Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Akinek megbocsátottak, annak meg kell bocsátania

2016. szeptember 09. 03:00 - magyarosijulia

„Nézzétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbántott. Emlékezzetek, hogy az Úr megbocsátott nektek, így nektek is meg kell bocsátanotok egymásnak." (Kolossé 3:13, NLT fordítás, második kiadás).

0119.jpg


Kegyelmes vagy az emberekkel szemben? Isten ezt várja tőlünk, de nem mindig könnyű erre emlékezni, mert olyan gyakran csak magunkra fókuszálunk.

Néha könnyebb önzőnek lenni mint irgalmasnak. Úgy tekintesz a lassú bolti pénztárosra, mint egy öt perces kiesésre a napodból, ahelyett, hogy meglátnád az embert, aki lehet, hogy éppen azért küzd, hogy megtartsa az állását, vagy aki épp öt perccel előtte kapta meg élete legrosszabb hírét.

Úgy tekintesz valakire a családodban, aki valamivel küzd, mint aki lemerít téged, ahelyett, hogy meglátnád a reménytelenségét egy kétségbeesett helyzetben. Úgy látod azt a személyt, aki átvágott előtted az autópályán, mint a sátán megtestesülését, ahelyett, hogy csak egy pofátlant látnál, akinek szüksége van Isten szeretetére.

Az igazság az, hogy mindannyian szerencsétlenek vagyunk, akiknek szükségünk van Isten szeretetére. Ezért jött Jézus Krisztus a világba, hogy kegyelmet mutasson az embereknek, hogy emlékeztessen minket arra, amit Isten értünk tett. A legalapvetőbb mód arra, ahogy Isten kimutassa kegyelmét, a megbocsátása. És a legalapvetőbb mód, ahogyan szeretné, hogy irgalmasságot mutassunk mások felé az, hogy megbocsátunk nekik.

A Kolossé 3:13-ban azt olvassuk, hogy „Nézzétek el egymás hibáit, és bocsássatok meg mindenkinek, aki megbántott. Emlékezzetek, hogy az Úr megbocsátott nektek, így nektek is meg kell bocsátanotok egymásnak." (Kolossé 3:13 NLT fordítás, második kiadás)

Az emberek gyakran kérdezik tőlem: „Hogyan legyen erőm megbocsátani? Nincs bennem erre erő!" Bennem sincs meg erre az erő! Az egyetlen hely, ahol erőt kapok a megbocsátáshoz az, ha elgondolkodok, hogy milyen sokat bocsátott meg nekem Jézus. Amikor erre emlékezek, akkor megkapom Tőle az erőt és irgalmat, hogy megbocsássak másoknak.

Clara Barton-nak, a Vörös Kereszt alapítójának egyik barátja egyszer egy rendkívül kegyetlen dologra emlékeztette őt, egy olyan dologra, amit valaki évekkel előtte követett el ellene. Barton úgy viselkedett, mintha már nem is emlékezne a dologra. Amikor a barát megkérdezte, hogy nem emlékszik, ő ezt a híressé vált választ adta: „Nem, én határozottam emlékszem, hogy elfelejtettem."

Mire van szükséged, hogy felejteni tudj? Ha nem bocsátasz meg, nem tudod élvezni Isten elképzelését az életed további idejére, mert a meg nem bocsátás a múltba fog zárni. Saját magad javára meg kell bocsátanod, és utána folytatnod az életed. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy amit valaki tett, az helyes volt, vagy, hogy nem lesznek következményei a történteknek. Annyit jelent, hogy elengeded a haragodat és fájdalmadat, és átadod azt Istennek, hogy be tudd tölteni az életed célját.

Amikor ez lehetetlennek tűnik, amikor úgy érzed, hogy nem tudsz kegyelmes lenni valakivel, emlékezz egy dologra: Jézus megbocsátott neked. Ha emlékezel a kegyelemre, amit Isten irántad mutatott, erőd lesz irgalmasnak lenni és megbocsátani másoknak.

Beszéljetek róla

  • Hogyan érint valakit, ha megbocsátasz neki? Hogyan érint téged?
  • Mit kell elengedned, hogy meg tudj bocsátani és Isten segítségével irgalmas légy valakivel?
  • Hogyan tart vissza a neheztelés és a keserűség attól, hogy betöltsd a céljaidat?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2016.09.02.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása