Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Isten azért teremtett, hogy másokkal együtt dolgozz

2010. július 12. 02:00 - BManka

"Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk." Efézus 2:10

Isten azért helyezett minket a Földre, hogy elvégezzünk egy bizonyos feladatot, amit csak mi tudunk. Az Efezusi levél azt mondja, hogy Isten jó cselekedetekre alkotott minket, és előre eltervezte, mit fogunk életünkben tenni. Azt azonban nem tervezte, hogy ezeket a cselekedeteket egyedül vigyük véghez. Szükségünk van emberekre, hogy velünk együtt dolgozzanak.

Ismered azt az érzést, ami akkor fog el, ha túl sok feladatot végzel egyedül. Kimerültté és kiégetté válsz. Miért?  Mert egyedül próbálod meg elvégezni a feladatod, miközben Isten sosem gondolt arra, hogy egyedül dolgozva éld az életed.

Isten azt mondja nekünk az Prédikátorok könyve 4:9-ben: "Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van."
Ha csapatban dolgozol, sokkal több mindent tudsz elvégezni. Ezen felül pedig szórakoztatóbb és kevésbé fárasztó, ha jó csapattársakkal vagy körülvéve!

Képzeld csak el: egyénileg mindegyikünk olyan, mint egy hópihe, egyedül nem érhetünk el nagy változást. Viszont ha egy törékeny hópihe összetapad sok másikkal, megbéníthatják a közlekedést. Mi is, akár a hópihék nagy különbséget érhetünk el, ha együtt dolgozunk. Mindegyikünk a saját kis részén dolgozik.

Tudtad, hogy amikor itt, a földön együtt dolgozunk, akkor valójában gyakorlunk az örökkévalóságra? A mennyben mindannyiunknak kell majd dolgoznia, de csak kisebb munkákkal fogunk rendelkezni, hogy ne váljunk túlterheltté vagy fáradtá. És mégis, mivel egyikünk sem cipel nehéz terhet, hiszen csak a mi kis részünket végezzük, minden munka el lesz végezve.

Életed során emlékezz arra, hogy nem kell mindent egyedül csinálnod! Szükséged van más emberekre, hogy melletted legyenek, de szintén szükséged van olyanokra, akik veled dolgoznak.

Amint megosztod a munkád terhét más keresztényekkel, azt találod majd, hogy még többet viszel véghez Isten dicsőségére.

(Daily Hope by Rick Warren, 2010. július 5.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.