Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Nem lehetsz egy magad csinálta Megváltó

2018. május 26. 03:00 - Anika Enikő

Jézus önmagát áldozta fel a bűneinkért, és hogy kiszabadítson bennünket ebből a jelenlegi, gonosz világrendszerből - Atyánknak, az Istennek terve és akarata szerint.” (Galata 1:4)

 

 

Dávid, Izrael legnagyszerűbb királya volt – erős, okos és gazdag. Bármije meglehetett volna, amit csak akart, ám tudta, hogy igazából nem tudja megmenteni magát. Csak egy személy képes megmenteni őt: “Csak Istenben nyugszik meg lelkem; tőle van az én szabadulásom. A megváltás egyedül tőle jön.” (Zsoltárok 62:1, GNT fordítás)

Lehetetlenség megdolgoznunk, megvásárolnunk vagy kiérdemelnünk utunkat a Menybe. Amikor a megváltásra kerül a sor, képtelenek vagyunk megmenteni magunkat. A kormány nem tud megmenteni bennünket. A népszerűségünk sem tud megmenteni minket, sőt a sikereink sem. “Hiszen egyikük sem válthatja meg életét, nem tud váltságdíjat fizetni Istennek! Senki sem elég gazdag, hogy kifizesse élete árát!” (Zsoltárok 49:7-8)

Ha nem lenne szükséged Megváltóra, Isten nem küldte volna el. De Isten tudta, hogy a lelki körülményeid és feltételeid sokkal rosszabbak annál, mint amilyenné a fizikai állapotod valaha is válhat. Ez az amiért Isten elküldte Jézust, hogy megmentsen minket.

A magad erejéből teljességgel lehetetlen a tökéletes Menybe jutnod. Nincs semmilyen mód arra, hogy kifizesd a megváltásodat. A költség meghaladja az eszközeidet. Jézus kifizette ezt úgy, hogy eljött, és meghalt érted a kereszten. A végső árat az életével fizette ki. Isten egyszerűen csak hív téged, hogy fogadd el a megváltás ingyenes ajándékát, melyet Jézus tesz lehetővé.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen módokon teszünk kísérleteket arra, hogy megmentsük magunkat?
  • Az emberek vajon miért fogadják el oly nehezen azt, hogy nem vagyunk képesek megdolgoznunk, megvásárolnunk vagy kiérdemelnünk utunkat a Menybe?
  • Hogyan írnád le Jézusnak a saját életedben megnyilvánuló "szabadítási kísérleteit"?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.19.)

Szólj hozzá!

Vészjelzést küldeni

2018. május 25. 03:00 - csmsdvd

„Én elesett és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!” (Zsolt 70:6)

Voltál-e már valaha olyan szorult helyzetben, hogy fogalmad sem volt róla, hogy tudsz kikászálódni belőle? Akár úgy, hogy az autód lerobbant vagy eltévedtél a rengetegben, és egy megmentőre, útbaigazítóra volt szükséged.

Mennyire könnyen tudsz ilyen helyzetben segítséget kérni?

A Biblia tele van olyan helyzetekkel, amikor embereket meg kell menteni – Ádám és Éva, József, Mózes, Jónás, Izrael emberei. Nekik valamennyiüknek megmentőre, szabadítóra volt szükségük. Nem mindegyikőjüknek sikerült olyan egyszerűen segítséget kérni. Vajon miért? A büszkeségük akadályozta őket ebben.

Nagyon nehezen fogadjuk el, hogy mások segítségére szorulunk. Az emberek azt gondolhatják rólunk, hogy gyengék, buták és nem olyan tökéletesek vagyunk, mint ahogy láttatni akarjuk magunk. A Biblia azonban azt mondja, hogy az Isten jó és: „az elesett népet megsegíted.” (Zsolt 18:28)

Jézus az egyetlen szabadító. Azért jött a Földre, hogy halálával, feltámadásával az egész emberiséget megmentse. „Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért." (1Tim 2:5-6)

Ez azonban azt is jelenti, hogy fogadd el, hogy segítségre, megmentésre szorulsz. Őszinteség és alázatosság szükséges ahhoz, hogy azt mondjad, amit Dávid mondott: én elesett és szegény vagyok, siess hozzám, Istenem! Te vagy segítségem és megmentőm, Uram, ne késlekedj!”(Zsolt 70:6)

Cserébe viszont elég ennyit kell tenned: Fogadd el Isten kegyelmét, könyörületességét és szeretetét. Ehhez azonban mindezeket büszkeséged elé kell engedjed.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen könnyen kérsz másoktól segítséget?
  • Hányszor fordultál Istenhez életed nehéz helyzeteiben, akár így: „kérlek segíts most”?
  • Életének alázatosságával és őszinteségével neked ki a példaképed? Melyik embertársad az? Miért?

 *(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.18.)

Szólj hozzá!

Isten örömét leli benned

2018. május 24. 03:00 - Lilla:)

"Igazi csőd vagyok. Semmi vagyok és semmim sincs; tégy velem valamit. Te [Isten] képes vagy rá; neked meg van mindened, ami ehhez szükséges." (Zsoltárok 40:17, The Message fordítás)

Sok ember fél rábízni az életét Jézusra, mert azt hiszi, ez azt jelenti, hogy ő fogja azt irányítani. Korlátozza a stílusukat és beszűkíti az életterüket a sok szabállyal és előírással.

Amikor Jézus az életedbe jön, pont ennek az ellentettje következik be. Ahelyett, hogy még vallásosabbá tenné az életed, sokkal inkább élettelivé teszi. Egy még teljesebb emberré válsz, aki képes megtapasztalni azt, amire hivatott. Kibővíti a látótered és képessé tesz olyan dolgok észrevételére, amiket korábban még csak nem is láttál. Lehet, hogy jó életed van, viszont Isten egy még jobbat kínál neked.

A Biblia azt mondja: "Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem." (Zsoltárok 18:20., Új fordítás) Isten kibővíti a lehetőségeidet, mert gyönyörködik benned. Nem csak szeret téged; örömét leli benned!

Legjobban ezt úgy tudom elmagyarázni, ha visszagondolok arra az időre, amikor a gyermekeim még kicsik voltak. Nem kellett semmi különlegeset tenniük azért, hogy szeressem őket. Szerettem őket és örömömet leltem bármiben, amit csak csináltak, mert a gyermekeim voltak, én pedig az édesapjuk.

Isten a te mennyei atyád; ő alkotott téged, ő szeret téged és ő örömét leli benned. Meg akar menteni téged és egy jobb, teljesebb életet kínál neked. Olyat, amilyen számodra el lett rendelve.

Segítő kérdések elmélkedéshez és beszélgetéshez:

  • Milyen félelmekkel kell szembenézned mielőtt Jézus követése mellett döntesz?
  • Hogyan válik "sokkal élettelibbé" az életed azáltal, hogy közelebb kerülsz Jézushoz?
  • Hogyan alakítja Isten az életedet jelenleg is?

*(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.17.)

Szólj hozzá!

A Menny 24 órás sürgősségi forró vonala

2018. május 23. 03:00 - magyarosijulia

Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50:15 NLT fordítás)

Isten azt akarja, hogy Tőle kérj segítséget a nehézségeidben: Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem." (Zsolt 50:15 NLT fordítás).

„Mikróhullámú" imádságnak nevezem ezt, hiszen gyors és lényegre törő: Segítség! SOS! Például amikor ránk tör a kísértés, és nincs idő hosszan beszélgetni Istennel, egyszerűen kiálts fel Hozzá! Dávid, Dániel, Péter, Pál, és nagyon sokan mások imádkoztak így és kiáltottak fel segítségért a nehézség idején.

A Biblia biztosít arról, hogy a segélykiáltásunk meghallgatásra talál, hiszen Jézus együttérző a vívódásainkkal. Ő is ugyanolyan problémákkal kellett megküzdjön, mint mi. „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt." (Zsidó 4:15).

Ha Isten várja, hogy a segítségét kérjük, miért nem fordulunk Hozzá gyakrabban? Őszintén, sokszor nem akarjuk, hogy segítsenek rajtunk! Olykor úgy gondoljuk, hogy mi tudjuk, hogy mi a legjobb nekünk – jobban, mint Isten. Máskor pedig szégyenkezünk Isten előtt. De a Biblia azt mondja, hogy „Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk." (Zsidó 4:16).

Isten szeretete örökkévaló, az Ő türelme pedig mindörökké tart. Kérd az Ő segítségét, aztán pedig figyeld, ahogy gondot visel rólad!

Segítő kérdések beszélgetéshez és elmélkedéshez:

  • Ha Isten várja, hogy segíthessen, miért nem fordulunk Hozzá gyakrabban?
  • Hogyan segítettek át a gyors, felkiáltó imák a nehézségekben?
  • Könnyen vagy nehezen tudod elfogadni, hogy Jézus megérti a gyengeségeinket és kísértéseinket? Miért?

(Daily Hope by Rick Warren, 2018.05.16.)

Szólj hozzá!

A problémák arra kényszerítenek, hogy Istentől függjünk

2018. május 22. 03:00 - FodorImi

Ne ejtsen zavarba, és ne lepődjetek meg, amikor a szenvedés tüzén mentek keresztül, mert ez nem idegen vagy szokatlan dolog, ami veletek történik.” (1 Péter 4:12 – TLB fordítás)

back-1822702_1280_1.jpg

Jézus figyelmeztetett, hogy lesznek problémáink az életben. Senki sem mentesül a fájdalomtól, nincs védve a szenvedéstől, és senki sem siklik át az életén problémák nélkül.

Péter apostol bizonyossá teszi számunkra, hogy a problémák jelenléte normális dolog. „Ne ejtsen zavarba, és ne lepődjetek meg, amikor a szenvedés tüzén mentek keresztül, mert ez nem idegen vagy szokatlan dolog, ami veletek történik.” (1 Péter 4:12 – TLB fordítás). Isten arra használja a nehézségeket, hogy közelebb vonjon magához. A Biblia azt mondja: „Közel van az ÚR a megtört szívűekhez, megmenti azokat, akik lelkükben összetörtek.” (Zsoltárok 34:18 – NLT fordítás)

Az imádat legmélyebb és legbensőségesebb megtapasztalása valószínűleg a legsötétebb napjaidban lesz, amikor a szíved megtört, amikor úgy érzed, magadra hagytak, amikor kifogytál a lehetőségekből, amikor a fájdalom a legnagyobb – és amikor egyedül Istenhez fordulsz. A szenvedésben tanuljuk meg a leghitelesebb, szívből jövő, őszinte imádságokat elmondani Istennek. A fájdalomban nincs energiánk felszínes imádságokra.

Joni Earecson Tada írta: „Amikor az élet rózsás, akkor megelégszünk azzal, hogy tudunk Jézusról, utánozzuk, idézzük és beszélünk róla, de csak a szenvedésben ismerjük meg igazán.” A szenvedésben olyan dolgokat ismerünk meg Istenről, melyeket semmilyen más módon nem tanulhatunk meg.

Isten megtehette volna, hogy megmentse Józsefet a börtöntől, Dánielt az oroszlánok vermétől, megtarthatta volna Jeremiást, hogy ne dobják egy iszapos gödörbe, a három zsidó fiatalembert, hogy ne vessék az izzó kemencébe, megőrizhette volna Pált a háromszori hajótöréstől. Megtehette volna, de nem tette. Engedte, hogy megtörténjenek ezek a problémák, és ennek eredményeként mindegyikük közelebb került Istenhez.

A problémák arra kényszerítenek bennünket, hogy Istent keressük, és tőle függjünk, ne magunkban bízzunk. Pál bizonyságot tesz ennek a hasznáról: „Úgy éreztük, hogy elpusztulunk, meghalunk, láttuk, mennyire nincs erőnk arra, hogy segítsünk magunkon, de az volt a jó, hogy ekkor mindent Isten kezébe tettünk, aki egyedül képes volt megmenteni minket.” (2 Korinthus 1:9 – TLB fordítás) Sohasem fogod elismerni, hogy egyedül Istenre van szükséged, amíg nem Isten lesz minden, amid van.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Hogyan kényszerítenek a problémák arra, hogy Istent keresd, és tőle függj, ne magadban bízz?
  • Mi a legerőteljesebb igazság, amit a szenvedésen keresztül tanultál meg?
  • A Biblia melyik szenvedés története inspirált és bátorított leginkább, és miért?

 

*(Daily Hope by Rick Warren – 2018.05.15.)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása