Napi remény

A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk. (Római levél 5:5)

Ha fejlődni akarsz, néha nemet kell mondanod

2019. június 27. 03:00 - gabormel

„Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát” (Zsid 12,1 NLT fordítás).

 no.png

A lelki utazásodat illetően a legfontosabb szó, amire emlékezned kell, meglepő lehet: „nem”.

A hithez vezető út egy hosszú utazás. Nagyon sok ember indul el jól ezen a lelki úton, azonban még a vége előtt feladják. Pedig Isten azt akarja, hogy nagy távolságokat tegyél meg.

Egy maratont kell teljesítened, azonban lehetetlen azt egy súlyzóval a kezedben lefutni. Az emberek gyakran hamar letérnek a hit útjukról, mivel minden, amit cipelnek, kifárasztja őket.

Lomtalanításra van szükségünk.

Az óceánjáró meglehetősen gyors a víz közepén, de száz mentőcsónakkal már lelassul.

Csatlakoztass egy elemhez egy izzót, és sokáig fog működni. Csatlakoztass 15 izzót, és gyorsan lemerül, 100 izzó esetén még gyorsabban fog lemerülni.

Ez történik velünk is, mikor túl sok mindent próbálunk tenni. Meg kell tanulnunk nemet mondani néhány olyan dologra, ami jó, de távol tart minket a legjobbtól.

A Zsidókhoz írt levél 12. fejezetében az 1. vers azt mondja: „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet” (NLT fordítás).

A terhek nem rosszak, nem bűnösek, csak feleslegesek. Ez lehet egy munka, egy kapcsolat, vagy akár egy hobbi. Olyasvalami, amely lelassítja annak megvalósulását, amelyet Isten az életedre tervezett. És ez nem éri meg.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Milyen terhek lassítanak le téged? Melyek azok a jó dolgok, amik elválasztanak az Isten által nyújtott legjobbtól?
  • Mit gondolsz, miért érezzük azt a nyomást, hogy igent kell mondani mindenre, ami az életed útján szembe jön veled?
  • Ezen a héten próbálj meg nemet mondani egy dologra, amire általában igent szoktál mondani. Milyen különbséget veszel észre?

 

*(Daily Hope by Rick Warren, 2019.06.20.)

Szólj hozzá!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.