ennek az embernek?", hanem inkább azt, hogy "Mi történt vele?".

Az ember viselkedését befolyásolhatja például egy nehéz élethelyzet vagy egy nagy megrázkódtatás. A sebzett emberek megsebeznek másokat is. Ha azt látod, hogy valaki más embereket bánt, amikor elég mélyre ásol, azt is látni fogod, hogy őt is bántották.

Azok az emberek, akikről azt gondolod, hogy a legkevésbé érdemlik meg a kedvességedet, azoknak van a legnagyobb szükségük óriási szeretet-dózisra. Ahhoz, hogy megvalósulhasson az egység, legyél együtt érző és irgalmas ahelyett, hogy ítélkeznél.

Amikor elismered valaki értékét és azt, amit Isten tesz az életében, nem csak az ő életét változtatod meg – ezáltal megváltoztathatsz egy egész közösséget!

 Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Általában hogyan reagálsz, ha valakinek a gyülekezetből különbözik a véleménye a tiédtől?
  • Milyen jellemvonásokat mutatott Jézus, amikor konfliktussal nézett szembe – még azok körében is, akik a legközelebb voltak Hozzá?
  • Ha valakivel nem értesz egyet a gyülekezetedben, mit tudsz mondani neki, amivel azt mutatod, hogy jobban meg szeretnéd érteni őt és az álláspontját?

Ha még eddig sohasem hívtad be Krisztust az életedbe, akkor ma elmondhatod a következő egyszerű imát: „Istenem, rájöttem, hogy szükségem van rád. Újjá szeretnék születni. Megvallom, hogy bűnt követtem el ellened, és kérlek, bocsásd meg minden bűnömet. Jézus, befogadlak életembe mint Uramat és Megváltómat. A mai nappal teljes életemet átadom neked. Követni akarlak, és azt cselekedni, amit te mondasz nekem. Szeretném látni, hogy mi a célod és a terved az életemmel. Kérlek, fogadj be a családodba. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

Ha már befogadtad Krisztust az életedbe, akkor a következőképpen imádkozhatsz: „Atyám, segíts az életet a hit szemeivel látni! Szeretném a Te tervedet követni azokban a dolgokban, amiket szeretnél, hogy megtegyek. Bízni fogok benned és nagy dolgokra számítok tőled, ahogy haladok előre a hitben azért, hogy nagy dolgokat tegyek érted. Következetesen kitartok a te terveid mellett az életemben. Jézus nevében imádkozom. Ámen!”

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2022.02.15.)

Szólj hozzá!

Három ok, amiért jobb, ha életünk útját másokkal együtt, közösségben járjuk

2018. március 21. 03:00 - magyarosijulia

„És most, amikor Jézus Krisztust elfogadtátok Uratoknak, folytassátok úgy, hogy követitek is őt." (Kol 2:6, NTL fordítás)

header_join_christ_church - Copy.jpg

A Biblia az emberi életet gyakran úton való haladáshoz hasonlítja, mivel az élet egy utazás, és nem ülhetünk le nyugodtan, mert még nem értük el utunk célját. Az Újszövetség arra tanít, hogy járjunk bölcsességben, szeretetben, világosságban és engedelmességben. Arra is tanít, hogy úgy járjuk az életünk útján, ahogy Jézus tette. Ugyanakkor arra is tanít, hogy másokkal együtt járjunk ezen az úton. A következő három megállapítás arra hívja fel a figyelmüket, hogy miért tesszük jól, ha életünk útját másokkal együtt, közösségben járjuk.

  • Biztonságosabb. Előfordult már veled, hogy késő este egyedül kellett átmenned egy sötét sikátoron, vagy egy régi országúton kellett gyalogolnod? Ijesztő lehetett. De ha valakivel együtt tettétek meg ezt az utat, biztonságban érezted magad.
  • Bátorít. Az élet nem egy 50 méteres vágta, hanem inkább a maratoni távfutásra hasonlít! Másokkal együtt, közösségben járva ezen az úton, az erőd ki fog tartani végig, éspedig egészen a célig.
  • Bölcsebb.Útközben sokkal többet tanulhatsz másoktól, mintha csak egyedül mennél. Ha egyedül haladsz, esetleg még azt sem veszed észre, hogy eltévesztetted az irányt. De ha a barátaid ott vannak veled az úton, valamelyikük észreveszi, hogy letértél az útról, és szükséged van újra megtalálni a helyes irányt.

Néhány fontos leckét tanulhatunk meg, miközben másokkal együtt haladunk az úton. Megtanulunk alkalmazkodni egymáshoz, és együttműködni velük.

Azt is megtanuljuk, hogy hogyan szeressünk. Az 1Mózes 2:18 ezt mondja: „Nem jó az embernek egyedül lenni." (NIV fordítás). Isten gyűlöli a magányt, a közösség pedig Isten válasza a magányra. Ha másokkal együtt járunk, közösségbe kerülünk, ahol megtanulhatjuk, hogy hogyan szeressünk.

A másokkal való együtt járásunk a vendégszeretetre is megtanít minket. A Biblia azt mondja az 1Péter 4:9-ben: „Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül." (NIV fordítás). Te mi miatt zúgolódsz? Milyen kifogásaid vannak, amelyek miatt nem hívod el a barátaidat az otthonodba?

Talán azt mondod: „A házam piszkos!”

Hát akkor takaríts ki!

Vagy talán egy másik kifogásod az, hogy „A lakásom nem elég nagy.”

Elfér benne három ember? Jézus azt mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18:20, NIV fordítás).

Mindenki vágyakozik arra, hogy tartozzon valahova, mert Isten kapcsolatokra teremtett minket. Amikor más keresztényekkel közösségben haladunk az úton, testvéri kapcsolatok jönnek létre, és a valahová tartozás utáni vágyunk beteljesül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan gazdagodott az életed azzal, hogy emberek hűségesen jártak vagy járnak veled egy úton?
  • Mik voltak a kifogásaid eddig, amikkel sikerül kikerülnöd, hogy másokat vendégül láss? Hogyan tudod ezt a hozzáállásodat megváltoztatni a jövőre nézve?
  • Milyen emberekkel tudsz együtt járni az élet útján? Kitől tudod megtanulni, hogy úgy járj az élet útján, mint Jézus?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.03.14.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása