Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Védd gyermekeid lelki növekedését!

2010. június 28. 01:00 - BManka

Kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint a jó pásztor: gondozzátok, védjétek és vezessétek a rátok bízott emberek csoportját. Olyan ez a csoport, mintha Isten nyája lenne. Vigyázzatok rájuk, és törődjetek velük, de ne kényszerből, hanem önként, mert ez Isten akarata. Boldogan és vidámsággal végezzétek ezt a munkát, ne a pénz utáni kívánságtól hajtva!
Ne zsarnokoskodjatok a rátok bízott embereken, hanem mutassatok nekik példát!
(1Péter 5:2-3, Egyszerű fordítás)

Jézus óvta a tanítványok lelkét.

Mit jelent ez gyermekeid számára? Véded a méltóságukat, önbecsülésüket és lelküket. Felismered szavaidnak erejét - hogy szavaid gyógyítanak és megsebeznek.

 Azt mondjuk: „Botok és kövek eltörhetik csontjaimat, de szavak nem bánthatnak.” Ez teljesen téves!

 A szavak jobban sértenek, mint botok és kövek. Egy gyermek eltörheti lábát vagy karját és meggyógyul, de néhányan közületek még a mai napig átok alatt éltek, mert, úgy nőttetek fel, hogy édesapátok vagy édesanyátok ezt mondta: „Semmire sem fogod vinni”. Azóta is állandóan próbálod bebizonyítani, hogy tévedtek - még mindig csupán reagálsz az életre, ahelyett, hogy alakítanád azt.

Szülőként meg kell értenünk, hogy szavainknak ereje van a bántásra és a gyógyításra is. Egy apa egyetlen mondattal képes letörni lányát. Ugyanakkor építheti is lányát. Ugyanígy igaz a fiakra nézve is. John Eldredge „Wild at heart” c. könyvében arról ír, hogy a legtöbb férfi úgy éli életét, hogy hatással van rájuk az, amit én csak „apasebnek” neveztem. Minden fiú, amint felnő, szeretné, hogy megerősítsék férfiasságát, és a legfontosabb ember, aki ezt megteheti, az apja.

Ha tőle nem kapja meg, tucatnyi módon próbál megerősítést találni férfiasságára. Egész életében úgy él, hogy megpróbálja pótolni azt, amit apja sosem mondott neki: „Rendben vagy, fiam. Férfi vagy. Értékes vagy.”

Péter apostol, bár lelkipásztoroknak ír, olyan tanácsot ad, ami minden vezetőre, így anyákra és apákra is vonatkozik:

„ Kérlek benneteket, legyetek olyanok, mint a jó pásztor: gondozzátok, védjétek és vezessétek a rátok bízott emberek csoportját. [Ide tartoznak gyermekeid is] Olyan ez a csoport, mintha Isten nyája lenne. Vigyázzatok rájuk és törődjetek velük, de ne kényszerből, hanem önként, mert ez Isten akarata. Boldogan és vidámsággal végezzétek ezt a munkát, ne a pénz utáni kívánságtól hajtva! Ne zsarnokoskodjatok a rátok bízott embereken, hanem mutassatok nekik példát!"

  

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. június 21.)

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.