Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Amit a Biblia jósol, valóra válik

2013. június 09. 03:00 - Lilla:)

"Egy prófécia sem emberektől, hanem a Szent Szellemtől származik, és Isten irányítása szerint mondják el emberek." (2Péter 1:21., GW ford.)

A Biblia mindig is a legolvasottabb, a legnagyobb példányszámban vásárolt és a legtöbb nyelvre lefordított könyv volt a történelem során.

A Biblia azonban ennél jóval több: Isten Szava - Isten lehelete. A 2 Timóteus 3:16 ezt mondja: "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre."

Ez azt jelenti, hogy a Biblia nem csak jó elképzelések, gondolatok vagy eszmék gyűjteménye. Ez Isten hozzánk intézett szava! Az egyik ok, amiért tudom, hogy a Biblia igaz és szavahihető az, hogy ezer és ezer prófécia van benne, amelyek valóra váltak, illetve valóra fognak válni. Minden egyes bibliai prófécia pontosan úgy teljesedett be és fog beteljesedni, ahogy Isten megjósolta.

A Biblia Jézusról több mint 300 próféciát tartalmaz, és az összeset Jézus születése előtt ezer évvel írták. A Biblia megjósolta, hogy mikor, hol és hogyan fog megszületni. Ő nem tudta manipulálni a születését, hogy beteljesítse a próféciát.

A Biblia azt is előre megmondta, hogyan fog meghalni. Ezer évvel Jézus halála előtt Dávid leírta egyik zsoltárában Jézus keresztre feszítését. Nem használta a "keresztre feszítés" kifejezést, mert akkor még senki sem ismerte ezt. Jóval azelőtt, hogy a rómaiak kitalálták, hogy embereket keresztre feszítsenek, Dávid ezt megírta.

Csak Isten tudhatta ezt.

Mi az esélye annak, hogy 300 dolgot elmondok előre rólad és mindegyik valóra válik?

Olyan sok a beteljesedett próféciák száma, hogy leírni is nehéz. Igazából sokkal nagyobb hitet követel azt elhinni, hogy a Bibliai próféciák csak véletlenek, mint azt, hogy Isten eltervezte őket.

A Biblia mondja: "Egy prófécia sem emberektől, hanem a Szent Szellemtől származik, és Isten irányítása szerint mondják el emberek." (2 Péter 1:21., GW ford.)

A bibliai időkben senki sem akart próféta lenni. Izraelben az volt a törvény, hogy Isten prófétájának 100 százalékban pontosnak kellett lennie. Ha csak egyszer is tévedtél, akkor hamis prófétának tekintettek, és halálra ítéltek. Prófétaként jobb, ha nem tévedtél!

És a bibliai próféciák eddig mind igazak voltak - minden egyes prófécia. Bízhatsz a Bibliában, mert amit mond, az úgy lesz.

Beszéljetek róla:

  • Elhiszed, hogy a Biblia igaz? A kétségeid távol tartanak attól, hogy meghalld, amit Isten mondani akar neked?
  • Mennyire hasznos számodra a Biblia az életben? Csak bátorításra használod, vagy arra is, hogy megfeddjen, kijavítson és tanítson?

(Daily Hope by Rick Warren, 2013. 06. 02.)

1 komment
Címkék: hit prófécia

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirjam123 2013.06.09. 07:19:15

A Biblia nem jósol, hanem prófétál. Ezt azért illene tudni!
süti beállítások módosítása