Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Mikor lesz az adakozás dicsőítés?

2018. október 02. 03:00 - magyarosijulia

„Dicsőítsétek az Urat minden jövedelmetek első részének odaáldozásával.” (Példabeszédek 3:9a, TLB fordítás)

Amikor kisgyermek voltam, rendszeresen vásároltam, vagy magam készítettem giccses kis ajándékokat a szüleimnek. Ha visszatekintek rájuk, valóban esetlen apróságok voltak. Ám valahányszor átnyujtottam őket nekik, el voltak ragadtatva. Nem mintha szükségük lett volna bármire is tőlem, csak egyszerűen boldogok voltak, hogy gondoltam rájuk.

Emlékszem, hogy nyolcéves koromban bementem egy használtruha üzletbe, és vettem édesanyámnak egy ruhát 25 centért. Úgy gondoltam, hogy egy nagyszerű darabot találtam. A mérete körülbelül 4-es volt, anyukám mérete pedig 12-es. Az eladó azt mondta: „Ricky, anyukád a lába nagyujjára sem tudja felhúzni ezt a ruhát.” Annyira megbántódtam, hogy hazáig zokogtam. Amikor átadtam a ruhát édesanyámnak, ő nagyon izgatott lett. Miután elhunyt, megtaláltam ezt a ruhát az egyik szekrényében. Megőrizte annyi éven keresztül!

Nem tudsz olyasmit adni Istennek, amire Neki szüksége lenne. A valódi ajándék számára ez: „Istenem, szeretlek. Épp Rád gondolok. Szeretném, ha Te lennél az első az életemben.”

A Bibliában úgy olvassuk, hogy „Dicsőítsétek az Urat minden jövedelmetek első részének odaáldozásával.” (Példabeszédek 3:8a, TLB fordítás). Ezt hívják tizednek. A tized 10 százalékot jelent, ami a jövedelmed első része.

A tized nemcsak Isten dicsőítését fejezi ki. A tized az Istentisztelet egy bizonyos formája. De a Biblia azt mondja, hogy nem minden adakozás Istentisztelet is egyben. Szóval milyen fajta adakozás minősül Istentiszteletnek?

„Minden héten az Úr napján, mindegyikőtök tegyen félre valamennyit abból, amit azon a héten keresett, mint egy áldozatot. Az összeg attól függ, hogy az Úr mennyit segített nektek megkeresni." (1Korinthus 16:2a, TLB fordítás).

Az adakozás független. Ez azt jelenti, hogy nem neked kell ellenőrizni, nem neked kell irányítani, nem neked kell megmondani Istennek, hogy mit tegyen azzal.

Adakozni bárhol és bármikor lehet, ahol dicsőíted az Istent. Odaadod a jövedelmed első részét a hét első napján, és azt mondod: „Istenem, Te vagy az első az életemben.”

Az adakozás tervszerű. Ne csak spontán adakozz! Gondold át!

Az adakozás arányos. Ha semmit nem kerestél ezen a héten, nem adsz semmit. Ha keveset kerestél, keveset adsz. Ha sokat kerestél, sokat adsz.

Isten mindennél jobban szeretne a szívedig hatolni. Nem a pénzedet akarja. Azt akarja, amit az megtestesít számodra. Testünk legérzékenyebb idegszála a szívünktől a pénztárcánkig vezet.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Mit gondolsz, milyen hozzáállást vár tőled Isten, amikor adakozol? Mennyire hasonlít ez a jelenlegi hozzáállásodhoz?
  • Mi a legnagyobb kihívás számodra abban, hogy Istentiszteletként tekints az adakozásra?
  • Mi a véleményed erről a mondatról: „Testünk legérzékenyebb idegszála a szívünktől a pénztárcánkig vezet."?

(* Daily Hope by Rick Warren, 2018.09.25., fordította Mityován Viktória)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.